Háromszék, 1991. április (3. évfolyam, 344-362. szám)

1991-04-03 / 344. szám

HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap Sepsiszentgyörgy 1991. ÁPRILIS 3., SZERDA 344. SZÁM ÁRA 3 LEJ UGRÁL A SÖTÉTBE A tegnapi napon kétségtelenül olyan vizekre eveztünk, melyeknek a felszí­nét is csak leírásokból, mások elmon­dásából ismerjük, mélyáramlatairól pe­dig egyáltalán fogalmunk sincs még. Hogy ez a nap fekete vagy piros betűs lesz-e az ország történelmében, a mi életünkben, nos, megjósolni azt nem tudom — ki is merné?! —, de józan aggályaimat nem hallgathatom el, an­nál inkább, mert ezek az aggályok, fé­lelmek és bizonytalanságok mardossák­ ma az egész társadalmat. Tegnap reg­geltől új árakon vásároltuk meg a min­dennapit, kegyetlenül szembesültünk azzal, amit a kormánycsapat árliberali­zálásnak nevez, de az emberek döntő többsége példátlan árdrágításnak fog fel és nevez, s jogát erre a minősítésre csupán az vonhatná meg, aki saját zse­béből kifizetné a családok, az emberek ,­privát költségvetésének“ lélegzetállító deficitjét. Még nem számoltuk ki pon­tosan, de így, első ránézésre, a számok és számoszlopok áttekintése arra enged következtetni, hogy mintegy száz szá­zalékkal megdrágult az élet. Mondom, lehetséges akár tíz-húsz százaléknyi té­vedés is, a mérce alatt vagy felett. Ez a sokkolóan magas és átmenet nélküli átugratás elsősorban a sokgyermekes nagycsaládokat sújtja közvetlenül, a­­melyek minden bizonnyal képtelenek lesznek emberhez méltó életnívót biz­tosítani, a nyomorszint alá juthatnak. A kormánytényezők társadalmi védő­­hálóról beszélnek, nyilatkozott erről a miniszterelnök is, csakhogy ez a „vé­dőháló” egyelőre nincs még kifeszítve az emberek feje fölé. Persze, ki lehet dolgozni az alapelveit, de nem az a­­lapelvekkel lesz itt a baj, hanem azzal, hogy­ a gazdálkodó testületek képtele­­nek lesznek a szükséges összegeket elő­teremteni. Hiszen tudván tudjuk im­már, szomorú tapasztalatok garmadája igazolja, hogy a vállalatok és intézmé­­nyei­ döntő többségének már a koráb­ban „kiutalt" 750 lejek kifizetése is rendkívül súlyos problémát okozott, néhány vállalatban pedig csupán az alapbérek egy töredékét tudták bizto­sítani. Hogy ki és hogyan fizeti ki majd ama 2100 lejeket, nos, ez tényleg a jövő nagy titka, hiszen a gazdálkodó testületek — sokrétű okok miatt — a csőd, a fizetésképtelenség szélén álla­­nak. Itt valami hiba csúszott a számí­tásba, mondom én, a laikus, mert se­hogyan sem fér a fejembe, mitől jó az a társadalomnak, ha az alkalmazott bérének emelését, az anyagi „védőhá­­ló” megfonását csupán a termékek á­­rának ugrásszerű emelésével lehet meg­valósítani?! Természetesen más a hely­­zet a költségvetésből élő tevékenységi ágakban — hadügy, belügy, admi­nisztráció, egészségügy, tanügy stb. —, ott az állami büdzsé gondoskodik arról, hogy a „jóvátételi” összegeket kiutal­hassák. Csakhogy ezek kivétel nélkül nem közvetlenül termelő társadalmi szféráig. Távol álljon tőlem, hogy az ő „védelmük“ jogosultságát megkérdője­­lezzem, de igenis megkérdőjelezem a termelőegységek teljes magukra való utaltságának ésszerűségét, még akkor is, ha tudom, a piacgazdaságra való áttérésért áldozatokat kell hozni. Ám az érintse egyenlően az egész társadal­mat, következésképpen indokolatlannak tartom a különben életképes vállalatok, vállalkozások készakarra való tönkre­tételét. Úgy vélem, bárhogyan is pró­bálja megmagyarázni bizonyítványát a kormány, itt súlyos gazdasági tévedé­sek történtek és történnek, hiányzik az intézkedések igazi szinkronja. A kérdés tulajdonképpen az, hogy a fon­tolva haladó reformok, avagy a gazda­­sági sokkterápia célravezetőbb? Egy gazdagabb és kevésbé megkínzott, le­­csupált társadalomban lehet, hogy ma­gam is a radikális kísérletek híve len­­nék, de e kiéheztetett, állandó szükség­látott országban az ilyen mérvű élet­színvonal-zuhanás beláthatatlan gaz­dasági, politikai, társadalmi és emberi következményekkel járhat. El fog jár­ni — minden bizonnyal. Újabb, hét szállítójárműből álló értékes segélyszállítmány érkezett a hétvégén Kézdivásárhelyre a bajorországi Freyung nevű városkából. A Bajorországi Máltai Szeretetszolgálat húsvéti ajándéka értékes orvosi mű­szereket, gyógyszereket, ruha- és ágyneműt, bútorzatot, lábbelit tartalmaz. A kézdivásárhelyi kórházat segítő bajor akciósorozatra visszatérünk. (ALBERT LEVENTE felvétele) Vizünk ebben az évben sem lesz? Milliónyi napi gondunkra az teszi fel a koronát, hogy megnyitjuk a víz­­­­csapot, és az csa­k hörög. Hát már vizet sem?... . A fél falat betöltő „vízrajzi“ térkép alatt beszélgetünk Fejér Sándor mér­­i nőkkel, a Község- és Lakásgazdálkodá­si Vállalat sepsiszentgyörgyi község gaz­dálkodási részlegének főnökével. — Ezen a rajzon, van Sepsiszent­­f­yörgy vízvezeték-hálózatai. Ennek a­­ segítségével követni tudom, hogy mi­­ko­r, hol, mekkora a nyomás. Ugyanis óránként kapunk jelentést arról, hogy mi a helyzet, mennyi víz van a tartá­lyokban. Jelen pillanatban naponta 93 500—34 000 köbméter ivóvizet terme­lünk. A város lakosságának nagysága és a hálózat állapotának függvényében, 40 ezerre lenne szükségünk. Azért hang­súlyozom az utóbbit, mert például a Sepsiszentgyörgyhöz hasonló nagyságú Szekszárd napi ivóvízfogyasztása 31-32 ezer. S bőven elég. A mi hálózatunk állapota azonban minősíthetetlen. A baj forrása kettős. Az egyik a vezetésiek, szerelvények, alkatrészek nagyon rossz minősége, a másik az a tény, h­ogy ezt a várost úgy fejlesztették, s növelték lakosságát, hogy csupán a lakások szá­mának növelése volt a cél, a háttérre, a közművekre senki nem figyelt. Már- PÁL JÁNOS MÁRIA (folytatása a 2. oldalon) Fekete könyv — Fehér könyv Egy éve már, hogy a forradalmi „romantika“ elmúltával, a jól meg­fontoltan szított­ koholt ellentétek Ma­rosvásárhelyen tragédiába torkolltak. Az erdélyi kisebbségi sors, többség és kisebbség viszonyában új fejezet kezdődött ekkor. Az események krónikáját több forrásból hallhattuk-olvashattuk már. A Püski Kiadónál megjelent Fekete -és Fehér Könyv — előbbi Kincses E­­lőd, nálunk csak napilap-sorozatban forgalmazott Marosvásárhely fekete márciusa, utóbbi. Az ,1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhe­lyen alcímet viselő cikkgyűjtemény — sajtóbemutatójára került sor már­cius 20-án, Budapesten. Maga a bemutató, annak körülmé­nyei is jellemzőek az események utó­életére. És jellemzőek Kincses Előd kényszerű száműzöttségből fakadó gondolatai, amelyekkel bemutatta e két dokumentumkötetet. „Nagyon furcsa érzés számomra, hogy itt kell ülnöm, ilyen könyvekről kell hogy beszéljek ahelyett, hogy nyugodtan ügyvédkednék odahaza, Marosvásárhelyen, és tulajdonképpen senki sem tudná azt, hogy a világon vagyok. Sajnos olyan történelmi erők léptek életembe, életünkbe, amelyek következtében botcsinálta íróvá avan­zsáltam és igazi írók munkájáról kell hogy beszéljek. A marosvásárhelyi Fe­hér könyvet az RMDSZ Maros megyei szervezete állította össze, profi újság­­írók-írók munkája. Mindenikük a 19-i és 20-i események egy átélt szele­tét írta le. Pontos képek arról, mi is FERENCZ CSABA (folytatása a 2. oldalon) Lépés a teljes ár­liberalizálás felé A Kormány 239/1991. III. 29-i Határo­zatáról A Kormány 211/1991. III 26-i Határo­zatáról Az általános reformokat szolgáló, és azok menetébe szervesen beilleszkedő kormányhatározatok a következő fő célokat követik : — az általános árliberalizálás előké­szítése; — az összes gazdasági tényezők mi­nél hatékonyabb ösztönzése az emberi, anyagi és pénzügyi erőtartalékok, va­lamint eszközök maximális kihaszná­lására; — az árak és a díj­szabások időleges visszafogása a lakosság pótlólagos vé­delmeként;­­— a termékárak és a díjszabások helyes megállapításának megalapozása és behatárolása a nagybani áraknak, és a kereskedelmi pótlékoknak (haszon, árrés) a határozat mellékleteiben fog­lalta­k szerint; — a törvénytelen felárak és a mono­polárak kialakulásának megakadályo­zását szolgáló intézkedések biztosítása. A 239/1991. III. 29-i kormányhatáro­zat elvben a következőket állapítja meg! 1. A nagybani kereskedelmi áraknak az 1355/1990-es kormányhatározatban meghatározott szintekhez viszonyított maximális emelhetőségi határát 88 nem élelmisz­eripari termeiknél és szolgálta­tásnál (1-es melléklet) 21 alapélelmi­szernél (2. melléklet), valamint azon termékek és szolgáltatások jegyzékét, melyeknek ára, illetve díjszabása nem változik meg, azokat továbbra is az állami költségvetésből támogatják (3. melléklet) A 2-es számú melléklet felsorolja a maximális kiskereskedelmi árakat ter­­mékenként és termékcsoportonként az említett 21 féle alapélelmiszer esetében, a többinek az árrendezését az elkövet­kezőkben állapítják meg, a melléklet 4-es számú oszlopában megjelölt maxi­mális határokon belül. 2. A nagybani árak a kereslet és a kínálat alapján folytatott tárgyalások révén fognak kialakulni, s ezekben az ártárgyalásokban részt vesznek az ösz­­szes termelők és terméktulajdonosok, akik a határozat mellékleteiben felso­rolt termékeket és szolgáltatásokat sze­retnék forgalmazni, illetve ajánlani, beleértve a magán- és a szövetkezeti szektorokat is. Az ártárgyalásoknál minden esetben figyelembe kell venni a határozatban megállapított felső ha-ALDESCU MIHAI mérnök (folytatása a 4. oldalon) LAPUNK 4­ 5 OLDALÁN: • AZ ÚJ ÉLELMISZERÁRAK • A TERMÉKEK NAGYBANI Á­­RÁNAK MAXIMÁLT FELSŐ HATÁRA • A KERESKEDELMI ÁRRÉSEK (ADALÉKOK) A NAGYBANI ÉS KISKERESKEDELMI FOR­GALMAZÁSBAN • NEM VÁLTOZÓ ÁRAK ÉS DÍJSZABÁSOK Hatalom, karosszék és, amit adnak Lapozom a tavalyi újságkollekciót: ifjú, és már rogy­­gyant tollforgatók egyaránt csattogtatják a népharag ka­rikás ostorát a „székeikhez odaenyvezett“ vezetők feje fö­lött. De ki emlékszik már a tavalyi hó ,,forradalmi“ fé­nyére? A kapitalizmus azóta is ott tántorog a szakadék szé­lén, szenved — és mi, sajátosan, kidomborítva, a csak ránk jellemző körülményeink keleties vonásait — szabad­esésben zuhanunk bele. ..Adtak“ 750 lejt. Most „fognak adni“ 2100 lejt. A fél ország még ma sem tudja, hogy már régen, az ördög sem ad nekünk semmit. A 750 lejt is meg kellett termelni, a 2100 lejt is meg kellene. És az esetek kilencven százaléká­ban nem lehet. Mert termelékenység-növeléssel lehetne elő­teremteni azt a pénzt, mert arra is pénz kellene — be­ruházni — és nem is kevés, és nem „adnak“. Sokkterápiával kezelt gazdaságunk alakulásának egyik i ■soron következő stációja­: a vállalatok, üzemek, cégek vezet­j­e­­i MAGYARI LAJOS­től alkusznak a fizetésekre. Pontosabban: felmérik, lehe­tőségeik függvényében, mennyit tudnak majd fizetni, hány dolgozónak, és ennek megfelelően ajánlanak fel fizetést a szakiknak. Aki marad. Hogyan vélekedik az alku lefolyásáról egy építészmér­nök, aki maga is vezető, ha nem is túlságosan puha székén a párna: „elment az eszük (mármint a főnökeinek), be­választottak egy ilyen alkudozó bizottságba. Tudod, ná­lunk a melósnak milyen egyszerű a logikája? Neki ne du­máljon senki, adjanak neki munkát, ő dolgozni akar, ha kell reggeltől estig, és megkeresni a pénzét — slussz. Ha én alkudni kezdek vele, legfeljebb fejbe ütnek egy lapát­tal, mert tökéletlen vagyok, vagy el akarom venni a pén­zét vagy ki ak­arom rúgni, ő ennyit lát. Olyan egyszerű dolgot sem gondol végig, nem is érdekli, hogy például egy háromszázezer lejes építkezést már nem vállalhatok el, mert csak a busz havi bére, odaszállítani a munkást, száz­­ezer. S még hol a többi költség. Ebből nincs kiút, így nincs“. WILLMANN WALTER

Next