Háromszék, 1990. május (2. évfolyam, 106-130. szám)

1990-05-03 / 106. szám

HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990. május 3., CSÜTÖRTÖK 106. szám ÁRA 1­LEJ társadalmi-politikai napilap A lelkiismereted elől nem tántoroghatsz ki Akire a forradalom előtt a romániai magyarság (számukra) örvendetes sor­vadásának folyamatát aktívan nyomon követték, az után megrettentek, hogy a „mű" befejezetlen marad. S jött a forradalom lassú, követke­zetes visszaváltozása. Ez hívta életre — mint tudjuk — a Vátra Unió — úgymond — kulturális szervezetét: megvédeni a többség kul­túráját a kisebbség kultúrájának újjá­születésétől. S „véletlenül“ bekövet­keztek a márciusi marosvásárhelyi tragikus események. Mi lett az eredmény? Tegyük fel, hogy csak ennyi volt a cél: országos hecckampány a magyar­ság (és általában az „idegenek“) el­len­i pánikhangulat teremtése, s ez­zel a magyarság tömeges kitelepedé­­sének (önfelszámolásának) előmozdí­tása. Ha csak ennyi volt a cél, be kell vallanunk — sajnos —, elérték ezt. A kérdés most az, hogy népünk fiai­ban az egyéni boldogulás és létbizton­ság keresése erősebb-e a sorsközös­ség tudatánál és az egymás iránti fe­lelősségérzetnél. S ha nem, akkor van-e annyi ebből a felelősségérzetből, a­­mennyi megmaradásunkhoz szükségel­tetik. Mert a jelek — most! — egyáltalán nem biztatóak! A forradalom előtt már sikerült 1:5-ös arányt „kialakíta­ni“ az egy főre eső értelmiségiek szá­mának tekintetében — a többségiek (a­ románság) javára. Ez az arány ma, a marosvásárhelyi események után nap­ról napra romlik, és úgy romlik, hogy ennek következményei hosszú távon megváltoztathatatlanok lesznek, a ma­gyarországi egyetemek tele vannak in­nen menekült is fáinkkal. Ki fog ezek közül hazajönni? Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy lássuk, ez hová vezet. Egy etnikum az ő érdekeit képvise­lő, kultúráját ápoló-művelő szakk­ép­­zett/kiművelt fők — értelmiség nélkül: jövő nélküli etnikum. Gondoljuk el, hogy most (a romok­ból való újjáépítésben) mennyivel elő­nyösebb helyzetben lenne — csak itt, Háromszéken is — a magyarság, ha itthon lennének azok, akik az utóbbi tíz évben kivándoroltak. És képzeljük el azt, hogy milyen helyzetben lesz akkor, ha — a jelenlegi kivándorlási ütem mellett — még eltelik tíz év. Mert nem csak magánügy az éle­tünk. Mert ha az lenne, akkor miért tennék kockára nemcsak a maguk, ha­nem a gyermekeik életét is azok, akik — a pillanatnyilag zavaros körülmé­nyek közepette is — maradnak, és te­szik azt, amit tenni kell, azzal is szá­molva, hogy — adott esetben — hiá­ba. Mindannyian örültek? Nem hi­szem. Reméljük, hogy a kockázat nem élet­­veszélyes. De akkor is tragikus, ha végül már nem — v­agy alig — lesz, aki éljen majd az élet jogával. HORVÁTH ALPÁR Dr. Tőkés László Kézdivásárhelyen Háromszék lakóinak ma másodízben nyílik alkalmuk meghallgatni dr. Tő­kés L­ászló református püspök igehir­detését. A forradalom szimbólumává magasodó lelkipásztor Kézdivásárhe­lyen, a Gábor Áron téren délután 5 órakor kezdődő ökumenikus istentisz­teleten mond prédikációt. Mindannyiunk emlékezetében még elevenen él Tőkés László február 25-i sepsiszentgyörgyi igehirdetése, az ab­ból áradó, hitet adó és hitet megtartó erő, amelyre most, a marosvásárhelyi események és az azokat követő hetek zűrzavarában a háromszéki magyar­ságnak talán még nagyobb szüksége van, mint ama ragyogó február végén. BERUHÁZÁSOK (3.) Miről beszélnek Kovásznán ? ■ 43 millió lejes beruházással 250 ágyas kórház és poliklinika épül a kézdivásárhelyi úton, az Alsó Páva utcában. ■ 24 tantermes általános iskola építését kell kezdeniük az új kór­ház szomszédságában. ■ 9 tanteremmel bővül a Gábor Áron utcai általános iskola, 6 teremmel, laboratóriummal, tornateremmel a vajnafalvi iskola. ■ Megkezdik a főút, a Ştefan cel Mare és Mih­ai Eminescu utcák csatornázását, teljes felújítását és korszerűsítését. ■ A város központi részén felépül a régen óhajtott művelődési ház. ■ Az idén befejezik a központi zóna kialakítását, az itt folyó la­kásépítkezést. ■ Két ortodox templom építésére kértek engedélyt. ■ Megkezdik a városi ravatalozó építését. Nos, van munka, csak győzze a vá­ros. A kovásznaiak azonban nem csak erről beszélnek, a kovásznaiak meg­sértődtek egy újságcikk nyomán, mely­ben alulírott azt merte lejegyezni és közzétenni, hogy a városi tanács egyik tisztségviselője az NSZIT megyei ta­nácsának ülésszakán arról érdeklődött, hogy lesz vagy nem lesz művelődési ház Kovásznán. S e „tájékozatlansága“ miatt helyben megdorgálták. Aztán a város is felkapta a dolgot, az ingázók is megbeszélték a kézdivásárhelyi já­ratokon. A helyi tanács vehemensen tiltakozott e „sértés“ miatt, kocsit me­nesztett az újságíró után. Aztán a fe­lek zöld asztal mellé telepedtek és tiszta vizet öntöttek ama nevezetes pohárba... * A városi tanács zöld asztala körül: Zsuffa Levente, Kovászna polgármes­tere, Luca loan, az NSZIT városi el­nöke, Rákosi Áron, az NSZIT városi alelnöke, Chelbezan loan, a terület- és városrendezési osztály vezetője. A há­zigazdák tiltakoznak, én jegyzem: — Azon az inkriminált megyei ü­­lésszakon a Kovászna város tanácsára elhangzott bírálat egy sajnálatos fél­reértés következménye, az alelnök úr nagyon is tisztában van a város dol­gaival, a művelődési ház kérdésével is, csak épp nem akart személyesked­ni. — Sokkal több megértést, türelmet és segítséget várunk a megyei szer­vektől. Hálásak lennénk, ha többször figyelembe vennék a mi észrevétele­inket, az álláspontunkat. Ha meghall­gatnak, mit akar a város, hová akar építkezni. Ne kényszerítsék reánk a saját elképzeléseiket. — Az nem igaz, hogy nem foglal­kozunk a beruházásokkal. Többször is napirendre tűztük a városrendezés ügyét, a vitákon jelen voltak a me­gyei szervek, a tervezők, az építők, a megyei tanács vezető tagjai. Cso­dálkozunk, hogy épp az építő, Tulit igazgató úr panaszkodik a munka, a munkaprogram, az igénylés hiányára, amikor maguk is beismerik, hogy a­­nyaghiány miatt nem haladnak a megkezdett munkálatokkal. Meglep, hogy Ritti úr azon a tanácskozáson azt állítja, hogy nem is ismeri az al­­elnökünket, nem beszéltek semmiféle beruházásról vele, többször is ültek egy asztalnál, épp vitatkozva ezekről a dolgokról... Így állunk tehát, s miután megkap­ta mindenki a magáét, nézzük a té­nyeket. Vegyük sorba a hatalmas be­ruházási terv objektumait, a tervezés, kivitelezés, igénylés pillanatnyi hely­zetét. A kovásznaiak régi óhaja teljesül­het, ha felépítik a 250 ágyas kórhá­zat és poliklinikát. 43 millió lejes be­ruházásról van szó. Csak szó, mert más nyoma még sehol nem látható. Hosszú vita után úgy tűnik, döntöt­tek a hellyel kapcsolatosan. Pro és kontra érvelés nyomán győzött az ol­csóbb változat, a város akaratának ellenére, az új kórház a kézdivásár­helyi kijáratnál, a deszkalerakattal átellenben, az Alsó Páva utcában é­­pül föl. A másik, a szebbik változat­ban a Domokos kert adott volna he­lyet e fontos létesítménynek, a kór­ház a fenyvesek alá, a dombokra é­­pült volna. A tervezés: A Megyei Tervezőinté­zet kapta a megrendelést. Mihai Ká­roly e munka vezetője. A topofelmé­­rések elkészültek, a gazdasági-mű­szaki tanulmány két változatban ké­szül. Ha minden jól megy, részleges tervek alapján, folyó év július havá­nak végén kezdődhet a munka, az é­­pítés. Az építő a megyei szakvállalat kovásznál I-es brigádja. * Az 1-es számú építőbrigád főmeste­re Kocsis István. A jelenlegi munka­telepük a város központi részén, a posta mögött készülő tömbház. Adjuk át a szót: — 168 építő dolgozik ebben a bri­gádban. Súlyos anyaghiánnyal kínló­dunk, de így is még csak egyhavi munkánk van. Bizonyos csoportokat már új munkatelepre kellene irányí­tanom. És mi itt állunk a bizonyta­lanságban, apró munkákkal taknyoló­­dunk, raktárat, utat kell vállalnunk. Fennáll a veszély, hogy nem tudjuk fizetni az embereinket. Akkor pedig fuccs, a brigád felbomlik ... Már most kellene kezdenünk valamelyik nagy létesítmény munkálatait. Legyen az a kórház vagy művelődési ház, bármi, csak legyen munka. TORMA SÁNDOR (folytatjuk) Búzaszentelő Kivirágzott gyümölcsfák patyolat­fehérjében, bontakozó lomb friss zöldjében fürdik a falu az áradó tavaszban, s elgyönyörködünk a látványban, ahogy a házsorok felé gördül velünk a kocsi, s tekinte­tünkkel igyekszünk befogni a ma­gaslatokon megéledt erdő és a lej­tőkön kiterülő vetések és szántások színárnyalatokban gazdag képét is. Az ember szívesen belefeledkezne a nézésbe (van-e szebb a tavasznál?), de a gyorsan mozgó megfigyelő sze­mét végül maga a mozgás vonzza. És nem kihalt a vasárnapi falu, a glédában álló jegenyesor őrizte ú­­ton tarka menet vonul kifelé a há­zak közül, s ami feltűnik, hogy az új módi szerinti vasárnapi ünnep­lőbe bújt emberekből áll. Lakodal­mas sokasághoz hasonlítanám, ha nem vinnének kereszteket, templo­mi zászlókat magukkal, s nem kí­sérné fehér palástos pap őket. Nem részletezem, végignéztük Kőröspa­tak határában a búzaszentelés szer­tartását, ahogy a négy égtáj felé fordulva sorra áldást kértek a kör­nyező mezőkre, s utána egy-egy bo­­kornyi friss zölddel visszaindultak a faluba. Elkísérve pillantásunktól a sok fiatalt és idősebbet, eltűnőd­tünk azon, amit egyiküktől tudtunk meg, hogy negyven éve nem volt példa arra, hogy a templomudvaron kívül tartsák meg e szertartást. Negyven év! — mondtuk, arra gon­dolva, hogy egy új világ, a gazdál­kodói tulajdon és munka új vilá­ga eljövetelének sejtelme hozta ki e sokaságot épp most a viruló, más termést ígérő határba. B. KOVÁCS ANDRÁS A NÉP LÁTNI AKARTA A FÖLDJÉT Sikó Endre, bölöni termelőszövetke­zeti elnökkel beszélgetve úgy érzi az ember, hogy ebben a községben, bár a maguk szabta csapáson haladnak, si­került áthidalni a kora tavaszi föld­­tulajdon körüli vitákat és felfordulást. Nem tökéletesen, mert az gyakorlati­lag lehetetlen, hogy negyvenéves nyak­ló nélküli birtokháborítás, ide-oda ta­­gosítgatás után egyetlen ilyen, amúgy is feszült hangulattól terhes tavasz u­­tán minden azon nyomban a helyére kerüljön. Eljutottunk a községházához is, ahova éppen akkor állított be egy felháborodott özvegy, akinek a napok­kal előbb kimért kerthelyiségét az e­­gyik szomszéd „tévedésből“ elvetette kukoricával. Erre maga a panaszos is csak akkor jött rá, amikor kiment el­munkálni a szóban forgó parcellát. A téesz közös művelésében mintegy 900 hektár szántóföld maradt, míg 500 hektárt kiosztottak az igénylőknek használatba. A bölöniek szorgalmas, földet és földművelést szerető, becsülő emberek. Ezt a kijelentést ottjártunk alkalmával nem egy illetékestől hal­lottuk, akár vezető beosztásban tevé­kenykedik, akár egyszerűen csak szö­vetkezeti tag. A határ képe, mint név­jegykártya igazolja az állítás helytál­lóságát. A közös gazdaságban lénye­gében végeztek a legsürgősebb vetési tennivalókkal. Egy napra való takar­mányrépa-vetés volt április végével hátralékban és a szemes, illetve siló­­kukorica talajba juttatása. A haszná­latba kiadott parcellák zömét ugyan­csak elvetették. A munkálatok minő­ségével szemben sem lehet lényeges kifogás, sőt előrelépés történt, amihez persze, jócskán alájátszott eleddig az időjárás is. A földeket a nem éppen ideális téli időjárás ellenére, alaposan elő lehetett készíteni. „A nép látni akarta a földjét, mert errefelé ilyenek az emberek“ — mond­ták a termelőszövetkezetben, s némi huzavona után a közgyűlés, rugalmas álláspontra helyezkedve, egyet is ér­tett az igénylések kielégítésével. A munkálatokba bekapcsolódó tagság­nak, a nyugdíjasoknak járó fél hektá­rokat a Nagyajta felé elterülő dűlők­ben parcellázták ki, túl a Kisbölön­­patakán. Nagyjából mindenkinek há­rom helyen jelölték ki a háztájit, vi­gyázva arra, hogy ilyenformán minő­ség tekintetében ne kerüljenek a sze­rencsésebbek előnyös helyzetbe. Átlag mindenki a kerthelyiség 20 százalékát a belsőségben, 20 százalékát sima he­lyen, 30 százalékát közepes termőké­pességű talajon kapta meg, ahol ku­koricát termelhet, ismét 30 százalék a búzaföldekből jár a tagoknak. Tucatnyi ember kért 25 árat, amit négyzetméterenként méltányos áron mértek ki nekik bérbe. Akik így ju­tottak parcellához, leginkább Brassóba ingáznak ipari munkahelyekre, viszont a feleség, család valamilyen formában kötődik a gazdasághoz. Közülük a fia­talabbak a közös birtok megművelé­sébe is bekapcsolódnak csúcsidényben. A kerthelyiségek elvetéséhez a tagok árpa-, kukorica-vetőmagot, burgonyát vásárolhattak a gazdaságtól. Van a határban 47 hektár magánbirtok 17 gazda tulajdonában, akik közül 11 ka­pott a völgyben földet, a többiek ma­radtak a régi határrészben, ahol meg­előzően is termeltek. Sok gondja-baja volt ezekkel a föld­­méricskélésekkel a vezető tanács által megbízottaknak, de nem régen járt náluk a Termelőszövetkezetek Megyei Szövetségének elnöke és megállapítot­ta: Bölönből a tavasz folyamán nem j­u­t hozzánk panaszos. Tették, amint tették a községben, de ebből a meg­állapításból arra lehet következtetni, hogy a közgyűlés, a gazdaság, a köz­ség vezetősége általában reálisan vi­szonyult a helyi körülményekhez és megfelelő gyakorlati érzékkel is ren­delkeznek. TOMPA ERNŐ

Next