Háromszék, 1993. február (5. évfolyam, 803-822. szám)
1993-02-02 / 803. szám
ROMÁNIA ÉS AZ EURÓPAI Közösség Tegnap délután Nicolae Văcăroiu miniszterelnök Brüsszelben aláírta Románia társult tagkénti csatlakozását az Európai Közösséghez. A Trilateraléhoz viszonyítva több mint egyéves késéssel aláírt szerződés hazánk európai integrációjának első lépését jelenti. Az ez alkalommal tartott beszédében a miniszterelnök elmondta, hogy a romániai reform folyamatában bekövetkezett akadályok késleltetik annak megvalósítását. A társult tagsági státus a parlamentek ratifikálása révén válik véglegessé. A STRASBOURGBAN megkezdte munkálatait az Európa Tanács parlamentjének 44. rendszeres ülésszaka, amelyen mint különleges meghívott a román parlament küldöttsége is részt vesz. A SZERB HAJÓKONVOJOK, név szerint a Bihac, Orasac, Valebit, Kaimakalan, Kumanovo vontatók folytatják kísérletüket, hogy a több tízezer tonnás, kőolajtermékeket tartalmazó rakományukat az embargó ellenére Kisjugoszlávia kikötőibe juttassák. Az ukrán külügyminisztérium és maga Leonid Kravcsuk elnök cáfolta, hogy a kőolaj Ukrajnából származna. Állításuk szerint a hajók a Dunán „tankoltak“, és az orosz, bolgár, görög, ciprusi és török cégektől származó rakomány rendeltetése szerint Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és a volt Csehszlovákia területére kellene jussanak. Ugyanakkor kudarcot vallott a román hatóságok azon kísérlete, hogy a Calafatnál belépő hajókat feltartóztassák. A vaskapus zsilipeknél a forgalom rendes mederben folyik. JÚNIUS VÉGÉIG TART a szenátus és a képviselőház tegnap kezdődöttrendes ülésszaka. A napirendi pontok megvitatása és elfogadása után a szenátorok és képviselők interpellációi hangzottak el. TÖBB ELLENZÉKI politikus és újságíró tiltakozott Paul Everac tévéelnökké való kinevezése ellen. A tegnapi sajtókonferenciáján a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt egyik képviselője kijelentette, hogy nincsen semmilyen jogi alapja a kinevezésnek. A televízió fő műsoridejében tett kijelentéseket is ellenszenvvel fogadta az ellenzéki sajtó. SZERVEZKEDNEK A SZEKUSTISZTEK Gheorghe Ivaşcu volt szekuritatetiszt kezdeményezőbizottságot hozott létre az elnyomó gépezet volt tagjait tömörítő szervezet létrehozása érdekében. A Becsület, Méltóság, Demokrácia és Igazság Országos Ligája elnevezésű szervezet tagja lehet a volt szeku és a Román Hírszerző Szolgálat, a volt és jelenlegi belügyminisztérium, a külső és a katonai hírszerzés minden olyan tagja, akit méltatlanul mellőztek, üldöztek, illetve múltja miatt kompromittálnak. 1993. FEBRUÁR 2. NYÚJTÓDI PANASZOK NYOMÁBAN 99Ha kapni kell, akkor nyújtódiak vagyunk“ Nyújtód az 1968-as megyésítés óta közigazgatásilag Kézdivásárhelynek alárendelt község. A falu népének ebből a ,,nagy“ függőségből semmi haszna nem származott sem a diktatúra, sem a posztkommunista rendszer idején. Ha adót kellett fizetni, ha közmunkázni kellett, akkor a városhoz tartoztak, de ha netalán ők követeltek valamit, akkor már falusiaknak minősültek. Kézdivásárhely önkormányzatában Gajdó Gusztáv tanácsos képviseli a faluközösség érdekeit. Tőle érdeklődtünk a nyújtódiák legégetőbb gondjai felől. Gajdó Gusztáv elmondotta, hogy falusfelei panasza jogos és megalapozott. Máskülönben ők nem is követelnek kiváltságokat, csupán azokat a jogokat kérik, amelyek a városiaknak is kijárnak. Kézdivásárhelyen visszavezették a jegyrendszert az aragázpalack-cserére. A nyújtódiaknak — a Kőolajtermékeket Forgalmazó Vállalat helyi részlege szerint — nem jár tartály, mivel falusiak. E diszkriminatív intézkedés kb. háromszáz nyújtódi családot érint. „Ha adni kell, kézdivásárhelyie k vagyunk, de ha kapni kell, akkor már nyújtódiak vagyunk“ — mondja a tanácsos. A nyújtódi kultúrotthont lebontották, újjáépítéséhez nincs pénz. Ez is egy fájó pontja e faluközösségnek. Az autóbuszok programja szintén kifogásolható. Hét közben van, ahogy van, de szombaton és vasárnap több tucat ingázó kényszerül arra, hogy téli hidegben gyalog vagy biciklin induljon munkába és onnan haza. Szombaton egy reggeli és egy esti járat még létezik, ellenben vasárnap egyáltalán nem közlekednek az autóbuszok. Hét közben sem ritka, hogy az ingázók nem érnek be idejében a gyárakba. „55 lejes jeggyel és négyszázvalahány lejes bérlettel hogy nem jövedelmező a helyi szállítási vállalatnak ez a tíz km-es útszakasz?“ — kérdezi Gajdó tanácsos, aki 22 évig dolgozott a szállítási vállalatnál. A helyi tanácstól elvárjuk a fenti jogos panaszok mielőbbi orvoslását, mivel a nyújtódiakat önhibájukon kívül csapták a városhoz, ezért pedig nem tekinthetjük őket Kézdivásárhely „mostohagyermekeinek“. SOCNOM ISTVÁN Én nem tanúskodom... Január 18-án rokoni látogatáson voltunk Köröspatakon. Délután hat óra körül szalad egy kislány, hogy a „piros autó“ ablakait beverték. Rohanunk ki, közben már a szomszédos házakból is többen kijöttek. Mondják, hogy három ember ment felfele az utcán, s közülük egyik rácsapott az autóra. Szerencsére az ablakok ellenálltak az ütésnek, de a csomagtartó felhasítva, a visszapillantó tükör összetörve. Hívtam az összegyűlt embereket, jöjjenek, azonosítsuk a tetteseket, hogy jelenthessem a rendőrségen. A közelemben álló három fiatalember összenézett, majd kijelentették, nem jönnek, mert „félnek a cigányoktól". Elmentek. Majd egyik visszatért, s mondta, hogy a rongálók egyike a Sánta Béla fia volt. Nem a vezetékneve Sánta, hanem a járása. Ez ragadványnév. De tanúskodni — mondta — ő sem jön, sem a rendőrségre, sem a törvényszékre, mert fél tőlük. Ott lakik a faluban, agyon is verhetik. Gondoltam, jelentem az esetet a rendőrségnek, de a helyőrség irodáiban sötét volt. Az ügyet azért kívánom nyilvánosságra hozni, mert ez nem magánügy. Én eljöttem a faluból, az autómat megjavíttatom, de azt elhallgatni nem lehet, hogy egy maroknyi ember (jelen esetben a roma lakosság egy része) rettegésben tartja a falut. Nem kívánok általánosítani, hiszen köztudott, hogy a roma lakosság soraiban sok a derék, dolgos ember, de sok a törvényszegő, szabálysértő is. Éppen ezért nem a rendőrségen teszek panaszt, hanem a közvéleményhez fordulok, hátha társadalmi összefogással tenni lehetne valamit, és talán megmozdulnának azok is, kik a rendfenntartásért kapják a havi fizetést, jelesen a községi rendőrök. Mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy ha baj van valahol, ők tűnnek el leggyorsabban a színhelyről. BAKAI balázs Közöny vagy valami más Január 5-én este Kolozsvárról utaztam hazafelé. Brassóban éppen vonatot váltottam, amikor az emberi közöny — vagy tán valami más? ! — elokvens példájának voltam szemtanúja. A Szentgyörgy felé közlekedő esti vonat az ötödik vágányról indult, míg a hatodikról Bodzafordulóra. Ahogy a bodzafordulói utolsó vagonja is elhaladt, a szomszéd vágányon azonnal észrevettem a peron szélén heverő embert. Kezdetben nem is gondoltam semmi rosszra, de aztán meghallottam a szegény ember fájdalmas kiáltásait: segítsenek ! A vonat levágta a lábamat. Segítsenek, emberek ! A sepsiszentgyörgyi szerelvényen mindenki az ablakhoz tolakodott, de a sötétség miatt nem lehetett tisztán látni, hogy valójában mi is történt. Csupán egy férficsizma árválkodott néhány méterrel arrébb. A szórtólók közül valaki megjegyezte: — Nem kellene valamit tenni, értesíteni valakit? — Minek? A vonatunk mindjárt indul — válaszolta egy hang —, s úgy láttam, a jegykezelő már elment, hogy értesítse az állomást. — De vajon tényleg oda ment-e? — ötlött fel bennem is a kérdés. — Hátha nem is látta a balesetet, s a szegény ember elvérzik — gondoltam. — Minek ivott annyit, hogy ne tudjon lábon állni? — méltatlankodott valaki. — Igen, igen, biztosan tökrészeg ! — mondta másvalaki. Közben a könyörgő férfi előtt, a peronon terjedni kezdett a sötét folt. Néhány nő irtózva elfordult, és viszszaült a helyére. Voltak, akik tovább bámultak ki az ablakon, azt vitatva, hogy vajon honnan vágta le a vonata lábát, de senki sem próbált valamiféleképpen segíteni. Pedig a túlsó peron még mindig üres volt, nem jött segítség az állomásról, és a szegény embert egyre jobban elhagyta ereje. Az órámra néztem. Még volt pár perc az indulásig. Felálltam helyemről, és az ajtó felé igyekeztem. Közben egy férfi tűnt fel a szomszéd peronon, de tehetetlenül topogott a nyöszörgő ember mellett. — Csináljon már valamit ! — kiáltottam. — De vajon tényleg oda ment-e? — ötlött fel bennem. Levettem nadrágszíjamat, és odadobtam a férfinak, magyarázva, hogy hol kellene elkötni a lábát, aztán elrohantam az állomás felé. Az első vasutasnak elhadartam a balesetet, mire az ráérősen elindult az elsősegélynyújtó pont felé. Visszarohantam a vonatomhoz, amely már éppen kiindult. Már senki sem bámult ki az ablakon, a vagonban nyugodtan beszélgettek. Én még láttam az elalélt testet és a föléje hajló férfit. Ahogy felgyorsult a szerelvény, szomszédom megcsóválta fejét, és megjegyezte: — Még jó, hogy maga is nem járt úgy, amikor felugrott a vonatra! — S még a nadrágszija is ott maradt! — sajnálkozott a szemközt ülő utas... Hát én abban a pillanatban valamiért inkább kettőjüket sajnáltam, és nem a nadrágszijamat... KÉSZ CSABA LEVENTE A FAVORIT RT. FEBRUAR 8-AN ▼ersenyvizsgát tart 0 asztalos állások betöltésére. Érdeklődni a 31 18 26-os telefonon lehet (117) GELENCEI KÖNYV MAGYARORSZÁGON Népi gyógyászat „nyelvemléke“ „Az kinek a lába dagad. Az mogyorófa levelit főzd meg vízben, és az levivel mossad. Az levelit kösd reá kétszer vagy háromszor. Sanabitur." A magyar népi recept végén a latin kifejezés jelentése: meggyógyul tőle. Kozma Péter székely nemesember jegyezte fel a népi gyógyászat első receptjét, mégpedig 1727-ben, a háromszéki Gelence községben Aztán a kéziratos füzetet örökösei vezették tovább, összesen tíz székely gazda, 1895-ig. Ilyképpen 251 recept gyűlt össze, amelyek 99 növény gyógyhatását bizonyítják. Kevés ilyen, írott emléke van a népi gyógyászat, egyáltalán a kultúra áthagyományozásának, mint ez a Gelencén megőrzött receptkönyv. Egy-egy népballada,dal,mese változataiból kiolvasható hogy miként alakult a történet s vele a mesélők érdeklődése, műveltsége, erkölcsi ítélete. A népi receptkönyv ugyanennek a folyamatnak az írott bizonysága. Jelzi, hogy az „egyszerű“ emberek milyen gazdag tapasztalatokat szereztek, halmoztak fel és adtak tovább — családi használatra — a gyógyítás módjairól, a gyógyító füvekről. Ez a kézirat egy Bodor nevű család hagyatékából került elő, és Halászné Zelnik Katalin gondozásában jelent meg, az utókor tanulságára és bámulására.*) Gelence egyébként egyébről is igen híres falu a Székelyföldön. Árpád-kori kicsiny templomában a nevezetes Sz°nt László-freskó töredékei őrződtek meg. Az a képsor, amely a még királyfi Lászlót ábrázolja, amint a magyar lányt elrabló kun vitéz után vágtat, és legyőzi a viadalban. A történelmi legenda képi megjelenítése és a népi gyógyászat emléke fonódik öszsze a Kárpátok lábainál Jó ötlet volt a Szent László-feskó töredékének odaillesztése a XVIII. századi gyógyítás könyvének címoldalára. BEKE GYÖRGY * Gelence orvosló könyvecske. Antológia Kiadó, Lakitelek, 1992. AZ ASIROM RT. MEGYEI KIRENDELTSÉGE VERSENYVIZSGÁVAL ALKALMAZ 9 közgazdászt osztályfőnöki beosztásba, nyolcévi gyakorlattal 9 számítástechnikai szakembert (PC programáló) főiskolai végzettséggel, ötévi szakmai gyakorlattal. Bővebb tájékoztatást a 31 50 35-ös telefonon lehet kérni. (104) HÁROMSZÉK 2