Háromszék, 1992. január (4. évfolyam, 534-553. szám)

1992-01-04 / 534. szám

­ A KORMÁNYFŐNÉL, az ellenzék Tegnap a Demokratikus Konvenció­ba tömörült ellenzék és Theodor Sto­­lojan kormányfő között megbeszélések­re került sor. A találkozót az ellenzék indítványozta. A kormányfőtől az RTV semlegességének garantálását, a jelen­legi vezetés leváltását, a helyhatósági választásokon induló összes párt finan­szírozását kérték. Mint ismeretes, a helyhatósági választási kampányra a pártoknak a kormány 200 millió lejt irányozott elő, de az összeg elosztását, a finanszírozás módját — egy hónap­pal a választások előtt! — a román törvényhozás még nem szavazta meg. SZERDÁN 14 ÓRÁRA összehívták a román parlament mind­két házának rendkívüli ülését. Bokros teendői ellenére a törvényhozás hosz­­szas téli vakációt tartott. A törvényho­zás egyik legfontosabb múlt év végi feladata az állami költségvetési terv megvitatása lett volna. A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS december 31-én megszavazta Magyar­­ország 1992-es költségvetését. A ma­gyar törvényhozás a költségvetési ter­vezet vitája miatt a múlt év végén, szombaton, vasárnap is dolgozott, s két éjszaka is ülésezett. Kupa Mihály pénz­ügyminiszter úgy vélekedett: a költ­ségvetés elfogadása még 1991-ben azért volt lényegbevágó, mert ez az egyik összetevő, aminek alapján nem­zetközi fórumokon megítélnek egy or­szágot. • liberalizálták az árakat január 2-tól a volt Szovjetunió több utódállamában is. Általában 3—10-sze­­res áremelkedésre kerül sor. Ezzel szemben a fizetések átlagban 1,5-szer, legtöbb 3-szor növekednek. A tegnap megjelent majdnem összes központi lap bírálta az árliberalizálást. A ki­váltott hatást sokként értékelték. A GRÚZ ELNÖK változatlanul kitart tisztségében. Az ellenzéki erők katonai hatalomátvéte­le ellenére sem hajlandó lemondani. A katonai hatalomátvétel után az elnök mellett tüntetőkre ismeretlen fegyve­resek lőttek, s a közvélemény kezd az ellenzék ellen fordulni. Tbiliszi köz­pontjában romokban áll több középü­let, hatalmas az anyagi kár, s az össze­csapásokban eddig több mint százan vesztették életüket. „ÚJ JUGOSZLÁVIA“ létrehozásáról kezdett tanácskozást teg­­nap Belgrádban 170 párt és szervezet. A tanácskozást a szerb vezetés és a csonka államelnökség kezdeményezte, de nem vesznek részt rajta a nagyobb szerb ellenzéki pártok. Az új állam­­szövetség egy harmadik alternatíva lenne, amelyben a határokról később döntenének. 9 Jugoszláviában az év elején sem hallgattak el a fegyverek, bár január 2-án megszületett a tizen­ötödik fegyverszüneti egyezmény is. 9 Rakétatalálat érte Eszék központját, sok halálos áldozatot követelve. 9 Új tájékoztatási törvény lépett életbe Szerbiában. A törvény az újvidéki rá­dió magyar adásait nem korlátozza. RÖVIDEN 9 Sütő András nem vállalta el a Magyarok Világszövetségének tisztelet­beli elnökségét. Döntését azzal indokol­ta, hogy a szövetség nem tanúsít kellő toleranciát bizonyos kérdésekben. 9 Drágult a benzin és a cigaretta Ma­gyarországon. Az üzemanyag 57—63 forintos áron vásárolható. A taxisok karjukra kötött kék szalaggal tiltakoz­nak az áremelés ellen. 9 Moldova Köztársaságot eddig 35 állam ismerte el. 40 moldáviai diplomata felkészíté­sét vállalta Bukarest. 9 Tegnap Bu­karestben több lakónegyedben szüne­telt a fűtés, megszakadt a gázszolgál­tatás. Háromszék FELHÍVÁS Kérjük mindazokat a baróti és kézdivásárhelyi személyeket, akik a diktatúra idején I. A. Agache, volt milicista tiszt által elkövetett hatalommal való visszaéléseiről (alaptalan házkutatások, megveszte­getés, fenyegetés, zsarolás, erőszak és kínzás alkalmazása stb.) közvet­lenül vagy közvetve tudomással bírnak, vagy éppen szenvedő alanyai voltak — szíveskedjenek a név és lakhely feltüntetésével írásbeli nyi­latkozatot adni, és azt a baróti, illetve a kézdivásárhelyi RMDSZ szer­vezetéhez eljuttatni. Felhívásunk azokhoz is szól, akik a forradalom napján, 1989. de­cember 22-én az esettel kapcsolatosan valamilyen tetlegességnek szem­tanúi voltak, szintén nyilatkozzanak, segítséget nyújtva ezáltal a valós igazság kiderítése érdekében. KÖNCZEI LÁSZLÓ és CHICIDEANU MONICA védőügyvédek Mit kell tudni (folytatás az első oldalról) és születési anyakönyvi kivonatra. Szükséges az elvégzett iskola, intéz­­mény, illetve a jelenleg is látogatott tanintézet és a munkahely pontos ne­vét ismerni. • Tekintettel a lakásszámlálásra, az összeíróknak meg kell tekinteniük a lakásokat, a lakószobákat (ki kell szá­mítani azok területét is) és a mellék­­helyiségeket mint a konyha, fürdőszo­ba, WC, tehát készüljünk fel a fen­ti helyiségek bemutatására. Nézni fog­ják a közszolgáltatásokat, mint a vil­lany, gáz, fűtés, kanalizálás. A lakás építésére vonatkozó adatok is rendelkezésre kell álljanak. Tudni kell, milyen anyagból épült a ház. Összeírják az egy lakrészben élő kü­lön gazdaságokat is, s a megszámlált személyek rokonsági fokát a családfő­vel szemben. Az időlegesen távollévők adatait is­­ be kell íratni, azokét, akik időszako­­s­­an más ország területén tartózkod­nak (dolgoznak, tanulnak vagy kirán­dulnak), de megőrizték román állam­polgárságukat és feltételezhetően még haza fognak térni. Végül minden családfő az összeíró által kitöltött űrlapot alá kell írja, s jogában áll ellenőrizni, hogy ponto­san írták-e be az adataikat. Felhív­juk a figyelmet a 15., 16. és a 17-es számú rovatokra, ahol a nemzetiség, anyanyelv és a vallás adatai szerepel­­t­­ek. A kódszámokat a nemzetiség és az anyanyelv rovatba csak a főössze­­írók írhatják be. A népszámlálás a január 7-i­­ órai helyzetet hivatott rögzíteni. Ahol azután történt bármilyen de­mográfiai jellegű változás, azt nem kell feltüntetni. Ha valaki 0 óra után elhalálozott, még szerepelnie kell az összeírásban, s ha valaki azután szü­letett, nem kell már feltüntetni. Ha valaki az összeíró megérkezése előtt távozott, de éjfélkor még ott volt, be kell venni, mint időszakosan jelen lévő személyt. A népszámlálás csak statisztikai cé­lokat szolgál, nem használható fel más területen. Sürgősségi sürgősségek Ez az év is úgy kezdődött, hogy a sógor visszaütött. És folyt a testvér­­harc, a részeg virtuskodás, villant a kés és a vasdorong. Aztán rendőr- és mentőautók álltak meg és a '92-es év egy nap alatt véget ért. Van, aki be­lehalt, van, aki a sitten várja a '93-as esztendőt, vagy maradandó sérüléssel, éppen józanodik. AZ ÉV ELSŐ 60 ÓRÁJÁNAK SÜRGŐSSÉGI STATISZTIKÁJA: 9 94 sürgősségi eset 9 14 személy verekedés, összepotyolás nyomával 9 3 infarktus, csak egy beteg élte túl 9 1 öngyilkosság 9 1 öngyilkossági kísérlet 9 ittasok és tülekedő értet­­lenkedők garmadával 9­1 ittas beteg cigányember, akiért 10 bajtársa kar­doskodott, hogy nem ivott semmit — végül a „felvonulás“ híre a rendőr­ségig jutott. KAROK:­­ ingyenszállítás mentővel, majd a beteg visszautasít bármilyen keze­lést, bár deszkával cserbenhagyott ar­ca igencsak rászorult volna egy kis mosásra, de Racoltea Gheorghe ennél „vitézebb“ volt, és egy „hozzám aztán ne nyúljanak“-kal elegánsan távozott­ak egy üveges szekrény ajtói és a ki­ömlött gyógyszerek a kezelőben, ré­szeg beteg „munkája“. Kívánunk békésebb és erőszakm­en­­tesebb új esztendőt, a sürgősségi orvo­sok mellé pedig legalább egy fehér­köpenyes „kidobólegényt“: az alkohol és a civilizálatlanság ellen legyen mi­vel (kivel) védekezniük. FEKETE RÉKA Három tyúkért egy élet (folytatás az első oldalról) tartóztatásban várja az eset végleges tisztázását és az ítéletet. A huszonkét éves áldozatnak hétfőn lett volna az eljegyzése. AZ A BIZONYOS RESZKÍR Aki vállalkozásba fog, az üzleti nyelven. ..reszkíroz“. Igaz, többnyire pénzbeli, üzleti reszkk­re gondolnak ilyenkor. Sajnos, Jankó László szinte az életét veszítette a bolton. Az Allo-­j más negyedben van­ italkimérése, s a szilveszter éjszakáján is mérte a kedv­derítőt. Az uzoni Pulugor András már jócskán felöntött a garatra, ezért is tagadta meg éjjeli 2.15 órakor Jankó, hogy alkohollal kiszolgálja. A kedves kliens hasba szúrta. És cserbenhagyta. J. L. életét a rendőrjárőrök mentették meg, akik azonnal a kórházba szállí­tották, s ott pedig a gyors orvosi be­avatkozás, az azonnali műtét. P. A. letartóztatásban várja az ítéletet gyil­kossági kísérlet miatt. EGYÉB ,,APRÓSÁGOK“ Az ünnepekre berendelt, Sepsiszent­györgyön szolgálatot teljesítő rendőr­járőrök derekas munkát végeztek. A fenti „nagy ügyek“ elkövetőinek le­tartóztatása mellett két gépkocsifel­törés tetteseit tartóztatták le, Szilágyi Csaba (17) és Nagy Endre (18) zaláni lakosokat. Tíz esetben teremtettek rendet nyilvános helyen okozott bot­rányokban és bírságolták meg a „résztvevőket“, 14 esetben pedig la­kásból elűzött, bántalmazott felesége­ket védelmeztek meg családi perpat­varokban. De mert semmi sem töké­letes, az ünnepek alatt Sepsiszentgyör­­gyön feltörtek egy lakást és két gép­kocsit, ezeknek az eseteknek a tettesei egyelőre ismeretlenek. Mit vár az új esztendőtől? (folytatás az első oldalról) árakat, ezt nem bírjuk mi, nyug­díjasok ... * * Biztonságot, például egy pohár iszil­vapál inkát lehessen biztonságban, egy jó helyen meginni... * * Hát, minden jót, amit csak el tu­dunk képzelni. Egészséget, a fiatalok­nak munkalehetőséget, kicsit olcsóbb árakat. Ha mindenki a dolog mellé áll, csak rendeződik valami. Reméljük, aztán majd meglátjuk .. . * * Semmi jót, de csak reménykedni kell, mert a kérdések előbb-utóbb min­denütt megoldódnak. Ha nálunk leg­utoljára is...* * Én az új esztendőtől jó egészséget, bő termést várok. A baj az, hogy sok a szántatlan, vetetlen fod s nem és na­gyon lesz megszántva. Erősen drága a motorina, mi, mezőgazdászok nem bír­juk megfizetni. Az embereknek semmi­jük sincs, cserén maradtunk, most an­nak idején. Nem tudunk eligazodni, hogy mit várjunk, s mit csináljunk. Higgye meg, nagyon nehéz sorsban vagyunk, nagy baj van. Hogy aztán hova alakul ki, nem tudjuk. De legyen, amit együnk, egy kicsi, aztán a többi valahogy lesz. * * Jobb világot várok, mint ami eddig volt. Békét és egy problémamént több esztendőt. Ebből a gazdasági helyzet­ből nem könnyű kimászni, főleg ahogy a kormány a mezőgazdaság me­lé áll. Így nem létezik, hogy helyreálljunk. Csak az Istenben bízhatunk. * * Hát sok boldogságot, örömet békes­séget, egyetértést. Bízzunk, hogy lesz, mi a bizalmat nem veszítjük el. Utol­só percig nem adjuk fel a reményt, s még akkor sem. Magyarok vagyunk, és azt szeretnénk, hogy legyen közös bé­kesség és egyetértés. * * A családban legyen mindenkinek egészsége, egyetértésben éljünk. Ezt szeretném, de bizakodom is meg nem is. * * Azt várom, hogy térjünk észhez, és fogjunk neki dolgozni. Az emberek legyenek élelmesebbek, mint eddig. Bízni pedig muszáj. A mostani nyomo­rúság megtanítja az embereket, hogy saját fejükkel kezdjenek gondolkodni. * * Hogy mit várok? Jót abszolút sem­mit, mert akkor biztosan csalódás ér. Tulajdonképpen nem is mertem sem­mire gondolni, mert ha valamire gon­dolok, akkor arra számítoik, és becsa­pódom. * * Egyetemista vagyok, így elsősorban azt várom, hogy a vizsgáim sikerülje­nek, lehetőleg az összes. Bizakodom, de hogy­ miért, nem tudom. * * Minél jobbat. Jobb fizetéseket, jobb ellátást, békét, csendet. Úgy kéne, hogy végre felfele menjünk, mentünk immár eleget lefele. De ahhoz a bizonyos eu­rópai szinthez valahogy másképp kel­lene gondolkozni. * * Valamivel jobbat, mint a tavaly volt. Falusiak vagyunk s a legtöbb bajt a főd okozta. Megnyomorítottak a főddel. Még nem mérték ki, ott az egész, szántatlan, vetetlen, nem tudom, mi fog abba az idén teremni. * * Jobb életet... 2 Ha irodafelszerelést vásárolna, CONMCT az igazi kapcsolat 4000 Sepsiszentgyörgy Kós Károly utca 11. sz Postafiók: 111 tel/fax: 983/11113

Next