Háromszék, 1991. január (3. évfolyam, 284-301. szám)

1991-01-08 / 284. szám

A FÖLDTÖRVÉNY-VIT­A MARGÓJÁRA A jéghegy víz alatti része (folytatás az első oldalról) megy a máramarosi frontos képvise­lő, és védi a máramarosi paraszt a­­zon jogát, hogy visszakapja elorzott erdeit, legelőit, kaszálóit. De amikor szavazásra kerül sor, megszavazza az ellenkezőjét. Fontosabb tehát a ráerő­szakolt pártfegyelem, a „frontos fe­gyelem“. Egyébként, amikor egy na­gyon vitatott kérdés merül fel, gyor­san elrendelnek egy szünetet, lemen­nek az alagsorba, és kiadják minden­kinek, amit mondani kell. Hihetetle­nül „együtt“ tudnak szavazni. Ami­kor azt hinnéd, hogy most már tény­leg szakad a Front, mert az érdekek homlokegyenest ellentétesek, szava­zásnál a kezek egységesen lendülnek a magasba. Különös, hogy ez a tudat­hasadásos pártmagatartás meddig fa­julhat. A miniszterelnök megadta a jelszót a telekkönyvel kapcsolatban, hogy a föld telekkönyv szerinti szét­osztása nem jó, mert az „a magyarok érdekeit szolgálja“, és az ősi román érdekek ellensége. Ebből kifolyólag eljutottunk abba a paranoiás helyzet­be, hogy nézik, hogyan szavaz az RMDSZ — ha valamit megszavazunk, még ha eredetileg ők is helyeselték a javaslatot, ellene szavaznak. Ami jó az RMDSZ-nek, az nekik csak rossz lehet. Hogy hová juthat egy ilyen tu­dathasadásos helyzet ? Egy adott pil­lanatban a Románok Egységpártjának képviselője tesz egy javaslatot, a ja­vaslat jó, tehát elfogadjuk. Amikor szavazásra kerül a sor, örömmel eme­li fel a kezét, és fordul is hátra bol­dogan, mintegy bizonyosságként, hogy lám-lám, milyen ügyes vagyok, akkor észreveszi, hogy csak az RMDSZ sza­vaz vele együtt, senki más. És akkor hirtelen lekapja a kezét. — Nem tudom, hogyan látszik ez az RMDSZ-en belül, de sok olyan vé­leményt hallottam, hogy a viták kez­detén, amikor mindkét házban el­hangzottak a fontosabb követelések és azok indoklása, nem kellett volna mindent elmondani, hiszen az ilyen­fajta ,,kitárulkozás“ diplomáciai, ha úgy tetszik, politikai hibának látszott. Sőt, már a szakcsoportokban ezek az elképzelések terítékre kerültek, a kö­zös vita bevezetésére például a mi­niszterelnök „felkészülve“ érkezett.... — Ez elméletileg így van, de gya­korlatilag nem. Van egy házszabály­zat és -gyakorlat, amit mindenkép­pen figyelembe kell venni. Lényegi módosítást egy törvényen a szakbi­zottságokban lehet elérni.­ A jéghegy­nek ez a része, ami nem látszik a vízből. Az igazi nagy munka, az iga­zi nagy harc a munkacsoportokban folyik. Az igazság az, hogy amely mó­dosító javaslatot a szakcsoport elfo­gadott, az már nincs fémjelezve a ja­vasló nevével, politikai hovatartozá­sával. Ez különben pszichés hatás, és a plénumban dolgozók többsége, akik egyértelműen csak pártos szel­lemben szavaznak, csak azt látják, hogy ez egy hivatalos dokumentum, pont úgy, ahogyan hivatalos a kor­mány javaslata. Amit a többség álta­lában szavaz. Ha az RMDSZ tesz egy javaslatot a plénumban, akkor mindenki tudja, hogy azt az RMDSZ teszi, úgy, hogy „ab ovo“ nem sza­vazzák meg. Ugyanez történt például­­ a munkanélküli-segélyt szabályozó , törvénnyel, amit végül is a szakszer­vezetek kiharcoltak, és most, utólag elfogadták azokat a módosító javas­latokat, amelyeket az RMDSZ annak idején tett. Sokszor, a házszabályzatra hivat­kozva, Dan Marţian vissza is utasítja a lényeges módosító javaslatokat, mert a házszabályzat ezeket tulajdon­képpen a szakbizottságokra utalja és a plénumban csak­ megfogalmazási, apróbb módosítási lehetőségekre a­­dódik alkalom. Ezt egy adott fokig a munkatempó is megköveteli. A bi­zottságokban végül is szakemberek kellene hogy üljenek, akiket jobban meg lehet győzni reális érvekkel. A földtörvénnyel, persze, fordítva volt, mert azt a bizottságot olyan szakem­berek alkották, akik általában állami gazdasági vezérigazgatók, akik leg­jobb esetben saját érdeküket védték, ez az érdek pedig az igazgatói szék.­­ Akkor úgy lehet értelmezni, hogy az, amit a plénum-vita előzeteseként kifejtett az RMDSZ, azok a pontok voltak, amelyeket a szakbizottságok­ban nem sikerült kiharcolni ? — Nem egészen. A következő lépés ugyanis az, hogy van egy általános vita, amikor mindenki kifejti vélemé­nyét. Nálunk annyira elúszott az e­­gész már a szakbizottságokban, hogy vajmi kevés esélyünk volt arra, hogy később egyáltalán bármit is ki tud­junk harcolni. Ezért már az elején el kellett mondani az álláspontunkat. Mert különben az, amit mi csinálunk most a parlamentben, egész egysze­rűen bohóckodásnak és öncélú ripacs­­kodásnak tűnhetne. Ugyanis eddig, azt hiszem, egyetlenegy cikkelyt sem tudtunk elfogadni. Tehát minden a mi ellenszavazatunkkal „szavaztatik meg“. Mert annyira rosszall, szá­munkra annyira elfogadhatatlanok. Nyilván, nem lehet elfogadni, hogy a kollektív gazdaságok 1990-es terüle­teiből adják vissza csak a földeket, mert ami átkerült az állami gazdasá­gok tulajdonába, az eleve elveszett, így, ami átkerült az egyik faluból a másikba, az elveszett az illető falu­nak, nem beszélve arról, hogy azok, akik nem léptek be a kollektívbe — kulákok, kisajátítottak stb. —, tehát, ahol igazi nagy történelmi igazság­talanságok voltak, azok­ eleve nem kaphatnak vissza semmit, mert azo­kat a területeket az állam tulajdoní­totta el. Nyilván, a következő cikke­lyekben még megpróbáljuk vissza­­kuporgatni, amit lehet, elméletileg, még a községi földekre vonatkozó el­képzeléseinket is érvényesíthetjük. A­­hányszor lehetőség adódik, mindig megpróbáljuk bevinni azokat a mó­dosító javaslatokat, amelyek az elkép­zeléseinket tükrözik. Sajnos, már eb­ben a megszavazott tíz pontban any­­nyi ellenünk szóló dolog van, hogy a­­kár el is hagyhatnánk a termet. — Számíthatunk erre ? — Ez taktikai kérdés... — Miért megy ilyen lassan a terve­zet vitája? Meddig nyújtható míg? — Hát nem igazán nyújtják. Ha valakik nyújtják a vitát, azok mi va­gyunk. És nem azért, hogy húzzuk az időt, hanem azért, mert — legalább­is a mostanig megtárgyalt cikkelyek — döntő jelentőségűek. Óriási harc folyik minden egyes mondatért, min­den egyes szóért. • Például, nagy vív­mány az, hogy sikerült beírni abba a cikkelybe, ahol először jelennek meg a nyilvántartási dokumentumok, hogy minden eddig létező ilyen doku­mentum alapul vehető a tulajdonjog megállapításánál. Tehát, eleve az ál­talános részben a telekkönyveket nem zárják ki. Hogy ez­ később megtörté­nik, az valószínű, de ha most megtör­ténik, akkor megmásíthatatlan. A szavak játékában sokszor egyfajta hamiskártyázás játszódik le. Például már a második fejezet­ címe rossz. Legalábbis az, amit elfogadtak. Eredetileg úgy volt, hogy A földterületek tulajdonjogának helyreállítása (restabilirea) és meg­állapítása. Azzal az indoklással, hogy a megállapítás magába foglalja a helyreállítást is, a helyreállítás kike­rült a címből. Ahhoz, hogy, amikor a cikkelyben szó van a helyreállításról, azt mondják, hogy kérem szépen, nem azért vettük ki a helyreállítás ki­fejezést, hogy most visszategyük, te­hát nem helyreállításról van szó, csak megállapításról. Tehát szó sincs visz­­szaállításról — mondta ráadásul u­­gyanaz az ember. Annyira áttetsző szándékok ezek, szinte gyerekesek, nem lehet nem észrevenni. — Mikor várható egyébként a „vég­kifejlet“ ? — Nem tudom, mert a „csonkahé­ten“, három nap alatt megszavaztunk három cikkelyt, és a negyedik cik­kely módosító javaslatainak körülbe­lül a felét megvitattuk. — A második részben ? — Igen, a kilencedik cikkelytől ar­rafelé. Ezek a kulisszatitkok. Természete­sen, számunkra nagyon sok olyan do­log van, ami előnytelen ebben a tör­vényben. Mi nagyon keményen har­colunk — talán ettől is ilyen hosszú ez a vita — minden egyes szóért. A törvény ennek ellenére, olyan lesz, a­­milyennek a többség szánja. A tör­vény életbe lépése után csak egy ten­nivalónk­ marad. A törvény ismereté­ben minél gyorsabban és minél mél­tányosabban, konfliktusok elkerülésé­vel, szét kell osztani a földeket Ehhez pedig nagyon jól kell ismerni a tör­vényt. Ezzel akkor vitatkozni már fölösleges, bármennyire is nem tet­szik, ebből kell kiindulni. A kiskapu­kat pedig belül kell megkeresni. (KOVÁCS LÁSZLÓ felvétele) . HÁN­ÁMSZER ­ A fizika csodálatos világa Beszélgetés TORÓ TIBOR temesvári atomfizikussal Mint azt már hírül adtuk, a közelmúltban Kéz­­di­vásárhelyen és Kovásznán az EMT itteni fiók­­szervezeteinek meghívottjaként vendégünk volt Toró Tibor, a temesvári tudományegyetem előadó tanára. — Megkérem a professzor urat, mutassa be a temesvári fizika tanszéket! — A decemberi események után, a tudomány­­egyetemen is alapvető változások történtek. Régen a fizikusok a matematikusokkal voltak együtt a természettudományi karon, amely lényegében csak két katedrából állt. December után visszaállítottuk az önálló fizika kart, több tanszékkel. Az atom-, mag- és elméleti fizika tanszéknek én vagyok a vezetője. Ide tartozik még az asztrofizika, azaz koz­mológia is. Én a harmadéves fizikus hallgatóknak tartok egy egyéves, heti háromórás magfizika és szubnukleáris fizika (atommagon túli fizika) kur­zust, a negyedéveseknek pedig egy olyan előadás­­sorozatot tartok, amit talán mi vezettünk be elő­ször világszinten, ami az asztrofizikának, a kozmo­lógiának és az elemi részek fizikájának az ötvözete. Ennek a tantárgynak a neve: szubnukleáris asztro­fizika és kozmológia. Ez fundamentális tantárgy, amely most van megszületőben. Olyan nagy ne­vek művelték és művelik, mint például Szaharov, Abdul Salam, pakisztáni Nobel-díjas fizikus, a trieszti elméleti központ vezérigazgatója. Egy másik újdonság a XX. század fizikájának a története. Engem mindig foglalkoztatott ez a té­ma, s­ így elvállaltam ezt a tantárgyat is. Ettől a tanévtől újraindult a filozófia szak. Felkértek, ne­kik is tartsak egy kurzust, amely bevezet a fizika mai elméletébe. Ez egy nehéz tantárgy. Ezt a té­mát még a fizikusoknak is kemény dió boncolgat­ni, nemhogy a filozófusoknak. A fenti tantárgya­kat mind román nyelven tartom, a temesvári tudo­mányegyetemen nincs magyar nyelvű oktatás. Ez lenne röviden didaktikai munkásságom. Temesvá­ron újraindult az ötéves és a hároméves matema­tika-fizika katedra. Az utóbbiaknál én adom elő a fizika kurzust. Lényegében én elméleti fizikus va­gyok.. — önt kiváló kutatóként is számon tartják... — Régi kutatási területem a gravitációs elmé­let. Napjainkban az elméleti fizikának egyik alap­vető feladata megalkotni a gravitáció kvantumel­méletét, egyeztetni a XX. század két nagy fizikai teóriáját. Sajnos, ez az egyeztetés még nem történt meg, de már történtek komoly lépések ilyen irány­ban. Egy­ másik kutatási területem a neutrínóval kapcsolatos. Tulajdonképpen erről tartottam elő­adást Kozdivásárhelyen. A neutrínó-fizikának most van a reneszánsza. Én ezelőtt húsz évvel írtam er­ről a témáról egy monográfiát, a világon elsők kö­zött. A könyv egyik fejezete a neutrínó asztrofizi­kai és kozmológiai alkalmazásával foglalkozott. Ez a tudományág akkor még gyermekcipőben járt. Az­óta óriási dolgok történtek. Például sikerült kimu­tatni egy szupernóvának az antineutrínó-sugárzá­­sát, a Nap­neutrínó-kérdéseinek újabb vetületeit. Most folynak azok a híres neutrínó-kísérletek, ame­lyek eldöntik, hogy lényegében létezik-e egy Nap­­neutrínórejtély vagy sem. Ennek a piciny részecs­kének óriási kozmológiai szerepe van abban, mi­lyen is lesz a világegyetem jövője, fejlődése, a leg­kisebbnek és a legnagyobbnak a kapcsolódása stb. Madáchnak volt az a kifejezése, mely szerint: „ki­csinyben rejlik a nagy“. Szintén foglalkoztat az alapvető fizikai erők kölcsönhatásának az elmélete, amely, úgy tűnik, geometriai elmélet lesz, geometriai módon vezetjük le a tér szerkezetéből ezeket az erőket. Einstein régi álma volt, hogy megvalósuljon a négy alapve­tő fizikai kölcsönhatás levezetése a tér szerkezeté­nek a geometriájából. Erről készítettem egy na­gyobb monográfiát, Az alapvető fizikai kölcsönha­tások geometrizálása címmel, amelyet, történelmi keretbe helyeztem Bolyaitól és Einstein­tól napjain­kig. Bolyai volt az első, aki rájött arra, hogy a fi­zikát le lehet vezetni a geometriából. Egy mai kvantumgravitációs elmélet szerint, a térnek tíz dimenziója van, amelyek rejtett térdi­menziók, a világegyetem fejlődése alkalmával e­­zek a rejtett dimenziók relevánsak voltak. A tudomány, s főleg az a tudományág, amelyet, én művelek, nemzetközi jellegű. Mi az eddigi mos­toha körülmények között is megpróbáltunk kite­kinteni a világba. Amikor kiálltam a katedrára, megpróbáltam mindig a legújabb információkat összegezni diákjaimnak. A következő időszokban talán sűrűbben fogunk részt venni nemzetközi kon­ferenciákon. Egy dolog biztos: én hazajövök Er­délybe, Temesvárra. Én az ismeretterjesztés elkö­telezettje vagyok, aki bárhová elmegy az ország­ba, ahová meghívják. — Hol járt 1990-ben a professzor úr ? — Genfben voltam a saját költségemen. A nagy egyesített nyugat-európai magkutató intézetet láto­gattam meg. Véleményem szerint, a továbbiakban is nehéz lesz részt venni külföldi tanulmányutakon, nemzetközi konferenciákon. Most nem politikai, hanem anyagi szempontból. Útlevelünk van, viszont nincs valutánk. Az állam nem finanszírozza ezeket a külföldi utazásokat. Nyugaton a vonatjegy vagy repülőjegy nagyon drága, mármint, a mi zsebünk­höz viszonyítva. Erre egy konkrét példát is monda­nék: a vonatjegy Münchenig egy magamfajta ku­tatónak másfél éves fizetésbe kerül, egy nyugati kollégának legfeljebb egy félhavi fizetésébe. De optimista vagyok, és hiszek abban, hogy előbb­­utóbb az állam is felpártolja ezt a lényeges prob­lémát. A nemzetközi tudományos világ főleg azokat az eredményeimet tartja számon, melyeket világ­nyelven (főleg angolul) külföldi folyóiratokban kö­zöltem. Ilyen tekintetben elmondhatom, hogy töb­ben is hivatkoznak kutatási eredményeimre, idézik munkáimat, nem csak szakfolyóiratokban, hanem szintézis jellegű tudományos monográfiákban is... Lejegyezte: SOCHOM ISTVÁN

Next