Háromszék, 1992. október (4. évfolyam, 724-746. szám)
1992-10-21 / 738. szám
VITASAROK A telekkönyv mint biztos alap A telekkönyv elsősorban a földparcellát vette nyilvántartásba. A tulajdonos évek hosszú során át cserélődhet, de a változásokat a telekkönyv mindig pontosan nyomon követte a csatolt bizonylatokkal egyetemben, a parcella helyrajzi számának megváltoztatása nélkül. Amennyiben a tulajdonjog több tulajdonos közt megoszlott, azt is tükrözte, mégpedig hányadok szerint, hogy kit mekkora rész illetett meg az egészből. A telekkönyv az ingatlan tulajdonjogára, használatára, terhelésére, illetve tehermentességére és egyéb fontos jogokra vonatkozó nyilvántartás. Megjelöli, hogy a parcella a terepen hol van, mekkora a területe, helyrajzi számmal tünteti fel, ami kizárja azonosítás alkalmával a tévedéseket. Nyilvántartja a tulajdonosok és társtulajdonosok nevét, s ez különösen fontos a közbirtokosságok esetében. Nyilvántartotta a tulajdont terhelő adósságokat, amit annak idején betáblázásnak neveztek. Feltüntette a változásokat, örökség, adásvétel, ajándékozás stb., s megőrizte a vonatkozó bizonylatokat. Szerepelt a birtokos haszonélvezeti joga. Telekkönyvi nyilvántartás nélkül a bankok hosszú lejáratú beruházási kölcsönt nem adtak Ezeket bonyolították le a földhitelintézetek és a jelzálogbankok A folyósított hitel garanciája maga a föld volt. Megterhelték a tulajdonos jogát az adóssággal. Telekkönyv nélkül nem lehetett a földbecslést lebonyoltani, s annak hiányában a bank nem is adott hosszú lejáratú kölcsönt, a rövid lejáratúnak pedig sokkal magasabb volt a kamatja. A körülmények figyelembevételével csak olyan nyilvántartásra van szükség, amilyen szerepet játszott a telekkönyv, minthogy az elvárások ugyanazok. Nem is kell tehát megsemmisíteni a telekkönyvet. Az újabb igényeket a tartalék földekből kell kielégíteni. A gazdakörök központja programtervezetének első pontja az említett kívánalmaknak megfelelően fogalmazódott meg, miszerint adják vissza minden községnek és falunak a határát, úgy, amint az eredetileg volt, még akkor is, ha annak egy részén az állami gazdaság termel. Kiváncsi lennék jogászok véleményére, hogy az örökösödések, adásvételek folytán kialakuló tulajdonjogi vitákban, telekkönyvi nyilvántartás hiányában, miképpen lehet majd eligazodni, és a bírósági határozatok ilyen ügyekben mire fognak támaszkodni. Miként fogják nyilvántartani a végrehajtást ? ORBÁN DEZSŐ (ALBERT LEVENTE felvétele) Szervezzük meg előrelátóan a jövőnket A szétparcellázott földeken való új gazdálkodási korszak ebben az esztendőben kiábrándító tapasztalatokra adott okot falvaink nagy részében. Annak idején, a nagyüzemi gazdálkodásra történt áttéréskor egyik — az igazi célt fedő — indok az elvtársak részéről az volt, hogy a kisparcellás termelés több szempontból hátrányos. Nem lehet alkalmazni a korszerű termelési technológiákat, nem lehet érvényesíteni a gépesítés előnyeit, sőt a növényváltás- vetésforgó megszervezése is akadályozott, továbbá sok föld elvész a parcellákat határoló barázdákkal, mezsgyékkel. Azt nem hangoztatták, hogy a fentiek mögött meghúzódik az állami irányítás, ellenőrzés, felelősségre vonás, végső soron a gátlástalan, szabad rablás. Az új szervezés feltételei között hiába növekedett a termés, mert minél többet hozott a föld- annál többet vittek el a gazdaságokból potom áron. A termelők jórészt a munkával, fáradozással maradtak, éhbér ellenében. A több évtizedes nyomorgás, elégedetlenség, megaláztatás- elszegényedés, a keserű lelkiállapot vonta maga után azokat a meggondolatlan döntéseket, hogy az utókommunista rendszerben megfogalmazott és jóváhagyott, 18/1991. sz. földtörvény alapján a földeket ismét kis parcellákra bontották fel. A gazda birtoka részben eredeti helyére került vissza, vagy csak amúgy találomra, nem igazságosan bonyolódtak le a kimérések. Az eltelt évtizedek nyomorúsága utálattal töltötte el a földtulajdonosokat minden közös jellegű gazdálkodási forma iránt. Így a legtöbb faluban erélyesen tiltakoztak mindenféle csoportos vagy társas termelési forma kialakítása ellen. Az igésállat- felszerelés, gépek, vetőmag, pénzalap nélkül maradt egyéni gazdaságok a nagyüzemek széttépése után igyekeztek magukra hagyatva nekifogni a keskeny nadrágszíjparcellák megművelésének. A múlt év őszétől a menet közben jelentkező nehézségek miatt a tennivalók felhalmozódtak, a kapkodó államvezetés újabb terhekkel tetézte az eddigieket. Ésszerűtlen mértékben emelkedett a gépek ára, a gépesített munkák díjszabása, a vegyszerek ára stb. Az első magántermelői év tapasztalatai újabb utálattal töltötték fel a termelőket, s ezt a megváltozott helyzetet okolva csaknem meggyűlölték a kenyeret adó földet. Mindez talán örömet jelentett a régi struktúra vezetőinek. Bebizonyítottnak vélték, hogy a gazdák nem tudnak saját lábukon megállni aktivista irányítás híján. A tandíj igen drága volt, amit a gazdálkodóknak kellett fizetni amiatthogy átestek a ló másik oldalára. Állam elvtárs még azzal is fokozta a súlyos helyzetet, hogy a mezőgazdasági termények és termékek felvásárlási árát alacsony szinten rögzítette, az eddigi gyakorlathoz híven, de még így sem tudják eladni pl. az egyik fő pénzhozó terményt, a burgonyát. Szántsunk, vessünk, de hol a pénz, a jövedelem? A zsebek kiürültek, s ilyen körülmények között nincs, amiből ismét feltölteni, ha egyáltalán rendelkezett valaki tisztességes gazdaember némi tar- SZAKEMBEREK FÓRUMA talékkal. Nem szabad azonban teret engedni az általános csalódásnak, lehangoltságnak. Rá kell ébredni, hogy nehéz és hátrányos, biztos károsodás forrása ilyen áldatlan körülmények közt a kisparcellás termelés. Nem a diktatúra találta ki, régen tudják a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országok, hogy területrendezésre, bizonyos tagosításra van szükség. Nagytáblás műveléssel lehet célszerűen és eredményesen gazdálkodni, mert kifizetődőbb, s lehetővé teszi a korszerű technológiák gyors általánosítását. Nos, most mélypontra kerültünk a szétforgácsoltság következtében, de gondolkozzunk idejében az új tartalmakat hordozó összefogásról, anélkül, hogy lemondanánk egyéni jogainkról, érdekeink érvényesítéséről. Nézzük meg a lehetőségeinket. Kénytelenek vagyunk a jelenlegi gépparkhoz alkalmazkodni. Ahol egy nagyobb munkaszélességű gép képtelen néhányszor térni, vagy el sem fér, azzal a parcellával nincs iicit kezdeni, különösen, ha fogatos gépek sem állnak rendelkezésre. Vegyszerezésre, gyors betakarításra semmi kilátás. A költségek óhatatlanul növekednek, a termelés ráfizetéses lesz- Véleményem szerint, még mindig aránylag könnyen megoldható lenne a táblásítás kollektivizálás nélkül, amennyiben a földművesek összefognak, és a helyi körülményeket jól ismerve, végrehajtják azt. A legtöbb helységben most szalagosan végzik az őszi vetést, legalábbis a határ jelentős részén, külön-külön minden gazda. Egy nagy dűlőn, táblán belül a szalagok között különböző kultúrák által elfoglalt jókora parcellák maradnak, többhektáros összefüggő területek. Ezeket már egybe lehet szántani, anélkül, hogy a birtokhatárokat megsértenék. Az őszi mélyszántás után a szomszédos gazdák csoportosulhatnak. A részletkérdéseket a tél folyamán körültekintően meg lehet tárgyalni. Két elvetett sáv között, amint jónak látják, termelhetnek majd tavasztól burgonyát, cukorrépát, sörárpát, kukoricát, takarmánynövényeket, egyebet, amint azt az igények megszabják. Így kialakulhatnak már többhektáros, ugyanazzal a növénnyel elfoglalt parcellák, amelyeken lehet gépesíteni, illetve további módosításokkal akár vetésforgót is megszervezni. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy meglévő masináinkat nagytáblás művelésre gyártották, s azoknak megfelelő terepet kell teremteni nemcsak hosszúságban, hanem szélességben is. Amennyiben nem táblásítjuk valamilyen formában a megművelendő birtokot, továbbra is futkoshat mindenki összevissza a saját szakállára és főleg számlájára, s költekezhetünk ész nélkül a gyenge eredményekért. A továbbiakban a jövő év folyamán learatott őszigabona-területeket is tudjuk társítani a tavaszon kialakított nagyobb dűlőkhöz. Gyakorlatilag mindenki a helyén marad a földjével, csak szervezettebben és előnyösebben gazdálkodhat. Reménykedjünk az új kormány rugalmasabb mezőgazdasági politikájában, a megváltozó szemléletében, s talán igyekszik majd megoldani gazdálkodásunk sarkalatos problémáit. Tájaink népe szívós, munkás, hozzáértő, képes alkalmazkodni a körülményekhez, kis túlzással, nemegyszer bizonyította, hogy megél a jég hátán is. Csak valahogy tegyük túl magunkat a megrögzött előítéleteken. ERZSE LÁSZLÓ agrármérnök 1992. OKTÓBER 21. n AZnAQrRl TÁJÉKOZTATÓ A burgonya „kikelt a képéből** Korántsem azt akarjuk állítani, hogy vezérnövényünk valamiért felháborodott. Ezt a „rendkívüli állapotot ránk, a teremtés koronáira testálja. Ellenben szeszélyes volt az időjárás, nem esett csapadék, amikor szükség lett volna rá, aztán késve, de bőségesen érkezett. Vegyszer a bogarak meg a vész ellen hol volt, hol nem volt, s ha igen, a pénz hiányzott. Ne részletezzük idei bosszúságainkat. Mindezek mellett szerény termésünket minél kevesebb veszteséggel ki kellene teleltetni- gondoskodva a kívánt mennyiségű és jó minőségű vetőburgonyáról. Ehhez a betegségeket idejében fel kell deríteni, még a raktározás előkészítése során. Vegyük szemügyre tehát a gumók rendellenességeit. Megzöldülés akkor következik be, ha a gumókat huzamosabb ideig világosság éri. Szaporításra megfelel, de étkezésre már nem a mérgező szolanintartalom miatt. Jól tárolható, ellenállóbb az ilyen napfürdőztetett burgonya. A fiasodott, füzérszerűen növekedett gumó előfordulása olyankor gyakoribb- amikor hosszabb szárazság után esősre fordul az idő. Kezdetben a növekedés megállt- aztán a csapadékos időben a gumó meggondolta magát, s ki szeretett volna bújni a bőréből, ami csak ilyen elránduláshoz vezethetett. Az ilyen fiasburgonya nehezen áll el. Néha, ugyancsak a fenti okokból, a gumó megrepedezik, a seb bepárásodik. Megbízhatatlannak tekinthető. Kötöttebb talajokban levegőtlenség miatt nagy- fehér paraszemölcsök jelentkezhetnek a héjon. Az ilyen fehérszemölcsösség, a héj elparosodott apró repedései tárolás szempontjából veszélytelenek. A közönséges varasodást talajlakó gombák okozzák. Az elpárosodott foltok néha csillagszerűen felrepedeznek. A himlős varasodás gyakori. A héjon fekete, kéregszerű foltok tűnnek fel. Az ilyen gumókat ne használjuk szaporításra. A hosszabb tárolásra szánt tételekből el kell távolítani minden rothadt gumót. A burgonyavésszel fertőzött gumón ólomszínű, bemélyedt foltok keletkeznek. A folt alatt a burgonya húsa barna. Kettévágva erről biztosabban meggyőződhetünk. A belső szürkefoltosság oka a szállítás és mozgatás alatt, kapott ütés. Főzéskor az ilyen foltok helyén a burgonya húsa kemény marad. Amennyiben tenyészidő alatt igen sok nitrogént kapott a kultúra, a gumók tárolás alatt megfeketedhetnek. Ha a gumó hoszszabb ideig hever a napon takarás nélkül, a belseje elhalhat, s az a rész megfeketedik. Hidegben a burgonya megédesedik, ha a hőmérséklet nem süllyed —2 Celsius-fok alá, amennyiben igen, akkor bekövetkezik a fagyás és romlás. A gumót, mint élő növényi részt, mintegy 200 napig kell tárolni. Ezalatt lélegzik, és hőt bocsát ki. A beteg gumó több meleget fejleszt, s több levegő szükséges neki. A benne levő víz és keményítő hideg hatására cukorrá alakul, s ez jó táptalaj a kórokozók számára. Mindebből következik, hogy a tárolás előkészítése legyen alapos, s a pince vagy más tárolóhely ellenőrzése pedig rendszeres. Szerkeszti: TOMPA ERNŐ [HÁROMSZÉK ]