Háromszék, 1991. április (3. évfolyam, 344-362. szám)
1991-04-03 / 344. szám
Lépés a teljes árliberalizálás felé (folytatás az első oldalról) zárokat, azok átlépése törvénytelen. A 2-es mellékletben felsorolt hazai és importból származó alapélelmiszerek nagybani árát ugyancsak tárgyalások útján állapítják meg, s ezen tárgyalások kötelező volta ugyanúgy érvényes az összes termelőkre, terméktulajdonosokra gazdálkodó egységekre — függet-lenül a tulajdonforma milyenségétől — mint a fentebb említett esetben. 4. A kereskedelmi illeték (árrés) az összes termékek nagybani és kiskereskedelmi forgalmazása folyamán be kell hogy illeszkedjék a mellékletben közölt százalékokba. Az illeték (árrés) szintjét a kereskedő egységek állapítják meg és jelentik be, s az, beilleszkedvén a maximálisan megállapított százalékokba hozzá-aolódik a nagybani árakhoz. 5. A magántermelők és a szövetkezetek által termelt, az állami szektorban létrehozott árukkal azonos termékek ára ugyancsak ártárgyalásra kerül, s be kell hogy illeszkedjék a mellékletben megállapított határok közé. A határozat tehát három alapelvet követ az árliberalizálás vonatkozásában is a nagybani árak ésa kereskedelmi adalék (árrés) állami maximálása révén védi a fogyasztókat a mértéktelen áremeléstől; — ezeket a szabályokat, a tulajdonformától függetlenül, az összes kereskedelmi egységek számára kötelezővé teszi; — a határozat előírásait kiterjeszti az importból származó áruk, termékek belföldi árazására is, ezt rövid határidőn belül a Pénzügyminisztérium és más illetékes minisztériumok határozzák meg. A 211/1991-es kormányhatározat nagyon részletes formákat, eljárásokat és szabályokat dolgoz ki a központi és helyi adminisztráció, valamint a gazdálkodó egységek közötti ártárgyalások lebonyolítására. A határozat a következő kötelezettségeket és kompetenciákat állapítja meg: 1. A szakminisztériumok jogosultsága az összes termelési fogyasztásra szolgáló termékek árának megállapítása, ha azok időlegesen még az országos anyag- és termékmérlegben szerepelnek (beleértve a göngyöleganyagokat is); ezek árait valamennyi gazdálkodó szerv számára maximálják. 2. Az összes magántulajdonú és szövetkezeti kereskedelmi tényező számára kötelezővé teszi az állami tőkével működő vállalatoktól viszonteladási céllal vásárolt termékek esetében a maximált kereskedelmi illeték hozzáadását a nagybani árakhoz. A közétkeztetési és vendéglátóiparban ezeket az illetékeket a belkereskedelmi és a turisztikai minisztériumok határozzák meg. 3. Egységes árakat állapítanak meg az állami valutaalapból vásárolt öszszes különlegesen fontos importtermék számára. 4. A határozat törvényellenesnek minősíti az ártárgyalásoktól való elzárkózást, a szabálytalan árnövelést mind a termelő, mind pedig a kereskedelmi tényezők részéről, s e vonatkozásban kihágási büntetéseket állapít meg. Végezetül megállapíthatjuk, hogy mindkét határozat célja és hivatása rendet teremteni az árak és díjszabások körül a piacgazdálkodásra való átmenet idején, s e határozatok szoros összefüggésben vannak a bérek tervezett indexálásával (növelésével) és a lej új árfolyamának kialakításával. A kormány által kidolgozott, a fogyasztókat és az életszínvonalat védő protekcionista intézkedésekre rövidesen visszatérünk. MARAD A RÉGI ÁR 3-AS MELLÉKLET Az alábbiakban azoknak a termékeknek és lakosságnak nyújtott szolgáltatásoknak a jegyzékét soroljuk fel, amelyeknek kiskereskedelmi ára, illetve díjszabása nem változik, s amelyeket állami szubvencióból fedeznek: — Villamos energia — Hóenergia — Tűzifa — Szén és tojásszén — Gázolaj — Folyékony fűtőanyag — M típusú fűtőanyag — Földgáz — Propán-butángáz — Lakások lakbére — Deltas folyami helyi szállítás (a helybelieknek) — A helyi és helységközi személyszállítás bérletei — Protézisek és ortopédiai cikkek ÚJ ÉLELMISZERÁRAK A fenti táblázatban nem szereplő élelmiszeripari termékekre és szolgáltatásokra az állami tőkével működő egységek számára aPénzügyminisztérium állapítja meg a maximált árváltoztatást, figyelembe véve a fenti táblázat 4. oszlopában megjelölt határokat A termék vagy termékcsoport megnevezése Fél kilós Bukarest vekni db9 225 Előcsomagolt, I. o. növendékhús kg 100 200 Előcsomagolt I. o. sertéshús kg 90 243 I. o. előcsomagolt baromfihús kg kg 60 200 Nyári szalámi 140 219 1,8 % zsírtartalmú pasztörizált tej110 222 80 % zsírtartalmú, 20 dekás csomagrlt vaj cs. 25 200 I. o. tehén-sóstúró Juh-sóstúró kg 60 214 Kristálycukor kg 100 238 Osztályon felüli napraforgó étolaj, dugaszolt kg 32 229 üvegben1 40 222 öt dekásnál nagyobb tojás db3 167 Hal és halkonzervek— — 300 Húskonzervek, vegyes konzervek (hús+zöldség)— — 240 Zöldség- és gyümölcskonzervek— 9 -----360 Szemespaszuly— — 310 Téli krumpli— — 250 Liszt és gríz— — 240 Puliszkaliszt— — 300 Laskafélék— — 240 Rizs— — 260 Mértékegység Miaiximált kiskereskedelmi ár — lejben Növekedés 1990. okt. 31- hez viszonyítva %-ban Mi lesz velünk? Tényleg, mi lesz velünk? — kérdezik a vásárló állampolgárok Sepsiszentgyörgyön és szerte az országban. Mire lesz elég az eddig is szűkös pénzecskénk, meddig ér ezután az eleddig is túl rövid takarónk? (ALBERT LEVENTE felvétele) A nagybani kereskedelmi árak módosításának felső határa Termék 30. Aragáz 103 68. Préselt lemez 128 Ármódosítás fel-31. Fűtőanyag 107 69. Celullóz 115 fő indexe az 32. Aromás kőolajszármazékok 123 70. Bútor 110 1990-es 1355-ös 33. Bitumen kormányhatározat 34. Ásványolajkoksz 128 72. Háztartási üveg- és kerámiaáru 110 által meghatároz 35. Műszálak 125 73. Füzetek, iskolai felszerelések 450*zott árakhoz vi-36. Műgumi 128 74. Más faipari termékek 107 szonyítva, száza-37. Marószóda 125 75. Elektrotechnikai, elektronikai és lékban (az 1355/ 37. PVC 138 finommechanikai termékek 120 90-es kormány 39. Polietilén hazai etilénből 132 76. Közúti járművek 124 határozat árai 40. Polisztirol és granulált származékai 120 77. Atomerőmű-berendezések 135 100 41. Granulált polipropilén 130 78. Repülőgépek 145 43. Novolakkok 116 79. Gépgyártóipari termékek 120 1. Kőolaj 45% fehértermék 106 44. Műgyanta (furanic) 115 80. Textilkonfekció és kötöttáru (kivéve 2. Földgáz 105 45. Műgyanta (fenolformaldehid — a gyapottermékeket) 110 3. Gazolin 100 vízben oldódó) 117 81. Gyapottermékek 120 4. Szén 120 46. Aracet 105 82. Bőrlábbeli és más bőrtermékek 130 5. Dúsitott színesfém 120 47. Lakkok, festékek, oldószerek 110 83. Steril vatta 125 6. Dúsitott kén 100 48. Gépkocsiabroncsok és gumiköpenyek 130 84. Iskolástáskák 120 7. Bauxit (55% alumíniumoxid és 4,5% 49. Gyógyszerek (emberi használatra) 300* 85. Postai költségek 230* szilíciumoxid 115 50. Szappan 200* 86. Távközlési szolgáltatások 8. Vasérc (55% vastartalom) 115 51. Mosószerek 320* — természetes személyeknek 125* 9. Dúsított cirkónium és ilmenit 135 52. Építőanyagok 107 — jogi személyeknek 200* 10. Dúsított uránium 135 53. Vasbeton elemek 120 87. Rádiózási szolgáltatások 175* 11. Hőálló agyag (28% + alumíniumoxid) 119 54. Öntöttvas 150 88. Tankönyvek 250* 12. Só 120 55. Szénacél és gyengén ötvözött acél 13. Koksz 140 56. Ötvözött acél és magasan ötvözött *) Az 1990. október 31-i árakkal és bérekkel 14. Elektrolitikus réz (99,97% réztartalom) 135 acél 140 szemben. 15. Elektrolitikus ólom és cink 135 57. Hengerelt szénacél és gyengén 16. Alumíniumtömb• 130 -ötvözött acél 130 A minőség- és választék szerinti árakat a terme 17. Villamos energia — átlagár 150 58. Hengerelt ötvözött acél és magasan lő és a megrendelő tárgyalás útján állapítja meg, a 18. Hőenergia — átlagár 117 ötvözött acél 135 fenti felső határok keretében. A fenti árindexek 19. Hőenergia-szolgáltatás 117 . 59. Hőálló- és csiszolóanyagok 132 a belföldi termékekre vonatkoznak, kivéve a kőolaj 20. Vasúti szállítás 115 60. Széntermékek 135 ját és a földgázt, melyek import termékek. A fent 21. Közhasznú repülés — szolgáltatások 107 61. Hengerelt színesfém 130 nem említett termékeknél megmaradnak az 1355/ 22. Polgári repülési szolgáltatások 108 62. Más szinesfémipari termékek 140 90-es kormányhatározatban megállapított árak. Fenn-23. Gépkocsiszállítás 108 63. Gaudent fogászati ötvözet 150 tartják a fémipari faipari, petrolkémiai és vegy-24. Folyami személyszállítás 115 64. Palidor fogászati ötvözet 110 ipari köztes termékek kereskedelmi adómentesség 25. Gépkocsiüzemanyag 100 65. Paliac fogászati ötvözet 125 géz a Pénzügyminisztérium 141/1991-es rendelete 26. Világitóolaj 100 66. Faanyag, lábon — bruttó tömeg, értelmében. Benzinnél, gázolajnál, világítóolajnál, 27. Ásványi olajok 110 kéreg nélkül 100 ásványolajaknál a szállítás ingyenes a raktárig, 28. Fűtőolaj 105 67 Nyers faipari termékek (rönk és vagy a PECO-állomásig, a fűtőolajnál és tisztított 29. Tisztított benzin 100 fűrészáru) 103 benzinnél ingyenes a végállomásig ■ v .109 71. Papír, karton 112 135 HÁROMSZÉK