Háromszék, 1992. október (4. évfolyam, 724-746. szám)
1992-10-27 / 742. szám
HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap áV-k *51§p£•LT1 ú1 SEPSISZENTGYÖRGY 1992. OKTÓBER 27 742. SZÁM ÁRA : SZABADÁRUSÍTÁSBAN 15 LEJ. ELŐFIZETŐKNEK 10 LEJ KEDD A fölemelt fő is zsibbadhat A Nagyrománia Párt hangos elnöke minapában kijelentette, hogy hajlandó halkulni, hajlandó lassítani, sőt, ha az ország érdekei úgy kívánják, különös tekintettel a Cotroceni palotára, egy időre le is állítaná a magyar- és zsidófaló motorokat, a Szabad Európában nyilatkozó imigyen, hadd hallaná szíves szavait mihamarabb a nagyvilág. Az a nagyvilág, mely a romániai választások harsánypiros győzelme után természetszerűleg fordította el zsebét az országtól s tekintetét annak örök, újraválaszthatónak mutatkozó elnökétől, aki kriptokommunista ölekből újnacionalista felszéllel huppant vissza székébe. Ezt a szégyent el kell törölni. Kormány alakul, kártyalapok keverednek, s mert a bőréből kibújni nem tudó inkább átfesti magát, a pakliban lévő ultranacionalisták is töklükéből átmennének makkásznak. A hatalom tüzénél melegedni mégiscsak érdemesebb, mint fújni bele a vakvilágba a harci kürtöket. C. V. Tudorék halkulnának tehát szalonképessé az udvarba kerülés végett, s a gyanútlan romániai magyar úgy hiszi, égre kuszában a csillaga. Úgy hiszi, dörömbölő ellenségei rádöbbentek végre: nem szükséges magyarságunk személyiségei ellen skalpvadászatot rendezniök, fölösleges üvöltözniük, hogy hadosztályokat a Székelyföldrel, lágereket az erdélyi magyarság számára, hadsereget harmadízben is Budapest ellen, mert veszélyben Erdély! A romániai magyar rosszul hiszi. Rég nem hajlandó észrevenni, hogy igazi ellenségei nem a nyálfröcskölve átokszóró hangosak, az újfasiszta mezben hancúrozó pojácák; játszi habjai ők csak annak a lassú méregnek, mely jó másfél százada e tájék ereiben sötétlik, s melyet egyszerűen egymást pusztító nacionalizmusnak nevezünk. A hetven éve várnyászott magyar lélek, akár a kényelmetlen helyzetbe feledett végtag, csak akkor veszi észre, hogy elzsibbadt, mikor ütik. És iszonyú mohósága vagyon a depresszióra. A mélabú kényelmes állapot is végül: nem szükséges szívet és kart emelgetni elviseléséhez. Sugallani próbáljuk, mióta az új hangosak eljövének, ne tőlük tessenek rettegni, hisz még e tájakon is oly anakronisztikus, oly nevetséges e századvégen az ő hangjuk, fölemelt fővel a mélyből, de még a falból is áramló nacionalizmus ellen kell élni — s lehetőleg szervezetten. Lám, most is mily halkan, szinte lábujjhegyen érkezett új utasítás Erdély neve használatának korlátozására. Halkulnának ellenségeink, s nem csupán azért,, mert a Cotroceni palota kárpitját féltik, de mert hallják: erősödik a mi politikusaink egymásnak uszuló hangja és foga, s a fölfaló munka lassan őnélkülük is elvégeztetik. így volt mindig e magyari élet; csoda is, hogy egymásra préseltségben kétévi konszenzust kibírt. Nyolcszáznegyvennyolc óta születnek lánglelkű nyilatkozatok, kiáltványok mocsokból, sárból. Katarzisnak is nevezik ezt, önvigaszul, magyarán. Ellenségeinknek nincs okuk aggodalomra, politikusaink előbb-utóbb kiirtják majd egymást. De csak ők. Mi tizenötmillióból való erkölcsi-etikai arcunk őrzésében vagyunk magyarságunkat soha más kárára ápolni nem szándékozó, földig hajló karú és fejet fölemelni óhajtó emberek. Igazságunkban méltóságoscsöndesek, ezért soha nem halkíthatóak. FARKAS ÁRPÁD AZ RMDSZ NYILATKOZATA A NEMZETI KÉRDÉSRŐL „Igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásából született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.“ TAMÁSI ÁRON: Hitvallás, Vásárhelyi Találkozó, 1937. október, „...Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezeteinek.“ (III., 1—2.) Gyulafehérvár, 1918. december Románia politikai életének egyik legsúlyosabb megoldásra váró politikai-társadalmi problémája a nemzeti kérdés. Keserves tapasztalataink, tragikus események arról győztek meg bennünket, a romániai magyarságot és annak legitim képviselőjét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy mind a mai napig sem a politikai akarat, sem a politikai gyakorlat nem kínált elfogadható megoldást számunkra. Vállalva nemzeti entitásunkat, nem akarunk sem elszakadni, sem elvándorolni, szülőföldünket otthonunknak valljuk. De a román nemzetbe beolvadni sem akarunk. A romániai magyarság politikai alanyként államalkotó tényező, s mint ilyen, a román nemzet egyenjogú társa. Épp olyan felelősséggel tartozunk jövőjéért, mint bármely más állampolgár, s mikor látnunk kell a magyarság körében eluralkodó kiábrándultságot, az ennek okán jelentkező elvándorlást, kötelességünk cselekedni. Kötelességünk felmutatni azt a megoldást, amely számunkra és az ország számára is kiút ebből a válságból. Az etnikai, vallási közösségek autonómiája Erdély múltjának szerves része, idéznénk a szász közösségek közel nyolcszáz éve önkormányzati gyakorlatát, és ugyanez fogalmazódott meg az 1918-as Gyulafehérvári Kiáltványban. Állítjuk, hogy ez az út a belső önrendelkezés útja. A belső önrendelkezési elv ugyanakkor egyetemlegesen is előremutat, hiszen számos, már létrejött vagy most alakuló közösségi önkormányzat utal arra, Európa működő demokráciáiban ez a gyakorlat sikeres. A romániai magyarság közösségkénti betagolódása a hazai társadalomba része az ország európai közösségekbe való integrációjának. Tudatában vagyunk annak, hogy a nemzetiségi kérdés az emberjogi vonatkozásokon túlmenően új dimenziókat nyert, és ma már az európai biztonság és stabilitás fontos tényezője. Meggyőződésünk, hogy a közösségek önkormányzata hozzájárul a jogállam és a civil társadalmi struktúrák megerősödéséhez, és ugyanakkor szerves része a demokratizálódás folyamatának. A nemzeti kérdés megoldása általános érdek, számítunk az ország demokratikus erőinek a közreműködésére abban a fáradságos munkában, amely megteremti e megoldás alkotmányos és jogi kereteit. Kolozsvár, 1992. október 25. A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG KÜLDÖTTEINEK ORSZÁGOS TANÁCSA ÉS PARLAMENTI CSOPORTJA Shakespeare-hez Árkoson MOTTÓ: „E kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William." (Cseh T. — Bereményi G.) szöntöm önöket a Shakespeare Kingdom House ünnepélyes megnyitója alkalmából.” — Ezekkel az angolul. ro-FERENCZ CSABA „Kedves vendégek, szeretettel kö- (folytatása az 5. oldalon) A megnyitón: Tana Éva, Grosu Magdolna, Tintar Niculina és Nagy Attila KÉZDIVÁSÁRHELYI SZÉLHÁMOSSÁGOK NYOMÁBAN (2.) „Bizalom — gyors nyereség"?! A brassói Primotechnika kft. Alecs játékának kézdivásárhelyi fiókja, három fizetettalkalmazottal, június elsején indult be. Laczkó Ferenc brassói lakost fiókigazgatót, Stopf Jánost gondnoki, Taros Gyöngyvért pedig pénztárosi minőségben alkalmazták. Idézünk Tarcsi Gyöngyvér rendőrségi nyilatkozatából: ,,...1992. június 1- jétől dolgozom mint pénztáros a fenti cégnél, a tulajdonosa «ALECS» Brassó- SOCHOM ISTVÁN (folytatása a 4. oldalon) kolozsvári KÖT Az RMDSZ küldötteinek és a parlamenti csoport tagjainak szombatvasárnapi, kolozsvári gyűlésének napirendjén a szeptember 27-i választási eredmények kiértékelése volt, és annak a csomagtervnek a megvitatása, melyet Iliescu elnök alapokmányként kért a múlt hétfolytatása a 2. oldalon, a Hazai tükör rovatban) Szeretettel köszöntjük 50. születésnapján a mindég, közöttünk Lépó költőt. MAGYARI LAJOS ERDÉLY Énnékem mítosz volt, s az ma is, hiába, hogy condráját vetkőzöm, hánynám, letépném szakadt gönceit, átverte szivemen tüskéit, szirmait, szikkaszt — szomjúság, eláraszt — özön, simogatnak, vagy megölnek itt. Földje csikorog fogaim között, sója, vize én ereimben árad, a lélek néha oly iszonyún kifárad, mint kidöngő hídra költözött, s fut rajta az idő: óriás villamos, s halálhozóan feléd dübörög... De látom egét, számban sóskája íze, fanyar, savanykás, akár a vér, szívrögeimet oldja emberi beszéde, e föld oly emberek földje mégis. íme, kikben a hűség megszikkad, s visszatér, mert titka, mint búváré, ki elérte, tengerek titka, maga csoda, a Mély. S míg egét nézem, mely épp sötét, alattam a szive nyugodtan dobog. Én nem tudhatom, lesznek-e boldogok, akik egyként bírják Isten ez örökét?