Háromszék, 1992. október (4. évfolyam, 724-746. szám)

1992-10-21 / 738. szám

VITASAROK A telekkönyv mint biztos alap A telekkönyv elsősorban a föld­­parcellát vette nyilvántartásba. A tulajdonos évek hosszú során át cse­rélődhet, de a változásokat a telek­könyv mindig pontosan nyomon kö­vette a csatolt bizonylatokkal egye­temben, a parcella helyrajzi szá­mának megváltoztatása nélkül. A­­mennyiben a tulajdonjog több tu­lajdonos közt megoszlott, azt is tükrözte, mégpedig hányadok sze­rint, hogy kit mekkora rész illetett meg az egészből. A telekkönyv az ingatlan tulaj­donjogára, használatára, terhelésé­re, illetve tehermentességére és e­­gyéb fontos jogokra vonatkozó nyil­vántartás. Megjelöli, hogy a parcel­la a terepen hol van, mekkora a területe, helyrajzi számmal tünteti fel, ami kizárja azonosítás alkal­mával a tévedéseket. Nyilvántart­ja a tulajdonosok és társtulajdono­sok nevét, s ez különösen fontos a közbirtokosságok esetében. Nyil­vántartotta a tulajdont terhelő adós­ságokat, amit annak idején betáb­­lázásnak neveztek. Feltüntette a változásokat, örökség, adásvétel, a­­jándékozás stb., s megőrizte a vo­natkozó bizonylatokat. Szerepelt a birtokos haszonélvezeti joga. Te­lekkönyvi nyilvántartás nélkül a bankok hosszú lejáratú beruház­ási kölcsönt nem adtak Ezeket bonyo­lították le a földhitelintézetek és a jelzálogbankok A folyósított hitel garanciája maga a föld volt. Meg­terhelték a tulajdonos jogát az a­­dóssággal. Telekkönyv nélkül nem lehetett a földbecslést lebonyol­ta­ni, s annak hiányában a bank nem is adott hosszú lejáratú kölcsönt, a rövid lejáratúnak pedig sokkal ma­gasabb volt a kamatja. A körülmények figyelembevéte­lével csak olyan nyilvántartásra van szükség, amilyen szerepet ját­szott a telekkönyv, minthogy az elvárások ugyanazok. Nem­ is kell tehát megsemmisíteni a telekköny­vet. Az újabb igényeket a tartalék földekből kell kielégíteni. A gazdakörök központja prog­ramtervezetének első pontja az em­lített kívánalmaknak megfelelően fogalmazódott meg, miszerint ad­ják vissza minden községnek és fa­lunak a határát, úgy, amint az e­­redetileg volt, még akkor is, ha an­nak egy részén az állami gazdaság termel. Kiváncsi lennék jogászok vélemé­nyére, hogy az örökösödések, adás­vételek folytán kialakuló tulajdon­­jogi vitákban, telekkönyvi nyilván­tartás hiányában, miképpen lehet majd eligazodni, és a bírósági ha­tározatok ilyen ügyekben mire fog­nak támaszkodni. Miként fogják nyilvántartani a végrehajtást ? ORBÁN DEZSŐ (ALBERT LEVENTE felvétele) Szervezzük meg előrelátóan a jövőnket A szétparcellázott földeken való új gazdálkodási korszak ebben az esztendőben kiábrándító tapasz­talatokra adott okot falvaink nagy részében. An­nak idején, a nagyüzemi gazdálkodásra történt át­téréskor egyik — az igazi célt fedő — indok az elvtársak részéről az volt, hogy a kisparcellás ter­melés több szempontból hátrányos. Nem lehet al­kalmazni a korszerű termelési technológiákat, nem lehet érvényesíteni a gépesítés előnyeit, sőt a nö­­vényváltás- vetésforgó megszervezése is akadályo­zott, továbbá sok föld elvész a parcellákat határo­ló barázdákkal, mezsgyékkel. Azt nem hangoztat­ták, hogy a fentiek mögött meghúzódik az állami irányítás, ellenőrzés, felelősségre vonás, végső so­ron a gátlástalan, szabad rablás. Az új szervezés feltételei között hiába növekedett a termés, mert minél többet hozott a föld- annál többet vittek el a gazdaságokból potom áron. A termelők jórészt a munkával, fáradozással maradtak, éhbér ellenében. A több évtizedes nyomorgás, elégedetlenség, megaláztatás- elszegényedés, a keserű lelkiállapot vonta maga után azokat a meggondolatlan dönté­seket, hogy az utókommunista rendszerben megfo­galmazott és jóváhagyott, 18/1991. sz. földtörvény alapján a földeket ismét kis parcellákra bontották fel. A gazda birtoka részben eredeti helyére került vissza, vagy csak amúgy találomra, nem igazságo­san bonyolódtak le a kimérések. Az eltelt évtize­dek nyomorúsága utálattal töltötte el a földtulaj­donosokat minden közös jellegű gazdálkodási for­ma iránt. Így a legtöbb faluban erélyesen tilta­koztak mindenféle csoportos vagy társas termelési forma kialakítása ellen. Az igésállat- felszerelés, gépek, vetőmag, pénzalap nélkül maradt egyéni gazdaságok a nagyüzemek széttépése után igyekez­tek magukra hagyatva nekifogni a keskeny nad­­rágszíjparcellák megművelésének. A múlt év őszé­től a menet közben jelentkező nehézségek miatt a tennivalók felhalmozódtak, a kapkodó államveze­tés újabb terhekkel tetézte az eddigieket. Ésszerűt­len mértékben emelkedett a gépek ára, a gépesí­tett munkák díjszabása, a vegyszerek ára stb. Az első magántermelői év tapasztalatai újabb utálat­tal töltötték fel a termelőket, s ezt a megváltozott helyzetet okolva csaknem meggyűlölték a kenye­ret adó földet. Mindez talán örömet jelentett a régi struktúra vezetőinek. Bebizonyítottnak vélték, hogy a gazdák nem tudnak saját lábukon megáll­­ni aktivista irányítás híján. A tandíj igen drága volt, amit a gazdálkodóknak kellett fizetni amiatt­­hogy átestek a ló másik oldalára. Állam elvtárs még azzal is fokozta a súlyos helyzetet, hogy a mezőgazdasági termények és termékek felvásárlási árát alacsony szinten rögzítette, az eddigi gyakor­lathoz híven, de még így­ sem tudják eladni pl. az egyik fő pénzhozó terményt, a burgonyát. Szántsunk, vessünk, de hol a pénz, a jövedelem? A zsebek kiürültek, s ilyen körülmények között nincs, amiből ismét feltölteni, ha egyáltalán ren­delkezett valaki tisztességes gazdaember némi tar- SZAKEMBEREK FÓRUMA talékkal. Nem szabad azonban teret engedni az általános csalódásnak, lehangoltságnak. Rá kell éb­redni, hogy nehéz és hátrányos, biztos károsodás forrása ilyen áldatlan körülmények közt a kispar­cellás termelés. Nem a diktatúra találta ki, régen tudják a fejlett mezőgazdasággal rendelkező orszá­gok, hogy területrendezésre, bizonyos tagosításra van szükség. Nagytáblás műveléssel lehet célsze­rűen és eredményesen gazdálkodni, mert kifizető­dőbb, s lehetővé teszi a korszerű technológiák gyors általánosítását. Nos, most mélypontra kerültünk a szétforgá­­csoltság következtében, de gondolkozzunk idejében az új tartalmakat hordozó összefogásról, anélkül, hogy lemondanánk egyéni jogainkról, érdekeink érvényesítéséről. Nézzük meg a lehetőségeinket. Kénytelenek vagyunk a jelenlegi gépparkhoz al­kalmazkodni. Ahol egy nagyobb munkaszélességű gép képtelen néhányszor térni, vagy el sem fér, azzal a parcellával nincs iicit kezdeni, különösen, ha fogatos gépek sem állnak rendelkezésre. Vegy­szerezésre, gyors betakarításra semmi kilátás. A költségek óhatatlanul növekednek, a termelés rá­fizetéses lesz- Véleményem szerint, még mindig aránylag könnyen megoldható lenne a táblásítás kollektivizálás nélkül, amennyiben a földművesek összefognak, és a helyi körülményeket jól ismerve, végrehajtják azt. A legtöbb helységben most szalagosan végzik az őszi vetést, legalábbis a határ jelentős részén, kü­­lön-külön minden gazda. Egy nagy dűlőn, táblán belül a szalagok között különböző kultúrák által elfoglalt jókora parcellák maradnak, többhektáros összefüggő területek. Ezeket már egybe lehet szán­tani, anélkül, hogy a birtokhatárokat megsértenék. Az őszi mélyszántás után a szomszédos gazdák csoportosulhatnak. A részletkérdéseket a tél folya­mán körültekintően meg lehet tárgyalni. Két elve­tett sáv között, amint jónak látják, termelhetnek majd tavasztól burgonyát, cukorrépát, sörárpát, kukoricát, takarmánynövényeket, egyebet, amint azt az igények megszabják. Így kialakulhatnak már többhektáros, ugyanazzal a növénnyel elfog­lalt parcellák, amelyeken lehet gépesíteni, illetve további módosításokkal akár vetésforgót is meg­szervezni. Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy meglévő masináinkat nagytáblás művelésre gyártották, s azoknak megfelelő terepet kell te­remteni nemcsak hosszúságban, hanem szélesség­ben is. Amennyiben nem táblásítjuk valamilyen formá­ban a megművelendő birtokot, továbbra is futkos­hat mindenki összevissza a saját szakállára és főleg számlájára, s költekezhetünk ész nélkül a gyenge eredményekért. A továbbiakban a jövő év folyamán learatott őszigabona-területeket is tudjuk társítani a tavaszon kialakított nagyobb dűlőkhöz. Gyakorlatilag mindenki a helyén marad a földjé­vel, csak szervezettebben és előnyösebben gazdál­kodhat. Reménykedjünk az új kormány rugalma­sabb mezőgazdasági politikájában, a megváltozó szemléletében, s talán igyekszik majd megoldani gazdálkodásunk sarkalatos problémáit. Tájaink né­pe szívós, munkás, hozzáértő, képes alkalmazkodni a körülményekhez, kis túlzással, nemegyszer bizo­nyította, hogy megél a jég hátán is. Csak valahogy tegyük túl magunkat a megrögzött előítéleteken. ERZSE LÁSZLÓ agrármérnök 1992. OKTÓBER 21. n AZnAQr­Rl TÁJÉKOZTATÓ A burgonya „kikelt a képéből** Korántsem azt akarjuk állítani, hogy vezérnövényünk valamiért fel­­háborodott. Ezt a „rendkívüli állapo­­tot­ ránk, a teremtés koronáira tes­tálja. Ellenben szeszélyes volt az idő­járás, nem esett csapadék, amikor szükség lett volna rá, aztán késve, de bőségesen érkezett. Vegyszer a bo­garak meg a vész ellen hol volt, hol nem volt, s ha igen, a pénz hiányzott. Ne részletezzük idei bosszúságainkat. Mindezek mellett szerény termé­sünket minél kevesebb veszteséggel ki kellene teleltetni- gondoskodva a kí­vánt mennyiségű és jó minőségű ve­tőburgonyáról. Ehhez a betegségeket idejében fel kell deríteni, még a rak­tározás előkészítése során. Vegyük szemügyre tehát a gumók rendellenes­ségeit. Megzöldülés akkor következik be, ha a gumókat huzamosabb ideig vi­lágosság éri. Szaporításra megfelel, de étkezésre már nem a mérgező szo­­lanintartalom miatt. Jól tárolható, el­­lenállóbb az ilyen napfürdőztetett burgonya. A fiasodott, füzérszerűen növekedett gumó előfordulása olyan­kor gyakoribb- amikor hosszabb szá­razság után esősre fordul az idő. Kez­detben a növekedés megállt- aztán a csapadékos időben a gumó meggon­dolta magát, s ki szeretett volna búj­ni a bőréből, ami csak ilyen elrándu­­láshoz vezethetett. Az ilyen fiasbur­­gonya nehezen áll el. Néha, ugyancsak a fenti okokból, a gumó megrepede­zik, a seb bepárásodik. Megbízhatat­lannak tekinthető. Kötöttebb talajok­ban levegőtlenség miatt nagy- fehér paraszemölcsök jelentkezhetnek a hé­jon. Az ilyen fehérszemölcsösség, a héj elparosodott apró repedései táro­lás szempontjából veszélytelenek. A közönséges varasodást talajlakó gom­bák okozzák. Az elpárosodott foltok néha csillagszerűen felrepedeznek. A himlős varasodás gyakori. A héjon fe­kete, kéregszerű foltok tűnnek fel. Az ilyen gumókat ne használjuk szaporí­tásra. A hosszabb tárolásra szánt tételek­ből el kell távolítani minden rot­hadt gumót. A burgonyavésszel fertő­zött gumón ólomszínű, bemélyedt fol­tok keletkeznek. A folt alatt a bur­gonya húsa barna. Kettévágva erről biztosabban meggyőződhetünk. A bel­ső szürkefoltosság oka a szállítás és mozgatás alatt, kapott ütés. Főzéskor az ilyen foltok helyén a burgonya hú­sa kemény marad. Amennyiben te­­nyészidő alatt igen sok nitrogént ka­pott a kultúra, a gumók tárolás alatt megfeketedhetnek. Ha a gumó hosz­­szabb ideig hever a napon takarás nélkül, a belseje elhalhat, s az a rész megfeketedik. Hidegben a­ burgonya megédesedik, ha a hőmérséklet nem süllyed —2 Celsius-fok alá, amennyiben igen, akkor bekövetkezik a fagyás és rom­lás. A gumót, mint élő növényi részt, mintegy 200 napig kell tárolni. Ez­alatt lélegzik, és hőt bocsát ki. A be­teg gumó több meleget fejleszt, s több levegő szükséges neki. A benne levő víz és keményítő hideg hatására cu­korrá alakul, s ez jó táptalaj a kór­okozók számára. Mindebből követke­zik, hogy a tárolás előkészítése le­gyen alapos, s a pince vagy más tá­rolóhely ellenőrzése pedig rendszeres. Szerkeszti: TOMPA ERNŐ [HÁROMSZÉK ]

Next