Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)

1993-03-04 / 825. szám

1993. január—Áprilisra BÉRKIIIGAZÍTÁSOK Tegnap a kormány a január 1.— április 30. közötti időszakra érvé­nyes fizetési pótlékról, az országos minimális bruttó alapbérről, vala­mint a különböző nyugdíjakról tárgyalt. A kormány elfogadta az ezekkel kapcsolatos két határozat­­tervezetet. Figyelembe vették, hogy az említett időszakban az árak várhatóan 18,2 százalékkal emel­kednek, s ezt a növekedést a kor­mány felerészben, 9,1 százalék fi­zetési, illetve nyugdíjpótlék alak­jában állja. A 9,1 százalékos fize­tés­ és nyugdíjpótlék 3450 lejes havi bruttó összegnek felel meg. Az országos minimális bruttó a­­lapbért 16 600 lejben állapították meg. A gyermeksegélyeket fejen­ként havi 130 lejjel emelték meg. A korengedményes, teljes régiség után járó minimális nyugdíjat ha­vi 14 700 lejben szabták meg. A társadalmi biztosítási, korenged­ményes, teljes régiség után járó átlagnyugdíj havi 17 350 lej lesz. KÖNYVVEL-KÖNYVÉRT VETÉLKEDŐ OLTYÁN LÁSZLÓ FÁJDALMAS ÉS KILÁTÁSTALAN HADAKOZÁSA A KORRAL, AMELYBEN ÉLT ÉS SZENVEDETT Nem akarom félrevezetni az olva­sót: nem azért ajánlom egész telkem­ből és szenvedéllyel az olvasó figyel­mébe Oltyán László utolsó könyvét*, mintha zseniális, korszakalkotó iro­dalom tenne. De Oltyán Lászlónak mindenképp biztos és megérdemelt helye van a romániai magyar iroda­lomban, és ez az utolsó, megrendítő könyve, az Erdélyi elmebaj, ez az ön­életrajzi dokumentumregény késői és szerencsésebb korok olvasói előtt is nélkülözhetetlen és felzaklató tanú­­vallomás tesz arról, hogy a huszadik század második fele Romániájában milyen volt magyar újságírónak, ma­gyar munkásnak és egyáltalán ma­gyarnak lenni. És hogy milyen is volt Románia első igazi forradalma 1989 decemberében, amelyet már az első napon kisajátítottak a profi és céltudatos, cinikus helyezkedők. A könyvet a személyes gyötrelmek, megaláztatások súlyát hordozó olyan tanú vallomásának lázas, feszült iz­galma hajtja, akinek sem ideje, sem szándéka nem volt arra, hogy hatásos szerkesztésre, a szöveg művi csiszo­lására gondoljon; ő egyszerűen csak az igazságot akarta elmondani. De arra aztán nagyon ügyelt, s nemigen olvastam igazabb vallomást a mun­kássorsról, az újságírók világáról, a szeku zaklatásaitól gyötrődő, rettegő ember lelkiállapotáról, mint Oltyán László könyvében; a szerző hetedik kategóriás szerszámlakatosként került a marosvásárhelyi Vörös Zászlóhoz, ahol huszonöt évet húzott le, de 1988- ban már úgy érezte, hogy ezt nem lehet tovább csinálni; akkor már tel­jesen féktelenül tombolt az arany­­korszak a diktátort egekbe emelő har­sonák és a teljes erkölcsi és anyagi ellehetetlenülés, a már nem is rej­tőzködő, totális hazugság jegyében, visszament tehát a satupad mellé. Aztán személyesen átélte a forradal­mi eseményeket, sőt, részben egyik vezetője volt az 1989. december 21- én és 22-én felvonuló forradalmas tömegnek, és ott volt­ azok között, a­­kik megélték 1990-ben Marosvásár­hely véres márciusát, és személyes tanúi voltak annak, ahogy azt a ha­tra lépésről lépésre, a rendőrség és katonaság cinkosságával előkészítette. Nagyon szeretnénk, hogy minél több ember olvassa el, minél több ol­vasónk könyvespolcán kapjon helyet Oltyán László önéletrajzi dokumen­tumregénye. Ezért egy, tudomásunk szerint­ újszerű olvasási versenyt in­dítottunk. De erről részletesebben holnap, a Könyvvel a könyvért ver­seny szabályzatában. MATEKOVICS JÁNOS * OLTYÁN LÁSZLÓ: ERDÉLYI EL­MEBAJ — önéletrajzi dokumentum­regény. (Kaláka Könyvek, kiadja a Trisedes Press, Sepsiszentgyörgy, 1992) Máról holnapra össztűz Tőkés László ellen Szokásos balkáni zsibvásár követte Tőkés László püspök úr egyesült államokbeli, majd budapesti sajtó­­tájékoztatóján tett kijelentéseit. Jó hazai román szo­kás szerint, szövegkörnyezetéből kiragadva mutatta be a televízió a nyilatkozatot, s így ismét féligazságok és részszövegek ismeretében hördült fel a román közvéle­mény. S olyan egységesen, annyira tekintet nélkül po­litikai pártállásukra, hogy már észre sem lehet venni, ki tartozik a konzervatív nacionalista, kriptokommu­­nista erőkhöz, ki meg a magát demokratikus ellenzék­nek nevező koalícióhoz. Mert abban a pillanatban, mi­kor Stelian Tănase vagy Alexandru Popovici — kik a PSZP színeiben parlamentbe juttatott honatyák — C. V. Tudorhoz hasonlatos hangnemben szólnak, vagy Petre Roman, aki mostanság ellenzéki voltával szeret tündö­kölni, azt javasolja, hogy Tőkés László állítását egye­nesen az amerikai kongresszusnak címzett levélben kell megcáfolni, s felkérni a tengerentúli politikusokat, hogy­­ állításait ne vegyék komolyan, míg a parasztpárt ki­s­emelkedő politikusai úgy ítélik meg, hogy a belügymi­nisztérium kivándorlási statisztikáival be lehet bizo­nyítani, hogy nem vészes a magyar kisebbség emigrá­ciója, tehát Tőkés állítása nem valós, míg a liberális Dinu Patriciu úgy dühöng a képviselőház pulpitusán, hogy azt Vasile Văcaru is megirigyelhetné, míg a Ro­mánia liberă felületes és ellenséges hangú írásocská­­ban próbálja cáfolni Tőkés László azon állítását, hogy a román politika tulajdonképpen a század elejétől sem­milyen eszköztől nem riadt vissza, hogy megvalósítsa álmát, az igazi egységes nemzetállamot, addig mi kény­telenek vagyunk tudomásul venni, hogy bizonyos kér­désekben — amit a román politikusok és politikai kommentátorok szeretnek patetikusan nemzeti érdek­nek nevezni — tulajdonképpen alig van szájtartásbeli különbség a látszólag élesen szembenállók között. A szomorú csak az, hogy ezek a harsogó vezérszó­nokok és tollforgatók csak azt nem hallották meg az inkriminált nyilatkozatból, mely igaz, csak félmondat erejéig, de jelezte, hogy a Romániában zajló etnikai tisztogatást a püspök úr maga is minőségi szempontból másnak ítélte, mint a boszniait. Végcéljában minősítette azonosnak csak. S azt ezeknek a hangoskodó, rágalmat fröcskölő román hazaffyaknak is el kellene ismerniök, hogy itt a hetven éve változó politikai rendszerek, köz­tük, sajnos, a mai is, úgy viszonyultak a kisebbséghez, úgy rendezték az ország nagy ügyeit, olyan gazdasági, társadalmi döntéseket hoztak, hogy azok, ha nem is fizikailag semmisítették meg a nem románokat, de sorsukat, életüket mindenkoron egy fokkal nehezebbé tették, mint az átlag románét. A felháborító és szo­morú ebben az újabb Tőkés-ellenes össztűzben az, hogy még a demokratikusabb beállítottságú fennforgolódók sem képesek végre bizonyos mértékű önvizsgálatot vé­gezni, vagy legalább valamelyes beleérző képességgel végiggondolni, vajon hogyan is érezheti magát ebben az országban az a, mondjuk, csak 1 600 000 magyar, kinek naponta a legnemtelenebb rágalmazásokat kell elvisel­nie, és minek szépítsük a dolgokat, másodrendű állam­polgárként kell élnie. Hogy milyen szintű a beolvasztási akarat, hogy mi­lyen veszteséget jelent egy kisebbségi népcsoportnak a folyamatos emigráció, azt nagyon nehéz a túlsó part­ról szemlélve, azt a népet előítéletektől terhelten ismer­ve vagy még inkább nem ismerve, eldönteni. Ezért é­­rezzük úgy, hogy a Demokratikus Konvencióhoz tartozó politikusok, az ellenzéki újságírók ismét olyan ügyben nyilatkoztak, melyet tulajdonképpen nem ismernek. Akik még nevünkben beszéltek — Verestóy Attila és Tokay György —, bizonyára jobb szolgálatot tettek volna a magyar kisebbségnek, ha ismét nem óvatoskod­nak, ha nem magyarázkodnak, hanem pontos adatokkal, tényekkel, esetekkel, eseményekkel bizonyítják azt, a­­mit a szervezet tiszteletbeli elnöke valóban sokkoló ha­tású, de nem igaztalan nyilatkozatában tett. SIMÓ ERZSÉBET SEPSISZENTGYÖRGY 1993. MÁRCIUS 4. 825. SZÁM Szabadcrusitusban 20 LEJ Előfizetőknek 15 LEJ CSÜTÖRTÖK KORSZERŰ BELGYÓGYÁSZATI LABORATÓRIUMA LESZ KÉZDI­VÁSÁRHELYNEK AZ ALAPÍTVÁNY ÉS! A kézdivásárhelyi Szentkereszty Stefánia Kórházalapítvány áldásos tevékenységéről legutóbb a múlt év augusztusában adtunk hírt az új kór­házi élelmezési komplexum avatóün­­nepsége kapcsán. Az azóta eltelt fél esztendő megvalósításairól dr. Boga Olivér igazgató-főorvos, az alapít­vány elnöke tájékoztatott: " Időközben gyümölcsöző kapcso­latokat építettünk ki magyarországi, franciaországi, németországi kórhá­zakkal, jótékonysági szervezetekkel, a máltaiakkal, sőt Oxfordból és Argen­tínából is kaptunk anyagi támogatást. Alapítványunk mindenképpen életké­pesnek mutatkozott. Magyarországi kapcsolataink is nagyon hasznosnak bizonyultak. A budapesti Szent István Kórháznak és a Mocsáry-alapítvány­­nak köszönhetően a közeljövőben el­készül a gasztrolo-intesztinális en­doszkópos laboratórium, ami kb. négymillió forintba került. A gyomor- és patkóbéltükröket a Szent István Kórház, a többi felszerelést pedig a Mocsáry-alapítvány vásárolta meg számunkra. A személyzet­ kiképzését szintén a budapesti kórház vállalta el. Talán a jövő héten sikerül bein­dítanunk e korszerű laboratóriumun­kat. Ezzel a felszereléssel a belgyó­gyászat terén egy fantasztikusat lé­pünk előre. A belgyógyászati pavilon teljes re­noválását, bővítését és korszerűsítését is elkezdtük. A munkálat a mai csil­lagászati árak mellett eléggé borsos­nak mutatkozik, horribilis összegbe kerül. Egyik marosvásárhelyi orvos­professzor, amikor megnézte a bel­gyógyászat intenzív osztályának ter­veit és a meglévő felszerelést, kije­lentette, hogy bármikor szívesen fel­adná marosvásárhelyi lakását­, és át­költözne Kézdivásárhelyre, hogy ki dolgozhasson e nagyszerűen ellátot­t laboratóriumban. Az átalakítás lénye­ge az, hogy betegeinket a legjobb kö­rülmények közötti tudjuk majd kezel­ni, és személyzetünk is jobb feltéte­lek között tudja elvégezni nemes hi­vatását, a betegápolást. Az utóbbi időben egy kis problé­mánk is felmerült. Mindezt német barátaink látogatása alkalmával si­került tisztáznunk. Ugyanis én arra kértem őket­, hogy a ruhaszállítmás Lejegyezte: SOCHOM ISTVÁN (folytatása a 1. oldalon) (ALBERT LEVENTE felvétele) JELES ÉVFORDULÓ KÜSZÖBÉN JUSSÓT, 1224-1994 Jövő esztendőben első írásos említé­sének 770. évfordulóját ünnepli Rá­rót. Erdélyországban, de biztosan e nagy országban is, kevés település büszkélkedhet közel nyolc évszázados, okmányokkal is bizonyítható múlttal. Nem kevésbé azzal, hogy a település neve — Borait változatban — nem más dokumentumban említtetik, mint az Andreanumban, II. Endre magyar király adománylevelében, a szászok­nak adományozott országrész egyik hatái pontjaként.­­ A városi önkormányzat idejekorán készül a ritka jubileumra — e testület­nek ugyanis mandátuma idején nem lesz alkalma újabb kerek évforduló megünneplésének szervezésére —, ez­­ért a legutóbbi, február 25-i tanács­ülésen első számú napirendi pontként szerepelt­ az évfordulóval kapcsolatos témakör. Az előreláthatólag 1994 ok­tóberében sorra kerülő rendezvény­­sorozaton a tervek szerint — többek között — városcímer- és -zászlóava­tásra, „a város díszpolgára“ cím át­­nyújtására, Baróti Szabó Dávid bronzszobrának leleplezésére, tudo­mányos ülésszakokra, város-, művelő­­dés-, egyház-, iskola-, ipartörténeti előadásokra, képzőművészeti és vá­rostörténeti kiállításokra, városmonog­ráfia, kiadványok, képeslapok ki­adására és kirakóvásárra is sor ke­rül. Jeles bel- és külhoni személyisé­gek is meghívatnak. Temérdek mun-BENKŐ LEVENTE (folytatása a 2. oldalon)

Next