Háromszék, 1991. január (3. évfolyam, 284-301. szám)
1991-01-08 / 284. szám
A FÖLDTÖRVÉNY-VITA MARGÓJÁRA A jéghegy víz alatti része (folytatás az első oldalról) megy a máramarosi frontos képviselő, és védi a máramarosi paraszt azon jogát, hogy visszakapja elorzott erdeit, legelőit, kaszálóit. De amikor szavazásra kerül sor, megszavazza az ellenkezőjét. Fontosabb tehát a ráerőszakolt pártfegyelem, a „frontos fegyelem“. Egyébként, amikor egy nagyon vitatott kérdés merül fel, gyorsan elrendelnek egy szünetet, lemennek az alagsorba, és kiadják mindenkinek, amit mondani kell. Hihetetlenül „együtt“ tudnak szavazni. Amikor azt hinnéd, hogy most már tényleg szakad a Front, mert az érdekek homlokegyenest ellentétesek, szavazásnál a kezek egységesen lendülnek a magasba. Különös, hogy ez a tudathasadásos pártmagatartás meddig fajulhat. A miniszterelnök megadta a jelszót a telekkönyvel kapcsolatban, hogy a föld telekkönyv szerinti szétosztása nem jó, mert az „a magyarok érdekeit szolgálja“, és az ősi román érdekek ellensége. Ebből kifolyólag eljutottunk abba a paranoiás helyzetbe, hogy nézik, hogyan szavaz az RMDSZ — ha valamit megszavazunk, még ha eredetileg ők is helyeselték a javaslatot, ellene szavaznak. Ami jó az RMDSZ-nek, az nekik csak rossz lehet. Hogy hová juthat egy ilyen tudathasadásos helyzet ? Egy adott pillanatban a Románok Egységpártjának képviselője tesz egy javaslatot, a javaslat jó, tehát elfogadjuk. Amikor szavazásra kerül a sor, örömmel emeli fel a kezét, és fordul is hátra boldogan, mintegy bizonyosságként, hogy lám-lám, milyen ügyes vagyok, akkor észreveszi, hogy csak az RMDSZ szavaz vele együtt, senki más. És akkor hirtelen lekapja a kezét. — Nem tudom, hogyan látszik ez az RMDSZ-en belül, de sok olyan véleményt hallottam, hogy a viták kezdetén, amikor mindkét házban elhangzottak a fontosabb követelések és azok indoklása, nem kellett volna mindent elmondani, hiszen az ilyenfajta ,,kitárulkozás“ diplomáciai, ha úgy tetszik, politikai hibának látszott. Sőt, már a szakcsoportokban ezek az elképzelések terítékre kerültek, a közös vita bevezetésére például a miniszterelnök „felkészülve“ érkezett.... — Ez elméletileg így van, de gyakorlatilag nem. Van egy házszabályzat és -gyakorlat, amit mindenképpen figyelembe kell venni. Lényegi módosítást egy törvényen a szakbizottságokban lehet elérni. A jéghegynek ez a része, ami nem látszik a vízből. Az igazi nagy munka, az igazi nagy harc a munkacsoportokban folyik. Az igazság az, hogy amely módosító javaslatot a szakcsoport elfogadott, az már nincs fémjelezve a javasló nevével, politikai hovatartozásával. Ez különben pszichés hatás, és a plénumban dolgozók többsége, akik egyértelműen csak pártos szellemben szavaznak, csak azt látják, hogy ez egy hivatalos dokumentum, pont úgy, ahogyan hivatalos a kormány javaslata. Amit a többség általában szavaz. Ha az RMDSZ tesz egy javaslatot a plénumban, akkor mindenki tudja, hogy azt az RMDSZ teszi, úgy, hogy „ab ovo“ nem szavazzák meg. Ugyanez történt például a munkanélküli-segélyt szabályozó , törvénnyel, amit végül is a szakszervezetek kiharcoltak, és most, utólag elfogadták azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az RMDSZ annak idején tett. Sokszor, a házszabályzatra hivatkozva, Dan Marţian vissza is utasítja a lényeges módosító javaslatokat, mert a házszabályzat ezeket tulajdonképpen a szakbizottságokra utalja és a plénumban csak megfogalmazási, apróbb módosítási lehetőségekre adódik alkalom. Ezt egy adott fokig a munkatempó is megköveteli. A bizottságokban végül is szakemberek kellene hogy üljenek, akiket jobban meg lehet győzni reális érvekkel. A földtörvénnyel, persze, fordítva volt, mert azt a bizottságot olyan szakemberek alkották, akik általában állami gazdasági vezérigazgatók, akik legjobb esetben saját érdeküket védték, ez az érdek pedig az igazgatói szék. Akkor úgy lehet értelmezni, hogy az, amit a plénum-vita előzeteseként kifejtett az RMDSZ, azok a pontok voltak, amelyeket a szakbizottságokban nem sikerült kiharcolni ? — Nem egészen. A következő lépés ugyanis az, hogy van egy általános vita, amikor mindenki kifejti véleményét. Nálunk annyira elúszott az egész már a szakbizottságokban, hogy vajmi kevés esélyünk volt arra, hogy később egyáltalán bármit is ki tudjunk harcolni. Ezért már az elején el kellett mondani az álláspontunkat. Mert különben az, amit mi csinálunk most a parlamentben, egész egyszerűen bohóckodásnak és öncélú ripacskodásnak tűnhetne. Ugyanis eddig, azt hiszem, egyetlenegy cikkelyt sem tudtunk elfogadni. Tehát minden a mi ellenszavazatunkkal „szavaztatik meg“. Mert annyira rosszall, számunkra annyira elfogadhatatlanok. Nyilván, nem lehet elfogadni, hogy a kollektív gazdaságok 1990-es területeiből adják vissza csak a földeket, mert ami átkerült az állami gazdaságok tulajdonába, az eleve elveszett, így, ami átkerült az egyik faluból a másikba, az elveszett az illető falunak, nem beszélve arról, hogy azok, akik nem léptek be a kollektívbe — kulákok, kisajátítottak stb. —, tehát, ahol igazi nagy történelmi igazságtalanságok voltak, azok eleve nem kaphatnak vissza semmit, mert azokat a területeket az állam tulajdonította el. Nyilván, a következő cikkelyekben még megpróbáljuk visszakuporgatni, amit lehet, elméletileg, még a községi földekre vonatkozó elképzeléseinket is érvényesíthetjük. Ahányszor lehetőség adódik, mindig megpróbáljuk bevinni azokat a módosító javaslatokat, amelyek az elképzeléseinket tükrözik. Sajnos, már ebben a megszavazott tíz pontban anynyi ellenünk szóló dolog van, hogy akár el is hagyhatnánk a termet. — Számíthatunk erre ? — Ez taktikai kérdés... — Miért megy ilyen lassan a tervezet vitája? Meddig nyújtható míg? — Hát nem igazán nyújtják. Ha valakik nyújtják a vitát, azok mi vagyunk. És nem azért, hogy húzzuk az időt, hanem azért, mert — legalábbis a mostanig megtárgyalt cikkelyek — döntő jelentőségűek. Óriási harc folyik minden egyes mondatért, minden egyes szóért. • Például, nagy vívmány az, hogy sikerült beírni abba a cikkelybe, ahol először jelennek meg a nyilvántartási dokumentumok, hogy minden eddig létező ilyen dokumentum alapul vehető a tulajdonjog megállapításánál. Tehát, eleve az általános részben a telekkönyveket nem zárják ki. Hogy ez később megtörténik, az valószínű, de ha most megtörténik, akkor megmásíthatatlan. A szavak játékában sokszor egyfajta hamiskártyázás játszódik le. Például már a második fejezet címe rossz. Legalábbis az, amit elfogadtak. Eredetileg úgy volt, hogy A földterületek tulajdonjogának helyreállítása (restabilirea) és megállapítása. Azzal az indoklással, hogy a megállapítás magába foglalja a helyreállítást is, a helyreállítás kikerült a címből. Ahhoz, hogy, amikor a cikkelyben szó van a helyreállításról, azt mondják, hogy kérem szépen, nem azért vettük ki a helyreállítás kifejezést, hogy most visszategyük, tehát nem helyreállításról van szó, csak megállapításról. Tehát szó sincs viszszaállításról — mondta ráadásul ugyanaz az ember. Annyira áttetsző szándékok ezek, szinte gyerekesek, nem lehet nem észrevenni. — Mikor várható egyébként a „végkifejlet“ ? — Nem tudom, mert a „csonkahéten“, három nap alatt megszavaztunk három cikkelyt, és a negyedik cikkely módosító javaslatainak körülbelül a felét megvitattuk. — A második részben ? — Igen, a kilencedik cikkelytől arrafelé. Ezek a kulisszatitkok. Természetesen, számunkra nagyon sok olyan dolog van, ami előnytelen ebben a törvényben. Mi nagyon keményen harcolunk — talán ettől is ilyen hosszú ez a vita — minden egyes szóért. A törvény ennek ellenére, olyan lesz, amilyennek a többség szánja. A törvény életbe lépése után csak egy tennivalónk marad. A törvény ismeretében minél gyorsabban és minél méltányosabban, konfliktusok elkerülésével, szét kell osztani a földeket Ehhez pedig nagyon jól kell ismerni a törvényt. Ezzel akkor vitatkozni már fölösleges, bármennyire is nem tetszik, ebből kell kiindulni. A kiskapukat pedig belül kell megkeresni. (KOVÁCS LÁSZLÓ felvétele) . HÁNÁMSZER A fizika csodálatos világa Beszélgetés TORÓ TIBOR temesvári atomfizikussal Mint azt már hírül adtuk, a közelmúltban Kézdivásárhelyen és Kovásznán az EMT itteni fiókszervezeteinek meghívottjaként vendégünk volt Toró Tibor, a temesvári tudományegyetem előadó tanára. — Megkérem a professzor urat, mutassa be a temesvári fizika tanszéket! — A decemberi események után, a tudományegyetemen is alapvető változások történtek. Régen a fizikusok a matematikusokkal voltak együtt a természettudományi karon, amely lényegében csak két katedrából állt. December után visszaállítottuk az önálló fizika kart, több tanszékkel. Az atom-, mag- és elméleti fizika tanszéknek én vagyok a vezetője. Ide tartozik még az asztrofizika, azaz kozmológia is. Én a harmadéves fizikus hallgatóknak tartok egy egyéves, heti háromórás magfizika és szubnukleáris fizika (atommagon túli fizika) kurzust, a negyedéveseknek pedig egy olyan előadássorozatot tartok, amit talán mi vezettünk be először világszinten, ami az asztrofizikának, a kozmológiának és az elemi részek fizikájának az ötvözete. Ennek a tantárgynak a neve: szubnukleáris asztrofizika és kozmológia. Ez fundamentális tantárgy, amely most van megszületőben. Olyan nagy nevek művelték és művelik, mint például Szaharov, Abdul Salam, pakisztáni Nobel-díjas fizikus, a trieszti elméleti központ vezérigazgatója. Egy másik újdonság a XX. század fizikájának a története. Engem mindig foglalkoztatott ez a téma, s így elvállaltam ezt a tantárgyat is. Ettől a tanévtől újraindult a filozófia szak. Felkértek, nekik is tartsak egy kurzust, amely bevezet a fizika mai elméletébe. Ez egy nehéz tantárgy. Ezt a témát még a fizikusoknak is kemény dió boncolgatni, nemhogy a filozófusoknak. A fenti tantárgyakat mind román nyelven tartom, a temesvári tudományegyetemen nincs magyar nyelvű oktatás. Ez lenne röviden didaktikai munkásságom. Temesváron újraindult az ötéves és a hároméves matematika-fizika katedra. Az utóbbiaknál én adom elő a fizika kurzust. Lényegében én elméleti fizikus vagyok.. — önt kiváló kutatóként is számon tartják... — Régi kutatási területem a gravitációs elmélet. Napjainkban az elméleti fizikának egyik alapvető feladata megalkotni a gravitáció kvantumelméletét, egyeztetni a XX. század két nagy fizikai teóriáját. Sajnos, ez az egyeztetés még nem történt meg, de már történtek komoly lépések ilyen irányban. Egy másik kutatási területem a neutrínóval kapcsolatos. Tulajdonképpen erről tartottam előadást Kozdivásárhelyen. A neutrínó-fizikának most van a reneszánsza. Én ezelőtt húsz évvel írtam erről a témáról egy monográfiát, a világon elsők között. A könyv egyik fejezete a neutrínó asztrofizikai és kozmológiai alkalmazásával foglalkozott. Ez a tudományág akkor még gyermekcipőben járt. Azóta óriási dolgok történtek. Például sikerült kimutatni egy szupernóvának az antineutrínó-sugárzását, a Napneutrínó-kérdéseinek újabb vetületeit. Most folynak azok a híres neutrínó-kísérletek, amelyek eldöntik, hogy lényegében létezik-e egy Napneutrínórejtély vagy sem. Ennek a piciny részecskének óriási kozmológiai szerepe van abban, milyen is lesz a világegyetem jövője, fejlődése, a legkisebbnek és a legnagyobbnak a kapcsolódása stb. Madáchnak volt az a kifejezése, mely szerint: „kicsinyben rejlik a nagy“. Szintén foglalkoztat az alapvető fizikai erők kölcsönhatásának az elmélete, amely, úgy tűnik, geometriai elmélet lesz, geometriai módon vezetjük le a tér szerkezetéből ezeket az erőket. Einstein régi álma volt, hogy megvalósuljon a négy alapvető fizikai kölcsönhatás levezetése a tér szerkezetének a geometriájából. Erről készítettem egy nagyobb monográfiát, Az alapvető fizikai kölcsönhatások geometrizálása címmel, amelyet, történelmi keretbe helyeztem Bolyaitól és Einsteintól napjainkig. Bolyai volt az első, aki rájött arra, hogy a fizikát le lehet vezetni a geometriából. Egy mai kvantumgravitációs elmélet szerint, a térnek tíz dimenziója van, amelyek rejtett térdimenziók, a világegyetem fejlődése alkalmával ezek a rejtett dimenziók relevánsak voltak. A tudomány, s főleg az a tudományág, amelyet, én művelek, nemzetközi jellegű. Mi az eddigi mostoha körülmények között is megpróbáltunk kitekinteni a világba. Amikor kiálltam a katedrára, megpróbáltam mindig a legújabb információkat összegezni diákjaimnak. A következő időszokban talán sűrűbben fogunk részt venni nemzetközi konferenciákon. Egy dolog biztos: én hazajövök Erdélybe, Temesvárra. Én az ismeretterjesztés elkötelezettje vagyok, aki bárhová elmegy az országba, ahová meghívják. — Hol járt 1990-ben a professzor úr ? — Genfben voltam a saját költségemen. A nagy egyesített nyugat-európai magkutató intézetet látogattam meg. Véleményem szerint, a továbbiakban is nehéz lesz részt venni külföldi tanulmányutakon, nemzetközi konferenciákon. Most nem politikai, hanem anyagi szempontból. Útlevelünk van, viszont nincs valutánk. Az állam nem finanszírozza ezeket a külföldi utazásokat. Nyugaton a vonatjegy vagy repülőjegy nagyon drága, mármint, a mi zsebünkhöz viszonyítva. Erre egy konkrét példát is mondanék: a vonatjegy Münchenig egy magamfajta kutatónak másfél éves fizetésbe kerül, egy nyugati kollégának legfeljebb egy félhavi fizetésébe. De optimista vagyok, és hiszek abban, hogy előbbutóbb az állam is felpártolja ezt a lényeges problémát. A nemzetközi tudományos világ főleg azokat az eredményeimet tartja számon, melyeket világnyelven (főleg angolul) külföldi folyóiratokban közöltem. Ilyen tekintetben elmondhatom, hogy többen is hivatkoznak kutatási eredményeimre, idézik munkáimat, nem csak szakfolyóiratokban, hanem szintézis jellegű tudományos monográfiákban is... Lejegyezte: SOCHOM ISTVÁN