Háromszék, 1990. december (2. évfolyam, 263-281. szám)

1990-12-01 / 263. szám

MI ÉS AZ EGYESÜLÉS Román állampolgárságú magyar em­ber előtt hetvenkét esztendő óta ura emelkedik — mered föl legmagasabb­ra a dilemma: hogyan viszonyuljon az állami ünnep rangjára emelt, év­fordulóhoz, ha nem maradhat semle­ges és színlelten közömbös? Mert nem maradhat. Nem csak azért, mert ál­lampolgárként köze van az állam ünnepéhez, hanem azért sem, mert az esemény az ő sorsát is befolyásolta, meghatározta, és hatni fog további sorsalakulására is. Még akkor is, ha ő, de talán még apja-anyja sem élt 1918-ban. Meghatározza, mert mai és jövőbeni jogállása — román állampol­gárságú magyar — innen eredeztethe­tő. Az állami ünnep előtt — minden ci­vilizált ember tudja ezt — az állam­polgárnak tisztelettel illik adóznia, de ugyanakkor meg kell őriznie teljes emberi méltóságát és integritását is — esetünkben nemzetiségi önérzeté­nek és önbecsülésének csorbítatlansá­­gát. Hogy ezt megtehessük, őszintéknek és nyíltaknak­ kell lennünk. S úgy vi­szonyulnunk az ünnephez, ahogyan értelmes és jó szándékú ember viszo­nyulhat. A képmutató lelkendezés íz­léstelen és hazug lenne, s ha jól bele­gondolunk, tulajdonképpen ez sérthet­né egyedül a többségi román nemzet­­érzelmeit és önérzetét: egy szót sem hinnének el a lihegő hűségnyilatkoza­tokból, ahogyan nem is lenne azok­nak igazi érzelmi bátorsága sem. A józan tiszteletnek viszont van, mert kell lennie, értelmi fedezetének, s ez annak a tudatosításában gyöke­rezhet, hogy itt, e közös földön, e — remélhetőleg fizikailag és szellemi értelemben egyre inkább átjárhatókká váló — határok között kell élnünk és dolgoznunk, múltat tisztelnünk és jö­vőt építenünk, gondokat leküzdenünk, gyermeket nemzenünk és nevelnünk a becsületre, a munkára, az anya­nyelv szeretetére, más kultúrák meg­ismerésére és megbecsülésére, toleran­ciára és méltóságra. Aki itt maradt és marad, az aligha tehet mást, mint fölül­emelkedve minden szűkkeblű szemléleten, megtanul a más agyával is gondolkodni, a más lelkével is é­­rezni úgy, hogy közben saját öntuda­ta és érzelemvilága semmiben ne ká­rosodjék. Nehéz feladat, ehhez nem elégséges színlelési képesség, hanem bölcs fölülemelkedés szükségeltetk, e­­rős hit és rendteremtő belső béke, mely azt a reményt dajkálja, hogy e térségben, ebben az országban em­ber és ember között, a legzaklatottabb század végéhez közeledve, megszület­het a kölcsönös tolerancia, az egymás kínjai-gondjai iránti megértés és em­pátia, sőt az elidegeníthetetlen — mert legbensőbb — érzelmek tisztele­te is. Ita eljutunk oda, hogy egyik közösség — legyen az etnikai, vallá­si vagy társadalmi alapon szervező­dött — a másikban nem lát ellenséget, legyűrendő ellenfelei, de még kisem­­mizendő prédát sem, ellenkezőleg: az érző, gondolkodó, a maga sajátossá­gaihoz ragaszkodó ember-egyedek kollektivitását veszi észre, kiket, e­­gyéni értékek mellett, összeköt egy, számunkra az általános emberivel e­­gyenértékű sajátosság: identitásuk közössége. Ami nyelv, kultúra, múlt, hagyomány, érzelem. Ez a sajátosság minden közösség számára oly természetes és magától értetődő, mint a szomjat oltó ivóvíz, a belélegzett levegő. Nem lehet el ■nélküle, vagy ha megtanulna nélküle létezni, úgy már nem lehet önmaga. Mert nem érezhetünk egyformán mindenben, ugyanazokról a dolgokról nem lehet kötelezően ugyanazt gon­dolnunk. Az elmúlt években sokszor jutott eszembe nagy olvasmányélmé­nyem, Csingiz Ajtamatov kirgiz író Évszázadnál hosszabb ez a nap című regényének egyik „hőse“, a mankurt,­ ­magyari latos (folytatása a 8. oldalon) t* „t­eljes nemzeti szabadság, az összes együttlakó nemzetiségeknek. Minden nemze­­tiség oktatása, közigazgatása és szolg­áltatása a saját anyanyelvén történik, az illető nemzetiség köréből származó egyé­­nek által.Minden nemzetiség képviseleti jo­gat kap az ötszög törvényhozási és kormány­­zó testületében számarányának megfelelően“ A Gyulafehérvári Határozatokból, III. szakasz /-es pont Csütörtökön Sepsiszentgyörgyön ünnepi gyűlést tartottak December 1., Románia nemzeti ünnepe alkalmából. Az ünnepi­ gyűlésen jelen voltak a megyei Főispán­ Hivatal vezetői, szenátorok és képviselők, a polgármes­teri hivatalok tagjai, a politikai pártok delegációi, az egyházak lelkészei, katonatisztek, nagyszámú érdeklődő. A nemzeti ünnep jelentőségéről szólott Fodor Ferenc úr, a megye fő­ispánja, Ion Ursache képviselő, Mihai Pop, az NMF megyei vezetője, Vlad Aurel Coşuneanu, a PUNR fiókjának elnöke, Kozsokár Gábor szená­tor, Gheorghe Vasulea ortodox esperes, valamint Márton Árpád, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke. Mugur Topolniţchi, megyei alispán felolvasta annak a Megbízó Le­vélnek a szövegét, melyet ma a megye 80 tagú küldöttsége a Gyulafehér­vári Gyűlésre visz el. A küldöttség vezetői: Fodor Ferenc, Ion Solomon és Demeter Antal urak. Az ünnepi gyűlést tartalmas és színvonalas művészi műsor követte. 1918 A TŰRTE. MIKRITA GYULAFEHÉRVÁR, DECEMBER ELSEJE Már hajnalban hatalmas tömeg zsi­bong Gyulafehérvár utcáin. A vá­rosban senki sem alszik, még az sem, akinek a készülő nagy, horderejű ese­mények tövében nincs oka ör­ömünne­­pet ülni. Erdély 80 városából és több mint 500 falvából érkeznek a Nagy­gyűlés küldöttei. Minden községből 10—12 küldött utazott ide, a csopor­tok élén háromszínű zászlók lobognak, magasra emelik a táblát a képviselt helység nevével. Munkások is jön­nek, bányászok a Zsil völgyéből, Bok­sa­bányáról, Anánáról, Érádról, gépé­szek, lakatosok Resicáról, Dézsről, Tordáról, egész Erdélyből. A 70 000 szervezett munkást képviselő 150 szo­ciáldemokrata küldött mellé, a szak­­szervezetek mintegy 10 000 munkást indítottak el a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésre. A történelmi levegő­jű városban összesen­­ 228 hivatalos küldött gyűlt össze, akiket a politi­kai, gazdasági, kulturális, vallási, kato­nai és sportszervezetek hatalmaztak fel képviseletükre, Erdély egész terü­letéről. 10 órakor Ştefan Cicio Pop, a Köz­ponti Román Nemzeti Tanács elnöke nyitja meg a nagygyűlést. A román nép rendkívül nehéz helyzetét ecsete­li a volt dualista monarchia eszten­deiben, különösen az elmúlt világhá­ború alatt. Beszél arról, milyen nagy jelentősége volt annak, hogy Románia háborút üzent a monarchiának. „Sem Romániának, sem nekünk nincs miért sajnálkozzunk amiatt, amiért Romá­nia úgy határozott, hogy belép a há­borúba, mivel ez az elhatározás adta meg nekünk a jogcímet ehhez a gyű­léshez és a mai határozatunkhoz...“ a Központi Román Nemzeti Tanács te­vékenységéről szólván, Ştefan Cicio Pop elmondta: „Mi, akiket a mi né­pünk a nemzeti ügyek élére állított, megtaláltuk azt a lélektani pillanatot, amikor bejelenthettük évszázados el­lenségeinknek, hogy mi vesszük át az impériumot (itt a régies államhata­lom, uralom értelmében Stefan C. .Pop arról az ultimátumról beszél, a­ MATEKOVICS JÁNOS (folytatása a 2. oldalon) Őszi helyzetkép a mezőgazdaságban Különösebb idegfeszültség nélkül és ráadásul még a szakavatatlan „fele­lősök“ beavatkozásából származó fe­jetlen kapkodástól is mentesen­­ si­került­ időben és jó minőségben elvé­gezni a nagy mennyiségű őszi mező­­gazdasági munkálatot. Ha a csapadék Dr. VERESS LÁSZLÓ agrármérnök (folytatása a 3. oldalon)

Next