Háromszék, 1991. szeptember (3. évfolyam, 451-470. szám)

1991-09-03 / 451. szám

ILIESCU ELNÖK IZRAELBEN Chaim Herzog tábornok, izraeli el­nök meghívására Ion Iliescu úr izrae­li hivatalos látogatásra indult. Kísé­retében van, többek között, Eugen Dijmărescu államminiszter, gazdasági és pénzügyminiszter. Petre Marculescu ide­iglenes mezőgazdasági és élelmi­­z­erügyi miniszter, Razvan Theodo­­rescu, a Román Rádiótelevízió elnöke, Aurel Dragoş Munteanu író, Romá­nia ENSZ-képviselője és Augustin Buzura író, a Románia Alapítvány el­nöke. A MINISZTERELNÖK TALÁLKO­ZOTT A BUKARESTI NAGYKÖVE­TEKKEL Mivel, fájdalom, Románia képe a világban még mindig eléggé ellent­mondásos, és hazánkra nézve egyál­talán nem tekinthető hízelgőnek, a kormányfő a régi, örökölt beidegző­dések szerint nem azzal igyekszik or­vosolni a helyzetet, hogy föllépjen mindazon visszásságok, a fele­más vagy egészükben visszaren­deződésnek tekinthető intézkedé­sek, jelenségek és folyamatok el­len , hanem azzal, hogy kampányo­kat folytat imázsunk megváltoz­tatása érdekében. De hát nem ama­tőrökkel állunk szemben, a Nyugat pontosan tudja, mi a helyzet velünk. Petre Roman úr tehát ezúttal a Ro­mániába akkreditált nagykövetekkel találkozott, a demokratizálási folya­mat jelenlegi helyzetéről tájékoztatta őket, és elmondta, milyen intézkedé­seket hoztak a nemzetgazdaság fel­élesztése, átszervezése végett. Kelle­mes, előzékeny hangulatú találkozó volt, a megfelelő mosolyokkal és kéz­szorításokkal, és — legalábbis sze­rintünk — mindenki maradt a ko­rábbi nézeténél. NEM KIZÁRÓLAGOS BELÜGY A NEMZETISÉGIEKKEL SZEMBENI TÜRELMETLENSÉG Ha az ENSZ-ben vagy akármelyik nemzetközi fórumon bárki is szóvá tette a romániai nemzetiségek, min­denekelőtt a magyarok ügyét, már Ceauşescu idejében is azzal vágtak vissza, a legtöbbször éles hangon, sértődötten, hogy Románia nem tűri el a belügyeibe való beavatkozást. A népharag által elsöpört előd szelle­mében, ebben a hajóban evez a mai román vezetés is, de úgy látszik, a világ — főleg a jugoszláv és a szov­jetunióbeli fejlemények hatására — érzékenyebb lett a nemzeti, nemzeti­ségi elvárásaikra, sérelmekre. ,,A moszkvai, európai biztonsági és e­­gyüttműködési találkozón továbblép­hetünk a Genf­ben megkezdett úton, és kidolgozhatjuk a módszert arra, hogy a térség országai közvetíthesse­nek az európai nemzetiségi-etnikai viszályokban“ — nyilatkozta az MTI washingtoni tudósítójának Max Kampelman nagykövet. A veterán politikus vezeti országa küldöttségét a Moszkvában szeptember 10-én nyí­ló konferencián. Magántulajdonban lévő bankot... •folytatás az első oldalról­ ködölt az 1884-ben alapított Erdővidé­ki Takarékpénztár Rt. amely 1,2 mil­lió lej alaptőkével rendelkezett és Bedő József vezette. Ugyancsak Ba­ráton találjuk a két világháború kö­zött a Brassói Népbank Rt. fiókját, amely 15 millió alaptőkével rendelke­zett, a központjában az elnök dr. Szele Béla volt, aki abban az időben komoly közéleti személyiségnek számí­tott Erdélyben. A felsorolás nem len­ne teljes, ha nem említenénk meg az Olaszteleki Takarékpénztár Rt.-t, me­lyet 1930-ban Felcser Lukács vezetett. Ezt a takarékpénztárat 1895-ben hoz­ták létre a helyi igényeknek megfele­lően. Erdővidéknek tehát ezen a téren is hagyományai vannak, olyanok, a­­melyek kötelezik az ott élőket, és cse­lekvésre ösztönzik, hogy saját bankot vagy takarékpénztárat hozzanak létre, mert csak ezeket érezhetik sajátjuk­nak. Csak ezek tudják biztosítani a gazdasági fellendüléshez szükséges pénzeszközöket és egy pezsgő gazda­sági élet kialakítását. Az állami tő­kével működő bank jelenléte csak pillanatnyi megoldás, de nem biztosí­ték a jövőre nézve. HÁROMSZÉK Rázós kérdés­­ rázós utakról (folytatás az első oldalról) Ozsdola, a Zabola—Gelence—Hilib, a Bodzaforduló—Floroaia—Bárkiíny, va­lamint a Felsőrákosra, Szárazajtára, Száldobosra vezető útszakaszok. Eze­ken 30—40 kilométeres óránkénti át­lagsebességgel lehet... száguldani. Ahhoz, hogy az utak karbantartását, javítását a technikai előírásoknak megfelelően elvégezhessék, évente 200 millió lejre lenne szükség. A valóság az, hogy a vállalat ezen összegnek csupán 30—40 százalékát kapta — kapja! — évente... Emiatt elmaradtak (-nak) a javítások, melyeknek hiá­nyát hűen tükrözi útjaink jelenlegi állapota. Érdemes bepillantani a költségek adataiba. Eszerint 1991-re az utak karbantartására és javítására 43 198 000 lejt utaltak ki,­­mely összeget július­ban 20 millióval megtoldották. Mire jó ez az összeg? A tájékoztató szerint: aszfaltfelújításra — 12 kilo­méteres szakaszon; bitumenes keze­lésre — 40 kilométeres szakaszon; foltozásra — 54 ezer négyzetméteren; valamint a köves utak minimális kar­bantartásra. Nem sok... Az év első hónapjában elköltötték: 2,684 millió lejt a hó eltakarítására, 4,127 milliót foltozásra (az utak 90 sázalékát foltozták), 11,2 milliót asz­faltburkolat-felújításra (mindössze 5 kilométeres szakaszon), 3,1 milliót bi­tumenes kezelés­re (16 kilométeres sza­kaszon), 3,5 milliót a, köves utak kar-­­­bantartására, 890 ezret hidak karban­tartására, 350 ezret közlekedés­biz­tonsági célokra, 260 ezret pedig szol­gálati épületek javítására. Nos, így állunk. A jövő? Folytatják a szépmezői, a kovásznai, a Kézdivásárhely—Torja és a Nagyaj­­ta—Miklósvár útszakaszok aszfaltozá­sát és — a lehetőségekhez mérten — befejezik a bitumenes kezeléseket. A köves utak karbantartását helyi for­rásokra alapozzák. A Mikóújfalu—Bá­rót útszakasz betonozása egyelőre ab­bamarad... Mindezek ismeretében érdemes-e feltenni a kérdést: mikor fogunk kor­szerű aszfaltúton járni, mondjuk, Fel­sőrákoson, Szárazajtán, Száldoboson, Magyarhermányban, Erősdön, Nagy­­borosnyón, N­agypatakon, Szörcsén, Imecsfalván, Futásfalván, Ikafalván, Virágpatakon, Bárkányban, Bácstele­­ken, a Vadason, a Kézdimartonos— Ozsdola, a Zabola—Hilib s nem utol­sósorban a Bárót—Székelyudvarhely szakaszon is? Rázós kérdés — rázós utakról. Nem tudom, mások hogy csinálják — Magyarországon, Cseh és Szlová­kiában, Lengyelországban s akárhol máshol —, de tudom, hogy őnáluk nem koccan össze az ember foga vezetés közben, a sok-sok-sok milliárdos a­­dósságuk ellenére sem... Az osztrák, német, török (ágy!) u­­takról nem is merek szólni... Megemlékezés egy évfordulóról Idén szeptember 8-án lesz 47 é­­ve annak, hogy a román hadsereg egységei, súlyos harcok és véráldo­zatok árán, ostrommal bevették az első észak-erdélyi várost, Sepsi­­szentgyörgyöt. A maiak kegyelettel emlékeznek az akkori események hőseire, s em­lékük megörökítésére a következő megnyilvánulásokat szervezik: 1. Egy emléktábla leleplezése a sepsiszentgyörgyi Városházi falán, mely épületre a román hadsereg katonái 1944. szeptember 8-án ki­tűzték a trikolórt; 2. Emlékező istentiszteletre és hálaadásra kerül sor Păiş David hadnagy, a városért vívott harc hő­si halottja sírjánál; 3. Kegyeletőrző feszületet he­lyeznek el azon a helyen (a Sepsi­szentgyörgy—Árkos útszakasz mel­lett), ahol elesett Grigore Bălan tábornok, csapatai­ vezénylete köz­ben; 4. A fentebbi két hősről utcát ne­veznek el Sepsiszentgyörgyön. Az emlékező eseménysorozat 1991. szeptember 8-án 19 órától kezdődően katonai pompával megy végbe, melyen részt vesznek magas egyházi méltóságok és jeles meg­hívottak is. A szervezők, az emlékező kegye­let nevében, elvárják az esemé­nyekre a város és környéke lakos­ságát. A NYUGALMAZOTT ÉS TAR­TALÉKOS KATONATISZTEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK MEGYEI SZERVEZETE 2 PÁPALÁTOGATÁS MAGYARORSZÁGON (6.) SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉN méltó befejezést kapott őszentsége II. János Pál pápa magyarországi lá­togatása. Reggel a Szent István-bazi­likában a betegekkel és az idősekkel találkozott, a délelőtt folyamán pedig talán a legfelemelőbb istentiszteletre került sor az e célra átrendezett Hő­sök terén. Több mint negyedmillió hívő, zarándok és érdeklődő (közöttük első szektorba helyezve több tíz­ezer szlovák, lengyel, német és, ter­mészetesen, erdélyi) jött el, hogy a szentáldozaton részt vegyen. A Szent István-i örökség éltetése és továbbfejlesztése volt az a vezérfonal, amely minden megismerés és biztatás alapját képezte. „«Sziklára építette házát» (Mt. 7., 24.), íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs em­berről, aki sziklára építette a házát. Az ő háza a ti házatok. A királynak ugyanis, mivel ő kormányoz, az a hi­vatása, hogy az egész nemzet közös javának első szolgája legyen.“ A Szent István-i példa mintegy összegezte: értékrendbe állította mindazt, amit a magyar nemzet kö­zel ezeréves kereszténysége alatt meg­valósított, és amelynek talaján hittel és reménnyel nézhet egy alapvető értékekre építő jövőképre. S teheti mindezt egy megváltozott konjunktú­ra-háló továbbszövéseként, minden „testrészével“ együtt, a mellette és benne élő más ajkú és kultúrájú népekkel-nemzetekkel, a maga érde­kében, de senki érdeke ellen. „Ez az ember, István, a magyarok királya és nevelője, maradjon tovább­ra is jelen köztetek, hogy támogasson titeket azokban a feladatokban és fá­radozásokban, amelyeket jövőtük út­ján vállalnotok kell Ez az ember, a szent, a harmadik keresztény évezred küszöbén, mind­­, nyájatoknak azt mondja, amit fiának is mondott: «öltsétek magatokra az új embert.»“ A püspöki karral való találkozón, természetesen, a sok hittel és biza­lommal szemlélt jövő egyházi szere­peit, lehetőségeit, sőt módszereit vá­zolta a pápa. Itt csak­ egyetlen részt emelnék ki azzal az ígérettel, hogy az egyház belső erővonalainak jövőbeli alakulását elemző beszédére alkalom­­adtán bővebben visszatérünk. ..Futunk «elfeledve a múltat». Ami­kor a hitélet megújulását várjuk, nem kell a letűnt korok iránti nosztalgiá­ba esnünk. Isten műve sohasem is­métlődik meg, ő mindig új formákat talál vándorló népe számára.“ A BÜCSÜ A Ferihegyi repülőtér felszállópá­lyáján a díszszázad, a zenekar, egy cserkészosztag, a hivatalosságok (a bí­boros, püspökök, állami vezetők), né­hány búcsúztató gyermek és kíván­csi újságíró köszönt el nemes egysze­­­­rűséggel II. János Pál pápától. Őszentsége rövid beszédében m­ég egyszer összegezte azt a két alapvető szempontot, amelyet a társadalom új életének megteremtésében követni szükséges. „Az első: senki sem önmaga miatt kapta az életet; az élet közös örök­ség és közös kötelezettség; arra va­gyunk hivatva, hogy új társadalmat építsünk, új emberséges rendet kell teremtsünk ebben az országban, Eu­rópában és a világban... A másik szempont: bár életünkhöz szükségünk van anyagi javakra, az emberi boldogságot nem lehet merő­ben anyagi jólétre építeni. Igaz, hogy azon kell fáradoznotok, hogy legyőz­zétek a súlyos gazd­asági nehézsége­ket és szociális problémákat Az igaz­ságosság segíthet titeket, hogy igaz­ságosan osszátok szét az anyagi ja­vakat, de a boldog és igazán emberi társadalmat nem lehet megteremteni izgalom, szeretet és megbocsátás nél­kül.“ A Szentatya búcsúbeszédének utol­só mondata ismét magyarul hangzott el: „Teljes szívemből kívánom az egész magyar nemzetnek és minden ma­gyarnak a jólétet, a békességet és az igazs­ágosságot, és ehhez kérem Isten segítségét és áldását.“ BEFEJEZÉS HELYETT Mit mondhat még a krónikás egy o­­lyan sorozat után, amelyből, minden igyekezete ellenére, a pápalátogatás rengeteg lényeges és (látszólag) lényeg­telen mozzanata maradt ki. Mert szólni kellett volna a szinte min­denre kiterjedő szervezésről, nem u­­tolsósorban a közel 700 sajtóképvise­lő programjának megszervezéséről, szólni kellett volna még néhány, az „órarendben“ szereplő vagy spontánul kialakult programról (például a reg­geli „pápai ébresztőkről“), a látoga­tást, de főképp a nagy felhajtást el­lenzőkről, az idesereglett több tízezer más országbeli zarándokról, természe­tesen, elsősorban az Erdélyből és Moldvából jött katolikusokról (romá­nokról, magyarokról, csángó-magyarok­ról). És szólni kellett volna a látoga­tás „árnyékos oldalairól“, a pápa­­business-ről, a mindent elöntő pápa­souvenir áradatról, a zarándokok „kál­váriáiról“ (e tekintetben itthon talán bővebben tájékozódhattak), a jogos és jogtalan kétkedésekről. És szólni kellett volna a látogatási belengő hangulatról... Befejezés helyett álljon itt még egy idézet, amely a tavalyi mexikói ima­­körúton hangzott el: „ha az ember enged a kísértésnek, h­ogy élete célja­­értelme a mind több evilági ja­­ nk birtoklása legyen, megfeledkezik •***­­ról, amire teremtetett, hogy több az ég madarainál és a mezők liliomai­nál...“ FERENC­ CSABA

Next