Háromszék, 1992. április (4. évfolyam, 596-615. szám)
1992-04-01 / 596. szám
Új parlamenti frakciót alakítottak az Iliescu-párti képviselők NMF—December 22. néven. Ezt Vasile Vaparu, a szenátus NMF-csoportjának elnöke jelentette be, hozzáfűzve, hogy a honatyák ezen csoportja a Stolojan-kormányt támogatja, bejelentette azt is, hogy e csoport tagjainak száma meghaladja a tízet, és megalapozása folyamatban van. Többen az ismert Front-szenátorok, -képviselők közül a független státust választották. Ezek között van az RMDSZ hű ellensége, Petre Turlea úr a forradalmár filmrendező, Sergiu Nicolaescu és Ioan Ardeleanu. A képviselőház jövő csütörtökre halasztotta a döntést azon javaslat elfogadását illetően, mely betiltaná a jobb- és baloldali, valamint szélsőséges pártok szervezési és működési jogait Romániában. • A Nemzeti LiberálisPárt tegnapi sajtótájékoztatóján Radu Câmpeanu pártelnök és Radu Ciuceanu képviselő arról tájékoztatták a sajtót, hogy pártjuk átértékeli a Demokratikus Konvenció szerepét a választásokon, és alaposan elemzi az NMF-ben bekövetkezett változások hatását az ország közeli és távlati politikai életében. Kijelentették, hogy az RMDSZ-szel az együttműködést csak akkor tudják elképzelni, ha e szervezet tagjai és vezetői az elkövetkezőkben nem „sértik a román nemzeti méltóságot“ . Az ENSZ Biztonsági Tanácsa eldöntötte, hogy nem oldja fel a Líbia ellen foganatosított gazdasági és diplomáciai embargót, mert az nem hajlandó kiadni az 1988—89-ben történt repülőmerénylet két terroristáját. Brüszszelben tegnap folytatódott a Bosznia- Hercegovina helyzetéről szervezett tanácskozás, ezen ország három nemzetiségének képviselőivel. A jelenlévők elfogadták, hogy a további tárgyalások alapja az a szarajevói megállapodás legyen, amely szerint az országot, svájci mintára, kantonokra osztanák fel. Az elmúlt éjszaka és a tegnapi nap folyamán heves fegyveres összecsapásokról érkezett hír Horvátországból. A magyar határ közelében lévő Verőcét a szerb hadsereg aknavetőkkel lőtte. Oroszország autonóm köztársaságainak és régióinak vezetői Moszkvában tegnap aláírták a föderációs szerződést. A dokumentumot Jelcin orosz elnök úgy értékelte, hogy az elejét vette a történelmi Oroszország széthullásának. Az okmány aláírásán nem vett részt az önállóságra törekvő Tatárföld és a Csecsen Köztársaság. Izrael vezetői cáfolták azt a híresztelést, miszerint a damaszkuszi kormány korlátozott háborúra készülne a zsidó állam ellen, bár az izraeli hadügyminiszter úgy véli, hogy a háború potenciális veszélye fennáll, mert Szíria támogatja a terroristákat. A Moldáviába bevezetett szükségállapottal kapcsolatban több állam, köztük Magyarország is, kifejtette, hogy Európa biztonsága szempontjából nagyon fontos, hogy külső erők ne avatkozzanak be a konfliktusba. Egyes megfigyelők szerint a szükségállapot bevezetése belpolitikai meggondolásból történt. Mircea Snegur elnök így óhajtotta megakadályozni az ellenzéki erők megerősödését. Lyuk a hálón (folytatás az első oldalról) kértek mielőtt kézjegyükkel a közös munkaszerződést ellátnák. Nos, lássuk, mit biztosít a törvény? Az alkalmazottak bérének megállapítását — az állami költségvetésből fenntartott egységek kivételével — minden esetben a munkaadó és a munkavállaló közötti tárgyalás hatáskörébe utalja. Az egyetlen, amit a magánvállalatoknál kötelezővé tesznek az, hogy a tulajdonos biztosítsa a népgazdasági szinten alkalmazandó minimális bért (amely ebben az évnegyedben 8500 lej). A bér felső határát nem szabják meg, azt esetleg a progresszív béradó korlátozza. A gyermeksegély folyósítása a magánvállalatoknál nem kötelező. Úgyszintén nem kötelező a bérindexelés. Petre Roman kormánya a gyermeksegély folyósítását és a bérindexelést csak az állami egységeknél tette kötelezővé. A vonaltól nem tért el a Stolojan-kormány sem. S mintha a kormány nem az országé, hanem csak „egy bizonyos részéé“ lenne, úgy fonta meg a szociális védőhálóját, hogy az — ez esetben is — bizony nagy lyukúra sikeredett. A gyermeksegély megadásának mellőzése, ha a tulajdonos az átlagosnál jóval nagyobb bért tudna biztosítani, talán nem is lenne annyira hátrányos a gyermekesek számára. Mert amit vesztenének a vámon, visszanyernék a réven. De a tapasztalat azt mutatja: általában amagánvállalatok tulajdonosai sem tudnak vagy nem hajlandóak bőkezűbben fizetni, így az alkalmazottak r aszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Ilyen nagy lyukú és szakadozó védőháló létezésének körülményei között mit tehet a szakszervezet és a munkaadó? Tán az lenne a megoldás, ha nem egymást lekicsinylő, egymásra gyanakvó ellenfélként ülnének le tárgyalni, hanem partnerekként. Mint ahogy azok is lennének tulajdonképpen! A bíróság másképp látja a folytatás az első oldalrólt. A legkirívóbb talán a 92/1950-es törvényerejű rendeletre való hivatkozás. Ez a rendelet egyszeri alkalmazásra szánt, úgynevezett „forradalmi“ aktus volt — tudjuk, mit jelentett ez —, amelynek alapján az 1949 márciusában kilakoltatott földbirtokosok, bankárok, szálloda- és bérháztulajdonosok ingatlan vagyonának államosítására került sor. Hogy lehet akkor erre hivatkozva visszautasítani például I. J. kisiparos kérését, akinek öszszesen 0,96 hektár földterülete volt. 2. Rengeteg olyan esetünk van, ahol az elutasítás indoklása az, hogy a panaszos csak telekkönyvi kivonattal tudja igazolni tulajdonjogát. Az nem érv, hogy a telekkönyvi bejegyzések „túl“ régiek, hiszen ha valaki bizonyította az örökösödési jogát, akkor mindegy, hogy mikor történt az utolsó telekkönyvi bejegyzés. 3. Szintén megmagyarázhatatlan az elutasítás abban az esetben — és ez az előbbivel összevetve akár nevetséges is lehet —, amikor valaki telekkönyvvel nem tudja igazolni a tulajdonjogát. Hiába van mezőgazdasági lajstromból kivonat, adásvételi szerződés (akár köz-, akár magánokirat formájában), telekkönyvi kivonat hiányában a jogos kérést visszautasították. Ez a következetlenség netovábbja. 4. Ha több bizonyító okirat állt a bizottság rendelkezésére, általában a kisebb földterületet igazoló papírt vették alapul. Pedig ismerjük a kollektivizáláskori helyzetet. A beszolgáltatási kötelezettségek csökkentése érdekében a gazdalajstromba általában kisebb területet diktáltak be a gazdák, mint amennyi valójában volt. Amikor pedig bekényszerítették a kollektívbe, rendszerint fenntartottak maguknak egy bizonyos területet, a belépési nyilatkozat tehát nem tartalmazza egy gazda összes földi és egyéb vagyonát. A „csak írja alá nyugodtan“ biztatás úgyis minden földjétől és javától „megszabadította“ a becsapott embereket. 5. Ha a közeli rokonságból, például a testvérek közül csak az egyik lépett be a kollektívbe, a bizottság most csak annak adta vissza a területet, jóllehet, hogy a testvér(ek) is jogos örökös(ök). Itt a példák, kategóriák sorát megszakítom, és biztosítom azokat, akik hozzánk fordultak, hogy ezeket a hiányosságokat a két bíróság pótolta. Nyilván azok részére, akik óvást emeltek a helyi, majd a megyei bizottság határozata ellen. A törvény alkalmazásának egyes alapvető tévedéséről talán a legközelebb. Hangsúlyozni szeretném, hogy a bíróság hatásköre törvény szerint korlátozott. Mi csak azt vizsgálhattuk meg, hogy az előbbi döntés törvényes-e, és a megállapított terület mennyiségileg megfelel-e a valóságnak. Fontos azt is tudni, hogy a bírósági határozat törvényes erővel bír. Ezt a tételt a törvényhozó szentesítette. Tehát határozatunk végleges, és minden kommentár vagy módosítás nélkül mindenkinek végre kell hajtania azt. A határozat nem teljesítése büntetőjogi felelősséget is von maga után (hatalommal való visszaélés, a bírói határozat be nem tartása stb.). Mégis vannak olyan bizottságok, illetve bizottsági tagok, és rendszerint a polgármesteri hivatalok titkárai, akik ezeket a döntéseket nem fogadják el. Például Bárót és Uzon. Az előbbi magyarázat nélkül, az utóbbi, hogy az „okot“ (kataszteri hivatal) megtiltotta. Mindenki jól meg kell értse, hogy a bírósági határozatok véglegesek, és ha úgy rendelkezik, akkor a tulajdonjogot szentesítő igazolványokat ki kell adni. A részvényre jogosultak végleges tulajdonba állítása is végre meg kellene történjen. Úgy, ahogy a szentkatolnai állami gazdaság (most Agromixt Rt.) újsághirdetés alapján értesítette részvényeseit, mindenik gazdaság ezt kellene hogy tegye. Ha pedig valaki nem szerepel azon a bizonyos 19-es mellékleten, ügye tisztázása érdekében forduljon azonnal kéréssel a legközelebbi farmhoz. Körülbelül április végére várható, hogy a bíróságra beadott eseteket letárgyaljuk. Az elkövetett tévedésekért pedig mindenképp a bizottságot-bizottságokat terheli a felelősség. HÁROMSZÉK Rablás és halál ... (folytatás az első oldalról) A Nagy házaspárt reggel hét óra előtt menyük kapta meg. András bácsi a földön feküdt, felismerhetetlenségig eldagadt fejjel, eltorzulva, fájdalomba ájultan. Ilona néninek még volt annyi ereje, hogy felhúzódjék az ágyba. Hét óra előtt tíz perccel jelentették az esetet a rendőrségnek. Könyörögtek, hogy siessenek, mert élnek még az öregek, és sok a bámészkodó a ház körül, eltapossák a nyomokat, nem találják majd a rablókat, s mi még fontosabb, kórházba kellene vinni az áldozatokat. Kilenc óra körül megérkezett egy rendőraltiszt, majd a többiek is. Egyik szomszédasszony, ki különben nagyon sokat segített a családon, rászólt a rendőrökre, hogy szállíttassák már kórházba az öregeket, mert súlyos állapotban vannak. Azután küldették ki a mentőket. A kórházban megvizsgálták, megröntgenezték őket, majd, a család kérésére, hazaengedték. András bácsi két nap után meghalt. Mikor magához tért, töredékeket mesélt az esti éjszakai támadásról, s személyleírást adott a betörőkről. Pontosat, aprólékosat. Az őket otthon kezelő orvosnak mesélte el megkínzatásuk részleteit... Hogy igazat mondott, a boncolási jegyzőkönyv igazolja: 14 törése és súlyos agyrázkódása volt. Halálát agyvérzés okozta Ma temetik. Hogy Ilona néni megmarad-e, nem tudhatjuk. A rendőrségnek tehát meglehetősen pontos képe van az emberéletet követelő betörésről. Mi azért nem írtukrészletesebben le, hogy a nyomozást ne gátoljuk. De az esetre a bűnösök, remélhetően, közeli őrizetbe vétele után visszatérünk. 2 Nagy késéssel, de megjelent végre — s még kapható! — a Korunk decemberi száma. Témája mindenkit érdekelhet, ugyanis vándorlásról, kivándorlásról szól! A számban olvasható Bóna István számos új adatot is feldolgozó tanulmánya a szépegységről: A székely kérdés mai állása, egy régész-történész szemszögéből. „ A dolgozat arra szavaz, hogy ,f az oklevelek tanulságainak fényében szinte önmaga ellentétébe fordul az egész kérdéskör“. Ennek csak egy „magyarázata“ lehet a szerző szerint: „az oklevelek kiállítói mégsem tartották őket — ti. a székelyeket! — idegen népnek, egyáltalán nem tartották őket külön népnek“. 0 Ugyancsak mejelent a Látó idei első száma. Ebből Józsa T. István Györkös Mányi Albert festőművésszel készített beszélgetésére és Czigány Zoltán Tamási testvéreinél című beszámolójára hívnánk fel a figyelmet. 0 A januári Látó hozza Joachim Witt Stock A transzszilvanizmusról — német szemmel című esszéjét. 0 „A román közírók — állapítja meg a szerző — díjjában annak a veszélyére mutattak rá, hogy a transzszilvanizmussal elszigetelik az erdélyieket a többi országrésztől. Az erdélyi szászoknál (...) mindenekelőtt a Klingsor értelmiségi körében talált rokonszenvre a transzszilván gondolat.“ E rovatban már hírt adtunk arról, hogy a „22“-ben, a román értelműiségi elit folyóiratban megjelent Norman Manea Amerikában élő író nagyívű tanulmánya Mircea Eliade vasgárdista kapcsolatairól. Nos, az írás, amint az várható volt, óriási vihart kavart! ” Gabriela Adamesteanu megvallja (1992/10.), hogy számítottak ugyan ellenvéleményekre és vitára, de mégis meglepte őket ama szélsőséges indulathullám és rágalomhadjárat, ami a lapra zúdult. „Mikor jön el már a pillanata annak, hogy megérthessük, mi is történt akkor?“ (Ti.: a harmincas években, a Vasgárda „tündöklésének“ éveiben.) 0 Ugyanebben a lapszámban Monica Lovinescu szól hozzá, meglehetősen indulatosan és önellentmondásoktól sem mentesen Norman Manea írásához. 0 Mindenekelőtt nem tartja „fair“-nek Manea hevületét, amelyel szinte követeli, hogy Eliade valljon színt, és nehezményezi, hogy a világhírű író és vallástörténész ezt emlékirataiban végül is nem tette meg. 0 Nyugaton — mondja körülbelül Monica Lovinescu, s nem kételkedünk abban, hogy igaza van! A lényegiekben mindig is bocsánatos bűnnek számított, ha valaki író sztálinista, bolsevista, kommunista „eltévelyedéseiről“ vallott, megbocsáthatatlannak, ha a jobboldali mozgalmakhoz fűződő vonzalmairól gyónt. A nyugati értelmiségiek — írja Monica Lovinescu — vonakodó bizalmatlansággal, sőt döbbenettel fogadták a híreket, amelyek néhány volt szocialista országból érkeztek, s arról szóltak, hogy a kommunista vezetőket és „bűnösöket“ el kellene végre számoltatni az általuk elkövetett bűnökért. 0 Ugyanezek az értelmiségiek viszot évtizedek múlva is tapsolnak, ha kézre kerül néhány volt náci bűnös, akiknek sokszor a kilétét sem tudják a közrádlók megnyugtatóan bizonyítani (!) . Monica Lovinescu azért talán mégsem vádolható „vasgárdista“ és „fasiszta“ Szimpátiákkal, de szerintünk a kérdés mindenféleképpen bonyolul,atb. A „22“ persze folytatja a vitát, csak az a baj, hogy az egységes román nemzeti állam szemszögéből, a kontinuitáselmélet sáncai mögül — amikor vélt vagy valódi hisztériák állandóan az ország területi épségét óva húzzák meg a Nagy Nemzeti vészharangokait — nehéz dönteni „jobboldal“ és „baloldal“ oly vitatott kérdésében... S ez az azonosságzavar „igazi“ oka!... BOGDÁN LÁSZLÓ