Háromszék, 1992. október (4. évfolyam, 724-746. szám)

1992-10-27 / 742. szám

HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap áV-­k *51§p£­­•LT1 ú1 SEPSISZENTGYÖRGY 1992. OKTÓBER 27 742. SZÁM ÁRA : SZABADÁRUSÍTÁSBAN 15 LEJ. ELŐFIZETŐKNEK 10 LEJ KEDD A fölemelt fő is zsibbadhat A Nagyrománia Párt hangos elnöke minapában kijelentette, hogy hajlandó halkulni, hajlandó lassítani, sőt, ha az ország érdekei úgy kívánják, különös tekintettel a Cotroceni palotára, egy időre le is állítaná a magyar- és zsidó­faló motorokat, a Szabad Európában nyilatkozó imigyen, hadd hallaná szíves szavait mihamarabb a nagyvilág. Az a nagyvilág, mely a romániai vá­lasztások harsánypiros győzelme után természetszerűleg fordította el zsebét az országtól s tekintetét annak örök, újraválaszthatónak mutatkozó elnöké­től, ak­i kriptokommunista ölekből új­nacionalista felszéllel huppant vissza székébe. Ezt a szégyent el kell törölni. Kormány alakul, kártyalapok keve­rednek, s mert a bőréből kibújni nem tudó inkább átfesti magát, a pakliban lévő ultranacionalisták is töklükéből átmennének makk­ásznak. A hatalom tüzénél melegedni mégiscsak érdeme­sebb, mint fújni bele a vakvilágba a harci kürtöket. C. V. Tudorék halkulnának tehát szalonképessé az udvarba kerülés végett, s a gyanútlan romániai mag­yar úgy hiszi, égre kuszában a csillaga. Úgy hiszi, dörömbölő ellenségei rá­döbbentek végre: nem szükséges ma­gyarságunk személyiségei ellen skalp­­vadászatot rendezniök, fölösleges üvöl­tözniük, hogy hadosztályokat a Székely­földrel, lágereket az erdélyi magyarság számára­, hadsereget harmadízben is Budapest ellen, mert veszélyben Erdély! A romániai magyar rosszul hiszi. Rég nem hajlandó észrevenni, hogy igazi ellenségei nem a nyálfröcskölve átok­szóró hangosak, az újfasiszta mezben hancúrozó pojácák; játszi habjai ők csak annak a lassú méregnek, mely jó másfél százada e tájék ereiben sötétlik, s melyet egyszerűen egymást pusztító nacionalizmusnak nevezünk. A hetven éve várnyászott magyar lélek, akár a kényelmetlen helyzetbe feledett végtag, csak akkor veszi észre, hogy elzsibbadt, mikor ütik. És iszonyú mohósága vagyon a depresszióra. A mélabú kényelmes állapot is végül: nem szükséges szívet és kart emelgetni elviseléséhez. Sugallani próbáljuk, mi­óta az új hangosak eljövének, ne tőlük tessenek rettegni, hisz még e tájakon is oly anakronisztikus, oly nevetséges e századvégen az ő hangjuk, fölemelt fővel a mélyből, de még a falból is áramló nacionalizmus ellen kell élni — s lehetőleg szervezetten. Lám, most is mily halkan, szinte lábujjhegyen érke­zett új utasítás Erdély neve használa­tának korlátozására. Halkulnának ellenségeink, s nem csupán azért,, mert a Cotroceni palota kárpitját féltik, de mert hallják: erő­södik a mi politikusaink egymásnak uszuló hangja és foga, s a fölfaló munka lassan őnélkülük is elvégezte­tik. így volt mindig e magyari élet; csoda is, hogy egymásra préseltségben kétévi konszenzust kibírt. Nyolcszáz­­negyvennyolc óta születnek lánglelkű nyilatkozatok, kiáltványok mocsokból, sárból. Katarzisnak is nevezik ezt, ön­vigaszul, magyarán. Ellenségeinknek nincs okuk aggodalomra, politikusaink előbb-utóbb kiirtják majd egymást. De csak ők. Mi tizenötmillióból való erkölcsi-etikai arcunk őrzésében va­gyunk magyarságunkat soha más ká­rára ápolni nem szándékozó, földig hajló karú és fejet fölemelni óhajtó emberek. Igazságunkban méltóságos­­csöndesek, ezért soha nem halkíthatóak. FARKAS ÁRPÁD AZ RMDSZ NYILATKOZATA A NEMZETI KÉRDÉSRŐL „Igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásából született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.“ TAMÁSI ÁRON: Hitvallás, Vásár­helyi Találkozó, 1937. október, „...Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének ál­tal saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazga­tással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátar­tozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabad­ságot az ország összes felekezeteinek.“ (III., 1—2.) Gyulafehérvár, 1918. december Románia politikai életének egyik legsúlyosabb meg­oldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemze­ti kérdés. Keserves tapasztalataink, tragikus események arról győztek meg bennünket, a romániai magyarságot és annak legitim képviselőjét, a Romániai Magyar De­mokrata Szövetséget, hogy mind a mai napig sem a po­litikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínált el­fogadható megoldást számunkra. Vállalva nemzeti entitásunkat, nem akarunk sem el­szakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunk­nak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem a­­karunk. A romániai magyarság politikai alanyként állam­alkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjo­gú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az en­nek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cse­lekedni. Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válság­ból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Er­dély múltjának szerves része, idéznénk a szász közössé­gek közel nyolcszáz éve önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványban. Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is előremutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra, Európa mű­ködő demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. A romániai magyarság közösségkénti betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közössé­gekbe való integrációjának. Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetiségi kér­dés az emberjogi vonatkozásokon túlmenően új dimen­ziókat­ nyert, és ma már az európai biztonság és sta­bilitás fontos tényezője. Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányza­ta hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktú­rák megerősödéséhez, és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának. A nemzeti kérdés megoldása általános érdek, szá­mítunk az ország demokratikus erőinek a közreműkö­désére abban a fáradságos munkában, amely megte­remti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit. Kolozsvár, 1992. október 25. A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVET­SÉG KÜLDÖTTEINEK ORSZÁGOS TANÁCSA ÉS PARLAMENTI CSOPORTJA Shakespeare-hez Árkoson MOTTÓ: „E kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William." (Cseh T. — Bereményi G.) szöntöm önöket a Shakespeare King­dom House ünnepélyes megnyitója al­kalmából.” — Ezekkel az angolul. ro-FERENCZ CSABA „Kedves vendégek, szeretettel kö- (folytatása az 5. oldalon) A megnyitón: Tana Éva, Grosu Magdolna, Tintar Niculina és Nagy Attila KÉZDIV­ÁSÁRHEL­YI SZÉLHÁMOSSÁGOK NYOMÁBAN (2.) „Bizalom — gyors nyereség"?! A brassói Primotechnika kft. Alecs játékának kézdivásárhelyi fiókja, há­rom fizetett­­alkalmazottal, június elsején indult be. Laczkó Ferenc bras­sói lakost fiókigazgatót, Stopf Jánost gondnoki, Taros­ Gyöngyvért pedig pénztárosi minőségben alkalmazták. Idézünk Tarcsi Gyöngyvér rendőrségi nyilatkozatából: ,,...1992. június 1- jétől dolgozom mint pénztáros a fenti cégnél, a tulajdonosa «ALECS» Brassó- SOCHOM ISTVÁN (folytatása a 4. oldalon) kolozsvári KÖT Az RMDSZ küldötteinek és a par­lamenti csoport tagjainak szombat­vasárnapi, kolozsvári gyűlésének napirendjén a szeptember 27-i vá­lasztási eredmények kiértékelése volt, és annak a csomagtervnek a megvitatása, melyet Iliescu elnök alapokmányként kért a múlt hét­­folytatása a 2. oldalon, a Hazai tükör rovatban) Szeretettel köszön­tjük 50. születésnapján a mindég, közöttünk Lép­ó költőt. MAGYARI LAJOS ERDÉLY Énnékem mítosz volt, s az ma is, hiába, hogy condráját vetkőzöm, hánynám, letépném szakadt gönceit, átverte szivemen tüskéit, szirmait, szikkaszt — szomjúság, eláraszt — özön, simogatnak, vagy megölnek itt. Földje csikorog fogaim között, sója, vize én ereimben árad, a lélek néha oly iszonyún kifárad, mint ki­döngő hídra költözött, s fut rajta az idő: óriás villamos, s halálhozóan feléd dübörög... De látom egét, számban sóskája íze, fanyar, savanykás, akár a vér, szívrögeimet oldja emberi beszéde, e föld oly emberek földje mégis. íme, kikben a hűség megszikkad, s visszatér, mert titka, mint búváré, ki elérte, tengerek titka, maga csoda, a Mély. S míg egét nézem, mely épp sötét, alattam a szive nyugodtan dobog. Én nem tudhatom, lesznek-e boldogok, a­kik egyként bírják Isten ez örökét?

Next