Háromszék, 1990. október (2. évfolyam, 219-240. szám)

1990-10-02 / 219. szám

HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990 október 2., kedd 219. szám ÁRA 1 LEJ társadalmi-politikai napilap Elhullott férfiak Mikóújfaluban hallottam a kifeje­zést, a két világháború halottainak emlékére újraállított műemlékegyüttes leleplezése és felszentelése alkalmá­val: elhullott férfiak. Azt is Szász István RMDSZ-elnök szájából jegyez­tem papírra, hogy csak azok neve szerepel a kőtáblákon, akik golyó ál­tal, lövészárokban pusztultak el. A két nagy háborúban egy apró község­ből Száztizenkettő. Száztizenkét fér­fi a mindössze ezeröt-ezerhatszáz la­kosú településből..' A férfinép színe- virága, a katonakorban lévő emberek egyharmada ! A szám hatalmas, s a családi tragédiákon túl, egy nemzet vérveszteségének méreteit is jelzi. Visszaállított emlékműegyüttest em­legettünk, mert a kőverandás polgár- mesteri hivatal egész épületének ele­jét átéri az öt mezőre osztott kőtábla. Rusztikusak, mint Mózes tízparancso­latának képzelt kőelemei. Az emlék­mű központi elemén van is holmi tíz­parancsolatszerű kőtáblás felhívás : soha többé háborút ! Ezt az ugyancsak hármas tagolású központi tömböt négy darab jóféle csemátoni cserefá­ból faragott kopjafa strázsálja. A köz­ponti részt kikerülve lehet bejutni a tanácsépületbe. A mementóként ideál­lított emlékmű tehát kikerülhetetlen. Tisztázzunk még egy fogalmat : újraállították. Igen, mert, amint a vi­lágháborút viselt katona-kortárs, Mis­ka Lajos bátyánk, mielőtt a képzett szónokokat is felülmúló, megrázván szép beszédét elmondotta, megje­gyezte nekem : ezerkilencszáznegy- venkettőben építették az újfalusi kő­faragók. Ezerkilencszázhatvanhárom- ban eltakarittatta valaki. A saját há­zának pincebejáratába építtette bele. Ebből, rakták a bejárat spalétkövét, az alsó s a felső küszöböt. — Én sem­mit sem tettem papírra. Amit mon­dok. azt szabadon mondom. A nevét se említem meg szerencsétlennek, de neve nélkül megszidom — mondotta, így is történt. És Miska Lajos bácsi, Hável Sándor mérnök-polgármester, dr. Szász István. RMDSZ-elnök után elhangzott szavainak emlékezetre mél­tó része az is, amikor a falu határá­ban és az erdőkön „elhullott“ és el­felejtett német katonák jeltelenné vált sírhelyeit emlegette. Éveken át gondozták titokban, mintegy cseré­ben az övéik ismeretlen sírjai helyett; aztán volt, amelyiket elutaztak, a szó mindenfajta értelmében; útépítés ürügyén tüntettek el, s volt, amelyiket benőtte az erdő. Nevüket ma is őrzi egy szomorú emlékű helynév: Né­metek pusztája. Tovább fűzöm a La­jos bátyánk gondolatait: vajon felvál­lalná-e a csetledezve-botladozva indu­ló cserkészmozgalmunk vagy az ifjú­ság a jeltelen sírok újrajelölését, a fejfa- vagy keresztállítást, s ezek gondozását? A tiszteletadás szép gesz­tusa s az európai béke megőrzésének, a népek közti igazi barátság óhajának apró jele volna, s egy, ki tudja, hány- ezeréves hagyományt is eleveníte­nénk, amelyet a hit várát kemény férfiként védelmező baráti esperes­plébános, Ferencz István, olyan hatá­sosan épített beszédébe. Mikóújfalu- ban ez eszünkbe juthat, hisz az olt- szerrii római kasztrum mellől is ide- sereglettek az emlékmű-szentelésre. Beszélt Cucu loan sepsiszentgyörgyi ortodox esperes, s Tamás Ernő oltsze- mi református lelkész ugyancsak. Tényszerűen megjegyzem, hogy ebben az emlékműveket (is) meggyalázni ké­pes, templomgyújtogatásra uszulá haotikus világban igen fontosnak tartjuk, ha a különféle vallásfelekeze­tek, a maguk szertartásrendje szerint tisztelik közérdekű emlékeinket vagy szentelik föl emlékműveinket. Ennek a képváseletnek örvendezhettünk Zá- gonban a Mikes Kelemen-emlékün- nepség ökumenikus istentiszteletén is. . " 1 Mikőújfalu elöljárói, az egész la­kosság, az RMDSZ, a kőmívesek, fa­faragók, az iskola vezetősége előtt tisztelegve hajiunk főt; cselekedetük példaértékű, önbizalmunkat erősítő. Adná Isten, hogy ragadós is legyen! SYLVESTER LAJOS Emlékműavatás Mikóújfaluban (LUNGULY LEVENTE felvétele) MUSICA SACRA MOZART : C-MOLL MISE Rendkívüli zenei élmény Feltűnően kiváló kvalitásokkal ren­delkező hangszeres és énekkari együt­tes, méltán népszerű és felkészült kar­mester, szólistakitűnőségek, és nem' utolsósorban mifelénk különlegesség­nek számító remekmű: ezekből az összetevőkből csakis rendkívüli siker származhat. Mégpedig forró hangula­tú, kitörő siker. Nyilván, a mű, az e- lőadók, a kivételes produkció zsúfolt házat érdemelt volna, de hát, késő bánat, sajnálhatják mindazok, akik távol maradtak, mert egy rendkívül értékes zenei élménnyel lettek szegé­nyebbek. A kolozsvári filharmonikusok Mo- zart-miséjének előadása minőségileg felette állott mindannak, amit mi é­veken át hangversenyeinken megszok­tunk. Ez a nagyszerű zenekar nem csupán jobb az itt hallott brassói vagy marosvásárhelyi együttesnél, ha­nem más. Hosszan részletezhetnénk az egyes szólamok erényeit és szépsé­gét, ehelyett azonban az együttes hangzására emlékezünk. Kitűnő volt az énekkar, a szép tónusú szoprán, a biztosan intonáló tenor, a precízen é- neklő basszus és alt. Az egész kórus zeneileg kidolgozott, hangzásarányai­ban kiegyenlített. Az énekeskvartett­ből magasan kiemelkedett a francia- országi Agnes Robert, akinek az elég­gé sok színben éneklő, drámai, de fő­ként meditativ lírai kifejezés közötti széles skálát bejáró szopránja az iga­zi nagy produkció szuggesztív élmé­nyével ajándékozott meg. De Adriana Croitoru (alt. Simon Edith, az ismert kolozsvári énekesnő leánya), Ionel Voineag. a neves tenor és Ion Ţibrca (bariton) is méltóképpen egészítették ki szoprán énekestársukat. Simon Emil biztos kézzel irányította a zene­kart és énekkart. KAMARAZENE Méghozzá a javából. Az előadók ezúttal a Vártemplomban vasárnap délelőtti hangversenyen a kolozsvá­ri Concordia tagjai voltak. A matiné fénypontja kétségkívül Bartók Diver- timentójának remek tolmácsolása volt. Divertimento, eredeti meghatározás szerint szórakozást jelent, ám mi sem áll távolabb ettől a félévszázada meg­komponált műtől, mint a könnyed hangvétel. Igényessége olyan jelenlé­NAGYHALMÁGYI JÓZSEF (folytatása a 4. oldalon) Ma, kedden este 18 órakor a szín­ház nagytermében a brassói Gh. Di- nia kórus és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana lép fel Nicolae Bica, illetve Szilágyi Zsolt vezényletével. Kézdi- vásárhclyt a katolikus templomban u- gyancsak 18 órai kezdettel Csíki Csa- j ba és Nemes György orgona-gitárost- i jére kerül sor. magAnvAllalkozóké a jövö Bizományi bolt Kézdivásárhelyen Június elején magán bizományi bolt nyílt a Szőcs József (Piac) utcában. Három hónappal az indulás után ke­restük fel Norel Gábrielt, a bizomá­nyi bolt tulajdonosát. — Mi az eredeti foglalkozásod? — Mezőgazdasági mérnök vagyok. — Hogyan jutott eszedbe, hogy bi­zományi boltot nyissál? — Az ötlet nem most született meg; már évekkel ezelőtt felmerült egy bi­zományi bolt beindításának gondolata, de akkor kivitelezhetetlen volt. A- mint engedélyezték a magánvállalko­zásokat, azonnal megszereztem a szük­séges engedélyt a bolt megnyitásához, videokazetták kölcsönzésére és máso­lására. — Ez a 3x4-es volt előszoba seho­gyan sem felel meg a célnak. — Természetesen nem, de ideigle­nesen ez is megoldás volt, mivel nem akadt más helyiség, és én minden­képpen be akartam indítani az üzle­tet. A közeljövőben két helyiségbe költözöm át, az egyik a kaszárnyával szemben van, a másik a volt női ci­pőüzlet helyisége. Az elsőbe az itt lát­ható tárgyakat költöztetem, a máso­dikban pedig bútorokat, hűtőszekré­nyeket, hűtőládákat és különböző fest­ményeket fogok árusítani. — Milyen volt az indulás? — Nem valami bő - választékkal nyitottam meg a boltot. A barátaim­tól gyűjtöttem össze az induláshoz az árut. Mindenki ideadta a fölösleges áruját. Most, három hónap után, a- lig fémek el a tárgyak a polcokon és a földön. — Hogyan történik az áru felérté­kelése, te hány százalékkal adod drá­gábban? — Elfogadom az ügyfél által meg­szabott árát, amihez én hozzáadok 15 százalékot. Vannak azonban olyan e- setek, amikor 7—8 százalékot teszek rá, csak éppen keljen el az illető da­rab. ^ IOCHOM ISTVÁN (folytatása a 7. oldalon) Hív a szülőfalu Régi, úgynevezett jó ismerős a fiatalember. Amikor véletlenül találkozunk, néhány szóban bizalmasan beszá­mol sorsa alakulásáról. Talán tíz évvel ezelőtt kerültünk egymás mellé egy üzemi étkezdében, összehozott a fuszüly- kaleves meg a pénteki böjtös halas menü. Egyikünk sem tudott megbékélni az utóbbival. András, falusi származású lévén, időnként pótolta a szűkös fejadagunkat háztáji tyúk­tojással. Nagy szó volt az a tudományos táplálkozás fény­korában. Akkortájt igyekezett közelebb Brassóból, mert megunta az ingázást. Sepsiszentgyörgyi gyárban találta meg a szá­mítását anyagilag, s nem utolsósorban csalogatta a két­szobás tömbházlakás. Elmondta, hogy édesapja otthon ma­radt a föld mellett, aminek alig volt értelme az alamizs­naként odadobott felvásárlási árak miatt, s a megfeszített munka miatt időnap előtt örökre távozott arról a talpalat­nyi földről, amit a szövetkezetesítés, feltehetően irgalom­ból, meghagyott száma ra. A napokban ismét összeszaladtunk az autóbuszban. András kackiás bajuszt növesztett azóta és a valamikori fáradt gondterheltség eltűnt, mosolygósra kerekedett az arca. — A régi lakásban él a család? — kérdeztem. — Közelebbről költözködünk. A falumban, a műmalom­ban folytathatom a lakatos mesterséget, kerül állás az asszonynak is. A kertünket egészen visszaléptük. Ügyesen gazdálkodva csak abból is eléldegélünk. Disznót hizlalunk, majorságot tartunk, gyümölcsfákat ültetünk, gondoskodunk magunkról. , — Itthagyja a város kényelmét? A központi fűtést, a meleg vizet, az aszfaltozott járdákat? — Itt az örökös sorbanállást, a hörgő vízcsapokat, a zajt és benzinbűzt — felelte. Közben csillagos a szeme és biztos voltam abban, hogy András hazaviszi megtalált mosolyát a szülőfalujába, oda, ahol évekkel ezelőtt keservessé tették számára a megél­hetést és ahonnét, ősei földjéről, irgalmatlanul elüldözték. FÜLÖP SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék