Háromszék, 1993. január (5. évfolyam, 783-802. szám)

1993-01-05 / 783. szám

az államelnök szilveszteri beszéde után VIHAR ELŐTTI CSEND? Az államelnök szilveszter este ki­lenckor beszélt, nem úgy, mint előd­je, ki pontosan az éjféli óraütéssel egy időben tolakodott be lakásunkba. Igaz, sok köszönet, no meg változa­tosság sem volt szereplésében, örül­tünk annak, hogy szókincse nem 100 szóra redukálódik, mint N.C.-nek, ha­nem megközelíti a 200-at, s elégedet­ten nyugtáztuk, hogy 1993 küszöbén sem bújik ki bőréből az újraválasz­tott vezér, csendet kivon nekünk (vagy tán inkább magának), s óvato­san tudomásunkra hozza, hogy nehéz idők elébe nézünk. Na, persze ez is jobb, mintha a felhőtlen boldogság­ról és a jelentős sikerekről áradozott volna. Más­kor, más hang, ha nem is­­annyira, amennyire e valóban zakla­tott ezredvég s ez a változásra na­gyon is rászoruló ország megérdemel­né. Tehát nem is annyira az újévkö­szöntő beszéddel magával lenne ba­junk, hanem annak egyetlen mögöt­tes, kijelentését szeretnénk pontosab­ban megérteni. Mondta Iliescu elnök, hogy november, december nyugalom­ban, csendben telt el, s reméli, ez nem egy nagy vihar előtti csend volt, hanem ez társadalmi megbékélés jele. Nos, ez a vihar előtti csend fogalma foglalkoztat. Mit is jelent, vajon mit ért az elnök vihar előtti csenden, s milyen vihartól tart? Netalántán­em gondolná, hogy a választási kampány alatt baloldali maszk­­gal etetett hí­vei számon kérik majd, hogy ez a világ nem egészen olyan, amilyennek zsebre dugott kezű, ingujjas beszédei­ben előrevetítette? Vagy tán ettől tart, hogy az ellenzék kunkorodik fel, szedi össze magát, s bizonyítja be, hogy az emanáció eredményeként ha­talomra jutott réteg oly mértékben kompromittált, hogy azt már jó ízlésű ember szó nélkül nem tűrheti ? Vagy ne adj'Isten, arra gondolt volna, hogy most, mikor délen háborúk dúlnak, északnyugaton államszövetségek sza­kadnak, valamilyen meglepetés ér­hetné ezt az egységes, szuverén „nem­zetállamot“ ? A vihart már­­ három feltételezés egyike is kiválthatja. Mi lészen, ha azok netalántán egymásra csúsznak? SIMÓ ERZSÉBET Vékony hóréteg alatt békében csúsztunk az esztendők küszöbén; vajon mit hoz számunkra '93? (ALBERT LEVENTE felvétele) KEREKASZTAL SZÉPMEZŐN Hogyan tovább, mezőgazdaság ? Erről a sarkalatos kérdésről sokat lehet és kell még beszélni, amíg va­lamennyire rendes kerékvágásba zök­kennek a dolgok. Hallgassuk meg tehát az illetékeseket, hogy mivel egészít­hetik ki a szépmezői gazdaságban, a kerekasztal-beszélgetés alkalmával el­hangzottakat. Ezúttal is szót kérnek a szakigazgatóságtól Bagoly Tibor, Ve­ress László, Orbán Miklós, György Ignác agrármérnökök, valamint Ke­tó Béla igyefalvi tiszteletes úr, aki már­is gazdag tapasztalatokkal rendelke­zik a magángazdálkodás újjászerve­zésében. (Beszélgetésünk a 4. oldalon) KÁLVÁRIA (1.) Koós Géza hadifogoly-visszaemléke­zéseit közöljük folytatásokban. Az emlékező 1921. szeptember 12-én szü­letett Torján, jelenleg Sepsiszentgyör­gyön él és 6 évig ette a fogság fekete kenyerét. (Írásunk a 3. oldalon) ERDŐVIDÉK KENYERE Elárverezték a baróti pékséget Tegnap, január 4-én a MOPACO Rt. sepsiszentgyörgyi étkezdéjében, népes érdeklődő és szurkoló jelenlé­tében, kalapács alá került a cég baróti péksége. A kikiáltásos versenytár­gyalást Zöldi György osztályvezető, Limbean Delia, az OPV Kovászna megyei fiókjának munkatársa és Saj­gó Teréz könyvelő összetételű bizott­ság vezette. Két érdekelt fél pályáz­ta meg a baráti egységet, egyfelől a Simon Csaba és Veress Emese mér­nökök, valamint Boksa Miklós al­­mérnök által képviselt munkaközös­ség, másfelől Antal Imre baróti lakos. Közel egyórányi licitálás során az egység a 20 millió lejes kikiáltási ár több mint 2,3-szörösén, 55 millió le­jért kelt el, az alkalmazottak javára. (BENKÖ) MEGÉNEKLÜNK, ROMANIA Az első munkanapon a televízió esti adásában olyan új esz­tendőt köszöntő hazai hírekkel ruk­kolt elő, melyhez hasonlókat más é­­vekben is értünk, de róluk nem be­széltünk, mert ha nem látjuk, és nem halljuk, akkor az nem is létezik, az nem a mi imágónk. És különben is jön az elnök, ő majd mindent tisztá­ra mos, minden lehetetlen kérdésre pontos és kimerítő választ ad, s ha véletlenül nem fér be a skatulyába, akkor jól megleckézteti a hazaáruló kérdésfelvetőt... De, hál istennek, lát­tunk már képernyőnkön is olyan szilveszteri politikai fricskát, melyhez hasonlókat az új esztendőben is szíve­sen fogadnánk, mert amikor a mi Hapsingwayünk megtapogatta a fűtő­testet, kinézett a kenyérsorra, majd bekapcsolta a tévét és megjelent .... új év reggelén, akkor H. azonnal vé­get vetett s­zomorú életének... Na, az igen. Ám mit is láttunk az este: a főváros ivóvíz nélkül, Sucea­­ván többnapos fűtéshiány után javul a hőmérséklet, szántatlanok a földek, nem osztják a birtokleveleket, 10 000 tonna, drága valutával vásárolt cuk­rot loptak el hazánkfiai. És a dollár már 460 lejre ugrott. Nos, ezek után: BORT, BÚZÁT, BÉKESSÉGET az új esztendőben. (t­s.) SbEaiaZENTGYÖRGY 1993. JANUÁR 5. 783. SZÁM Szabadárusításban 20 LEJ Előfizetőknek 15 LEJ KEDD AZ RMDSZ BRASSÓI KONGRESSZUSA ELÉ Ki legyen az elnök ? Az RMDSZ háromszéki választmá­nya Tőkés Lászlót javasolta a szerve­zet országos elnökének. A rövid köz­lemény nem indokol, nem próbál meggyőzni a ja­vaslat helyességéről. Meghozói valószínű a tagság általá­nos helyeslésére számítanak, föltehe­tően Tőkés László általános népsze­rűségéből kiindulva. Fölmérés nem áll a rendelkezésem­re, mindössze néhány magánvéle­mény és mindenekelőtt saját töpren­géseim nyomán jelentem ki, hogy Tő­kés László elnökké választási súlyos hiba lenne. Vegyük hát fontolóra! Tőkés László hatalmas erkölcsi, politikai tőkével rendelkezik. Ezt a tőkét jól mozgó­sította a magyarság érdekében. Lát­szólag tehát ideális elnök lehetne. Csakhogy tiszteletbeli elnökként ele­get tudott tenni püspöki feladatköré­nek, ami önmagéban is egy igen je­­lentős tény, másrészt nem kellett be­leavatkoznia a szervezet napi gondjai­­ba. Emelte annak tekintélyét; a tisz­teletbeli elnöki funkció lehetővé tette, hogy a nagyvilágban eredményesen képviselhesse érdekeinket. Elnökké választása esetén vagy le kell mon­dania a püspökségről, vagy el kell hanyagolnia püspöki feladatait. Ennél is nagyobb baj, hogy Tőkés László az RMDSZ utolsó esélye, kártyája, amit végveszély esetére kellene tartogatni, amikor csak egy vitathatatlan tekin­tély fellépése mentheti meg a hely­zetet (pl. pártszakadás, kritikus bel­politikai helyzet). Elnökként neve, erkölcsi tőkéje rö­videsen felmorzsolódna, s ez mind­annyiunk kárára válna. Sajnos, ez törvényszerűen be kell következzék az alábbiak miatt: akik Tőkés Lászlót elnöknek javasolták Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, többnyire ez RMDSZ „radikális“ vonalához tartoz­nak. Különböző megnyilvánulásaikkal azt sugallják, hogy az RMDSZ egy radikálisabb fellépéssel jelentős ered­ményeket érhetett volna el, nem úgy, mint a Domokos-féle „megalkuvó“ politikai vonalvezetés, azt a meggyő­ződést hintve el a romániai magyar­ság körében, hogy kemény kiállással eredményeket fogunk elérni. Ez a KISS JENO (folytatása a 2. oldalon) --------- Máról holnapra ------------------------------­--------------------­Amitől nem vagyunk függetlenek Átbuktunk az esztendőfordulón, s feltápászkodóban fölpillantottunk firmánkra: elfelejtettük kifényesíteni, pedig minden kisiparos megteszi ilyentájt. Különösen a lapunk fejléce alatti eligazító szavak késztettek önvizs­gálatra: túl font°skodónak találtuk már a társadalmi­­politikai napilap megjelölést, hiszen társadalmilag de­terminált itt ma már a kutyaól is, s­ miközben politikai­lag rúgkapál a szomszéd kecskéje, hogy lehetőleg láb alól el ne tegyék, visszajelzéseink azt igazolják hogy mi egyszerűen néplap vagyunk. Mely minősítés törek­véseinkkel teljességgel megegyezik, s ha mégis eléje biggyesztjük a divatos független jelzőt, csupán a gyen­gébbek kedvéért tesszük, kik még mindég úgy hiszik, a prefektúrának, de legalábbis az RMDSZ-nek kell bemu­tatnunk a heti laptervet. Azért óhajtunk néplap marad­ni, hogy a gyengébbeknek is kedvét leljük, például an­nak a kedves papnénak, ki falusi magányában úgy véli, mi szerveztük a nyomdászsztrájkot, hogy a kor­mány önkényét megtörve, gazdagodottan kerüljünk ki belőle. Ha egy lelkészfeleség is így vélekedik (látom egyházi férfiak mérges tekintetét, s így van jól!), akkor nekünk még nagyon sok tisztán érthető szót, egyszerű emberi szöveget kell leírnunk ezekre az oldalakra, hogy megértse minden társunk az együvé hajolásban: az ő újságja csupán a mai Románia politikai-társadalmi in­­tézményrendszerétől független, polgármesteri hivataltól elnöki palotáig, de olvasójától soha. És ilyeténképpen az RMDSZ-től is független lenne, persze. Micsoda elbizonytalanodás-hullámot teremthet­ne, ha csak tájékozatlan emberek gondolják végig! Há­rom év alatt bebizonyosodott ugyanis, e szervezet csu­pán megújulva fog m­agyarságunk érdekképviseletévé válni, addig csak csalódásérzet lengi körül, a­mi ebben józan, fontosságát kévülről érző, de mégis kívülálló kri­tikai hang óhajtunk lenni. Útját, sorsát szigorú tekin­tettel követjük. Mert ha önmagunkhoz sem vagyunk szigorúak, ne csodálkozzunk, hogy mások lesznek szigo­rúak mihozzánk. Szeretnénk, ha lapunk a háromszéki magyarság in­formációs fóruma lenne, de nem tehetjük meg, hogy ne adjunk teret minden, e közösségből felgyűrűző véle­ménynek. Magyarságunkat nem eligazítani szeretnék válságos helyzetében, csupán mécseseket gyújtani sötét­ben, melyek léthelyzetét jelzik. Hadd lásson dologhoz mindenki saját lámpása fényénél, melynek világa amúgy is közös. Nem vagyunk próféták, igehirdetők. Sorsközösség vállalók csupán, annak mélyéről beszélek. Röpke felmérésünk alapján ha egy családban négy ember pillant újságba, több mint százezer ember olvassa a Háromszéket. A lap munkatársai, megköszönvén e három esztendőre visszanyúló bizalmat, hűségesek ó­­hajtanak maradni ehhez az együvé tartozáshoz, s anél­kül, hogy naponta elénekelnék a székely himnuszt, összközösségi szenvedélytől sem mentes szigorú tájé­koztatási fórumnak tekintik az általuk szerkesztett la­pot, néplapnak, de nem nevezik nevén mégsem ilyetén­képpen, mert egyszerűen nem tudják, mi a nép. Ma­gyarságot értenek alatta, összeset. Ezért csupán függet­lenségét hangsúlyoznák e magyarságnak, mely ugyebár nem tény még, és nem való. Ez lenne hát csupán az árva tét, amitől nem va­gyunk függetlenek: az erdélyi, jelesen háromszéki ma­gyarság múltja, jelene, jövője. Új évnek vágván, kérjük olvasóinkat, ha szeretnek, szidjanak is bennünket! FARKAS ÁRPÁD

Next