Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)

1993-03-12 / 831. szám

bizalmatlansági indítvány Tegnap délelőtt, a parlament két házának együttes ülésén Văcăroiu miniszterelnök és­ kabinetje vála­szolt a kedden előterjesztett kor­mányzási reformstratégia és az eddigi tevékenységük kapcsán fel­merült kérdésekre. Mivel a reform­­programot a demokratikus front és a kormány nem akarja a parla­ment szavazatával hitelesíteni és megerősíteni. Corneliu Coposu az ellenzéki pártok nevében bizalmat­lansági indítványt kezdeményezett a kormány ellen. ELMARADT A MARA BEIGÉRT hajop-­kód a Dunán. Ezt­ a szerb hajósok megtorlásként akarták al­kalmazni, mert Románia feltartóz­tatta a Szerbia felé tartó kőolaj­­szállítmányokat. Tegnap a Vaska­punál a folyami hajózás akadály­talan volt. NINCS AKADÁLY Az Európa Tanács romániai elő­adója, Friedrich König elutazása előtt tett sajtónyilatkozatában be­jelentette, hogy semmi akadályát nem látják annak, hogy hazánkat felvegyék az Európa Tanácsba. ÖTVEN VAGON MÉREG Németország megkezdte tegnap a Szeben környéki vegyi hulladék­anyagok visszaszállítását a környe­zetvédők felügyelete mellett. Mintegy ötven német vagonnal körülbelül negyvenkét tonna vegyi anyagot szállítanak el ezekben a napokban. VENDÉG ANNA KIRÁLYNÉ Tegnap délután Bukarestbe ér­kezett Anna királyné, I. Mihály román király felesége. Itt-tartózko­­dása alatt a királyné művelődési, egészségügyi és vallási intézmé­nyeket látogat meg, vasárnap részt vesz a délelőtt 10 órakor tartandó istentiszteleten, az eddig közzétett jelentések szerint felkeres egy többgyermekes munkáscsaládot­ és egy diákotthont is. A királyné hét­főn délután hagyja el az országot. Aláírták az országos SZINTŰ KOLLEKTÍV MUNKASZERZŐDÉST a Romániai Szakszervezetek Or­szágos Szövetségének, a kormány­nak és a munkáltatóknak a képvi­selői. A hosszasan elnyúló tárgya­lásokat­ mind a kormány, mind a szakszervezet sikerként könyveli el, s bíznak abban, hogy bizonyos mértékig és ideig­­megállítja az é­­letkörülmények romlása miatt megélénkült tiltakozó megmozdu­lás-sorozatot. NEM KÍVÁNNAK POLITIKAI TŐKÉT KOVÁCSOLNI A tanügyi szakszervezetek két­napos általános sztrájkjával kap­csolatban a Pro Universiada Szak­­szervezet, valamint az Oktatási Szabad Szakszervezet vezetői közle­ményben szögezték le, hogy a mun­kakonfliktus nyomán nem került sor tárgyalásokra, csupán ered­ménytelen vitákra, s elítélik az Oktatásügyi Minisztérium állás­pontját, amely megpróbálta meg­másítani a konfliktus igazi okát. A közlemény felsorolja az okta­tás legsúlyosabb gondjait, a pénz­ügyi nehézségeket, és leszögezi: „semmilyen politikai érdekünk nincs, és nem óhajtunk ahogyan ezt többször állították, e küzdelem­ből politikai tőkét kovácsolni. Ak­ciónk révén a fiatal nemzedék és a következő gén rációk csakis nyerhetnek s a felkészítés és ne­velés megtalálja a társadalomban a megérdemelt és kiemelt helyet.“ 1993. MÁRCIUS 12. Ebédet a gyermekeknek (folytatás az első oldalról) hogy milyen körülmények között él­nek tanulóink. A segélycsomagok időszaka bebizonyította, hogy még akkor sem a gyermekek élvezik azo­kat, amikor épp a rászoruló családok­hoz kerülnek — sok esetben a szülők eladták, majd elitták az órát. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az e­­gyetlen értelmes és sürgős dolog az volna, ha a rászoruló gyermek napon­ta egy meleg ebédet el tudna fogyasz­­tani, így indultunk az év őszén 50 gyermekkel innen az iskolából. Máso­dik évben 80, a Mikó- és a Mikes­­kollégiumból pedig 24—24 gyermeket tudtunk már ingyenes ebéddel segí­teni. Természetesen, a külföldről ér­kezett segélyek gazdaságos elosztásá­val.Az idénre ez közel a tízszeresére nőtt, és mind az öt várost, a gyere­kek vallásától és nemzetiségétől füg­getlenül, be tudtuk vonni az akció­ba. A szervezést összekötők révén bo­nyolítjuk le. Így Bodzafordulón Stan­­ciu Vasile, az 1-es számú Általános Iskola igazgatója, Baróton Dimény János líceumi igazgató, Kovásznán Fehér Zoltán, szintén a líceum igazga­tója, Kézdivásárhelyen Gábor Dezső, a Gábor Áron Szakközépiskola igaz­gatója az összekötő kapocs. A­­ gyer­mekek pontos elosztása: Sepsiszent­­györgy 478, Kézdivásárhely 125, Ko­­vászna 70, Bodzaforduló 40, tehát ösz­­szesen 773 meleg ebédet tudunk biz­tosítani. — Hogyan mérték fel a szükségle­tet, hogyan döntötték el, hogy ki kell részesüljön? — Az év elején, az, ösztöndíjakra leadott igénylések alapján, viszonylag pontosan le tudtuk mérni az állapo­tokat. Úgy ítélem meg, hogy a leg­súlyosabb eseteket ebben az évben nagyjából le tudtuk fedni. Vagy­­ minden iskolából azokat segítjük, a­­kik a legjobban rá vannak szorulva. Általában rendezetlen családok gyer­mekei, alacsony jövedelmű vagy sok­gyermekes családok részesülnek az iskolai év folyamán segítségben. A vélt vagy valós igényeket, ter­mészetesen, nem tudjuk kielégíteni — Mennyit költenek az idén erre az akcióra? — A jelenlegi árfolyamban számít­va erre az évre pontosan 14,5 millió lejt kaptunk, és ez előreláthatólag elég is lesz az iskolai év végéig. — Mennyiben egyeztetik a progra­mot más segélyszervezetekkel? — A Vöröskeresztnél kezdetben még nem tudták, hogy mennyit tudnak ilyen jellegű tevékenységre áldozni. Később összenéztük a névsorokat, és pontosan két­ esetben volt átfedés — természetesen, megvontuk a segítsé­get. A jövőben azt szeretnénk, hogy „megosszuk“ a feladatokat: ők in­kább az idősekre, betegekre, mi az iskoláskorú gyermekekre koncen­tr­­unk. Persze, hiányzik még egy át­fogó, konkrét és előremutató szo­ciális felmérés... Nagyon sok minden hiányzik még — tenném hozzá —, aminek okát a szülők felelőtlenségétől az egyre mé­lyülő, általános gazdasági válsághely­zetig terjedő sávon mindenhol megta­lálni. És ezen állapotok legnagyobb „vesztesei" a testben, lélekben és szellemiekben egyaránt fejlődést, te­hát odafigyelést igénylő és ennek el­lenére sokszor alapvető szükségle­teikben megkurtított gyermekek. (Egyik fővárosi sebész professzor panaszolta a minap egy tévéműsorban, hogy kép­telen előkészíteni a gyermekeket­ egy egyszerű, kurrens műtétre: fizikai mutatóik az átlag alatt mozognak, mert évek óta szó szerint­ kiflin és teán nevelkedtek.) De íme két rászoruló család „ada­tai“: Pál Béla családjában négy isko­láskorú gyermek van, az anya mun­kanélküli, az apa, mivel építkezésben dolgozik, a téli hónapokban szintén az. A Bölöni család öt gyermeke egy keresetre maradt, a nagymama négy ebédet visz haza. „...drágaság van, s szegénység...“ MAGASLES MI EZ? — Mi ez? — kérdezi már az elején a valamirevaló nyelvkönyv. — Mi ez? — kérdezi az Élet fölös szigorral, lehetne azért kedvesebb is, nagyvonalúbb is, elnézőbb is velünk, sokat szenvedőkkel. — Mi mi? — kérdezek vissza csökönyösen. „Ha egy kérdést fel lehet tenni, meg is lehet válaszolni azt­.“ (Wittgenstein) — Hát ez? Ez az egész? — Jaj, a hely, ahol élünk? Erdély. — De mi Erdély? — kérdezi az Élet! zordon fensőbb­­séggel a hangjában, mint Karinthy novellájában a jó ta­nár a rossz tanulót. — Mondottam már: a hely, ahol élünk! — Hogy mondják a ház azon részének, amelyik ki­csiny — vagy mindenesetre nem olyan nagy — és átlát­szó, hogy bejöhessen a házba a fény, s ki lehessen látni rajta? — Ablak. Fereastră. Das Fenster. — Ez az — örvendezik sunyin az Élet. — Most már jobb. Tehát Erdély egy nagyobbacska ablak a helyi omla­dozó hezon? — Mondjuk. Egy ideig kormos volt az üveg, se kinéz­ni, se benézni — beleskelődni — nem nagyon lehetett. A fény se igen szivárgott be. Olyan sötét lett Erdélyben, mint a bika szarvában vagy némely aktivisták fejében lehet. — Aktivista? Az mi? — A párti ügyeinek propagátora, aki... — És a Párt? — néz rám sunyin az Élet. — A Párt az a szervezet, amelyik azon ügyek intézé­sére és állandó megoldására, túlhaladására született, ame­lyek nélküle nem is léteztek volna. — S az ablaküveg? Mosd már kevésbé kormos? — Egy fenét. Ki bíbelődött még azzal is, hogy meg­pucolja? — És akkor? Mert most már látom, ki lehet látni, be is lehet nézni, és a fény is vándorol közöttetek, mint egy mohamedán kerengő dervis. — Betörték. Egyszerű, nem Erdély az az ablak, ame­lyiket betörtek, nem bajmolódtak üvege tisztába tételével. Vélhetőleg ennek fogjuk még sokáig inni a levét — fe­jezem be egyoldalú párbeszédemet az Élettel, aki nevetve balra(!) él... Ha én Erdély lennék, de ezt hagyjuk Én Erdély im­máron soha nem lehetek. Legfeljebb erdélyi. Egy erdélyi ablak. De nem. Az sem. Inkább ablakos. Közvetítő: túlha­ladott ideológiák és ordas eszmék között — Mi ez? — kérdezi a vakondokgyerek, kidugva fejét a napfényes réten a földből. — Hiszen ez olyan szép! S mi mégis ott lenn élünk. Miért?! — Mert az a hazánk — felel a vakondok­ édesanya. Hát ez az? Szidjuk édes Erdélyünket mennyit s mennyi­szer fölös idegességgel, bujkáló iróniával, felhalmozódó, más nemesi feladatokat nem lelő energiával. Pedig egy másfajta nézőpontból, mondjuk, a vakondokéból, ez is szép. NEKÜNK a legszebb. A hazánk... — Mi ez? — lép elő sunyin a paraván mögül az Élet, de én már nem válaszolok, csak körbemutatok, a mocskos utcákra, a megműveletlen mezőkre, az elfuserált gyárakra, az épületszörnyekre. Még minden megvan! EZ A HAZ­­ÁNK! BOGDÁN LÁSZLÓ Március 15. Erdővidéken (folytatás az első oldalról) Mózes Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsora. Ezt követően, 13.30 órakor ismét gyülekező lesz a Diák­­dombon, ahonnan a gyalogosok 13.45- kor, az autóbuszok 14 órakor indulnak a véczeri emlékműhöz, ahol a 14.30 órakor kezdődő ünnepi megemléke­zés során beszédet mond Nagy Károly, az erdővidéki református egyházme­gye esperese, Kötecz József felsőráko­­si unitárius lelkész, Ferenc István baráti római katolikus plébános. Fel­lép a Zathureczky Dalárda, szavala­tok hangzanak el. ERDŐFÜLEN Hétfőn, március 15-én a helyi re­formátus templomban ünnepi istentisz­teletre kerül sor, melynek során az eddig ismeretlen székely vértanúra, Nagy Józsefre, a fülei vésházror 48 as „puskamívesére“ emlékeznek. Az ün­nepély meghívottja Kisgyörgy Zoltán újságíró, Erdővidék és Nagy József életének és munkásságának fáradlmat­­lan kutatója. A megemlékezést a Nagy József emlékére állított kopjafa lelep­lezése és koszorúzása zárja. Az ünnep­­ség szervezői és anyagi támogatói: az erdőfülei református egyházközség, az iskola, az RMDSZ, a Delney kft., az óvoda a református nőszövetség, a Vöröskereszt, az erdészet és számos erdőfüles magánszemély. KÉZDISZENTKERESZTIEK A KÓRHÁZBAN Apa és fia fejszével támadt Március 7-én, vasárnap 20 óra 10 perckor három kézdiszentkereszti se­besültet utaltak be a kézdivásárhelyi kórház sebészeti osztályára. Opra Ferencet (37 éves) a jobb lábszár­csont darabos törésével és számos ü­­tési nyommal, feleségét, Opra Sarol­tát (35 éves) horm­lokcsontsérüléssel és fején tíz cm-es nyílt sebbel, Bandi Szilvesztert (35 éves) pedig koponya­sérüléssel és több kisebb sebbel szál­lították kórházba. Február 9-én Opra Ferencet a me­gyei kórházba szállították. Aznap Bandi Szilvesztert a sebészeten ke­restük fel. Az övé a szó: — Vasárnap este 19 óra körül a kocsmában voltam Tódor Bélával és Bokor Mihállyal, ahol megittunk két­­két üveg sört. Azelőtt juhokat nyír­tunk. Elindultu­nk hazafelé. Még nem értünk a Pál Vincéék kapuja elé, a­­mikor valami maszkatolást hallottam a hátam mögött, és mire megfordul­tam, hatalmas ütés érte a fejemet. Térdre estem, és így kaptam a má­sodik fejszecsapást. Elájultam. A kórházban összevarrták a fejemet vagy négy helyen, de a jobb szemem, alatt és az ajkamat is varrni kellett. Ma filmezték le a fejemet, hogy lássák, nincs-e koponyatörésem. Visszatérve az esetre: miután engem leütöttek, Tódor Béla elszaladt, mivel már azt gondolta, hogy meg is haltam. Bement Opra Feriékhez, a komámékhoz, a 43. szám alá, hogy jöjjenek és csinálja­nak velem valamit. Odajöttek mind­ketten. Ez lett a vesztük. Akkor tá­madták meg őket, szintén a fejszével. Ketten voltak, apa és fia, idős és if­jabb Pál Vince. Azóta sem tudom, honnan kerültek elő, én legalább egy hónapja nem is találkoztam velük Hogy miért vágtak fejbe, még mindig nem tudom. Fejszével támadtak rám. Már akkor este kiszállt a megyei rendőrség bűnügyi osztálya. Hétfőn is a faluban maradtak. A tegnap be­hozták ide, a kórházba az ifjabbik Vincét szembesíteni velem. Ő azt állította, hogy egyedül csinálta, pedig ketten voltak, a többiek az apját is látták. Azt mondja, hogy valami ku­tyát vezetett be a kapujukon, és én állítólag hozzárúgtam a kutyához. Én nem láttam akkor este sem kutyát, sem embert. Középen haladtam, úgy ütöttek fejbe hátulról. A bikát is le lehet ütni fejszével, az is elesik, nem? Eddig a történet. Az ügy­ kivizsgá­lása folyamatban van. SOCHOM ISTVÁN UAHUtoba EK 2

Next