Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)
1993-03-17 / 834. szám
ó vetőmag , jó áron Február végén megjelent a szakminisztérium utasítása a gabona-, ipari meg takarmánynövény-vetőmagvak áraival kapcsolatban. Az ártáblázat a termelők többségét bizonyára érdekli, mivel hótakaró ide vagy amoda, de márciusban vagyunk, s a tavasz közelebbről beköszönt. Az árak a minőségtől, biológiai besorolástól (szuperelittől második elszaporításáig) függően változnak, s a forgalmazást az uzoni vetőmagközpont, a SEMROM vállalkozás bonyolítja le. Gabona. A búza, rozs ára (az őszre is gondolva) 56—73 lej/kg, tavaszbúza 83—107, takarmányárpa 4)—65 lej, őszi árpa 53—71, sörárpa 70—90, zab 66—85, köles 54—71, magnak való cirok 50—60 lej, míg a nemesített fajtáké 141—328, seprőcirok 84—100, cukorcirok 65, kezelt hibridkukorica-vetőmag 493—553, tömegtermesztésre szánt kukorica 150—330 lej kilogrammonként. Ipari növények Napraforgó 138— 170, olajlen 179—243 lej/kg. Hüvelyesek: Bab 155—190, szemes borsó 104—124 lej/kg. Takarmánynövények: Takarmányrepce 57—78 lej/kg, tavaszi bükköny 109—129, őszi bükköny 89—109, lucerna 843—1005, There 769—930, fehér here (legelő-feljavításra) 947—1144, baltacím 327—444, facélia (méhlegelő) 327—444, szarvaskerep 977—1144, fűmagvak (francia, angol, olasz perje, csenkesz, csomósebir stb.) 99—295, takarmányrépa 375—1424, karórépa (takarmánykaralábé) 287—183, takarmánymurok 417—1037, takarmánykáposzta 491—970, takarmánytök 642— 1362 lej/kg. (ALBERT LEVENTE felvétele) akemberek Fóruma Merev vetésforgót vagy keret vetésforgót? A vetésforgónak a növénytermesztésben négy jellemző alapeleme van: növényi összetétel (vetésszerkezet), a növények aránya, sorrendje és körforgása vagy a rotáció. Vegyük sorba. Összetétel: a gazdaságban egységesen milyen növényeket termesztünk. Arány: a növényfajok az adott területből mekkora részt foglalnak el, százalékban. Sorrend: növényeink adott területen, térben és időben, hogyan következnek egymás után. Körforgás: években kifejezett időtartam, amely alatt a vetésforgó összes növényeit, adott sorrendnek megfelelően, valamennyi területrészen vagy szakaszon termesztjük. A vetésforgó a növénytermesztés olyan tervszerű rendszere, amelyben a növények összetétele és aránya hosszabb időszakra állandó, a növényeket térben és időben előre kidolgozott sorrend szerint termesztik, és ezek a meghatározott évben ismét visszakerülnek eredeti helyükre. Ez a klaszszikus, vagyis szilárd vetésforgó. Ilyen például a mi vidékünkön, régen jó eredménnyel alkalmazott norfolki négyes vetésforgó, a következő növényi sorrenddel: cukorrépa, tavaszi árpa vörös here alávetéssel, vörös here, őszi búza. A vetésforgó ismertetett formája, ahol, a növényi összetételt és arányt tekintve, főleg a sorrendet, hosszú időre változatlanul betartják, kevés magángazdaságban lehetséges természeti vagy gazdasági okok miatt. Ezért a szilárd (merev) vetésforgó helyett úgynevezett keretvetésforgót állíthatunk be, s ebben az esetben a mereven megszabott növények helyett azonos agrotechnikai igényű növénycsoportokat tervezünk termesztésre. Például az említett négyéves vetésforgó alábbi változatát tekinthetjük rugalmasabbnak: 1. kapásnövények, 2. tavaszi kalászosok vörös here alávetéssel vagy nélkül, 3. pillangós virágú növények (lencse, borsó vagy vörös here), 4. őszi gabona (búza vagy árpa). A keretvetésforgó nagyobb lehetőséget teremt a változtatásokra az alapelvek lényegesebb módosítása nélkül. A szántóföldi növénytermesztés fejlődése során a vetésforgóról különböző vélemények alakultak ki. Külföldi és hazai szakemberek bizonyítják a vetésforgás gazdálkodás agrobiológiai, üzemszervezési és gazdasági előnyét az évente változó arányú és összetételű, spekulatív növénytermesztési rendszerrel szemben. Az érvek alapján a vetésforgón alapuló növénytermesztés szükségességét többfélével indokolhatjuk. A talaj termékenységének fenntartása, illetve fokozása csakis a vetésforgóra alapozó növénytermesztési rendszerben lehetséges. Ismeretes, hogy egyes növények, növénycsoportok hátrányosan hatnak a talajra, s ezt más növények hatásával egyensúlyozni lehet. A talaj sokoldalú kihasználása több növény váltásos termesztése esetén jobban biztosított, mint monokultúrában, mivel az utóbbi a talaj tápanyagait egyoldalúan használja fel. A talajvédelem, az erózió elleni védekezés így lehetséges. A vetésforgó a növényvédelem és a gyomok elleni küzdelem legolcsóbb eszköze. A minőségi vetőmagtermesztés monokultúrában nem valósítható meg. A magas biológiai értékű retróburgonya termesztésének elengedhetetlen követelménye az, hogy ugyanarra a területre csak négyévenként kerüljön burgonya, ellenkező esetben a talajfertőzésből származó betegségek és kártevők rontják a gumó minőségét. Az ésszerű talajművelés és trágyázás terméshozamra gyakorolt hatékonysága vetésforgón alapuló növénytermesztés esetén jobban érvényesül. Az istállótrágya mellőzése, a nagy mennyiségű műtrágya egyoldalú használata csökkenti a talajúrét intenzitását, leromlik a talaj szerkezete, vízáteresztő képessége és vegyhatása, ami terméscsökkenést okoz. Csökken a talaj humusztartalma, amit meg kellene őrizni az utókor számára is. Pedológusok szerint ahhoz, hogy a talaj humusztartalma természetes úton egy százalékkal növekedjék, több száz év szükséges, ellenben egyoldalú kihasználással, szervesanyag-utánpótlás, trágyázás nélkül elégséges néhány évtized ahhoz hogy egy százalékkal csökkenjen a humuszkészlet. Ezért figyelmeztetnek az agrártudósok: ne feledkezzünk meg, hogy az utódaink, unokáink földjén gazdálkodunk, és nem mindegy, hogy azt milyen állapotban adjuk át. A pillangós virágú takarmánynövények beiktatása a vetésforgóba három lényeges problémát oldhat meg. Hektáronként 100—300 kg nitrogént juttat a talajba; hozzájárul a takarmányalap fehérjével való gazdagításához, 300—400 kg fehérjét biztosít hektáronként, ami kb. 6000 liter tej nyersanyaga; a talajszerkezetet is javítja a pillangós növény. A régi mintagazdák ismerték a pillangós virágú növények (here, lucerna, borsó, lencse stb.) szerepét a talajerő fenntartása, a talajszerkezet javítása szempontjából, és ahogy Beczály István gazdász kollégával elbeszélgettünk, azt is tudták, hogy minden egy hektár szántóföldre számítva egy számos állatot kell tartani ahhoz, hogy négyévenként egyszer 40 tonna istállótrágyával megtrágyázzák a szántóföldjüket. Egy tonna istállótrágya (érett állapotban) kb. 6 kg nitrogént, 8 kg foszfort, valamint 3 kg káliumot tartalmaz. A 40 tonnás trágyázással hektáronként több mint 650 kg tápelem jut a talajba, 3—4 évre kiterjedő hatással. Javul a talajélet és a talajba jutott szerves anyagok felbontása tápelemekre, amit a talajban levő mikroorganizmusok végeznek el. Egy köbcentiméter talajban több mint 100 millió szerves anyagot bontó mikroorganizmus található. A vetésforgón alapuló növénytermesztés környezetvédelmi szempontból is előnyös, ugyanis monokultúrás gazdálkodással a több éven át egy irányba ható növényvédő szerek használata fokozhatja környezetvédelmi gondjainkat. Egyszóval, a vetésforgó távlatilag lehetőséget ad a biogazdálkodásra, amivel közelebbről még bővebben is foglalkozunk. Az előnyöket még lehetne sorolni, de hatékonyabb, ha az elmondottak alapján a növényter- emesztő gazdák maguk győződnek meg, saját hasznukra, az előnyökről. VERES LÁSZLÓ 1993. MÁRCIUS 17. Heséveltsük el a mákot Torja — a kollektív gazdaság megalakulása után — ismertté vált máktermesztéséről. A növényt kedvelték az emberek, ápolási munkáit a leghamarabb megkezdhették, betakarítását az augusztusi meleg és száraz időszakban aránylag könnyen elvégezhették. Vagon tételekben termelve, szép összegeket hozott a gyógynövényfelvásárló központból, s még a tagoknak is jutott laskához, kiflihez, kalácshoz, egyéb tésztafélékhez. A torjai asszonyok a piacon is árulták a felesleget. A nagyüzemi termelés öszszeomlásával a máktermelés is megingott, pedig jelenleg a piac, a közfogyasztás, de még a kiviteli cégek is igénylik. Nem kellene lemondani róla, mert a kisgazda is jól meg tudja termelni, könnyebben, mint a burgonyát vagy más kapásnövényt. Nem igényel sok vegyszert, nagygépek sem szükségesek műveléséhez. Néhány négyzetmétertől hektárokig bárki termesztheti, ha gyommentes és ősszel megszántott, jó táperejű talaj áll rendelkezésére. A vetőmag menynyisége és annak értéke a legkisebb, s így a befektetés is utolérhető. Néhány áron kézzel is elvethető, nagyobb területen megfelel a fogatos vetőgép, ha homokkal keverjük a magot. A kisgazda megtermelheti nemcsak saját szükségletére, hanem piacra is. Szerződhet a gyógynövénybegyűjtő vállalattal bármilyen menynyiségben, ott értékesítheti a szemtermést, de még a máktok is átadható. Néhány szakmai tudnivalót érdemes feleleveníteni. Válasszunk ki középkötött vályog- és homokos vályogtalajokat, melyek jó táperőben vannak, s meszet is tartalmaznak. A foszfortartalmú műtrágyák kedvezően befolyásolják a terméseredményeket A mákot csak őszi mélyszántásba vessük. A legkorábban vetjük a mákot, hogy ahólevében csírázzon. 3—4 C fokon megindul a csírázási folyamat, ezért, amint a talaj felszíne annyira szikkadt, hogy rá lehet menni, megkezdjük a felszín simítását és a vetést. A sortávolság fogatos gépi vetésnél 35—40 cm lehet, ez teljes kézi művelés esetében leszűkíthető 30 cmig. A vetésmélység sekély, 1,5—2 cm. Vetőmagból 2—2,5 kg szükséges hektáronként. Ha pontosan a szükségletet osztaná ki a gép, még ennél kevesebb is elég lenne. Ezért keverni szokták száraz homokkal. Nálunk az optimális vetési időszak, a kitavaszodástól függően, március második fele, az idén inkább április első napjaira számíthatunk. Gyakorlatunkban egyszer az is előfordult, hogy március 7-én már elvetettük, s utána még hótakarót kapott, de ennek semmi negatív hatását nem észleltük. Növényápolási munkálatait — mihelyt a sorok megjelentek — meg kell kezdeni a sorközök porbanyitásával, ami nem engedi meg, hogy a gyomok eluralkodjanak. 3—4 leveles korában csokrozni, egyezni kell. A növényeket 15—20 cm távolságra kell a sorban meghagyni. Legjobb termésünk akkor volt, amikor 16 cm-es tő- és 37,5 cm-es sortávolságot biztosítottunk. Az idejében végzett gyomlálások, 2—3-szor kapálás az állományt tisztán tartja, majd a levélzet elborítja a talajt. A mák gyökérzete vékony karógyökér, nem terjeszkedik szét, s így a talajt sem használja ki. Alkalmas arra, hogy köztesen vessünk más növényeket is. Sikeresen termesztettük murokkal, répával, a hatvanas évek végén pedig rendszeresítettük a takarmánykaralábéval való vetését, ami mindaddig sikeres volt, amíg a tagság betartotta a növénysűrűségre vonatkozó előírásokat. Minden folyóméterben a máksorokban két karalábét neveltünk, így a máktermés nem csökkent, megadta a 700—1000 kg-ot hektáronként. A termésleszedés után augusztus közepétől október közepéig a takarmány karalábé jól kifejlődhetett, és biztosított 20—30 tonnás kiegészítést a takarmányalaphoz. Az utóbbi években azonban a fegyelem megbomlott, és alig lett 200—300 kg mák, mert a termelők a karalábénak kedveztek, amiből nagyobb részt kaptak. A termésbetakantás akkor esedékes, amikor a tokok megbámulnak, és a mag zörög benne. A kisgazda kisebb tételeket kupolással is kinyerhet. A kertben és a faluközelben termelt mákra azonban veszélyt jelentenek a madarak, verebek, cinkék és mások, a mezőn pedig a szárnyatlan „szarkák“, amire figyelni kell. ERZSE LÁSZLÓ Az oldalt szerkesztette: TOMPA ERNŐ HÁROMSZÉK «.