Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)

1993-03-12 / 831. szám

CURZIO MAJD.APARTE KAPUTT (35.) A völgy maga szűk, világos, alacsony, kopasz dombok fogják körbe: itt-ott látni csak rajtuk egy akácost, néhány szőlőt meg sovány gabonaföldet. Meleg szél fújt, érdes, mint a macska nyelve. A termést már betakarították, a tarlók sárgán csil­logtak a párás és tikkasztó napon. Porfelhők száll­­tak fel a völgyből. 1941 júniusának végén jártunk, néhány nappal a nagy iaşi-i pogrom után. Podul Iloneibe tartottam autón, a iaşi-i olasz* konzul. Sár­­tori társaságában, akit röviden csak „márki"-nak hívnak az emberek, és velünk egy Lino Pellegrini nevű derék fiú is, egy „marha fasiszta”, aki fiatal feleségével lasi­ba jött Olaszországból a mézeshe­­tekre, és Mussolini lapjaiba írt rajongó cikkeket Antonescu marsallról, a „vőrös kutyáról", meg Mi­­hai Antonescuról s a többi véreskezű gazfickó­­ról, akik romlásba vitték a román népet. A leg­­szebb fiú volt a moldvai nap alatt, az erdélyi he­­gyek s a Duna torkolata között: megőrültek érte a nők, az ablakhoz futottak, kiálltak az* üzletek kü­­szöbére, ha éppen arra ment, és sóhajtozva mondat­gatták, hogy „ah frumos! frumos! — de gyönyörű, de gyönyörű!". De „marha fasiszta” volt, én meg, persze, kis­sé féltékenykedtem rá, szerettem volna, ha jóval csúnyább és kevésbé fasiszta, és magamban megve­­tettem, mindaddig, amíg végig nem néztem, mint ugrik neki a iasi­i rendőrfőnöknek, és vágja a po­­fájába, hogy „rohadt gyilkos". A mézesheteire jött Iaşi-ba, ahová csak úgy hullottak a szovjet bombák, az éjszakáit mindig az adapostban, az elhagyott ó­­temető sírjai közé vájt óvóhelyen töltötte felesé­­gestől. Sartori, a márki flegmatikus nápolyi volt, békés és lusta ember, de a nagy iaşi­i pogrom éjfe­­lén még ő is sokszor a vásárra vitte a bőrét, hogy néhány száz szerencsétlen zsidót kimentsen a csend­­őrök karmai közül. Most mindhárman útban vol­tunk Podul Ilonei felé, megkeresni az olasz konzu­látus házának tulajdonosát, egy előkelő zsidó ügy­­védet, akit a csendőrök puskatussal félholtra ver­­tek a konzulátus kertjében, majd magukkal cipel­­ték, hogy másutt végezzenek vele. Nem hagyhatták ott, a földön, különben bebizonyosodott volna, hogy az olasz konzulátus területén öltek meg a román csendőrök egy zsidót. Meleg volt, a kocsi csak lassan haladhatott a csupa gödör úton. Szénanátha gyötört, és szünet nélkül tüssz­ögtem. Légyfelhők zümmögtek dühösen körülöttünk. Sartori a zsebkendőjével hessegette őket, csak úgy csurgott róla a veríték. — Milyen gyötrődés — mondta — hullát nyo­mozni ebben a hőségben, egyetlen hullát a sok­ezernyi közti, ami egész Moldvát ellepi! Mintha gombostűt keresne az ember egy szénakazalban. — Sartori, az istenért, ne beszéljen előttem szénáról! — szóltam, és tüsszentettem rá egy nagyot. — Ó, Jézusom, Jézusom — mentegetőzött —, egész elfeledtem, hogy magának szénanáthája van. És részvéttel nézte vértolulásos arcomat, violaszín orromat, vörös és duzzadt szemhéjamat. — Ne is mondja — folytattam —, maga igenis szeret hullát nyomozni, vallja be, hogy szeret, ked­­ves Sartori. Maga nápolyi, és a nápolyiak szeretik a hullákat, a temetést, a sírás-rivást, a gyászt, a temetőt. Maga szeret temetni. Igaz, hogy szereti a holttesteket, vagy nem igaz, Sartori? __ Ne ugrasson. Malaparte. Ebben a forróság­­ban nagyon is jól elnélkülözném ezt a hullakere­­sést. De hát megígértem a feleségének meg a lá­nyának, az ígéret pedig adósság. Az a két szeren­csétlen nő még reméli, hogy él az öreg. Magának mi az érzése? — Hogyan gondolhatja egyáltalán, hogy még élt, hisz hagyta, hogy ott, a szeme láttára verjék agyon, és még csak nem is tiltakozott. Most már értem, miért olyan kövér maga, mint egy hentes. Mondhatom, szép dolgok történnek az Olasz Ki­rályság iasiai konzulátusán. — Ide figyeljen. Malaparte, ha Mussolini igaz­­ságos lenne, akk­or a történtek után nagykövetet csinálna belőlem. — Mit nagykövetet! Külügyminisztert. Egyéb­ként fogadok, hogy maga az ágya alá dugta azt a hullát. Mondja meg őszintén, Sartori. Tudom úgy­is, hogy csak akkor alszik jól, ha hulla van az ágya alatt. (folytatjuk) 1993. MÁRCIUS 12. // KÁRMENTŐ . A“ sajtó lllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllll * Mostanság gyakran megtörténik, hogy még (elv)baráti körökben is rosszul érzem magamat, amikor „A” sajtóról beszélnek. Ide s­tova több mint harminc éve térülök,fordulok jómagam is „A” sajtóban, mindjárt tíz esztendeje státus szerint is újságíró volnék, többféle szövetség tagja. Nem hagytam ott az újságot nyolcvankilenc végén és kilencvenben sem, a­­mikor a napi írásbelizás mellől arrébb szólított a demokrácia, s ezen belül a magyarság, az itt élő népek ügyének szolgálata. Kérem, ne a „nagy szót” olvassák ki belőle. Sőt, a fordulat bizonytalanságainak zűrzavarában az e­­gyedüli és nagy tömegeket eligazítani képes, magatartások formálására, cse­lekvési lehetőségek irányának jelzésére alkalmatos eszköznek tartottam. És nem egymagam tettem ezt. Lapunk országosan is első volt, amellyel, bizony nem egykönnyen és bizony a zsebünkig érő áldozatokkal is, független néplappá sáncoltuk el magunkat. Nem olvasóinktól, hanem a körülöttünk és a világban bujkáló hitványságoktól. Ezért borzongok bele, amikor hal­lom, hogy ismét valami rosszat művelt ,.A” sajtó. így, általában. És „Az” újságírók. így általában. Csúsztatnak, kihagynak, csonkítanak, ferdítenek, manipulálnak, s tudja az ördög, mit nem művelnek. így, általában. És ez engem — bennünket — nemcsak sért, hanem megaláz. Mert „A” sajtót ír­hatja, szerkesztheti a maga szája íze szerint bértollnok mancsaival Pău­­nescu, C V. Tudor vagy a nagyromániás Haidu Victor is. Állítólag ezek is „újságírók” Az viszont igaz, hogy ez is sajtó. Az „újságíró” lehet gennyedt, szemforgató, kenetes gazember, van a titulust bitorlók között olyan, aki po­loskaként mászkálja össze a tényeket, jelenségeket, vérét szívja esemény­nek, hírnek, de van, aki a legyengült, beteg szervezetet (kisközösségit, tár­sadalmit) gyógyítani, egészségessé építeni szeretné. Mi, újságírók nem va­gyunk tehát úgy, általában „A” sajtó. Többségünk tudja, mi a dolga, mekkora a hatalma ás milyen mértékű a felelőssége. Ne „Asajtózzanak" le tehát bennünket, szólítsanak A nevünkön inkább, s azokat is, akik bito­rolják a sajtó- meg az újságíró-hivatást, -nevet. Erre a kifakadásra — a­­mennyiben annak minősül — éppen jókor kerül sor: március 15. a sajtó­­szabadságot hivatásunk és tisztességünket örökre a jogok egére emelő nap, a demokrácia, a világszabadság tizenkét pontos, a történelemhez benyújtott folyamodványok egyike. Mi ehhez tartjuk magunk. SYLVESTER LAJOS A HÁROMSZÉK­I Könyvvel-könyvért verseny Oltyftn László: Erdélyi elmebaj 1. Király Károly első beszédében (december 22-én) többek között azt javasolta, hogy mivel a munkások forradalmi menetében szép számmal vannak románok is, magyarok is, ezt a menetet nevezzék el... Milyen nevet javasolt a forradalmi menet felkért vezetője, aki mindvégig az élen haladt? 2. A forradalom ellopásának pilla­nata Marosvásárhelyen már az első napon bekövetkezett: „Néztem a bol­dogságtól őrjöngő tömeget. És mit ad Isten, a szomszédos kultúrpalotában kinyílott egy ablak... és egy vastag, csiszolt férfihang lekiáltott a tömeg­hez: Fraţilor! Testvéreim! No, aztán arra a szóra, hogy testvéreim, a tö­meg éljenezni, hurrázni kezdett... Az a tömeg, amely kivívta ezt a győzel­met, de a két napja tartó tüntetés alatt ez a vastag férfihang nem szó­lalt meg sehol! Gsaik most! Bejelent­ve, hogy mindjárt megalakítják ezt és ezt a bizottságot...” Milyen foglal­kozása volt ennek az úriembernek? 3. A forradalom győzelmének el­ső napján Oltyán azt mondta Király Károlynak: „Ilyenkor legfontosabb az újság! Az új lap!” Mennyi idővel ez­után vették fel a Vörös Zászlóból alakult Népújsághoz* (195 olvasó ezt kérő, közös levelének köszönhetően)? 4. Egy jelenet a fekete márciusból: „A szülészettel szembeni úton egy fiatal fiú rohan lefelé a főtér irányá­ba. Riadt és villámgyors, mint a va­dászkutyák elől menekülő nyúl. Lent az aljban, fejüket fölkapva, máris ké­szenlétben várják a fiút a román tün­tetők (—) öklök emelkednek a ma­gasba, majd le is sújtanak a rémü­lettől kiáltani se tudó fiúra. Pillana­tok múlva leteperik a földre. Követ­keznek a rúgások. Ki ahol éri. Rúg­ják a fejét, a bordáját, van, aki a gyomrába tapos. Az Arta mozi előtt, pár méterre tőlem, rendőrségi mikro­busz vesztegel. Többen vannak ben­ne” Nos, közbeavatkoznak-e, vagy sémi­t. Nehogy azt gondolja valaki, hogy Oltyán László nacionalista volt! Egy idézet a könyvéből: „A főtéren ugyan­azokkal a jellegzetes külsejű emberek­kel találkozom... Honnét jöttek!?... Mert én a tősgyökeres marosvásár­helyi embert ismerem. Azaz, könnye­dén felismerem. Mégpedig arcáról, já­rásáról, öltözködéséről. És amit tudok róluk: soha az életben nem emeltek kezet a magyarokra. A tősgyökeres vásárhelyi román nem verekszik, nem gyilkol, de főképp, gondolkozik! Ne­kem számlálatlan román cimborám­, barátom volt már gyermekkoromban, akikkel egyszer románul, máskor ma­gyarul beszélgettünk ... S azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi románt nem lehet öldöklésre, gyilkolásra, gyűlölkö­­désre befogni, semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy erre a célra más helységekből kellett hozni végrehajtókat...”- Melyik oldalakon található ez az idézet? JELCI­n KOMPROMISSZUMRA KÉSZ Az orosz népképviselők gyűlé­sének konzervatív többsége hajlik arra, hogy mondjanak le az orosz elnök és a képviselők között de­cemberben létrejött megállapodás­ról a népszavazással kapcsolatban. Az Oszkantyino televízió jelentése szerint a Legfelsőbb Szovjet igen kemény hangú jelentést terjesztett elő, s úgy ítélte meg, hogy a tör­vényhozó hatalom túl nagy en­gedményeket tett a kormánynak. Borisz Jelcin szóvivője ugyanennek a tévéállomásnak azt nyilatkozta, hogy a kialakult helyzet rossz i­rányba sodorhatja az országot Jel­cin kompromisszumkészségét bi­zonyítva határozattervezetet kezde­ményezett, mely a gazdasági ne­hézségek megoldására helyezi a fő hangsúlyt, de tegnapi beszédében erős elnöki hatalom biztosításáért szállt síkra, leszögezve, hogy két út lehetséges: a nemzeti megbéké­lés vagy a szétesés, ha egy harma­dik erő győz, az tönkreteheti O­­roszországot. Újra kifejtette, hogy az alkotmányos népszavazás az e­­gyetlen út a válság rendezésére. A miniszterelnök a rendkívül sú­lyos gazdasági helyzetről tartott előadást, s realista reformterv ki­dolgozására tett felhívást. Haszbu­­latov, a parlament elnöke kemény szavakkal bírálta Jelcint, és ja­­vasolta a külügyminiszter és pri­vatizációs ügyi minis­zter leváltását is. A Népképviselők Kongresszusa elfogadta azt a határozattervezetet, melynek értelmében nem tartanak áprilisban népszavazást. A kong­resszus elutasította Borisz Jelcin, valamint a köztársaságok elnökei­nek is egy-egy reformtervezetét. AMERIKAI REPÜLŐGÉPEKRŐL tizenegyedik alkalommal juttattak el élelmiszer- és gyógyszercsomago­kat Kelet-Boszniába, majd a gépek incidens nélkül visszaérkeztek a Frankfurt melletti amerikai légi támaszpontra. UTOLSÓ PRÓBÁLKOZÁS Mitterrand, Franciaország elnöke tegnap délután találkozott Cyrus Vanca-szel és Lord Owennel, a Ju­­goszlávia-konferencia társelnökeivel, valamint Milosevics szerb elnökkel, úgy ítélik meg, hogy ez volt az u­­tolsó próbálkozás arra, hogy Belg­­rád bebizonyítsa jó szándékát a válság békés rendezésére, hisz Mi­losevics kellő befolyással rendelke­zik, hogy rábírja a boszniai szer­­beket a Vance­ Owen-féle békeja­vaslat elfogadására. N­ARC A KORRUPCIÓ ELLEN Újabb hullámokat vetett az olasz politikai botrány. Letartóztatták a Szénhidrogének Közhivatalának el­nökét, valamint az Állami Kőolaj­ipari Vállalat egyik fontos tisztség­­viselőjét A vád ellenük az, hogy az előbbi hivatal az utóbbi időben körülbelül 4,5 millió francia frank,­kal támogatott több pártot, köztük a szocialista, a keresztény­demokra­ta, a szociáldemokrata és a republi­kánus pártot. Az eddig letartózta­tottak és vádlottak száma megha­ladja az 1000-et. Politikusokról, képviselőkről, üzletemberekről ás más magas tisztségviselőkről van szó. Ez a korrupcióellenes akció példa nélküli mind az olasz, mind az európai közéletben, de úgy íté­lik meg, szükség volt rá HÁROMSZÉK­I

Next