Háromszék, 1991. június (3. évfolyam, 385-405. szám)
1991-06-01 / 385. szám
KOLLÉGIUMI LUSTRA ilálytatás az elsői oldalról) A neves rektorok nyomába lépett — na nézd csak, a csíki származású — a másik híres igazgató, Albert Ernő, a háromszéki népköltészet gyűjtője. Tanárom volt. Nem tanított, csak „dirigált“, neki s nekem is tetsző irányba. És aztán, már költőként, kaptam még egy feladatot Tőle: írnánk meg a másik mikós véndiákkal az Alma Mater himnuszát... Csak így: írnánk meg. Akkor, mikor Romániában dideregve kellett hallgatni a dicshimnuszokat. Dancs Árpád, mikós zenetanár zeneszerző írja a zenét. Dehogy ismertük azt az iskolát nevén nevezni, s himnusznak azt, amit megírunk, az Úrnak 1970. esztendejében, mikor az Istenen kívül már csak a hagyomány, a történelem vigyázott a székely magyarságra Erdélyben! Legyen az iskolának himnusza. Induló amúgy is volt fölösen. Huszonegy esztendeje minden júniusban ezzel a himnusszal ballagnak a Mikóban (egek: a Mikóból) a diákok. Ezért (is) érdemes volt megszületnem, most úgy érzem. Nem vagyok én büszke sem erre a versre, sem arra, hogy magyar vagyok, még arra sem, hogy a Székely Mikó Kollégiumban érettségiztem... Csak most ez a világtalálkozó, ez most egy kicsit a mellembe markolt: a Mindenség. Talán mégiscsak van köze a mindenséghez az emelt fejű diáknak. Földtulajdont, megállapító kimutatások SEPSISZENTGYÖRGY Június 3-án, hétfőn függesztik ki a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal halljában a földtulajdont megállapító bizottság által véglegesített kimutatásokat Sepsiszentgyörgy, Kilyén, Szotyor gazdái számára. A lajstromok tanulmányozása után felkérik az 1-es és 3-as számú mellékleten szereplő személyeket, jelentkezzenek a 6-os szobában, ahol bemondhatják, milyen módon akarják művelni a földjüket. MÁLNÁS Június 3-tól, hétfőtől Mikóújfaluban (a polgármesteri hivatalnál), Sepsibükszádon (a volt MTSZ-székháznál) és Málnásfaluban (a helybéli általános iskolánál) tanulmányozható a Málnás községi tulajdonjog-megállapító bizottság döntése arról, kinek mekkora területre ismerték el földigénylési jogát ebben a körzetben. Emlékeztetjük az érdekelteket, hogy a kimutatás kifüggesztésétől számítva öt nap áll rendelkezésükre, hogy a döntést megfellebbezzék, ha arra okot látnak. KÉZDISZENTLÉLEK A Szentlélek községi földtulajdonmegállapító bizottság június 5-én függeszti ki a listákat. A szentlélek polgármesteri hivatalnál Szentlélek és Kiskászon gazdái számára, Szárazpatakon és Kőváron a helyi téeszek székházánál tanulmányozhatók a listák. 10,00 Hírek; 10,10 A golyóbis felfedezése; 10,30 TOP BABY STAR; 11,30 Labdarúgás: Olimpia Szatmár — ASA Electromureş; 13,15 Vallásfelekezeti műsor; 13,45 A hét belpolitikai eseményei; 14,15 Könnyűzene; 14,35 Hírek; 14,45 Tévéklub; 16,00 Gyermeknapi műsor; 0,00 Híradó; 0,10 Jake és a Dagi (19. r.); RTV.2.: A brassói tévéállomás műsora: 11—14 óráig román nyelven; 14—15,45 óráig magyar nyelven. AZ RMDSZ 2. kongresszusa; Építők Élőpatakon; Alsórákos — Szabadságnap; Médium 2. Sepsiszentgyörgyön; Névadó ünnepségek — Bod Péter Tanítóképző Kézdivásárhelyen, Mikes Kelemen Líceum Sepsiszentgyörgyön; 16,00 Pif és Herkules; 16,25 A Stork-klub — amerikai film; 18,05 Híradó; 18,15 A mikrofonnál: Jacques Brél (I. rész); 13,30 Filmvilág; 19,00 Operaest; 21,00 Dorothée la Bercy koncertje; 21,30 Műholdról; 22,00 TV5 EUROPE; 22,35 Videoklippek; 22,50 Hírek ; JÚNIUS 2., VASÁRNAP BRASSÓ; 11,00 Román nyelven; 13,00 Német nyelven; RTV.1.: 8,00 A falu világa; 9,00 Tévé-reggeli; 10,00 Hírek; 10,10 Gyermekműsor; 11,05 Folytatásos film gyermekeknek: örök ifjúság (román film, I.); 11,30 Kézilabda: Steaua — U Craiova; 12,00 Szellem és kultúra; 13,00 Osztrák tájakon; 14,00 Népzene; 14,30 Hírek; 14,40 Videó-magazin; 17,30 Atlasz; 17,55 Tudomány és képzelet; 18,25 Vasárnapi párbeszédek; 19,10 Dallas (28. r.); 20,00 Híradó; 20,40 Tiszteld apádat — amerikai film (főszerepben Raf Vallone); 22,20 Vasárnapi sport; 22,40 Színpad és élet; 23,50 Híradó; 0,00 Vasárnapi show; RTV.2.; 16,00 Pif 0,00 Vasárnapi show; RTV.2.: A brassói tévéállomás műsora: 11—14 óráig román nyelven, 14—15,45 óráig német nyelven; 16,00 Pif és Herkules; 16,30 TV5 EUROPE; 18,00 Híradó; 18,10 Közkedvelt dallamok; 18,30 Egy bizonyos lebontásról; 19,00 Szimfonikus zene; 21,30 Városok és civilizációk; 22,00 TV5 EUROPE; 22,35 Videoklippek; 22:50 Híradóig magyar nyelven; Felvételi vizsga a zeneiskolában; A bonchidai kastély; Bemutatjuk a Kappa együttest; Nemzetközi színházfesztivál Kisvárdán; Hyppolit, a lakáj (folytatásos film), a József Attila Színház vendégszereplése. 11,30—14 óráig román nyelvű műsor. RTV. 1.; 14,00 Hírek; 14,10 Horoszkóp; 14,20 S.O.S. természet — környezetvédelmi világnap; 14,50 A jövő zenészei; 15,15 Patrimónium; 15,40 A hét műsoraiból; 16,00 Olaszország; 17,00 Magyar nyelvű műsor: Bemutató a sepsiszentgyörgyi Színházban; Következtetések az RMDSZ II. kongreszszusáról; Egy szokatlan kiállítás. Nyolc évszak; 18,30 Harmadik félidő — sportműsor; 19,00 Folklórműsor; 19,35 Mighty Mouse; 20,00 Híradó; 20,50 Tévésport; 21,00 Tévészínház—Ion Drută: Nagy ház, a kisinyovi színház előadásában; 22,25 Kelet-Európa gazdasági reformja — kerekasztal-beszélgetés miniszterek részvételével; 22,55 Filmvászon; 23,25 Szerenád; 23,45 Hírek; 23,55 A keddi műsorokból. RTV.2. 16.00 Műsorkezdés; 16,05 Pif és Herkules; 16,30 Kamarazene; 17.00 Gyertek velünk! — Mihai Tatulici műsora; 20.00 Worldnet USIA, Super Channel; 21.30 Autósok műsora; 22.00 TV5 EUROPE — Híradó (egyenes adásban); 22.35 Super Channel; 22.50 Hírek rádió****** MAROSVÁSÁRHELY — Szombaton 10—12 óráig: Hírek; Szombat délelőtti zenés magazin; Telefonrébusz; Vendégkönyv; Mi a helyzet a hazai gyermeklapokkal?; Szemafor; Karinthyáda; 12—13 óráig: Zenés butik; 16—18 óráig: Hírek; Szabadidő-stúdió; Hétvégi rendezvények; Hangmúzeum; Esti mese. Vasárnap 11—14 óráig: Gyermeknap; Iskolásoknak; Igehirdetés; A falu világa — Bözöd; Kívánságmuzsika; 16—18 óráig: Vasárnapra válogattuk. Hétfő 10—12 óráig: Hírmagazin; Politikai visszapillantó; Nyelvművelő; Zenés sporthíradó; 12—13 óráig: Zenés butik; 16—18 óráig: Hírmagazin; Történelmi eseménynaptár; Törvényhozási híradó; Élő történelem; Zenés sporthíradó (ism.). KOLOZSVÁR — szombaton 8—10 óráig: Ébresztő; Kulturális-politikai magazin — szerkeszti Ádám Daniella: Nevek, álmok, sorsok; Kovács Ferenc — Világjáró madarak; Szerelmem; Viszockij; Hat plusz egy — politikai morfondírozások; Gyógyító természet; Rónaszéki riport; 18—20 óráig: Hírek; Marius Tabacu jegyzete; Rádiószínház — Arthur Miller: Az utazó halála, a címszerepben Andrási Márton. Vasárnap 10—12 óráig: Színes vasárnap délelőtt — szerkeszti Muzsnay Magda. Versajándék — átnyújtja Boór Ferenc; Még egyszer Tamási Áronról — Féja Géza emlékezik (aranyszalagtári felvétel); Novák Ferenc érdemes művész együttesének legújabb műsoráról; Kolozsvári séták — Restaurálási munkálatok a Toldalagi házban; Rádió-istentisztelet—a római katolikus egyház műsora; 18—20 óráig: Műemlékeink — Küküllővár; A Biblia világából — Jeremiás könyve (2. rész); Zenészek mikrofonköreiben — Luciano Pavarotti ária- és dalestje Budapesten (1. rész). Hétfő 8—10 óráig: Jó reggelt! — zenés tájékoztató; Legelőgazdálkodás — kutas termesztés; Sport és muzsika; Kedvelt melódiák; 18—20 óráig; Hírek; Válogatás múlt heti műsorainkból; Debreceni vendég- karmester a Denevérben, a mikrofonnál Pazar István. Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk hogy BALOGH FERENC szárazajtai születésű, sepsiszentgyörgyi lakos, életének 88., házasságának 63. évében elhunyt. Temetése 1991. június 1-jén lesz 14 órakor a szemerjai ravatalozóból. A gyászoló család _________________ (1857) Megtört szívünk fájdalmával, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a sokat küzdő, drága jó férj, hűséges testvér, ifj. ILLYÉS SÁNDOR velencei lakos szíve életének 65. évében megszűnt dobogni. Bánatos testvére: Vilma és _____________(1798) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagytata, NAGY ÁRPÁD erdőfülei születései sepsiszentgyörgyi lakos 1991. május 31-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 1991. június 2-án lesz a vártemplomi ravatalozóházból. Jóságának, szeretetének emlékét szívünkbe zárva örökre megőrizzük. Hozzátartozói (1863) Megemlékezés Hat hete veszítettük el a drága jó férjet, édesapát, nagytatát apóst, testvért, sógort, SORBAN SÁMUEL mikóújfalusi lakost, övéiért rajongó, fáradt szíve megszűnt dobogni. Emléke szívünkben örökké élni fog. Pihenése legyen csendes, emléke áldott. A gyászoló család (1832) Fájdalommal emlékezünk 1989. június 1-jére, a drága jó férj és édesapa, HENGEN DEZSŐ halálának második évfordulóján. Áldott legyen a föld, melyben beteg teste örökre pihen. Bánatos felesége és leánya (1822) Adásvétel 1 Eladó színes televízió, GOLF dízel, MERCEDES 300-as dízel, RENAULT FUEGO és rönkszállító dízel tehergépkocsi. Telefon: 6 25 58. _________ (1814) Pauszpapír (calc), valamint 1990 áprilisi Dacia -sorszám eladó. Telefon: 1 38 25. _______________________(1861) Eladó öt család méh Kézdivásárhelyen, Molnár Józsiás utca 30. szám alatt. __________________________(R) Eladó fekete-fehér, lámpás televízió. Telefon: 2 06 18. _____________(1830) ~Köszöntő Szeretett édesapánknak, FERENC LAJOSNAK Kézdiszászfaluba, nyugdíjba vonulása alkalmával erőt, egészséget, hosszú boldog életet kívánunk. Gyermekei, menye, veje és unokái: Tünde, József, Ágnes, Attila (1655) képernyő aKardkai JÚNIUS 1., SZOMBAT A kolozsvári stúdió műsora: 8—8,40 óráig román nyelven; 8,40—9 óráig magyar nyelven: Víkend-tévé — gyermeknapi összeállítás; I KOLOZSVÁR: 8.00 Román nyelven; I * Magyar nyelven: Vikendtévé; I BRASSÓ: 11.00 Román nyelven; 14.00 I Magyar nyelven: RTV.L: Tévé-reggeli. Hétvégi sport FONTOS MÉRKŐZÉS A SPORTCSARNOKBAN A labdarúgás vezeti be a hétvégi sportműsort. Szombaton 11 órakor két csapatunk is vendéglátó lesz: Elektró — Bárót és Kézdivásárhely — Buzsiai Kémia. Örökrangadóra kerül sor tehát Sepsiszentgyörgyön. A két csapat közötti találkozóknak voltak szebb, nyugodtabb mozzanatai, amikor mindkét csapat a tabella első felében foglalt helyet. Akkor színvonalas, jó küzdelmet produkált a két együttes. Most más a helyzet, mindkettő a rangsor alsó felében helyezkedik el, de különösen a barátiak helyzete kritikus Nekik talán egy pont is segítene (feltéve, ha nem veszítik el zöldasztalnál azt a bizonyos Bárót—Panciu találkozót), s feltételezzük, hogy e pont érdekében mindent megtesznek a pályán. Mindent, ami a sportszerűség határát nem lépi át. Könnyebb dolga lesz a kézdivásárhelyieknek. Őket nem szorítja a kiesés veszélye, nyugodtabban, higgadtabban focizhatnak, azzal a céllal, hogy felkerüljenek a tabella első felébe. Az IMASA ebben a fordulóban szabadnapos. A lanca elleni négygóos győzelem után jól jön a pihenő. Vasárnap 10 órakor a spor csarnokban: MSC—Konstancai Hidrotechnika kézilabda-találkozóra kerül sor. Nehéz mérkőzés elé néz az MSC. Bentmaradása érdekében feltétlenül győznie kell. A győzelemre járó három pont birtokában reális esélyekkel folytathatja a küzdelmet a rendkívül izgalmasnak ígérkező véghajrában. Reméljük, e mérkőzés fontosságát átérzik a szurkolók is, és egy emberként állnak a csapat mellé. Sportszerű, biztató szavuk átsegítheti a csapatot a kritikus pillanatokon, erőt, bátorságot, kitartást sugallhat a játékosoknak. Erre most nagy szükség lesz. (AROS) JÚNIUS 3., HÉTFŐ A kolozsvári stúdió műsora: 9—9,45 óráig német nyelven; 9,45—11,38 óra mozi SZOMBATON ÉS VASÁRNAP Sepsiszentgyörgy — Művész: LÁNGOKBAN A MISSISSIPPI (színes amerikai film, 10, 15, 17 és 19 órától); Lux: ÁLMODIK AZ ÁLLATKERT (színes magyar film 9,30 és 15,30 órától); GYILKOS ÁLMOK (német film, 17,30 és 19,30 órától); Kézdivásárhely AZ ÁRVÁK (kétrészes indiai film, 10, 16, 19 órától). Kovászna: DIVA (francia film 10, 16, 18 órától). HÉTFŐN Sepsiszentgyörgyi Művész: HAMIS BŰNTÉNY (színes amerikai film, 10, 15, 17 és 19 órától); Lux: TOOTSIE, ARANYOSKÁM (amerikai film, 9,30; 15,30; 17,30 és 19,30 órától); Közülvásárhely: BULDÓZERNEK NEVEZTÉK (színes olasz film, 10, 16, 18, 20 órától).