Háromszék, 1990. október (2. évfolyam, 219-240. szám)
1990-10-02 / 219. szám
HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990 október 2., kedd 219. szám ÁRA 1LEJ társadalmi-politikai napilap Emlékműavatás Mikóújfaluban (LUNGULY LEVENTE felvétele) Elhullott férfiak Mikóújfaluban hallottam a kifejezést, a két világháború halottainak emlékére újraállított műemlékegyüttes leleplezése és felszentelése alkalmával: elhullott férfiak. Azt is Szász István RMDSZ-elnök szájából jegyeztem papírra, hogy csak azok neve szerepel a kőtáblákon, akik golyó által, lövészárokban pusztultak el. A két nagy háborúban egy apró községből Száztizenkettő. Száztizenkét férfi a mindössze ezerötezerhatszáz lakosú településből.." A férfinép színevirága, a katonakorban lévő emberek egyharmada ! A szám hatalmas, s a családi tragédiákon túl, egy nemzet vérveszteségének méreteit is jelzi. Visszaállított emlékműegyüttest emlegettünk, mert a kőverandás polgármesteri hivatal egész épületének elejét átéli az öt mezőre osztott kőtábla. Rusztikusak, mint Mózes tízparancsolatának képzelt kőelemei. Az emlékmű központi elemén van is holmi tízparancsolatszerű kőtáblás felhívás : soha többé háborút ! Ezt az ugyancsak hármas tagolású központi tömböt négy darab jóféle csernátoni cserefából faragott kopjafa strázsálja. A központi részt kikerülve lehet bejutni a tanácsépületbe. A mementóként ideállított emlékmű tehát kikerülhetetlen. Tisztázzunk még egy fogalmat : újraállították. Igen, mert, amint a világháborút viselt katona-kortárs, Miska Lajos bátyánk, mielőtt a képzett szónokokat is felülmúló, megrázván szép beszédét elmondotta, megjegyezte nekem : ezerkilencszáznegyvenkettőben építették az újfalusi kőfaragók. Ezerkilencszázhatvanháromban eltakaríttatta valaki. A saját házának pincebejáratába építtette bele. Ebből, rakták a bejárat spaletkövét, az alsó s a felső küszöböt. — Én semmit sem tettem papírra. Amit mondok, azt szabadon mondom. A nevét se említem meg szerencsétlennek, de neve nélkül megszidom — mondotta, így is történt. És Miska Lajos bácsi, Hável Sándor mérnök-polgármester, dr. Szász István, RMDSZ-elnök után elhangzott szavainak emlékezetre méltó része az is, amikor a falu határában és az erdőkön „elhullott“ és elfelejtett német katonák jeltelenné vált sírhelyeit emlegette. Éveken át gondozták titokban, mintegy cserében az övéik ismeretlen sírjai helyett; aztán volt, amelyiket elutaztak, a szó mindenfajta értelmében, útépítés ürügyén tüntettek el, s volt, amelyiket benőtte az erdő. Nevüket ma is őrzi egy szomorú emlékű helynév: Németek pusztája. Tovább fűzöm a Lajos bátyánk gondolatait: vajon felvállalná-e a csetledezve-botladozva induló cserkészmozgalmunk vagy az ifjúság a jeltelen sírok újrajelölését, a fejfa- vagy keresztállítást, s ezek gondozását? A tiszteletadás szép gesztusa s az európai béke megőrzésének, a népek közti igazi barátság óhajának apró jele volna, s egy, ki tudja, hányezeréves hagyományt is elevenítenénk, amelyet a hit várát kemény férfiként védelmező baráti esperesplébános, Ferencz István, olyan hatásosan épített beszédébe. Mikóújfaluban ez eszünkbe juthat, hisz az okszermi római kasztrum mellől is idesereglettek az emlékmű-szentelésre. Beszélt Cucu Ioan sepsiszentgyörgyi ortodox esperes, s Tamás Ernő oltszemi református lelkész ugyancsak. Tényszerűen megjegyzem, hogy ebben az emlékműveket (is) meggyalázni képes, templomgyújtogatásra uszuló kaotikus világban igen fontosnak tartjuk, ha a különféle vallásfelekezetek, a maguk szertartásrendje szerint tisztelik közérdekű emlékeinket vagy szentelik föl emlékműveinket. Ennek a képviseletnek örvendezhettünk Zágonban a Mikes Kelemen-emlékünnepség ökumenikus istentiszteletén is. . " Mikeújfalu elöljárói, az egész lakosság, az RMDSZ, a kőmívesek, fafaragók, az iskola vezetősége előtt tisztelegve hajtunk főt; cselekedetük példaértékű, önbizalmunkat erősítő. Adná Isten, hogy ragadós is legyen! SYLVESTER LAJOS MUSICA SACRA MOZART : C-MOLL MISE Rendkívüli zenei élmény Feltűnően kiváló kvalitásokkal rendelkező hangszeres és énekkari együttes, méltán népszerű és felkészült karmester, szólistakitűnőségek, és nem utolsósorban mifelénk különlegességnek számító remekmű: ezekből az összetevőkből csakis rendkívüli siker származhat. Mégpedig forró hangulatú, kitörő siker. Nyilván, a mű, az előadók, a kivételes produkció zsúfolt házat érdemelt volna, de hát, késő bánat, sajnálhatják mindazok, akik távol maradtak, mert egy rendkívül értékes zenei élménnyel lettek szegényebbek. A kolozsvári filharmonikusok Mozart-miséjének előadása minőségileg felette állott mindannak, amit mi éveken át hangversenyeinken megszoktunk. Ez a nagyszerű zenekar nem csupán jobb az itt hallott brassói vagy marosvásárhelyi együttesnél, hanem más. Hosszan részletezhetnénk az egyes szólamok erényeit és szépségét, ehelyett azonban az együttes hangzására emlékezünk. Kitűnő volt az énekkar, a szép tónusú szoprán, a biztosan intonáló tenor, a precízen éneklő basszus és alt. Az egész kórus zeneileg kidolgozott, hangzásarányaiban kiegyenlített. Az énekeskvartettből magasan kiemelkedett a franciaországi Agnes Robert, akinek az eléggé sok színben éneklő, drámai, de főként meditatív lírai kifejezés közötti széles skálát bejáró szopránja az igazi nagy produkció szuggesztív élményével ajándékozott meg. De Adriana Croitoru (alt. Simon Edith, az ismert kolozsvári énekesnő leánya), Ionel Voineag a neves tenor és Ion Țibrea (bariton) is méltóképpen egészítették ki szoprán énekestársukat. Simon Emil biztos kézzel irányította a zenekart és énekkart. KAMARAZENE Méghozzá a javából. Az előadók ezúttal a Vártemplomban vasárnap délelőtti hangversenyen a kolozsvári Concordia tagjai voltak. A matiné fénypontja kétségkívül Bartók Divertimentójának remek tolmácsolása volt. Divertimento, eredeti meghatározás szerint szórakozást jelent, ám mi sem áll távolabb ettől a félévszázada megkomponált műtől, mint a könnyed hangvétel. Igényessége olyan jelenlég NAGYHALMÁGYI JÓZSEF (folytatása a 4. oldalon) Ma, kedden este 18 órakor a színház nagytermében a brassói Gh. Dima kórus és a sepsiszentgyörgyi Vox Humana lép fel Nicolae Bica, illetve Szilágyi Zsolt vezényletével. Kézdivásárhelyt a katolikus templomban ugyancsak 18 órai kezdettel Csíki Csaba és Nemes György orgona-gitárostijére kerül sor. Hív a szülőfalu Régi, úgynevezett jó ismerős a fiatalember. Amikor véletlenül találkozunk, néhány szóban bizalmasan beszámol sorsa alakulásáról. Talán tíz évvel ezelőtt kerültünk egymás mellé egy üzemi étkezdében, összehozott a fuszulykaleves meg a pénteki böjtös halas menü. Egyikünk sem tudott megbékélni az utóbbival. András, falusi származású lévén, időnként pótolta a szűkös fejadagunkat háztáji tyúktojással. Nagy szó volt az a tudományos táplálkozás fénykorában. Akkortájt igyekezett közelebb Brassóból, mert megunta az ingázást. Sepsiszentgyörgyi gyárban találta meg a számítását anyagilag, s nem utolsósorban csalogatta a kétszobás tömbházlakás. Elmondta, hogy édesapja otthon maradt a föld mellett, aminek alig volt értelme az alamizsnaként odadobott felvásárlási árak miatt, s a megfeszített munka miatt időnap előtt örökre távozott arról a talpalatnyi földről, amit a szövetkezetesítés, feltehetően izgalomból, meghagyott számára. A napokban ismét összeszaladtunk az autóbuszban. András kackiás bajuszt növesztett azóta és a valamikori fáradt gondterheltség eltűnt, mosolygósra kerekedett az arca. — A régi lakásban él a család? — kérdeztem. — Közelebbről költözködünk. A falumban, a műmalomban folytathatom a lakatos mesterséget, kerül állás az asszonynak is. A kertünket egészen visszaléptük. Ügyesen gazdálkodva csak abból is eléldegélünk. Disznót hizlalunk, majorságot tartunk, gyümölcsfákat ültetünk, gondoskodunk magunkról. , — Itthagyja a város kényelmét? A központi fűtést, a meleg vizet, az aszfaltozott járdákat? — Itt az örökös sorbanállást, a hörgő vízcsapokat, a zajt és benzinbűzt — felelte. Közben csillagos a szeme és biztos voltam abban, hogy András hazaviszi megtalált mosolyát a szülőfalujába, oda, ahol évekkel ezelőtt keservessé tették számára a megélhetést és ahonnét, ősei földjéről, irgalmatlanul elüldözték. FÜLÖP SÁNDOR magánvállalkozóké a jövő Bizományi bolt Kézdivásárhelyen Június elején magán bizományi bolt nyílt a Szőcs József (Piac) utcában. Három hónappal az indulás után kerestük fel Norel Gábrielt, a bizományi bolt tulajdonosát. — Mi az eredeti foglalkozásod? — Mezőgazdasági mérnök vagyok. — Hogyan jutott eszedbe, hogy bizományi boltot nyissál? — Az ötlet nem most született meg; már évekkel ezelőtt felmerült egy bizományi bolt beindításának gondolata, de akkor kivitelezhetetlen volt. Amint engedélyezték a magánvállalkozásokat, azonnal megszereztem a szükséges engedélyt a bolt megnyitásához, videokazetták kölcsönzésére és másolására. — Ez a 3x4-es volt előszoba sehogyan sem felel meg a célnak. — Természetesen nem, de ideiglenesen ez is megoldás volt, mivel nem akadt más helyiség, és én mindenképpen be akartam indítani az üzletet. A közeljövőben két helyiségbe költözöm át, az egyik a kaszárnyával szemben van, a másik a volt női cipőüzlet helyisége. Az elsőbe az itt látható tárgyakat költöztetem, a másodikban pedig bútorokat, hűtőszekrényeket, hűtőládákat és különböző festményeket fogok árusítani. — Milyen volt az indulás? — Nem valami bő választékkal nyitottam meg a boltot. A barátaimtól gyűjtöttem össze az induláshoz az árut. Mindenki ideadta a fölösleges áruját. Most, három hónap után, alig férnek el a tárgyak a polcokon és a földön. — Hogyan történik az áru felértékelése, te hány százalékkal adod drágábban? — Elfogadom az ügyfél által megszabott árát, amihez én hozzáadok 15 százalékot. Vannak azonban olyan esetek, amikor 7—8 százalékot teszek rá, csak éppen keljen el az illető darab. ^ IOCHOM ISTVÁN (folytatása a 7. oldalon)