Háromszék, 1990. június (2. évfolyam, 131-153. szám)
1990-06-01 / 131. szám
HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990. június 1., PÉNTEK 131. szám ÁRA 1LEJ társadalmi-politikai napilap AZ IDŐNEK TELJESSÉGE? Tegnap, tegnapelőtt rengett alattunk a föld, szívünk összeszorult, s egyszerre kezdett munkálni bennünk a félelem, az életösztön és szeretteink féltése, akik nem voltak éppen testközelben a kritikus pillanatokban. S munkálni kezdett valami más is, több, nagyon emberi és nagyon dicséretes: minden élő féltése. Amikor Sepsiszentgyörgy főterén az ingó-rengő, recsegő, vakolat-vetkőző épületből Isten szabad ege alá kerültünk, s némi megnyugvással vettük tudomásul, hogy itt, minálunk valószínűleg nem történtek jóvátehetetlen tragédiák, valaki felsóhajtott mellettem : „Istenem, vajon mi történhetett Bukarestben ! ? “ Igen, az első értelmes szó az emberi szolidaritásé volt, az összetartozás nagy érzéséből táplálkozó segíteni akarásé. Jó ezt tudni és tudatosítani, hogy így van, így kell lennie, hogy a baj, lám, azt mozgósítja bennünk, ami közös, esendő-halandó emberségünket, énünk, lelkünk jobbik részét, a bennünk lakozó — ám sokszor letagadott, megtagadott — együttérzést. Minden nagy baj, minden ránk szakadó csapás tudatosíthat valamit számunkra. Jelesen azt, hogy egymásra vagyunk mi utalva e törékeny és veszélyek felé sodortatott bolygón, a létnek olyan csapdái is vannak, mik nem kérdezik a belezuhanót sem politikai meggyőződésről, sem nyelvi, etnikai hovatartozásról, a sors játékszereivé válhatunk mindannyian. Amikor az elemek elszabadulnak, milyen nevetségesekké válnak a mi törpe indulataink, a gyűlölködés. Ha cinikus lennék — soha nem tudtam azzá válni! —, most megkérdeztem volna sokaktól: kinek az ősi földjét rázza Isten ? ő kit akar lerázni, és kit akar megtartani ezen a földön ? Vajon tudna-e válogatni aszerint, hogy ki mondja magát ezer-, ki kétezeréves gazdának ? Aligha. Én azt hiszem, minden baj, minden fölöttünk álló, erőnket, képességeinket porszemként táncoltató kataklizma arra kell hogy figyelmeztessen : kicsinységünkben egyformák vagyunk, egyaránt meleg vér csörgedez ereinkben, egyaránt szeretjük az életet és féljük a halált. Isten kezében egyazon faj porszemei vagyunk, s ha emberi nagyságról szólhatunk egyáltalán, hát az nem a kivagyiság gőgjéből eredne, hanem alázatból és szeretetből inkább. Abból a közös emberi képességünkből, hogy szívós élni akarással átlábolunk a megpróbáltatásokon, így-úgy úrrá leszünk a minket megpróbáló nagy bajokon, s közben kimunkáljuk lelkünkben a társak iránti megértést, a segítő jóságot, az önzetlen emberséget. A világ ma nagy-nagy változások színterévé vált. Emberek, embercsoportok, népek, nemzetek szabadságra és igazságra szomjasan keresik a jövő útját. Merthogy a szabadsághoz és az igazsághoz minden egyénnek és minden közösségnek joga volna. Ám, ezt a jogot csak úgy érvényesítheti, ha azáltal nem rövidít meg senkit, hanem éppen gazdagít, példájával jóra indít, tanít és fölemel. A második évezred végéhez közeledve a szabadság és a jog fogalma nem téveszthető immár össze a jogbitorlással és a szabadságkorlátozással, inkább — kétezer év távlatából — immár az igére kellene figyelmezni: ne tedd azt mással, amit magadnak nem kívánnál. Ilyen egyszerű lenne ? Igen, ilyen egyszerű, és mégis ez a filozófia és az erkölcs legbonyolultabb kérdése, mert önzésünkben még képtelenek vagyunk magunkkal egyenértékű embertársakat látni a milliárdokban és a mi közösségünkkel azonos értékű közösségeket a többi kommunitásban. Ez csak a nagyon jámboroknak, a nagyon bölcseknek és a nagyon önzetleneknek adatott meg egyelőre, figyelmeztetvén, hogy mélyebbre kellene ereszteni már a lelkekben a keresztényi tanításokat. Egyre kevesebb helyet hagyva bennük az acsarkodó gyűlöletnek. MAGYARI LAJOS Minket mindig Mindannak a gyereknek esete jut eszembe, akit oly nagyon szeretett édesanyja, hogy adott pillanatban megfojtotta, annyira magához szorította. Iskolaügyünk hasonlatos ehhez. A kormány, a Tanügyminisztérium illetékesei, csupa féltésből, a nemzetiségekhez tartozó fiatalok jövője iránti óriási felelősségből napról napra próbálják lefaricskálni azokat a zsenge hajtásokat is, amelyekbe eleddig legalább belekapaszkodhattunk. Tisztázzunk egy dolgot: a megye, a tanfelügyelőség vezetői kutyaszorítóba kerültek. Bárki elhiheti: két malomkerék között őrlődnek, egyrészt a törvény előtt, ők lennének felelősek a fentről kapott intézkedések, határozatok végrehajtásáért, másrészt viszont minden lépésükért felelnek azok előtt, akik őket betöltött tisztségükbe emelték. A megye egész lakossága előtt. A magyar oktatás ügye, általában az oktatás ügye még decemberben túlnőtte azokat a szűk kereteket, amelyek közé addig beszorították, s amelyeket, sajnos, a jelenlegi országvezetés mintha még inkább sikátorrá szeretne keskenyíteni. Az annyit emlegetett kormányhatározat, amelyet Petre Román miniszterelnök május 12- én írt alá, hátraarcot jelent még azokhoz az „adományokhoz“ képest is, amelyekben a volt diktatúra részesített. Nyilvánvaló, a megye vezetőségének, a megyei tanfelügyelőségnek határozott álláspontjára azért is szükség van, mert a közvélemény nem tér el azoktól a követelésektől, amelyekért több rendben is kiálltunk az utcára, s amelyek gyakorlatba ültetésére valaki féltett... számtalan ígéretet is kaptunk. Minden kétely elkerülése végett, hadd álljon itt fordításban, az a felterjesztés, amelyet 1990. május 24-én Kozsokár Gábor megyei főpolgármester, Szász Árpád megyei főtanfelügyelő és Voinescu Paul megyei főtanfelügyelő-helyettes személyesen nyújtott át a tanügyminiszternek, Şora Mihai úrnak és Moţiu Adrian miniszteri rangú államtitkárnak. (Azt nem tudni, ő milyen minőségben avatkozott az ügybe, tudtunkkal ugyanis nemzetiségi minisztérium nincs. Lenne ellenben nemzetiségügyi miniszter?!) A felterjesztést egyébként a tanügyminiszternek címezték: „Kérjük, közöljék velünk írásban egyetértésüket a Kovászna megyei oktatási intézmények újraszervezésével kapcsolatosan, a megyei tanfelügyelőség által az 1990/1991-es tanévre kidolgozott, s Kovászna megye polgármesteri hivatala által jóváhagyott beiskolázási programnak megfelelően.Arról a programról van szó, amelyet a tanfelügyelőség hetekkel ezelőtt továbbított a minisztériumnak — szerk. megj.) Az illető programban előirányozzuk külön román, tannyelvű és magyar tannyelvű tanintézetek működését., Ilyen értelemben szem előtt tartottuk a megye lakosságának követeléseit, amelyeket kifejezésre juttattak az 1990. február 10-én és március 20—21-én tartott nagy tüntetések alkalmával is, amelyeken több tízezer állampolgár vett részt. Úgyszintén, figyelembe vettük a Nemzeti Megmentési Frontnak az 1989 decemberi forradalom utáni PÉTER SÁNDOR (folytatása a 4. oldalon) Térjünk magunkhoz Csernátonból fájdalmas panasszal keresett fel a 62 éves Csorba István, aki főállásban egészségügyi alkalmazottként működött az utóbbi években, de amellett falusi lakosként gazdálkodott, s gazdálkdik mindmáig a ház körül. Éppen abból a nagyközségből érkezett a tudósítás, ahonnan jobbára az összefogás szép emberi megnyilvánulásairól, a szorgos gazdálkodásról írhatott ez idáig a krónikás. Csorba István 1962-ben állt be a kollektív gazdaságba több mint négy hektár földdel és nem éppen önként meg vidáman, felvirágozott kalappal. Más is beállt, többek között Oláh Bach Béla falusfele és szomszédja, de az utóbbi számára kedvezőbb szelek jártak, minthogy vezető ember lett belőle, alelnök, az akkori hivatalokkal járó előnyökkel, amelyekkel mindenki úgy élt, amint neki tetszett. Talán igen megszokta a kiváltságokat, mert a közelmúltban alaposan megfeledkezett magáról, hirtelen haragú, paprikás és meggondolatlan emberekre jellemző módon. Csorba visszatartotta volna magának a Bándi elnevezésű belsőséget, alkalomadtán építeni akart rajta az utódoknak. Négyévi használat után az alelnök kezet tett a kérdéses parcellára és 1989-ig használta. 1990- ben a panaszos feleségestől nyugdíjba vonult, és az 5 755 négyzetméternyi, vagyis egy hold kiterjedésű kerthelyiséget a 2301/1. számú telekkönyvi szám alatt visszaigényelte a gazdaságtól. Kérését a vezető tanács jóváhagyta, s a tulajdonos el is vetette árpával a parcellát. Megjelent az alelnök is ezek TOMPA ERNŐ (folytatása a 4. oldalon) Romokban az illyefalvi téesz magtára. A katasztrófa utáni órában már százan jelentkeztek, fogtak a mentéshez. A kár tetemes. (írásunk a 2. oldalon). » (gyermeknap — 1990 Kis göndör szöszik, csupa könyök, térd és kék-zöld-lilafolt, barna lurkók, kikre ráírhatnák , tisztaságát megőrzi max. 5 percig, szerető-féltő simogatásaink és a fakanál célpontjai : gyerekeink. Nyugodtabb perceinkben mosolyogva figyeljük, miként tömik magukba — marokkal —, mert úgy finomabb, a csokit, bármi nyalánkságot, szétmaszatolván selymes bőrükön. Egészségtelen, de kétségtelenül: úgy finomabb. Nyaggatnak ezért azért, türelmetlenek, jó pár decibellel jobb a zajtűrőképességük, és mindent azonnal, de azonnal akarnak. Türelmesebbnek, figyelmesebbnek kell lennünk a sokéves szülői átlagnál. Már csak azért is, mert legtöbbünk gyerekkorának színhelyét — úgy is fogalmazhatnánk, hogy — ellopták. Pedig csak átgyúrták, beépítették, lebetonozták. Ha majdan öregapák leszünk — ha leszünk —, csak időben, történésekben tudjuk emlékeinket elhelyezni Mindennapos kötelességünk lenne belopni egy-egy színfoltot ebbe a majdani gyerekemlékvilágba; a lépcsőház környéke, a beton, homok és acél játszótér nem maradhat meg élménynek, nem szabad megmaradnia — mert silány és sivár. Fa, fű, guruló macskakölykök, a boci nedves szeme, hatalmas fáramászások, araszos hiányosságokkal ünneplő, frissen mosott ruhánkban, még hatalmasabb elfenekelések hazaérkeztünkkor fáradt édesanyánktól, elkobozott parittyák, íjak, elszenvedett vereségek vagy jól megérdemelt győzelmek a rivális utca vagy a Felszeg hasonszőrű (és ugyancsak maszatos, lókötő) indiánjaival vívott harcokban. A Zengő Ábécé nyárestéken, egész napos kószálás és fürdőzés után, a folyóparton eső utáni fűszállal és mondókákkal izgatott csigák. Ilyesfajta emlékeknek kellene megmaradniok gyermekeinkben. És ki kell törölnünk — ha lehet —, azokat a hónapokat, éveket, amikor gázzal, hősugárzóval próbáltuk óvni a tüdőgyulladástól, meghűléstől; a felnőttnek tabu volt a nehezen megszerzett citrom, vaj, sajt, bármilyen tejtermék vagy vitamintartalmú gyümölcs. Maradhassanak meg, minél hosszabb ideig nekünk és önmaguknak is , gondtalan gyereknek. WILLMANN WALTER