Háromszék, 1992. december (4. évfolyam, 768-782. szám)

1992-12-03 / 768. szám

JUGOSZLÁVIA ZSILIPZÁRÁSRA szánta rá s­olgát, miután nemrég nézeteltérések merültek fel közte és Románia között. A vaskapui zsilip lezárása igen nehéz helyzet elé állí­totta Romániát, de keresik a meg­oldási lehetőségeket — nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Fraul Teodoru, szállítási miniszter. MEGTARTOTTA ELSŐ BEREPÜLÉSÉT egy magyarországi légicsatát Ro­mánia területe fölött, a „nyílt ég” román—magyar egyezmény kereté­ben. A román külügyminisztérium heti sajtóértekezletén Traian Che­­beleu államtitkár kiemelte ennek az eseménynek a rendkívüli jelen­tőségét a kölcsönös bizalomerő­sí­­tés jegyében. TEODOR MELEŞCANU külügyminiszter Párizsban találko­zott Franciaország nemzetgyűlési külpolitikai bizottságával és J­oland Dumas francia külügyminiszterrel. A román külügyminiszter a Nyu­gat-Európai Szövetség parlamentjé­nek esedékes ülésén vesz részt. BRUSTER CHAMBERLAIN, az USA-beli Holocaust-múzeum le­véltárának igazgatója tegnap az ál­tala vezetett bizottsággal együtt ta­lálkozott Ion Iliescu államfővel, a­­kit meghívott az 1993 áprilisában Washingtonban megnyitandó Holo­caust-múzeumi ünnepségek, megem­lékezések alkalmából. Chamberlain kihangsúlyozta a román elnök előtt, hogy az eseményen részt vesz Bill Clinton választott elnök, a jelenlegi elnök, George Bush és más állam­fők, köztük Izrael elnöke, Haim Herzog. Bruster Chamberlain Ro­mániában a második világháború­beli zsidók tragédiájára vonatkozó dokumentumokat gyűjtött. A SZENÁTUSBAN Emil Tocaci szenátor a Romániá­ban tartózkodó, botrányos magatar­­tású külföldi állampolgárokról be­szélt, és kérte, állítsanak össze egy, a kü­lfö­ldi állampolgárok súlyos korrupciós ügyeit kivizsgáló parla­menti bizottságot. Tocaci szenátor főként a bukaresti Regie és Groză­vești diáknegyedek helyzetét tárta fel. Radu Timofte szenátor kérte a Romániában tartózkodó külföldi ál­lampolgárok jogi helyzetét szabá­lyozó törvény­t az útlevéltörvény megvitatását. TÖBB NAPIRENDI PONT szerepelt tegnap a szenátusban: a házassági beleegyezésre vonatkozó egyezmény megszavazása, a felta­­lálói okiratok illetékét szabályozó törvényszöveg körüli nézeteltérések egyeztetése, az 1989. decemberi ese­ményeket kivizsgáló bizottság ösz­­szeállítása — valamint az előző par­lamenti bizottság tevékenységének folytatása —, a román—nigériai kettős megadóztatás felfüggesztésé­re vonatkozó egyezmény törvényerő­re emelése, az ipari rajzok és mo­dellek védelmére vonatkozó tör­vénytervezet megvitatása. IACOB ZELENCO, a kormány szakszervezeti és patro­li-tusi kérdésekkel megbízott kép­viselője tegnap a kormány székhe­lyén találkozott a Szolidaritás ’90 — a-/, elektrotechnikai, elektronikai és mechanikai érdekvédelmi ága­zatokat tömörítő — szakszervezeti szövetséggel, pénzügyminisztériu­mi, nemzeti banki és más szakem­berekkel, valamint a patronátus képviselőivel. ÜLÉSEZETT A KÉZDIVÁSÁRHELYI ÖNKORMÁNYZAT Új egyedáruság alakult A múlt hét végén tartotta meg so­ros ülését Kézdivásárhely önkormány­zata. A napirenden szereplő pontok közül a legfontosabb kétségtelenül a helyi község-. Lakásgazdálkodási és Szállítási Egyedáruság megalakulása volt Az 597/1992-es kormányhatáro­zat értelmében és a 43/1992-es szá­mot viselő megyei tanács jóváhagyá­sával december 1-jétől átszervezik a Megyei Közszolgálta­tási és Lakásgaz­dálkodási Egyedáruságot és a Helyi Szállítási Egyedáruságot Ily módon az új egyedáruság a helyi tanácsnak lesz alárendelve. A legtöbb vita a vezetőtanács kinevezése körül me­rült föl Több tanácsos nem értett e­­gyet azzal a javaslattal, hogy a volt közüzemek eddigi irányítói egytől e­­gyig bekerüljenek az új egyedóraság vezetőtanárába. Végül is, fele plusz három szavazattöbbséggel kinevezték és jóváhagyták a 11 tagból álló ve­zetőtanácsot. Határozat született az­zal kapcsolatosan is, hogy alakuljon meg egy bizottság, amelynek az lesz a fela­data, hogy átvegye a Megyei Közüzemektől a helyi egyedáruság anyagi javait, és­ természetesen, a szétosztás méltányosságát és korrekt­ségét is ellenőrizze. Ami a kábeltelevíziót illeti, a vá­rosi tanács álta­l meghirdetett ver­senytárgyalásra egyetlen kft. adta be pályázatát, éspedig a Merlin Soft kft. Arról is döntöttek, hogy a helyi ta­nács és az említett kft. e jövő év ta­vaszán közös tőkebefektetéssel fogja megkezdeni a szerelési munkálatokat. A tél folyamán nekifognak a szerve­zésnek és a szükséges engedélyt is elintézik. A kábeltelevízióve­l kapcso­latos tudnivalókról alkalomadtán rész­letesen is beszámolunk. (IOCHOM) Hátrányos helyzetűek világnapja (folytatás az első oldalról) logón. A legtöbb országban legalább minden tizedik ember szenved vala­mely testi, mentális vagy érzékszervi károsodás miatti fogyatékosságban, és a lakosságnak legalább 25 százalé­kára van hátrányos kihatással a rok­kantság jelenléte. A károsodások okai világszerte válto­zóak, hasonlóképp a rokkantság (han­dicap) gyakorisága és következményei is. A különbségek főként a társadal­mi-gazdasági körülményekből adód­nak, val­mint abból, hogy az egyes társadalmak különbözőképpen gon­doskodnak tagjaik jólétéről. Sok rok­kantság lehetne megelőzhető az alul­tápláltság. a környezetszennyezés, az alacsony higiénészint, a nem kielégí­tő terhes- és csecsemőgondozás, a különböző típusú balesetek elleni in­tézkedéssel. A károsodásokhoz vezető körülmé­nyek orvoslásáért és a rokkantság következményeinek enyhítéséért a végső felelősséget mindenhol a kor­mány viseli, ez azonban nem gyengí­ti sem általában a társadalom, sem az egyének és szervezetek felelőssé­gét. Ebben a vonatkozásban Romániában is új, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő jogszabályok láttak napvi­lágot. Elsősorban ez alaptörvény 46. paragrafusára gondolunk, amely ki­mondja, hogy a hátrányos helyzetű személyek különleges védelemnek ör­vendenek. Gyakorlati szempontból i­­gen nagy jelentőségű ez 1992. június 4-i keltezésű, 119. számú Hivatalos Közlönyben közzétett, a hátrááyos helyzetű személyek különleges védel­mét szolgáló 53/1992. számú törvény, vala­mint a szintén júniusban közrea­dott, a hátrányos helyzetű személyek alkalmazásával kapcsolatos 57/1992. számú törvény. • Osztjuk a véleményünket azokkal a szakemberekkel, akik ezeket a rend­kívüli sok újdonságot tartalmazó jog­szabályokat a­­nehéz­ jelzővel látták el. Ezt a gyakorlat is igazolja, ugyan­is a törvényben biztosított pénzügyi könnyítések és az anyagi járandósá­gok (jogok) már szeptember 4-től sis­­zályosak voltak, a folyósításuk azon­ban rengeteg technikai és formai akadályba ütközik, nem is beszélve egyes központi szakintézmények vi­szonyulásáról: ezek a törvényt leszű­kítve próbálják értelmezni, már az 1. paragrafussal kezdve, amely a hát­rányos helyzetű személyek körét ha­tározza meg. Az 53/1992. számú tör­vény pedig világosan megfoga­lmazza az említett paragrafusban, hogy hát­rányos helyzetű az az érzékszervi, vagy szellemi fogyatékos, valamint mozgássérült, aki saját erőből ere­szen vagy részben, állandó jelleggel vagy csak időlegesen nem tud beil­leszkedni a társada­lmi életbe a mun­­kába, amiért különleges védelemre, gondozásra szorul. Ebben az összefüggésben, vélemé­nyünk szerint is, minden alapot nél­külöz az a leszűkítő megállapítás, miszerint egy I. fokú munkaképtelen nyugdíjas személy nem tekinthető hátrányos helyzetűnek mivel már él­vez egy szociális-védelmi formát (nyugdíj). Nagyon reméljük, hogy a Munka­ügyi és Szociális-védelmi Minisztéri­um, az Egészségügyi Minisztrum a Hátrányos Helyzetűek Állam­titkársá­gé­val szorosan együ­ttműködve, bizto­sítani fogja a foryatékosságügyi jog­szabályok maradéktl­an Eltadmazár-t mindvégig szem előtt tartva, hogy a rokkantakat ugyanazok a jogok és lehetőségek illetik meg, mint minden más embert. Az oltszemi kisegítő iskolában készült pillanatfelvételünk (ALBERT LEVENTE felvétele) A KÉZDIVASARHELYI AGREMENT CLUB KFT. — Függetlenség utca 1. szám — © bármilyen méretű amerikai Power Tech. akkumulátoro­kat egyéves garanciával © héttonnás, alig használt importkamionokat és héttonnás pótkocsikat. Szállítást vállal kedvezményes áron © hét-, illetve tizennégy tonnás rakfelületű tehergépko­csikkal. Telefon: 36 10 99, naponta 9—16 óráig. (118) GELENCÉN VASÁRNAP választás volt, polgármester nincs! A 3 207 szavazati joggal rendelkező gelencei közül csupán 828-an jelentek meg az urnák előtt. Szurkos Ernő, az RMDSZ jelöltje 210, Czirmai Lajos független 589 szavazatot kapott, 19 pedig érvénytelen volt. Mivel a választási törvény 65. sza­kasza kimondja, hogy a választás csak abban az esetben érvényes, ha az urnák előtti megjelenés fele plusz egy arányú, a múlt vasárnapi első menetet december 13-án, vasárnap megismételik. Akkor már, a megjele­néstől függetlenül, érvényes lesz a le­adott voks még akkor is, ha csak e­­gyetlen jelölt indul. (DÉVAI) A KÉZDIVÁSARHELYI COMALIMETEX RT. a vásárlóközönség tudomására hozza, hogy a harisnyaüzlet átköltözött a Kossuth Lajos utcába, a régi posta mellé. Játékok bő választékával várjuk kedves vásárlóinkat az ősz utca 5. szám alatti üz­letünkben (az olcsó áruk boltjában). Bő áruválasztékkal várjuk ajándékot vásárló közönségünket a @ ruhaüzletben (Ady Endre utca) © az illatszerboltban (Függetlenség utca) © a férfi- és női cipőüzletben (a Kristály üzlet mel­letti udvartér) (HJ) A négykorosnyói RECITO lit« a székhelyen © KF­IKIDS HÁZIKENYERET AD EL 180 K je áron. () MINŐSÉG­I SZÉNÁT VÁSÁROL FEL 100 kg szend után ad 1 liter 96 fokos szeszt literes palack­ban (a csert­ipalack szükséges). Telefon: 31 30 61. (89) HÁROMSZÉK 2

Next