Háromszék, 1992. június (4. évfolyam, 637-657. szám)

1992-06-02 / 637. szám

így látják a „szeparatisták“... • Ami jó a szocializmusban és a ka­pitalizmusban • Majdcsak megtanu­lom a moldovánt is 9 Menjenek, ha akarnak 0 Rátörnek Tiras­polra 9 Többen ne jöjjenek 9 Halálos vesze­delmet jelentene 9 Agresszió áldoza­ta 9 Snegur eleget tett a többség el­várásainak 9 Túl a Pruton, Moldvában, folyik a vér, szenvednek, nyomorodnak, hal­nak az emberek, érthetetlen és neki­keseredett dühvel, sistergő gyűlölettel gyilkolják egymást, és pusztítanak mindent, amit csak el lehet pusztítani. A Dnyeszter mentén olyan katonák néznek egymással farkasszemet, akik nem is­ olyan régen még ugyanabban a hadseregben, esetleg ugyanabban az egységben szolgálta­k, esetleg együtt véreztek, ugyancsak oktalanul, Afga­nisztán félelmetes szirtjei között. Fájdalmas, iszonyú tragédia ez min­denképpen, érthető, ha mutálunk is olyan nagyon fáj. De a hazai írott sajtóban, a rádióban, a televízióban, parlamenti szószéken, sajtótájékoztató­kon és politikusok interjúiban, ha naponta ott is sajog a transznisztriai tragédia, és záporoznak az ítéletek, bélyegek és átkok az ún. „szeparatis­­tákra“, arról, hogy ők, a „szeparatis­­ták“ mit akarnak, mit gondolnak, mi­ben hisznek és miben reménykednek, miért véreznek és miért halnak meg, jószerével nem tudtunk­­meg semmit. Mi valahogy úgy vagyunk vele, hogy még azt is, akit mélységesen meg kell vetnünk, aki felett ítélkez­nünk kell — azt is szeretnénk alapo­san megismerni. A hallgattassák meg a másik fél el­ve már csak azért is rendkívül fon­tos nekünk, mert bennünket nagyon sokszor nem hallgattak meg, de meg­bélyegeztek és ítélkeztek felettünk, mi több, ezt az agyonrágott „szepara­tista“ jelzőt ránk is nagy előszeretet­tel aggatják a hatalom legfelső szint­jén is. A hét elején sugározta a Szabad Európa Rádió rom­án adása a Dnyesz­­teren túli Köztársaság elnökének, Igor Szmirnovnak azt az interjúját, amit a Moscow News című moszkvai lap­nak adott. Olvasóink tájékoztatására ebből fordítottunk le néhány hosszabb részletet: „— A Dnyeszteren túli Köztársaság egy titokzatos államalakulat. — Igyekszünk átvenni mindent, a­­mi jó a szocializmusban és a kapita­lizmusban. A mi célunk az, hogy minden egyénnek adjuk meg az ön­megvalósítás lehetőségét a legteljesebb gazdasági szabadság körülményei kö­zött. — Miért maradtak meg a régi, kommunista elnevezések, emlékművek és szimbólumok­! — Az általunk most használt el­mert és zászlót népszavazás­­ hagyta jóvá. Nem folytatunk háborút az em­lékművek ellen. Azok történelmünket jelenítik meg, akármit mondjanak. — Hogyan kívánják megvalósítani a térség belső békéjét? — A térség népességének az össze­tétele a következő: 39 százalék mol­­dován, 26 százalék ukrán, 23 százalék orosz és más nemzetiségek. Az embe­rek nevelése is eszerint alakult. Én magam a nacionalizmus minden for­máját gyűlölöm, az oroszt éppen nem, mint a moldvait A Dnyeszteren túli Köztársaság célja, hogy emberi és nem feltétlenül nemzeti jogokat nyújt­son, bár ez utóbbiakat is figyelembe vesszük. Nálunk három hivatalos nyelv van. A parlament pedig két ka­marával működik. — Ön mennyire jól beszéli a mol­­dován nyelvet? — Általánosságban véve, az elnök­ségre vonatkozó törvényünk nem írja elő minden államnyelv tökéletes isme­retét Beszélem az orosz és az ukrán nyelvet, és végül megtanulom a mol­­dovánt is. — Miért nem jelennek meg a Dnyeszteren túli Köztársaságban mol­­dován nyelvű újságok is? — Megpróbáltuk lerakni a Dnyesz­­teri Pravda moldován nyelvű válto­zata kiadásának alapjait De nem si­került több, mint nyolcszáz érdeklő­dőt találnunk iránta. Ennek utána el­határoztuk, hogy kiadunk egy külön­álló lapot. De pénzügyi problémák a­­dódtak, és a szerkesztőségi kollektíva sem állt össze. — Vannak olyan vélemények is, hogy a DK olyan államalakulat, amely összeomlana, ha nélkülözné a külső támogatást. — Moldva nemzeti jövedelmének 37 százalékát ez a tartomány termeli, a­­mely területének mindössze 13 száza­lékát teszi ki. Egy sor gyakorlati ok miatt, az itteni gazdaság korábban is piaci körülmények között dolgozott. Mindent szerződéses alapon termel­nek. Ennek következtében az életszín­vonal valamivel magasabb, mint Mol­­dovában és Ukrajnában.­­ Gyakran kijelenti, hogy bírja a Dnyeszteren túli nagy vállalatok veze­tőinek a támogatását. —­ Számunkra irányadó alapelvet jelent, hogy nem avatkozunk be a vál­lalatok életébe, legyenek azok állami vagy magántulajdonban. — Független-e az önök köztársasága élelmezési szempontból? — Nincsen búzánk és cukrunk. De a helyi szükségleteken felül terme­lünk zöldséget, gyümölcsöt és bort. Ilyenformán, kompenzáció útján fe­dezzük élelmiszer-szükségleteinket. — Mit mondhatna a katonai bizton­ságról? — Sokáig úgy véltük, hogy a 14. hadsereg védelmez bennünket. A sa­ját gárdánkat az etnikumközi konf­liktusok megfékezésére hoztuk létre. De miután a 14. hadsereget Oroszor­szág a saját fennhatósága alá vonta, ezeket a csapatokat bármikor vissza­vonhatják. Menjenek, ha akarnak, de a javaik a mi köztársaságunk birtoká­ban kell hogy maradjanak. Azután majd megszervezzük a saját hadsere­günket, mintegy 11—12 000 emberből. — Milyen az önök viszonya az itte­ni, 14. hadsereg parancsnokságával? — Nagyon jó. Általánosságban be­szélve, a két oldalról jövő nyomás mi­att a hadsereg borotvaélen táncol. Szeretné mindkét felet megleckéztetni, hogy eltántorítsa őket a háborúval való kacérkodástól, de ha a konfliktus súlyosabbá válik, félek, hogy a had­sereg nem fogja tudni megőrizni a semlegességét. — Gondolja, hogy a hadsereg rá­rohanhatna Tiraszpolra? — Én inkább attól tartok, hogy más ötletük támad: az, hogy magát Kisi­­nyovot foglalják el. — Miért hívták be akkor a kozá­kokat? — Nem a mi ötletünk volt. Nekünk is megvannak a magunk fekete-tenge­ri kozákjaink. Ennek ellenére hálásaik vagyunk nekik a kapott segítségért, és a többi önkéntesnek is. Ugyanakkor az önök lapja útján szeretnék minden po­tenciális önkénteshez fordulni. Kér­jük, többen ne jöjjenek! Elég embe­rünk van! Igyekezzenek viszont be­folyásolni a kormányukat, hogy mó­dosítsa viszonyulását a DK-hoz. (...) — Gondolja, hogy a DK-t egyszer majd elismerik jogi egységként a FÁK többi köztársaságai? — Mindenekelőtt azt kell monda­nom erre, hogy a FÁK államainak a vezetői sohasem fognak ezzel egyet­érteni attól való félelmükben, hogy precedenst teremtenek, ami rájuk halá­los veszedelmet jelentene. Azonkívül egy ilyen elismerés súlyosbítaná a Ki­­sinyovval való konfliktusunkat, és egy sor nehézséget teremtene. Következés­képpen inkább érdekeltek vagyunk ab­ban, hogy gazdaságilag és katonailag ismerjenek el bennünket. Ami a dip­lomáciai elismerést illeti, az nem iz­gat bennünket különösebben. — És ha Moldva egyesül Romániá­val, Transznisztria akkor Ukrajna ré­sze lesz, beékelt orosz állam (enkláve) vagy egy független állam? — Egy, struktúrájában szabad gaz­dasági övezet kívánnánk lenni, az o­­rosz és az ukrán érdekeknek a Bal­kánnal való találkozásánál. Valami olyasmi, mint amilyen Szingapúr vagy Luxemburg. — Milyen lenne ebben az esetben a dubaszári körzeti falvak jövője a Dnyeszter bal partján? És Bender vá­rosé a jobb partról­! Ezek is a Dnyesz­teren túli Köztársaság részei­­ek tekin­tik magukat? — Mi teljes egészében fenntartjuk Jelcin elvét a határok légiesítéséről. Formálisan a vitatott területek jövőjé­ről népszavazás dönt majd. — Mit tudna mondani jó ellenfeléről, Mircea Snegurról, Moldva elnökéről? — Snegur elnök, nyilván, realista po­litikus, nagyon fejlett önfenntartó ösz­tönnel.­­ A probléma az, hogy ő már nem tartja ellenőrzése alatt a moldvai helyzetet. (...) — önök szerint a DK egy olyan bék­és köztársaság, amely agresszió áldozata. Ennek ellenére a Trudovoj Tiraszpol című újság és a transzniszt­riai rádió nekem rendkívül harciasak­nak tűnnek. Mikor vetnek véget en­nek a helyzetnek? — Meg kell értenie, hogy ezt a har­ci szellemet nem lehet elválasztani a­­zoktól a provokációktól, amelyek ki­váltották. Két esztendő óta vernek bennünket, megaláznak. Azóta egy­­végtében próbálunk a józan észre, a jóérzésre hivatkozni. Mi senkit sem akarunk eltaposni. Annak semmi ér­telme sem lenne. A kisinyovi újságok, minden propagandájuk ellenére, kap­hatók nálunk. A moldvai televízió a­­dása is nagyon jól fogható. Igen köny­­nyű lenne számunkra, hogy megállít­suk ezt az adást. De hagyjuk az em­bereket, végezzenek összehasonlításo­kat, s a dolgok ismeretében, döntse­nek maguk. — Milyen körülmények között len­ne hajlandó lemondani? Mit gondol, kinek van nagyobb sansza arra, hogy előbb mondjon le, Szmirnovnak vagy Snegurnak? — Egy elnök amikor távozik, amikor politikája már nem fejezi ki a közvé­leményt, nem egyezik a végrehajtó ha­talommal és az értelmiségi elittel. Ne­künk ilyen értelmiségi elitünk még nincs, a nép pedig, úgy tűnik, nem kívánja a lemondásomat. Másrészt Sne­gur eleget tett ugyan a többség elvá­rásainak, de úgy tűnik, egyre jobban eltávolodik a Romániával való egyesü­lésre hajló értelmiségi elittől. Úgy­hogy ön is láthatja, az én sanszaim jobbak.“ Az olvasó, nyilván, észrevette az in­terjú ellentmondásait, amelyek a né­pe egy részének nyelvét nem ismerő elnök szavaiból durván a szemünkbe szöknek, de azért van ott még más is, amin felemelt ujjunk nélkül is el­­gon­dolkozhatnak. Közreadja: MATEKOVICS JÁNOS .­­ Mégis lehull a vörös csillag? (•ALBERT LEVENTE felvétele) Háromszék Z . Pályázati felhívás " A romániai magyar tannyelvű iskolák, így a ko­lozsvári piarista atyák által vezetett Római Katoli­kus Főgimnázium az államosítás előtti évtizedekben a magyar tanulóifjúság irodalmi szárnypróbálgatásai­nak otthona volt. Volt iskolánk keretében jeles ta­nárok irányításával szerkesztett JÓBARÁT című if­júsági havilap. Fakadó rügyek feleimmel külön ro­vatban adott teret az írói tehetséggel megáldott di­ákok próbálkozásainak. Vers, próza egyaránt helyet kapott itt, méltó elhelyezésben. A hónapról hónapra megjelent sikeres karcolatok, novellák, versek, a diákszerzőknek egyre több bizta­tást nyújtva a kibontakozáshoz. 1940-ben a végzős piarista diákok a maguk által írt zenés játékot ad­ták elő, év végi iskolabúcsújuk költségeinek fede­zésére. A fentiekre való emlékezés indította dr. Ambrus László kaliforniai öregdiáktársunkat, a fent emlí­tett rovat gyakori vendégét és az említett színdarab társszerzőjét arra, hogy a múlt évhez hasonlóan is­mét felajánlja anyagi hozzájárulását a Baráti Kö­rünk keretében meghirdetendő PÁLYÁZATI felhívásra, amelyen részt vehet valamennyi romániai magyar tannyelvű osztályba járó iskolai tanuló. A pályázat tárgya: két- vagy háromfelvonásos zenés vagy prózai, kimondottan a mai m­agyar fi­atalok problémáját tárgyaló, egyszerű színpadi tech­nika mellett előadható színdarab, valamint diáktár­gyú karcolat vagy novella. A pályázati feltételek a következők: — az írásmű kimondottan diáktárgyú legyen,, a­­mely a mai magyar tanulóifjúság problémáit tár­gyalja; — a színdarab legkevesebb 20, a karcolat legke­vesebb 4 másfél soros oldal terjedelmű legyen, és két példányban küldendő be; — a pályázó mellékelje személyi adatait, vala­mint igazolást iskolája részéről, hogy magyar tan­nyelvű osztályban tanul; — a pályázó Baráti Körünkre ruházza a darab előadási, valamint a novella vagy karcolat közlésé­nek jogát. Beküldési határidő: 1992. november 1 Mind a két pályázatnak 3 díja van. A színdarab­­pályázat 10 000, 6 000, 3 000; a novellapályázat 4 000, 2 000, 1000 lejes jutalomban részesül, de ezeken kívül Baráti Körünk a tehetséges munkákat külön­­díjakkal is jutalmazza. A pályázatokat a Baráti Kör címere, postán: 3 400 Cluj, str. Universitaris nr. 10, vagy személye­sen, keddenként 17—18 óra között kell eljuttatni. Valamennyi színdarabpályázónak 250 lej, no­­vellapályázónak 100 lej költségtérítést juttatunk. Dr. HAAS EDE REISINGER LÁSZLÓ ANDRÁS elnök titkár Kolozsvár, 1992. április 30. Telefon: 95/16 09 20

Next