Háromszék, 1991. január (3. évfolyam, 284-301. szám)
1991-01-08 / 284. szám
HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap Sepsiszentgyörgy 1991. JANUÁR 8., KEDD 284. SZÁMÁra 2 lej Mérleges hiányokkal Azt ígértük, hogy az RMDSZ egyéves „történelme“ általános jellemzése után sort kerítünk arra is, hogy a háromszéki szervezet „hőskorának“ kapcsán ugyancsak elmondjunk néhány gondolatot. Ez a megyei szervezet egyike a legszámosabbaknak és a legszámottevőbbeknek, s nincs ebben semmi külön érdem, hiszen ez az adottság az itt élő magyarság kompakt mivoltából következik, s ennek természetes folyománya az is, hogy e megyében a legnépesebb és legsúlyosabb politikai erő az RMDSZ, mely az első törvényhozási választásokon nagyjából annyi szavazatot vitt el, amennyi a magyarság itteni számaránya szerint várható volt: a voksok jó háromnegyedét. Természetes lett volna tehát, hogy a helyi közigazgatásban és hatalomgyakorlásban is ily arányban részesedjék, de hogy ez nem történt meg, az a kormányzat minden demokráciát fumigáló sakkhúzásának tudható be, mely — volens, nolens — függetlenül a választási eredményektől, megpróbált országszerte egyszínű közigazgatást bevezetni, mondván, így lehetséges csupán a kormányprogramot zökkenőmentesen és maradéktalanul megvalósítani. Hogy melyik kormányprogramot ? — nos, ez még nem derült ki egyértelműen, ám az viszont már a napnál is világosabb, hogy ez az átmenet — ki tudja, meddig tart?! — az etatizmus és centralizmus minden eddigit fölülmúló szintjét próbálja az országra és annak vidékeire, rátukmálni. Ez pedig úgy talál a demokratizálódáshoz, mint a juh fejére a cilinderkalap. Az RMDSZ háromszéki szervezetének egyesztendős történelme mindezek folytán máris három jól elkülöníthető szakaszra tagolható. Az első szakaszban — megalakulásától egészen a helyhatósági tisztségviselők kinevezéséig — nagyjából a súlyának megfelelő arányban vállalhatott és vállalt részt a közügyek vitelében. Ebbe a szakaszba tartozott a választások előkészítése és lebonyolítása is. Ez egy nagyon aktív és gyümölcsöző periódusnak mondható, amelyben a szervezet képes volt valóban tömegeket mozgatni, s ugyanakkor önfegyelemre is bírni e tömegeket. Ebben a szakaszban — tekintve a körülményeket és lehetőségeket — nagyjából jól vizsgázott a politikai tapasztalattal alig rendelkező szervezet, s bizonyos erkölcsi tőkét halmozott fel tagsága és szimpatizánsai körében. A második szakasz rövid volt, de annál zaklatottabb: a kizárólagosságra törő frontos elképzeléssel szemben kellett volna megvédeni az arányos helyi képviselet elvét és eszméjét, de ez a kihívás — éppen elképesztően antidemokratikus és váratlan mivolta folytán — csaknem felkészületlenül érte a szervezetet, s a kivívott félsiker így minősült át látszólag sikerré, ami, bizonyos megyék helyzetéhez viszonyítva, valahol érthető is, ám egyáltalán nem megnyugtató. Nem megnyugtató, mert felhívta a figyelmet arra is, hogy a szervezet kompromiszszumkészsége, nem találkozván hasonló hajlékonysággal, egyszerűen meghátrálásba hajolhat. Ez a szakasz nagy-nagy tanulságokkal szolgált — elsősorban azzal, hogy a szervezet vezetőinek föl kell nőniük oda, hogy szembenézhessenek a legváratlanabb helyzetekkel, s testületként kell helytállniuk a kritikus pillanatokban. A harmadik szakasz a kompromiszszum létrejöttétől máig tart, s ha váratlan fordulatok nem adódnak, eltarthat a helyhatósági választások kiírásáig és megtartásáig. Ezt a szakaszt — bár tele volt, van és lesz rendkívül fontos eseményekkel, mint a földosztás, a privatizálás stb., stb. MAGYARI LAJOS (folytatása a 4. oldalon) A jéghegy víz alatti része — szombati beszélgetés MÁRTON ÁRPÁD képviselővel — — A hírközlési csatornák jóvoltából látjuk, halljuk, hogyan zajlik a földtörvény-vita a parlament felső- és alsóházában. Az RMDSZ-javaslatok „fogadtatása“ is betekintést nyújtott az ottani harc „hangulatába“. De mi történt azóta az alsóházban? És mi van a kulisszák mögött? — A földtörvénynek rengeteg buktatója van, rengeteg politikai és gazdasági érdek összeütközésére ad lehetőséget. Sajnos, ezek neon mindig fedik egymást, és a képviselők, a frakciók túlnyomó többsége nem a földműves, a választópolgár érdekeiből indul ki, hanem pártideológiából vagy abszolút egyéni, kicsinyes érdekekből. Furcsának tűnhet ez a dolog. Természetesen, ez a leegyszerűsítése a dolgoknak, hiszen sokkal bonyolultabb mechanizmusok, érdekszférák által befolyásolt elképzelések csapnak össze. Példával is tudok szolgálni. Óriási harc van az erdélyi és a nem erdélyi képviselők között, ugyanis, mint tudjuk, más a föld helyzete Erdélyben és más a Kárpátokon kívül. Ezzel együtt más a választópolgárok elvárása a földtörvény iránt is. Az erdélyi képviselők a tény tudatában — főleg, mert állandóan ott a televízió, és sohasem lehet tudni, mit közvetítenek — nem engedhetik meg maguknak, hogy ne az erdélyi paraszt érdekeit védjék. Ami azt jelenti, hogy adott pillanatban a Román Nemzeti Egységpárt, a Front vagy az ellenzéki pártok erdélyi képviselői ugyanolyan jellegű módosító javaslatokat tesznek, ugyanolyan szellemben védik meg, mint mondjuk, az RMDSZ. Most jön a furcsaság. Például ki- FERENCZ CSABA (folytatása a 2. oldalon) Az egykor virágzó székely földműves-porták „feltámadásra“ várnak. (ALBERT LEVENTE felvétele) A TRAKTOROKRA HOLNAP IS SZÜKSÉG LESZ A mezőgépészet jövője Vajon formálhatjuk-e anélkül a jelent, hogy ne tudjuk: mit akarunk holnap? S tervezhetjük-e úgy a holnapot, hogy közben ne rajzolódjanak ki a holnapután, egy távolabbi jövő körvonalai? Első hallásra méltán gondolhatnánk: aligha kérdőjelezhető meg a hosszú távú tervezés létjogosultsága. S mégis, miközben a mezőgazdaságban, parlamenti, képviselőházi szinten, kormányszinten mind több koncepció — s eltérő — lát napvilágot, szakbizottságok tanulmányai, s a töretlen fejlődésért, mezőgazdaságiunk, a falu új arculatának körvonalazásáért, a faluközösségek újjászületéséért felelősséget érzőgazdasági irányítók — anélkül, hogy ez idáig meglelték volna a közös nevezőt — ki-ki a maga módján elkészítette azt a stratégiát, amely elképzelése szerint, a leghatékonyabban egyesíti az egyéni és a közös érdekek megvalósítására irányuló törekvéseket. MÉG MINDIG KÉRDŐJELEK — Való igaz, bár vannak már egyre határozottabb körvonalak, egyértelmű koncepció kialakulásáról még nem beszélhetünk. Egyébként ezt tükrözte a közelmúltban megtartott országos megbeszélés konklúziója. Az ott elhangzott eszmecserék során különböző variánsok, megoldási módozatok egyetlen pontban jártak közel egymáshoz: biztosra vehető, hogy a mezőgépészeti tevékenység alapvető formája a részvénytársaság lesz, amely megfelelő gazdasági, pénzügyi és jogi feltételeket biztosíthat mind az egyéni, gazdálkodásban, mind a nagyüzemi mezőgazdaságnak és a piacgazdálkodás érvényesülésének — kezdte a Piteşti-an megtartott értekezlet összegezéséről szóló tájékoztatóját Hatházi János mérnök, a mezőgépészeti tröszt igazgatója. Ezek után a mezőgépészeti igazgató nem vállalkozhat olyan „horoszkóp“ készítésére, amely határozottan megjósolja, akár rövid, akár hosszabb távon a mezőgazdasági, s ennek keretén belül, a mezőgépészeti tévé- ARADI ENDRE (folytatása a 3. oldalon) Történelmünk Január 9-én délután öt órától BÁLINT GYULA kiváló demográfus tart előadást az RMDSZ dísztermében. Témája: A székelység, ennek keretében pedig Háromszék népesedési történetének a bemutatása. A „Történelembarátok körének“ ötödik előadására, akárcsak az előbbiekre, most is mindenkit szeretettel elvárunk. Felkérjük Sombori Sándort, Györgybíró Istvánt, Székely Zsoltot és Seres Andrást, hogy a múlt év őszén tartott előadásaik anyagit, 7—15 gépelt oldal terjedelemben juttassák el a Megyei Tanfelügyelőséghez alulírott címére. Az RMDSZ vezetőségének, a szervezet megyei alelnökének, Puskás Attilának a javaslatára az elhangzott és sorra kerülő előadásainkat ki fogjuk adni könyvformában, melyet a megye városaiban és községeiben megalakult és megalakuló „Történelembarátok körei“ is hasznosíthatnak. Reméljük, hogy e körök tevékenységébe fokozottabban bekapcsolódnak a történelmet és magyar irodalmat ismerő tanáraink, tanítóink, helytörténészek, függetlenül a foglalkozásuktól. Célunk az önismeretre való serkentés, a valós múlt megismerése. KÁDÁR GYULA Szentiványi változások „MINDEN NÉP ADDIG ÉL, AMÍG VAN MIT MONDANIA EMBERTÁRSAINAK “ Amit tudsz — nagy érték, az ő-sök hagyománya a magad lelke igaz kifejezése. Becsüld meg, erősödj benne, mert ha többre akarsz menni, csak erre építhetsz! — ezeket a sorokat Kodály Zoltán, 1915- bem vetette papírra. S mintha ezt a gondolatot tükrözné napjainkban végbemenő magunkra találásunk sok-sok eseménye. Igen, mintha e gondolatot tükrözné az is, hogy 1990 karácsony havában, a Megváltó születésének havában újjászületett falumban, Szentiványlaborfalván az egykor oly ismert, de lassan elsorvadt, elhallgattatott fércdalárda. Az együvétartozás, a megmaradás és ittmaradás, a helytállás óhaja hívta ismét életre, több mint három évtizedes kényszerű szünet után ezt a szép hagyományt. Kezdeményezői, szervezői és vezetői említést érdemelnek: Ferencz János és Kelemen Árpád, mindketten nyugalmazott tanítók. Karácsony ünnepén a falu katolikus, unitárius és református gyülekezeteiben, templomainkban így a legszebb karácsonyi énekek és himnuszok csendültek fel. És kitartó munka bontakozik ki az új évben is, esténként próbák zajlanak. Egy ilyen alkalommal beszélgettem több dalárdistával, akik életkoruk szerint, 15—75 év közé sorolhatók, s rájöhettem, hogy hiszik és vallják a kodályi gondolatot: „minden nép addig él, amíg van miit mondania embertársainak“, akár a zene, a népdalok nyelvén is. (folytatása a 4. oldalon) MATEKOVITSNÉ KORODI MÁRIA