Háromszék, 1991. július (3. évfolyam, 406-427. szám)

1991-07-02 / 406. szám

labdarúgás Átszervezés előtt a román labdarúgás Úgy tűnik, a Román Labdarúgó­ Szövetség is megelégelte a sportágban elburjánzott sportszerűtlenségeket, s rendet, fegyelmet akar teremteni. I­­lyen irányú lépésnek tekinthetjük a labdarúgó-élet átszervezését. Az ősszel kezdődő 1991—92-es baj­noki év még a régi „felállításban“ zajlik, azzal a meghatározott céllal, hogy előkészítse az 1992—93-as idény­re tervezett új bajnoki rendszer beve­zetését 1992 őszétől tehát az A-osztály 18 csapattal rajtol, a B-osztály két tizen­­nyolcas létszámú csoportban, a C-osz­­tályt pedig négy csoportra szűkítik le, egy-egy csoport 20 együttest fog számlálni. A felsőbb osztályú csapa­tok száma ily módon 264-ről 134-re csökken. Minden osztályban a minő­ségre esik a hangsúly, minden osztály­ban a legjobbak kapnak helyet. Hogyan lesz az átállás? Az A-osztályban marad az 1991— 92-es bajnoki év 1—15. helyezettje, s ehhez csatlakozik a három B-osztá­­lyos csoport győztese. Az 1992—93-as bajnokság végén pedig nem három, hanem csak két csapat esik ki. A B-osztályban maradnak a három csoport 2—12. helyezettjei és az A-osz­­tályból kiesett három együttes. Ezt a harminchatos mezőnyt két csoportra osztják. Az 1992—93-as bajnokság vé­gén a két csoportgyőztes feljut az A- osztályba, 3 minden csoportból a két utolsó helyezett visszakerül a C-osz­­tályba. .4 C-osztály mezőnyét alkotják az 1991—92-es bajnokság B-osztályosai­­nak 13—18. helyezettjei, a tizenkét C-osztályos csoport 1—5. helyezettjei, valamint a két legjobb hatodik he­lyezett csapat. Az 1992—93-as bajnoki év végén a négy csoportgyőztes feljut a B-osztályba, s a csoportok utolsó négy helyezettjei visszakerülnek a me­gyei bajnokságba. A megyei bajnokok C-osztályba jutásáért a Román Lab­darúgó­ Szövetség körmérkőzéses tor­nát ír ki. Ideje volt már rendezni a sportág sorait. De vajon ez az átszervezés e­­legendő lesz-e? Véget vet-e a kulisz­­s­ák mögötti machinációknak, a csapa­to­k, a játékosok, a bírók megveszte­getésének. A futballatyák mentalitá­sának megváltoztatására is ki kell ta­lálni valamit. SELEJTEZŐ A C-OSZTÁLYÉRT SZENTKATOLNA — URLATI 3—1 (0—0) Kovászna. Játékvezető: Dan Petres­­cu. KATOLNA: Orbán — Pados, Cseh NI., Albert, Szigeti, Demkó, Cseh I., Bodosi (Opra — 46. p), Bejan, Csege­­zi, Kocsis. URLAŢI: Mihalache II. — Nedelcu, Safta, Dávid. Radu, Mihala­che I., Juju (Davidoiu — 78. p), Gri­­gorescu, Băltăreţu, Pană, Ştefan.­ Gól­lövők: Radu (53. p), Cseh II. (75. p), Demkó (80. p — 11 m), Cseh I. (86. p). Kiállítva: Opra (50. p). A vendégek alkalmazkodtak jobban a nehéz pályához, ők uralták az első félidőt, s hogy nem lőttek gólt, gólo­kat, az Orbán kapus érdeme. Az 50. percben Oprát kiállítja a játékvezető — jogosan —, majd három perccel később, az elalvó kato­nai védelem mellett. R­adu öt méterről a léc alá fejeli a labdát. 0—1. Az ezt követő jó negyedóra olyan, mint egy rossz á­­lom, a vendégek játszadoznak a gól­helyzetekkel. Az utolsó 20 percre fel­támad a katolnai együttes. Igazi hu­száros hajrába kezd. Cseh N­. a 75. percben mintegy 30 méterről lőtt bombagóljával egyenlít. 1—1. A ven­dégek beszorulnak saját kapujuk elő­terébe, védik a védhetőt. Bejant csak szabálytalanság árán tudják feltar­tóztatni. A tizenegyest Demkó értéke­síti. 2—1. Négíy perccel a befejezés e­­lőtt Cseh I. állítja be a végeredményt. 3—1. Az utolsó 20 percben mutatott játékával megérdemelte győzelmét a bajnokcsapatunk. Egy jó együttest kényszerített megadásra. Csak így tovább. A jó folytatáshoz — a visz­­szavágón — kívánunk sok sikert, ka­­to­naiak. GAZDA ISTVÁN­ ­ ( HÁROMSZÉK --------------------—-------------------­sportélet APOSTOLI BUSSZAL ORSZÁGOS KÖRÚTON Hátizsákos, napbarnított öregúr lá­togatott meg a szerkesztőségben — a iaşi-i Petriţa. Crăciun, aki ez év ápri­lis 28-án indult el a moldvai város­ból, hogy az „apostoli busszal“, azaz gyalog bejárja az ország még meg nem látogatott megyéit. Az öregúr u­­gyanis két évvel ezelőtt körbejárta az országot (átgyalogolt a határ­ menti megyéken), letaposva 2425 km-t. Ezt a szupermaratoni távot 74 nap alatt tette meg. Az idén az, úgymond, belső me­gyéken gyalogolt, gyalogol át. Az ed­dig eltelt 61 nap alatt 2 251 kilométert tett meg 22 megyében, áthaladt 52 városon, 123 községen és 223 falun. Naponta 40—45 kilométert gyalogol a 62 éves Petrita bácsi. — Mielőtt elindultam volna — me­séli —, „jóakaróim“ óva intettek. Ne menj Erdélybe és főleg a magya­rok lakta megyékbe, mert ott még hi­deg vizet sem adnak neked. Majdnem igazuk lett, hiszen nem hideg vízzel, hanem pálinkával, borral fogadtak mindenütt és nagy-nagy szeretettel mind a román, mind a magyar embe­rek. Mindenütt igazi barátok között vezetett az utam. Nézze, itt van ez a napló, tele szívderítő bejegyzésekkel, sok száz aláírással. Mindenik cérból a szeretet, a barátság sugárzik. C­ak jót és nagyon jót mondhatok otthon az erdélyi magyarokról. Távolról sem olyanok, mint amilyenre lefestik ő­­ket az újságok... Hadd köszönjem meg a lapjuk hasábjain a sepsiszent­györgyi és Kovászna megyei lakosok vendégszeretetét, baráti viszonyulás­­t. — Sepsiszentgyörgyről merre vezet az útja? — Hargita és Neamţ megyén át ha­ladok Iaşi felé. Ezt a 360 km-t 10—12 nap alatt szándékszom legyalogolni. — A nagy vállalkozásra kapott-e szponzori segítséget ? — Nem. Saját zsebemre gyalogolok. A szállásra sehol sem vettek el pénzt, és nagyon sok helyen meg vend­égeitek, így aztán a kajára sem kellett sokat költenem. Na, de ne nyújtsam hosz­­szúra a beszélgetést. Ma még negyven kilométer áll elöttem s a festői szép­ségű Tusnádfürdő vár. — Jó utat, Petrita bácsi, erőt eg kész­­séget ! JÁTSZANI KELL ! Beköszönt a nagyvakáció. Pihennek a labdák, pihennek a csapatok, és pi­hen az iskolások hada. De ez a pihe­­nés nem mehet a teljes elernyedésig. A vakációban is játszani kell. A spor­tolóknak, hogy megőrizzék erőnlétü­ket, a tanulóknak, hogy teljes mér­tékben kikapcsolódjanak, hogy felfris­süljenek ... A megszokott játékok mel­lé mi is ajánlunk néhányat. Olyano­kat, amelyek nálunk nemigen ismer­tek, de könnyen elsajátíthatóak, sőt, báármelyik csapat be is iktathatja ed­­zésprogram­jába. Kezdjük hát. FOCI KÉT LABDÁVAL Nyolc-tíz fős csapatok játsszák. A játékra általában a labdarúgás szabá­lyai érvényesek. Ami eltérő: mindkét csapat kap egy-egy labdát, és feláll saját térfelére, amelyen már kijelöl­ték — egymással szemben — a két, egyenként egy méter széles kaput. Kezdéskor mindkét csapat a saját tér­felének kapuja elől indítja el a labo­­dát. A cél: minél több gólt rúgni az ellenfélnek. A két labdát ugyanannak a csapatnak a játékosai is birtokol­hatják, így aztán egyszerre két lab­­dával is lehet gólt, gólokat rúgni, természetesen, ha a kapusok ezt meg­engedik. A gól után alapállásból foly­tatódik a játék. - FOCI TÖBB KAPUVAL A résztvevők száma: 6—10. A kijelölt pálya vagy terem szélén helyezzünk el annyi széket (vagy e­­gyéb, hasonló nagyságú kapun­k­­valót), ahány játékos vesz részt a já­tékban. Minden játékos elfoglal egy­­egy kaput. A kezdő játékos elrúgja a kb. 10 cm átmérőjű (de, ha nagypoo, az sem baj­ labdát. A többiek kisza­ladnak saját kapujukból, s megkezdik a csatát a labdáért. A cél az, hogy berúgják valakinek a kapujába. .A kaput állandóan védeni nem szabad, egyetlen játékos sem álldogálhat a kapujában a rárúgott labdákat várva. Ha viszont valaki úgy látja, hogy ka­puja előtt nagy a csődület, akko o­­daszaladhat, és igyekezhet eltávolíta­­ni a környékről a labdát, sőt, véd­heti is a rálőtt lasztit. Ha valamelyik ka­puba bemegy a labda, akk­or a tula­j­donosa elkiáltja magát, hogy v­egz. Mindenki visszaáll saját kapujába, és utána egy kapuval jobbra lép. A lab­­dát a gólt kapott játékos hozza játék­ba. Ha ismét az ő kapujába megy be a labda, akkor már kettőt kiált, E­­sten ,az már a második kapott gólja. A játék hat gólig megy. Ha valakinek­ legalább négy gólja van már, e kor végigkérdezheti kezdés előtt a gólok számát. Az a játékos nyer, akinek a játék végén a legkevesebb gólja van. Szerkesztette: ÁKOS KÁROLY 4 „Most jöttem be (folytatás a 3. oldalról) Mit mond a falu egyik első embere ? Első­sorban is az elhagyatottságról beszélnék, amit a néptanács hiánya okoz. Itt van ez a nagy közigazgatási épületünk, itt van ez az egységes, kemény falu, erős magángazdaságokkal, a vak is látja, hogy ennek a közösségnek önigazgatás­ra van szüksége, önálló községként kell mű­kö­dnie, és mégsem hallgatják meg kérelmün­ket. Benyújtottuk a megyének, a parlamentnek, várjuk a választ jogos igényünkre... A helyi választások is halasztódnak őszről tavaszra, ta­vaszról őszre, telik az idő, a helyi vezetőségnek nincs szava, nincs hatalma, hogy irányítson, vezessen, hogy összefogja a falut közös dolgok­ra. Ha így haladunk tovább is, egészen tönk­remegyünk. Minket a földtörvény nem befo­lyásolt, mert nálunk nem volt kollektivizálás. A komasszált területekkel van a baj, a kollek­tívekkel és az állami gazdaságokkal történt cserékkel. Van, amit már visszafoglaltunk, per­sze ez törvényesen még nincs intézve, ezzel még lesz bajunk. Ilyen ügy van az uzoni, a var­’vasi állami gazdaságokkal. Nincs elég ré­giónk a mi szarvasmarha-állományunk mére­téhez viszonyítva. Mert átlagban lehet számolni kamunként három nagyállatot, juhot pedig ren­geteget, az hatalmas számban van, még négy­ezernél is több. Mi voltunk már panaszra min­denütt, de az ügyek nagyon vontatottan men­nek. Kilőttek, meghalhattak, szó se róla, a pa­­rt­ok is előverődtek, de, tiszta ügy nincs, ösz­­szesen negyvenkét hektár legelőről lenne szó­.. ték ki, a madarainkat a juhok verték föl. Hadd em­lítsem meg, hogy az egyk­ori maurivilágunk 2001 ma már nem lehet látni pacsirtát, fürjét, filemjét. Ki­vesztek a mezőgazdaság összes hasznos madarai. A múltban patakjaink tele voltán pisztrángját meg e­­gyéb halakkal, nyáron az állóvizekben hemzsegett az ivadék, ma nem lehet látni egyet sem, a vizbén levő kövek lemohásodnak. Tehát, csak­ a vandisznók­­nak van értékük, becsületük, csak azokat kell etetni. Az őz- és szarvasetetők a mai somercsaládok szint­jén vannak ellátva. A vaddisznóra is szükség van, de csak annyira, amennyit a terület eltart. Figyelem­be kell venni, hogy a Hargita, Piliske láncolatáról a bükkerdőt tervszerűen elvégeztük, legalább fél évszá­zadra kiirtottuk, a csereerdőnk pedig beteg, csak ritkán lehet makkot látni, vagyis a kevesebb vadál­lomány a dollárt jobban behozná. Vissza kell térni a régi jó gyakorlatra, a kultúr­termet szélére jöhessenek el a vadászok, a vadőr tudtával, lesbe állni. Adjanak fegyvertartási enge­délyt azoknak, akik szeretik ezt a sportot, és ne le­gyen a nacionalista szemlélet után megállapítva, hogy ki lehet vadász,ki nem. Lehetne beszélni sokat arról, hogy még most is kinek van­­ fegyverviselési engedélye. Az erdészeti hivatal, ha szem előtt tartaná a va­dászati és vadgazdálkodási alapismeretek nagyköny­vét, akkor már most kellene szelektálni a külön já­ró vadkanokat és kocákat. Úgy gondolom, hogy ha Háromszék­ vármegye prefektusa, az erdőfelügyelőség főnöke, a rendőrség főnöke is megismerkedne helyzetünkkel, a helyszínen megszívlelné bajainkat, akkor nekifoghatnánk az iga­zi, védett mezőgazdálkodásnak ezeken a tájakon is... Magyarhermány falunk kultúrterületén 630 hek­tár a szántó, aminek kb. fele 7—14—20 árnyi nad­­rágszíj-parcellából áll. Nincsenek mezei utak és ahol gyakorlatilag jártunk, azt elkertelték. A falunkban 40—50 magántraktor van. Jönnek a kertleverések, és amelyik terményen a traktor átmegy, legyen az akár fű is, az megsemmisül. Aztán jönnek a fenyegetések, a szitkok, hogy aki rálép az övére, azt levogjá­­, az Istent is levágják. Nagyon érződik a falunkban a törvénytelenség, mindenki azt teszen, amit akar, se a magán-, se a közvagyont nem tiszteljük. Magyarul mondva: fon­juk. A juhtartóknak nincs törvény, a nagyállatok elől mindent elpusztítanak. A juhnélküliek pedig a már említett nadrágszíj-parcellákra mennek kaszáb­a de a szomszédjáén parkol, ott eteti tehenét, lovát. Per­sze, tisztelet a kivételnek... Ez a helyzet tulajdonképpen 1965 után burjánzott el falunkban, s azóta egyre jobban mélyült. A vadakkal mit lehetne csinálni? Uram, ez n kéz probléma. Én ma is beszéltem a helybéli vadőrrel, s azt mondta, hogy van engedély két vadkan kilövésére. De ez naivon kevés. Mert félelmetes a pusztítás. Itt hiába kezdi­jük el a kultúrákat, ledöntik a kerítéseket. Ha­­lcsávval felszántják a terményt, tönkreteszik a kaszálókat. A falunak van két erdésze két puskával. Mit lehet tenni két fegyver­et, ha riasztasz az egyik határban, túrnák a másik­ban, nincs menekülté«. Mivel véd.«'—»—ünk? Csandát nem lehet állítani, elszaporodtak, nem hagyják, hogy éltünk. Ahol kéne legyen har­minc mázsa széna, ott lesz tíz, mert mindent... Mi csak is tudnánk megvédeni, ha ide, a faluba adnának legalább nésm­.at fegverviselési engedélyt, hogy tudnék mev­­szervezni az őrzést, a riasztást. most azt mondok, hogy an elveseket meg Tehet fónt s amelyik esianatostól tár, azokat tilos. A tahi­ban vannak olyan komnbr mevbfvb.grfd e*n rek, akikre rá lehetne bízni a puskát. A ■> *-ek, pznvvaS'Ok, azok mév farKo+ttHHen tdeoiVedpek, de a medvék­­szintén pusztítanak. Bená­nik a fa'n­Ha... Van aki nem mer járni éjszaka az utcán, a medvék miatt... (Folytatása lapunk pénteki számában) Az erdő vad nélkül, éneklő madarak nélkül si­ket és néma. Az nem fáj senkinek, hogy a vadnyulat nemsokára csak a múzeumban ismerheti meg az u­­tókor. A nyulakat a kölönc nélküli juhászkutyák él­

Next