Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)

1993-03-12 / 831. szám

Elfelejtett szabadságharcosok 1993. január 22-én a Háromszék 796. számában. Sylvester Lajos Negy­vennyolcasok című írásában Kisgyörgy Zoltán „elszólt tanácsát“ közvetítette. Ha nincsen semminemű emléke egy faluban az önvédelmi harcunknak, és a közelgő 145. évfordulón, március 15. én méltó módon szeretnének megem­lékezni a helybeliek, „állítsanak egy kopjafát illő helyre, és véssék ró azok nevét, akik részt vettek az 1648—1849-es magyar meg világsza- badságos eseményekben“. Seres András posztumusz könyve Háromszék 107 településéből közli falvanként azok névsorát, akik vérü­ket ontották a szabadságért. Megva­lósítható ez a szép elképzelés. Benkő Levente tudósításából tudjuk (így ünnepelt) Erdővidék. Háromszék, 346. sz„ 1991. IV. 5.), hogy Bibarcfalvón és Erdőfülén már felavatták az 1848/ 49-es szabadságharc kopjafáit, Illye- falva az idén a háromszéki önvédelmi harc jeles szervezője. Gél Dániel (1811—1861) emlékére állít kopjafát a helyi református temetőben, egyben leróva kegyeletét a jeltelen sírokban és a csatatereken nyugvó szabadság- harcosok emléke előtt is. Most, amikor az anyagi gondok hullámai fejünk fölé csapnak, a köz­pénztáraink üresek, s az évforduló közelsége miatt rövid az idő. de addig is, amíg valósággá válhatna az álom, formát kap az ötlet, jó tervezgetni, hogy ne kelljen téblábolni az emlé­kezés koszorúival, hogy azok méltó helyre kerüljenek majd. talán nincs olyan temető, melyben ne lenne elte­metve 48-as szabadságharcos Három­széken. Ha megkoszorúzzuk sírjukat, nem csak személyük előtt tiszteleg­nénk, hanem a szent eszme oltárára tennők a virágot, avagy az egy szál égő gyertyát, hiszen mindahányuk, akik fegyvert ragadtak akkoron, nem­zetünk szabadságáért haltak, küzdöt­tek szenvedtek börtönökben és... me­rültek idővel a feledés homályába... Ebben a szellemben és felfogásban még a diktatúra idején is megemlé­keztek 1848/49-ről. Telek községben a szabadságharc 125. évfordulóján a te­metőjükben nyugvó és egy időben elfelejtett Mara Gábor gyalogsági őr­nagy sírját kipucolták a gaztól, virá­gokkal ültették be. Dr. Székely Zol­tán 48 szelleméről. Kozák Albert a szabadságharc eszméiről, a hórom- széki önvédelmi harc eseményeiről tartott előadást, bővebben kitértek a Gábor Áron mellett küzdő és 1849. július 2-án a kökösi csatában elesett Mara Gábor szerepére. A megemlé­kezés keretében verseket szavaltak, fellépett a meghívott barátosi fúvós­zenekar is (Megyei Tükör, B. I.: Ün­nepélyes megemlékezés Teleken). Nemrég a Háromszékben Cserey Zol­tán és dr. Hinder Pál a Településeink múltja sorozatban, Orbaitelek törté­netének kapcsán, külön méltatták az itt nyugvó Mara Gábor honvéd őr­nagy érdemeit). A csernátoni tájmúzeum 1973-ban emlékkiállítást nyitott, ahol megemlé­keztek a háromszéki önvédelmi har­cokban részt vevő ezermester és á- gyúöntő Végh Antal honvéd főhad­nagyról, Csernátoni Cseh Lajos radi­kális lapszerkesztőről, Végh Ábrahám századosról, Molnár Imre, László Pé­ter, Cseh Dávid honvédekről. Hasz- mann Pál 1990-ben, Legenda és való­ság című írásában (Háromszék, 69. sz.) a csernátoni nevesebb szabad­ságharcosok érdemeit méltatta, meg­említette, hogy a csernátoni temető­ket bejárva olyan elfelejtett negyven- nyolcasok sírjaira bukkantak. mint Balogh Izra (1823—1886), Cseh László, Cseh Sándor honvéd főhadnagyok és Kelemen József honvéd hadnagy. E gondozatlan, elhagyott sírokra az év­forduló kapcsán jutott és jutni fog ezután is egy-egy szál virág minden március 15-én. Méltó módon emlé­keztek meg a barótiak a régi, felha­gyott református temetőben nyugvó dr. Simonfy Sámuelről, Bem apó tábori orvosáról, aki az utolsók között látta életben Petőfi Sándort a se­gesvári ütközetben. Sírját megkoszo­rúzták, Petöfi-verseket szavaltak. A Háromszék (346. sz.. 1991. április 5.) időszaki melléklete, az Erdovidék közölte rövid életrajzót, és bemutaD- ta síremlékét (Ajtai: KI volt dr. Si­monfy Sámuel?). Hasonló módon, mint ahogyan a telekiek, csernótoni- ak, barótiak megemlékeznek a te­metőikben nyugvó negyvennyolcasok­ról, hagyománnyá kell válnia ennek Háromszék minden egyes falujában. Hisszük, hogy vannak helyi szer­vezetek, az iskolákban ifjúsági cso­portok és a lelkészekkel az élen olyan egyházi vezetőségek, amelyek elvál­lalnák a temetőikben nyugvó szabad­ságharcosok sírjainak rendbe hozását, a düledező sírkövek újraállítását. És hisszük azt is, hogy minden egyes évfordulón lesznek, akik a hantok fölött elsuttognak majd egy-egy mi- atyánkot._ DEMETER LAJOS (folytatása keddi lapszámunkban) VAJÜDO falvaink „Itt még nemigen mozdult senki“ Három és félszáz lélek lakja a Mezőföld szélére települt Pákét. Jelentős föld- és erdőbirtok maradt itt a maiakra az ősöktől. Barátos — községközpont — önkormányzatába két tanácsost küldtek, de a tovasuhanl), új fogantatású három esztendő nyakuk­ba szakadt gond-zuhanyával éppen olyan nehezen birkóznak ők is, mint a községi tanács ő maga. A múlt gondjaival is babrál itt a gondolat, hisz a sebtében felrúgott téesz vagyona kámforként il­lant el az egyfelé vágtató jelen éterében, s úgy érzik, hogy sem akkor, sem a jelenben nem a falu- közösség akarataként — igénye szerint — alakult- alakul a jövő. Eső után késő a köpenyeg — mon­dogatják. Való azonban, hogy a téesz felszómoló- • bizottsága gyorsabban cselekedett, mint ahogy ők maguk adtak volna túl kevéske közös vagyonúkon, így történi), hogy még egy ember elé való „mázsa- mérleget“ sem tudtak megtartani a falunak. Így hát itt is a FÖLD ma a legnagyobb gond. Nincsen agyoncsonkitva a falu határa, jut annak is, aki ezután lobogtatja meg törvényszéki papír­ját. Kapnak a nincstelenek is 50 árat, csak éppen meg tudják dolgozni. Igen óm, de a falu 146 csa­ládjából csak 65 egész, 81 fél család. Oszlik hót az erő. a lakosság 60 százaléka megette a kenyere java ti. Gazdakör? Nem ismeretlen fogalom Pákéban. De nincsen itt semmilyenféle bizalom a közöskö- dések irányában. No meg aztán egyelőre 20 olyan család sem tud összeáliani, amennyi a hivatalos kezdéshez szükséges. Pedig-pedig sokan adnák itt bérbe a földet..., nincs a népnek felszerelése, nincs erő, kevés az igavonó állat, néhány lóval gürcöl a falu. A magántraktorok üzemeltetése az emelkedő r.versolaj óra miatt egyre költségesebb, s az eb­ből eredő árak miatt „nem beszélteti senki magát a faluval". Marad hát a gép- és traktorállomós. De az is való igaz, hogy sokra rúg mór most a határban az ugaron maradt föld..., kevés az őszga­bona..., a múló márciussal sokasodnak a kikelet gondjai. Elöljáró gazdaember kívánkozna a fali) élére, a továbblépést segítő gazdák csoportja... — Itt még nemigen mozdult senki — mondja a 63 éves Péter Imre. — Osztán összeférhetetlen a nép is, és ami igaz, el van csüggedve. — A huszonöt áron túl rúgó kerthelyiségrészün- ket a téesz annak idején maga után Íratta. Helyet­te most mást követelnek a teiekkönyvelt földemből. Miféle ország ez? Esment költségbe verik az em­bert? — búcsólódik a 88 éves Kádár Ferenc bácsi. A székelynek matuzsálemi korában is vajúdnia kell! Sándor Mózes (73 éves) sajátosan hazai jelen­séget magyaráz — akinek 10 hektárnál több szán­tója volt, csak 9-et kapott) vissza, mert leütötték belőle az 1 hektár erdőbirtokot. Akinek viszont csak 6 volt, annak már nem ütöttek semmit! Neki F'óidául kaszáló helyett is mind szántát mértek ki. Ragaszkodik a régi beosztáshoz. — Tudja — nyom. ja meg a szót —, hazai típusú későbbi hátulütőkre nincsen szükségem. — A főd a főd, de hát az erdő? — folyik a dis­puta. A papírokat régecske beadták a kovósznai erdészetre. Azóta semmi válasz. Attál félnek, hogy nehogy Póké is Zágonban kapja ki erdőjogát, aho­gyan Barátosnak ígérik. — Nekünk a körösi erdőn volt Küzmegében és Közoldalában, s ott kérjük a részünket — hang­zik a jogos igény. Bárhol tart az ügy, a kovász­nál erdészet válasszal tartozik egy falu népének! Kisgyörgy Zoltán riportja De pákéi kuriózum egyébként az is, hogy az egyháznak járó 5 hektár szántóterületbe belemér­ték a beltelkeket és a két kis műemlék jellegű te­metőt! Ezt sem hagyhatják annyiba. Csoda-e így hót, ha szárnyal a vita, és a „fel­peres“ sehol sem enged a huszonegyből? Kilincselünk, járjuk a falut. A Nemere süvít a házak között, de a meleg szobákban megered a nyelv. Szántó József (78 éves) megyebíró az egyház 1 hektárnyi erdejét búsulja. — Kavicsozni kellene a tavaszon az utcákat, kiásni a lefolyósáncokat, ja­vítani a kerítéseket, mert csapnivaló a falukép... — sorolja. Érzem, hogy több bizalomnak kellene örvendenie itt a községi önkormányzatnak. Éjjel nincsen közvilágítás. A barátosi rendőr a- zonban talált megoldást: égve kell hagyni éjjelre is az udvari lámpákat, kisütnek az utcánál De bon­colhatnánk azt is, hogy miért nincsen itt egy or­vosi rendelő? Miért nincsen egy fűthető tanácste­rem, ahol közös dolgát beszélné meg a falu? De van magánkocsma a szövetkezet középületében... * Alacsonyan áll a hlganyszál a kisiskolások osz­tálytermeiben. Füst van. A tűzifát a tanács és a szülők nagy nehezen hozták össze. Kopott az isko­latábla, deszkára ír a tanítónő. Szegényes a kis- óvodósok játékkészlete. Alig hinné az ember, hogy közeledik itt az ezredvég. — Ha ebben a megyében nincsen egy jó. felesleges iskolatábla, hoznak majd a groeningeniek, hisz kérek tőlük — vigasztalja a tanítónőt Márk Zoltán református lelkipásztor. A hollandiai helység Póké testvér-egyházközségévé szegődött. Eddigi szerény adományukat is a legfon­tosabbakra használták fel: kerítést emeltek a főút mellett, javítottak, s arra számítanak, hogy leg­közelebb festéket kapnak a toronytető tartósításá­ra, zöldségmagokat a kertészkedőknek, ruhaneműt, élelmiszert várnak a szélmalmok országából. * Meglehetősen nehéz körvonalazni itt azt, hogy mi és mennyi volt a közművelődési tevékenység. A kultúrotthon épülete tatarozásra vár, ebben a hidegben nehéz kifűteni, a juhpásztort így az isko­lában kellett megválasztani! Sorolják a többi panaszt is: gyenge az élelmi­szer-ellátás. az árkedvezményes olaj és cukor ide nem jutott még el, kenyérért Kovásznára kell menni. Az élni. dolgozni és alkotni akaró pákéiak többet érdemelnek az önkormányzattól: jelenlétet, dialógust,, gondjuk-bajuk időnkénti orvoslását. Dávid Jolán, az RMDSZ helyi elnöke s a falu lelkésze, aki számottevő gyakorlati és gazdasági érzékkel rendelkezik, nem a borúlátók közül valók. Újra csokorba szedik-a szervezet tagjait, és-készül-- nek a közelgő március 15—i ünnepségre. Kopját szándékoznak állítani a háromszéki önvédelmi harc pókéi hőseinek. Ígéretünk szerint íme a névsor: Albert Lajos és Mirese Sándor (elestek Borgónál); Danes József és Tamás József (Szászhermónynál vereztek el); Kádár Mihály (hősi halált halt a Tö- mösi-szorosban), Vlnter József (pedig Sároson). * Sándor Mozi bácsi az ismert mondát magyaráz­za: Páké üti Barátost A régi időkre visszanéző szó­lásmondás értelme az elmúlt évszázadok alatt meg­változott. Akkor szokták mondani, amikor valami talál, éppenséggel „üti egymást“. Mi a régi értelmét boncolgattuk, az igazságot tevőt, mert) tanulságát a helyi tanácsnak kellene új tartalommal megtöltenie. Ne érezze ez a kis fa­lu mostohának magát... Mert neki is mindenkép­pen lépnie kell egyet, a lehető legjobb irányba. 1993. MÁRCIUS 12. UAHUMSZEK O

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék