Háromszék, 1991. október (3. évfolyam, 471-493. szám)

1991-10-01 / 471. szám

MAGYAR ÜZLETEMBER A ROMÁN GAZDASÁGRÓL 4 • ENNEK KÖVETKEZTÉBEN „EL­­MENNEK“ AZ ÁRAK • SENKIT NEM LEHET ARRA KÉNYSZERÍTE­NI HOGY MÁSBA FEKTESSEN BE • NE MINDEN A KÖZPONTON CSATTANJON • TÖBB KOMBINÁ­CIÓS LEHETŐSÉGET HASZNÁL­­JUNK • ITT AZ FOG GYŐZNI, AKI HAJLANDÓ SEGÍTENI • RÖVID IDŐ ALATT JÓ TÖRVÉNYEKET NEM LEHET HOZNI • BAJ VAN A VÉGREHAJTÁSSAL • A DÖNTÉSI JOGKÖRÖK NINCSENEK SZABÁ­­LYOZVA • OLYAN MÓDSZERT, AMI TÖKÉLETES LEG­YEN, SOHA NEM FOGNAK TALÁLNI • ÉRDE­KEM, HOGY NÁDAMNÁL OKO­­­­SABBRA BÍZZAM A VAGYON MŰ­­KÖDTETÉSÉT • HOLDINGBA KELL VONNI • HA ENGEDIK, MA­GÁTÓL MŰKÖDIK • AKKOR MÁR A KLIENS NEM EGY ZAVARÓ TÉ­NYEZŐ • EZ EGY KEMÉNY KÖ­ZEG • AZ ÜZLETEMBER „TÍZPA­­RANCSOLATA“ • * Az üzleti gondolkodásmód a ná­lunk még alig működő piaci viszo­nyok oldaláról világítja meg a gazda­­ság egészét. Ez irányba történő „buk­­dácsolásaink“ közepette jó hallani külföldi tapasztalatokról. Magyari József, a magyarországi Mikromatika Holding cég üzletembe­­re a decemberi események előtt alig egypár nappal hagyta el az országot. De nem szakadt el végképp itthonról, hiszen néhány hónapja, mint cége kiküldöttje, itthon keresi az együtt­működés, az üzlet lehetőségeit. Alábbi beszélgetésünk, bár még a nagy port kavart privatizációs törvény vitája e­­lőtt került magnószalagra, megállapí­tásaiban hosszú ideig érvényes marad. * — Mit jelent egy működő piacgaz­daság? — A működő piacgazdaságban úgy gondolkodnak, ha van piac, akkor már csak szervezés kérdése az egész. Finanszírozni kell, akár kölcsönből is, és az kell hogy működjön. Itt, sajnos, az van, hogy az áru­­alap viszonylag kevés, az igazi keres­kedelmi hasznok csak nagy mennyi­ségeknél érvényesülnek. Ennek követ­­kezménye, hogy „elmennek“ az árak. És a végső árat még növeli az is, hogy elaprózódik a meglévő árualap is. Itt minden vonalon a termelésre kell rámenni, ha azt akarjuk, hogy igazán jól lehessen kereskedni." Ma­gyarán, olyan vegyes vállalatokat, ter­melőegységeket kell létrehozni, ame­lyek hiányárukat termelnek. — Gondolom, nem véletlen, hogy főleg a kereskedelemmel­­ foglalkozó cégek szaporodtak (­nak), hiszen a tőkeéhség a rövid idő alatt nagy hasz­not hajtó ágazatoknak kedvez. — A kereskedelem mindenhol na­gyobb profitot termelő és gyorsabban megtérülő befektetés. Az csak termé­­szetes, hogy senkit nem lehet arra kényszeríteni, másba fektessen be, amikor ezzel többet keres. A kérdés csak az, mi lesz ezzel a profittal?! Van, aki elfogyasztja, mert azt hiszi, hogy ez mindig így lesz. És van, aki jövedelmének újabb befektetésével kezdi kiépíteni a termelőbázisait is. Attól még kereskedelemmel is foglal­­koznat, s akkor kétszeres a haszna. — Milyen munkakörben dolgozol, és kapcsolatrendszered által milyen ta­­pasztalataid vannak? — Nemrég neveztek ki a Mikroma­tika Holding bukaresti irodájának i­­gazgatójáva. A volt szocialista orszá­­goit­an és Ausztriában van ilyen ki­rendel­tségünk, éppen a kapcsolatok könnyebb kezelése és előzetes szelek­ciója érdejeben. Ne minden a közpon­ton csattanjon, nem lehet egy köz­­ponttól elvárni, hogy ismerje a körül­­ményeket, az illető ország törvényeit, lehetőségeit és a háttérinformációkat, amelyek talán a leglényegesebbek, hi­­szen ezek azok,­­amelyek a törvények után visznek egy üzletet. Nagyon sok­­ba­ kerül egy ilyen iroda, tehát úgy kell megjelenni, hogy komolyan ve­gyenek. A Bukarest szállóban van a székhelyem, mert ott vannak a kül­földi cégek képviselői, ott lehet a leg­könnyebben kiépíteni a kapcsolato­kat. Na meg egy státust is jelent ez. Azzal kezdtük, hogy újramelegítet­­tük a létező kapcsolatokat, lévén, hogy a Mikromatika nem fogyasztási, cik­keket, hanem a retechnologizálás esz­közeit kínálja. Éspedig, robotok — bármilyen, de legfejlettebb a festőro­botok és rendszerek,­­sorok „részlege“ —szerelősorok­ stb. Felmerül viszont a román fél fizetési kapacitása. Én azzal kezdem, hogy mivel tudnám se­gíteni a román partnert. Azonkívül, hogy én tudom, mit akarok eladni, megkérdem, hogy a vásárlópartner mit tud eladni. Én biztos, hogy tudok megfelelő ajánlatot tenni. De nem beszéltem még a számító­gép-rendszerekről és a többi jövőt je­lentő iparágról, a légi közlekedésről — szállítás, repülőtérrendezés stb. Természetesen, a vásárló ajánlatának függvényében, bármilyen terméket el tudok helyezni a piacon. — Csak a magyar piacon? — Nem, a magyar piac nem piac, pontosabban kicsi piac. De kereske­delmi hálózatunkkal van lehetőségünk, hogy több kombinációs lehetőséget használjunk. Mert lehet, hogy csak egy hármas-négyes kapcsolásban jön létre az üzlet. A másik fontos dolog: nem úgy áll­tam neki a munkának, hogy én itt most 6 hónap alatt nagy üzleteket csi­nálok. Ellenben, hogy egy-két év múlva itt lehessek, már most meg kell ismertetnem magamat. Tehát nagy propagandatevékenységet foly­tatunk — nem a mass médiában, mert nem olyan jellegű a tevékenységünk — közvetlen kapcsolatteremtéssel, megismeréssel. Itt az fog győzni — és látom az o­­lasz tőke beáramlását —, aki hajlandó segíteni a román partnert valamiben. Meg kell találni az ellentételt, a szol­gáltatási lehetőségeket. Ugyanakkor­­ meg kell hogy legyen az embernek a türelme ahhoz, hogy segítse partnerét gondolkozni. — Milyen felfutási lehetőségeket látsz a román gazdaság számára. — Én Bukarestben végeztem, kuta­tási területem is ide köt. Magyaror­szágon is a román gazdasággal fog­lalkoztam. Figyelemmel kísértem a folyamatokat. Vannak bizonyos össze­hasonlítási kritériumaim. A törvénykezés, bármennyire is tá­madják, szerintem, jó ütemben halad. Világos, hogy rövid idő alatt jó tör­vényeket nem lehet hozni. Ugyanak­kor előzetes gyakorlat nélkül sem le­het szabályozni valamit. De már ma­ga­s­ az a tény, hogy, tudomásom sze­rint, például a külföldi beruházásokra vonatkozó törvénynél a török példát vették alapul, ez egy jó dolog. Azt jelenti, hogy figyelembe vették, hogy egy viszonylag gyengén fejlett ország­nak mi minden kell ahhoz, hogy fel­­lendüljön. Az más kérdés, hogy a tö­rök gazdaság kifulladóban, de az­ u­­tóbbi 8-9 évben tekintélyes növeke­dést produkált. Személyes vélemé­nyem szerint ez a törvény még tisz­tességtelenül nagy előnyöket is bizto­sít a külföldi tőkének, természetesen, gazdasági értelemben. Egy piacgazda­ságban ugyanis esélyegyenlőség és ver­senysemlegesség kell hogy legyen. A kormányprogram is elég liberá­lis. Baj van viszont a végrehajtással. Három fontos törvény jelent meg, a társasági törvény, a földtörvény, a külföldi beruházásokra vonatkozó tör­vény (azóta van privatizációs törvé­nyünk is — a szerk. megj.). A kon­­cessziós törvény, sajnos, hiányzik, s a meglevők végrehajtásában is elhaj­lások mutatkoznak. A sebesség tehát jó, de a színvonal, ahonnan el kell indulni, nagyon alacsony. Ha minden jól sikerül, akkor is kell jó pár év addig,­­amíg elindul az igazi rendezett fejlődési folyamat. Az állami vállalatok nem igazán tudják, hogy hol van a helyük. A dön­tési jogkörök például nincsenek sza­bályozva. Van egy tendencia az ál­lam részéről, hogy ismét korlátozza, szabályozza a gazdasági életet. — Mit tud megoldani a privatizá­ció? — Abból kell kiindulni, hogy ha a termelőeszközök tulajdonosa az ál­lam, az még nem nagy baj. De mi­vel nem tudja működtetni, hatéko­nyan kihasználni, az állami tulajdont minél jobban le kell csökkenteni. A szerződéses bérbeadás is csak egy szimuláció. Köztudott, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos, még Nyu­gaton is. Tehát a tulajdonváltásra szükség van. A nagy kérdés az, ho­gyan. amikor valamit el kell osztani, amikor el kell dönteni, hogy néhány év múlva ki lesz a tulajdonos, ki lesz az alkalmazott, az már különleges problémákat vet fel. Szerintem minél gyorsabban priva­tizálnak, annál jobb. Mert olyan mód­szert, ami tökéletes legyen, soha nem fognak találni. Olyan nincs. Egy gyá­rat sem fognak úgy privatizálni, hogy mindenkinek megfeleljen, hogy vala­ki ne támadja azt. Mert az érdekelt­ségek sokrétűek. A váltás elkerülhe­tetlen. Mert most egy vállalatigazga­tó vagy kapcsolatai révén, vagy eset­leg jó képességei jogán igazgathat. De igazából nincs kapcsolat a vállalat e­­redményessége és az ő anyagi vagy erkölcsi elismerése között. Innen adó­dik a kontraszelekció is, hiszen nincs érdeke támogatni a nála okosabb és tehetségesebb embereket, mert akkor felvetődik a kérdés, miért épp ő az igazgató és nem a másik. Egy tulaj­donosnál ez sohasem tevődik fel. Ne­kem mint tulajdonosnak, az az ér­dekem, hogy nálam okosabbra bízzam a vagyon működtetését. A privatizáció kell hogy létrehozza ezt a tulajdonosréteget. És itt kez­dődnek a bajok... Szociális ér­telemben megérthető ez a 30 százalékos „osztás“, de a privati­zációhoz nem sok köze van. Ebből úgysem lesz semmi, úgyis felvásá­rolják a vagyont potom pénzért azok, akiknek lehetőségük van rá. — A Cojocaru-féle változatról mi a véleményed? — Az akár szélsőségesnek is nevez­hető, mert egyszerre piacra dobni az egész állami vagyont nem lehet, hi­szen egyébként sincs fizető­ kereslet. Ez pedig nagyon leviszi az értékét e­­zeknek a részvényeknek-kötvények­­nek, s akkor bagóért fel lehet vásá­­rolni az egész országot. A Stolojan-féle elképzelés ilyen a­­lapokról beszél, amik végül is hol­dingok. Mert eleve igazságtalanság történik, ha mindenki a saját gyárá­ban kapja a részét, hiszen egyik gyár nyereséges, a másik a csőd szélén áll. Én úgy látnám jónak, ha a vállala­tokat valamilyen holdingrendszerbe vonnák, és a holding részvényeit kel­lene kiosztani. Akkor már a holding rá lenne kényszerítve, hogy profitot termeljen. Itt már a tulajdonos dönt — és a rendszer működni kezd. Van egy olyan része is a gazdaság­nak, amit nem szabad privatizálni. De az tény, hogy az állami részesedést nagyon le kell csökkenteni: a távköz-­­lésre, a kőolajiparra, hadiiparra stb. — összegezve, lehet egy prognózist adni, hogy végül is mi fog itt történ­ni gazdasági téren? — Nehéz prognózisokat adni. De ha tényleg „elengedik“ a gazdasági élet szereplőit, és kizárják a politikát a gazdasági életből, akkor ez magától indul be. Az állami apparátus csak esetleg nemzetközi kapcsolatszerzéssel foglalkozzon. Szerintem a dolgok, bel­­ső logikájuknál fogva, megoldó­dnak. Nem kell ide semmilyen nagy talál­mány, bár fognak nagy okosságokat mondani, tanulmányokat terjesztenek elő — de ez, ha engedik, magától működik. Nem kell felépíteni semmit, csak a mechanizmust kell létrehozni, a játékszabályokat kell rögzíteni. Kell egy jogszabály-folytonosság, kell poli­tikai stabilitás, kell önképzés, az új folyamatok lereagálása. Ami majd nehezebb lesz, az a ter­mék, a szolgáltatás értékesítése. Ez­zel még senki nem­ foglalkozott, a lé­nyeg az volt, hogy valahogy be tudja szerezni az árut. Ez egy komoly gon­dolkodásbeli váltást igényel. Akkor már a kliens nem egy zavaró ténye­ző. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a munkanélküliség el kell hogy érjen minimum 10 százalékot, de itt lehet, hogy még magasabb szintet. Azért, hogy legyen munkaerőpiac, és lehes­sen erősíteni a munkafegyelmet. Mert lehet szépen beszélni, de az igazi érv mégis az, hogy másnap ő lehet ,a ker­ten kívül. Egy nemzetgazdaság haté­konyságához ez is hozzátartozik. Tu­dom, hogy ezek kemény szavak, de a piacgazdaság a pénz világa. Ez egy kemény közeg! A többi csak félrebe­­szélés. A szociális hálót is csak egy kemény vállalkozóréteggel lehet biz­tosítani. Minél gazdagabb az, aki ké­pes rá, annál több jut a munkanélkü­linek is. Az nonszensz, hogy tőle azért kell elvenni, mert neki több van. — Egy kicsit erőltetve az analógiát, hadd kérdezzem meg, hogy mi az üz­­letember „tízparancsolata“ ? — A rendszer — mindenkinek le­gyen egy rendszere, mely szerint dol­gozik. Az információháttér alapos is­merete. Nem fölösleges luxus az, ha a legjobb szaklapokat olvasod, kell tudni, kell érezni a gazdasági környe­zetet, mozgásainak tendenciáit. Em­berismeret, fejlett kommunikáció­készség. Nem szabad lehengerelni so­ha ,a partnert, sohasem szabad arra törekedni, hogy bebizonyítsuk: a má­sik félnek nincs igaza. A partner az úr, mert a partner a kliens. Az ide­gen nyelvek ismerete elengedhetetlen, még akkor is, ha a partner nem be­széli azt a nyelvet. Egy jó menedzser nem főszereplő, nem mindig mond véleményt, de ő dönt. Nem kell min­dent tudnia, azért vannak mellette az emberek. A részterületeken mindenki okosabb lehet, mint ő, de a dolgok rendszerbe való fogásánál nem. Egy üzletember minden partnerét bizalom­mal kezeli. Amikor leül tárgyalni, százszázalékos bizalmat előlegez, füg­getlenül attól, hogy egy konszern i­­gazgatójával vagy egy kisvállalkozóval tárgyal. Felkészületlenül nem szabad leülni a tárgyalóasztalhoz (arról nem is beszélek, hogy mit kell dolgozni a­­zért, hogy ez ne történhessen meg). Akkor jobb, és még mindig kevesebb baj az, ha lemondja a tárgyalást. Egy menedzsernek jó szervezőkészsége kell hogy legyen. Mindenki a megfe­­lelő munkát kell hogy elvégezze, a megfelelő időben. Ki kell hogy alakít­son egy ellenőrzőrendszert, melynek segítségével folyamatosan tudja kö­­vetni a feladatokat. Egy menedzser ne felejtse el, hogy bármennyit tud, holnap már nem tud annyit. A folya­matos tanulást, a képzést valahol az elején kellett volna említenem. Akár­ki vagyok, akármilyen pozícióban, az nem jelent semmit. Főleg az utóbbi időben olyan a gazdasági élet dina­­mikája, hogy itt már olyan nincs, hogy egyszer valamit megtanultam, s azzal élni tudok. Nagyon gyorsan é­­vülnek el az információk, a tudás­anyag, a módszerek. A tapasztalat in­kább csak a dolgok asszimilálásában, a módszerek kidolgozásában segíthet. Tudom, hogy tudásom holnap is se­gít majd abban, hogy meg tudjam­ ta­nulni az újat. — Kösznöm a beszélgetést. Kérdezett: FERENCZ CSABA HÁROMSZÉK

Next