Háromszék, 1991. november (3. évfolyam, 494-515. szám)
1991-11-01 / 494. szám
TÉL TÁBORNOK Így nevezte a minap egyik fővárosi újságíró kollégánk az új miniszterelnök, Theodor Stolojan legnagyobb ,,ellenfelét“. Akivel nem lehet tréfálkozni, hiszen már most, október végén, mutogatja oroszlánkörmeit, s védekezni bajosan tudunk ellene, hiszen az ország energetikai helyzete a szomorúnál is szomorúbb, katasztrofális. Mit tapasztalhat az átlagember például Sepsiszentgyörgyön vagy Kézdivásárhelyen? Most még annyit, hogy egyre elégtelenebb lesz a lakások fűtése, a közművállalat nem tudja biztosítani a meleg víz szolgáltatását (különben a hidegét is bajosan), s hiába is szidnánk az ,,illetékeseket", mert az égvilágon semmit nem tehetnek az áldatlan helyzet ellenében: 0,3 atmoszférás gáznyomással üzemben lehet ugyan tartani a kazánokat, de hevíteni már nem, hiszen ahhoz legalább másfél atmoszférás nyomás kellene. Tehát fázni fogunk. Várhatóan egyéb kalóriákban sem fogunk bővelkedni, dúskálni. Olyan volt eddig az ellátás, amilyen, de a téli hónapokra, tavaszra előreláthatólag még jobban fognak kongani az üzletek. A termés és a termelés egyaránt csapnivaló volt, s a bajt tetéztük még azzal is, hogy a meglévőt sem takarítottuk be tisztességesen, arról már nem is beszélve, hogy jószerével nem is vetettünk... Meddig és miért halmozzuk meg a bajt? Miért cselekszünk (illetve: nem cselekszünk) önmagunk ellen? A kérdésre amúgy lehetne fellengzős és nagyképű választ adni, csakhogy a bajok mélyebben gyökerezőek és sokkal messzebbre indázók, semhogy a felületen jelentkező tünetek számbavételével, majd kiküszöbölésükkel lehetne orvosolni őket. Az energia tekintetében például az egész ország egész gazdaságát immár évtizedek óta lappangva átfogó, fojtogató betegségről van szó. Európa alighanem legprimitívebb, valóságos energiafaló ipargazdaságáról van szó, amit sürgősen szanálni kellene, átalakítani, átrendezni, korszerűsíteni, mert különben tovább „zabálja“ jelenünket és jövőnket. Persze, ez olyan örökség — mondhatja bárki —, amelyet nem lehet egyik napról a másikra leküzdeni, mert az iszonytató társadalmi megrázkódtatással járttá: nem százezrek, de milliók lennének már munka és kereset nélkül. Így van. De mikor kezdjük meg legalább az elodázhatatlan átalakítást, az őrült központosítás megszüntetését, a bürokrácia és az óriásira növelt adminisztráció polipkarjainak lefejtését a gazdaságról és a társadalom torkáról? Ez nagy, fölmeredő kérdőjel. Válasz nincs még, mert azok nem lépnek, kiknek kezükben a döntés, s akármilyen furcsán is hangzik, ők e tarthatatlan helyzet haszonélvezői. Tehát korszerű ipargazdaságunk még sokáig nem lesz, s a szegényes, mérleghiányos energiakészleteinket és -forrásainkat továbbra is veszteséges tevékenységekre pazaroljuk. És fázni fogunk emiatt, vakoskodni is fogunk, ezután is híját látjuk a létfontosságú ipari termékeknek, a fogyasztási cikkeknek. Ám ha ez egy áldatlan örökség következménye is, már bajosan mondhatjuk el ugyanezt a teljesen bezüllött és szétzilált mezőgazdaságról, mert várható koplalásunkért „felelős". Ez már nem örökség következménye, hanem egy országrontó országvezetés, egy felelőtlen és dilettáns, kétszínű törvényhozás műve, mely nem tudott, de nem is akart megfelelő intézkedéseket hozni e létfontosságú gazdasági ágazat dolgainak rendbehozására. Hanem teremtett ehelyett zűrzavart, bizonytalanságot, kiábrándulást, s elérte a teljes kedveszegettséget, minek a következménye évekig tartó nélkülözés lészen. Ha a mai többségi párt csak ezt a hibát követte volna el, már akkor is megérdemelné, hogy sürgősen kiutasíttassék a hatalomból. De, amint tudjuk, ez a balfogása csupán egyetlenegy bajkeveréseik halmazából. MAGYARI LAJOS társadalmi-politikai napilap A civil társadalom győzelme BESZÉLGETÉS SMARANDA ENACHE ASSZONNYAL — A tömeggyűlés után vagyunk. Mi a véleménye a helyi Polgári Szövetség eme rendezvényéről. — Én azt, ami itt volt, a civil társadalom szép, nagy győzelmeként könyvelem el Kiderült, hogy az emberek képesek ezekben a nehéz pillanatokban összefogni, és i’an bátorsá(folytatása a 7. oldalon) A megbékélés politikai ereje Interjú GABRIEL ANDREESCUVAL, a Polgári Szövetség alapító tagjával — A Kovászna megyei Polgári Szövetség által szervezett nagygyűlés „meghosszabbításában“ miit mondana azoknak, akik nem tartották fontosnak eljönni erre a közös megmozdulásra ? — Az objektív részletkérdéseken túlnem hallotta, nem tudott eljönni stb.) tudatosítanunk, tudatosítanuuk (folytatása a 7. oldalon) A HARGITA—KOVÁSZNA JELENTÉS MARGÓJÁRA Kinek magyarázzuk? (1.) Egyik „elüldözöttünk” Oprea Maria román szakos tanárnő, aki Bukarestben jelentkezett „nagy panaszával”. Előbb Kézdiszentkereszten, majd Kézdivásárhelyen, a Turóczi Mózes Általános Iskolában tanított. Innen egyenesen a fővárosi Nemzeti Könyvtár könyvtárosi állásába került. Hétfőn este az egyik képviselő idézett O.M. „megrázó” vallomásából: pólyár magyar gyerekek bántalmazták, terrorizálták román társaikat, a tanárnőt pedig az utcán fenyegették meg, kést szegezve a nyakának. Úgy tűnik, hogy ennek az emeletes hazugságnak köszönheti fővárosi állását és (talán) lakását. A kézdiszentkereszti gyerekek azért sem hajthatták véghez „barbár tettüket” román kollégáikkal szemben, mivel a községiben színmagyar, illetve magyar ajkú cigány lakosság él, az iskolában nem lévén egyetlen román tanuló sem! Hazudni hazudhat, kedves tanárnő, de ekkora szarvas- SOCHOM ISTVÁN (folytatása a 2. oldalon) A 3. oldalon Benkő Levente faluriportja Albert Levente fotóival Ötvenhat forgószelében (4.) Volt, akire rálőttek. Például Ungureanu Jánosra, őt kivitték az 59-esből, fejen lőtték, érted-e, s a golyó a feje bőrét érte. Ahogy felhasította a golyó a fejbőrt, persze, ez nagy vérzést idézett elő, azt hitték, hogy halott, megfogták, és bedobták a halottaskamrába. Éjjel, amikor mentek, hogy a hullákat szállítsák el, János magához tért a hidegben — tudod, ott, a hármasban, amelyet mutogattak a múltkor a tévében —, s felült, ott addig tapogatózott, amíg kapott egy chiblát, az egy... — ...kübli... — Igen, mi chiblának mondtuk, szóval felült oda, a tetejére, s amikor ezek éjjel mentek be a lámpásokkal, hogy a hullákat cibálják ki, János félig megfagyva reszketett. Ezek megijedtek, s elfutottak. Egy gnóm, egy torzszülött, Bobnak hívtuk, egy felcser, ki minden piszkos munkát elvégzett, az egy százharminc kilós torz alak volt. SYLVESTER LAJOS (folytatása a 7. oldalon) '56. november 1., 19:50 óra: Nagy Imre a rádióban ,a magyar nép millióinak osztatlan akaratát kifejezve, kinyilvánítja az ország semlegességét. Mén■mr:fü» i |'«.'S‘.' Az igazság, a józanság, a szolidaritás! polgári szövetség — Kovászna megyei ITOK FELHÍVÁS-NYILATKOZAT Mi, Kovászna megye román és magyar lakói folyamodunk az egész országhoz és Románia alapvető intézményeihez. I. FIGYELEMBE VÉVE: — hogy minden valótlanság, amely a Kovászna és Hargita megyéről szóló bizottsági jelentésben szerepel, és amelyet a parlament is magáévá tesz, mesterséges és indokolatlan feszütségeket és Románia más lakói részéről téves megítéléseket eredményezhet; ahogy az illető jelentés a megtörtént, valós eseteken kívül rengeteg valótlanságot tartalmaz, egyesek közülük célzatosan értelmezettek, részrehajlóak, szövegkörnyezetből kiemeltek, kitaláltak, jogilag ellenőrizhetetlenek, bizonyíthatatlanok; hogy a jelentés a magyar kisebbséget egészében indokolatlanul bűnösnek nyilvánítja. (folytatása a 2. oldalon) Novemberi mementó A Halottak Napjával köszönt be november, az emlékezés és a kegyelet gyászünnepével. Az ember egy koszorút, egy csokrot, egy szál virágot helyez az eltávozott szerettei sírdombjára, gyertyát gyújt emlékezetükre, hogy fájdalmán, vesztesége érzetén így enyhítsen valamelyest. És belenyugodjon a megváltoztathatatlanba: esendők, múlandók, halandók vagyunk mindannyian. „Porból vétettünk és porrá leszünk.“ Sok drága barátunk, rokonunk, kedves ismerősünk távozott mostanában, sokasodnak a halottaink. Akik még maradunk, fölvállaljuk az ő félbehagyott munkájukat is, átvesszük a terhet, és visszük tovább, tesszük a dolgunkat ezen a földön. Ők pihennek már, s kigyúl felettük az emlékezés gyertyafénye, a szeretetünk és kegyeletünk gondolatmécsese, pompáznak a krizantémok. M. L.