Háromszék, 1993. március (5. évfolyam, 823-844. szám)

1993-03-13 / 832. szám

\ „S DÖRÖGTEK A HÍDFON A SZÉKELY HARANGOK" Március 15-e Háromszéken Sepsiszentgyörgyön az iskolák 13 ó- rakor helyezik el a koszorúkat) az 1848-as emlékműveknél. Ezt követően 15.30 órakor az RMDSZ székhaza e- lőtti gyülekezők ünnepi megemlékezé­se koszorúzással kezdődik, és az alka­lomhoz illő vers-, zeneműsorral, meg­emlékező- beszéddel folytatódik. Kézdivásárhely és környéke 1848-as forradalmi emlékhelyein a vidék és a város tanulói koszorúkat helyeznek el, majd, az eddigi hagyományokhoz hí­ven, a Gábor Áron téren felvonulást, majd megemlékező műsort tartanak. Az ünnepség 11.30 órakor kezdődik Természetesen, Felsőháromszék falvai együtt ünnepelnek a kézdivásárhelyi­ekkel. Kovásznán 15.30 órakor a szabad­téri színházban — rossz idő esetén a városi klubban — a város iskolásai­nak aktív részvételével emlékeznek meg a magyar forradalom 145. évfor­dulójáról. Baráton a március 15-i ünnepség hétfőn 12.30 órakor kezdődik a kato­likus templomban tartandó istentisz­telettel és az ezt követő ünnepi mű­sorral. A Diákdombon 13.30 órakor gyűlnek össze, és gyalog (az időseb­bek autóbusszal) a véczeri emlékmű­höz vonulnak, ahol koszorúzási ün­nepség és emlékműsor lesz. Egyházaink az összes háromszéki falvakban megemlékeznek a szabad­ságharc 145. évfordulójáról, Sepsiszentgyfirgv város 1892. november 23-án díszpolgárává válasz­totta Kossuth Lajost. A díszoklevelet 1893. március 23-án — 100 éve — egy tíztagú küldöttség személyesen adta ót az olaszországi Turln- ban ifj. Gödri Ferenc, városi főjegyző, későbbi polgármester vezeté­sével. A 4—5. oldalon Emléket áh'tunk r Gábor Áron A kökösi hídon Kökös — Szépmező Egy a sok ismeretlen közül _ bíró áron feljegyzései — KISGYÖRGY ZOLTÁN írása részlet SOMBORI SANDOft regényéből — KANYADI SÁNDOR verse — részlet NAGY SÁNDOR emlékezé­séből Maró: holnapra íj Áronok születnek Tegnap csodálatos, huszadik század végi szerb« . i vei átvilágították barátom asszony-lányának ha. >, és megállapittatott, hogy fiúgyermek születik. A boldog mama nevet is adott gyermekének: Áronnak fogják ke­resztelni. Testhez- s lélekhez álló márciusi, háromszé­ki hír ez, ugye? Mert hétfőn katedrákról, szószékekről, erkélyekről beszédek fognak elhangzani a megmaradás­ról. Es mi úgy érezzük, e beszédek lehetnek pátoszdú­sak, szépek, de nincs emelkedettebb érzés annál, hogy­ha egy lélekkel is megszaporodunk ebben a megló­dult időben. A mai Erdélyben, ha anya gyermeket szül, életerős t ptimizmusról tanúbizonykodik. a lemondás ellen bőgct fel kisdedet. Mert lehet, hogy a holnap Áronjaira is az az út vár, melyet kortársak közül na­gyon sokan választanak: orvosnak lenni Svédországban, rakodómunkásnak Amszterdamban, tűnek a világ szé­nakazlában. De aki ma gyermeknek születik Erdélyben, anyja reménység-emlőit is szopja: folytatódásunkkal sokáig, nagyon sokáig meg fogjuk határozni ezt a föl­det. Szónokaink el fogják zengetni igéiket március 15- ón, de én legnagyobb alázattal azokra a pedagógusok­ra, munkásokra, orvosokra, lelkészekre nézek, akik a hétköznapok törékeny szalmaszálaiból próbálnak fész­ket rakni az erdélyi magyar megmaradásnak, és, igen­is, az anyákra, akiknek mifelénk foglalkozás- és hiva­tásszerűen szakadt a nyakukba e legtermészetesebb em­beri szerepkör. Mert az anya nemcsak vilógrahozód, szólfúvásnak kitett életedben vigaszod is egyben, s a- mikor ma Háromszéken Áron nevű gyermeket szülnek anyák, akkor nem csupán ködös tekintettel pillanta­nak e sokat próbált nép múltjára, jövőt jelentenek be, életukaratot sugároznak, hanem a talpon maradás egyszerű igényét is. Ha nem apátiás időket élnénk, pa- tetikusak is lehetnénk, mondván: ha gyermek születik, lesz ágyúi De nincs szükségünk ágyúkra. Nemcsak a- zért, mert korszerűtlen fegyver mai harcainkhoz, ne­künk arra az eleven toll által is megfogalmazhatatlan szívósságra van szükségünk, mely messzehordóbb erő minden itt-amott becsapódó lövedéknél. Kifeléballagó- ban a világból nekünk a Gyermekre van szükségünk, ki megkezdett munkánkat folytatja, fenntartja. S fenn­tartja azt az életerőt, melyet mi Is őseinktől származta­tunk utódról utódra. Ha március van, ne csak a küz­delem ünnepe legyen, hanem a gyermekzsivajé is, mely havat olvasztó szilajsóggal népesíti be e földet, és da­cos reménnyel. Azért az ágyú-jelképet mégsem hullatnám könnyű kézzel alá, mert ugyancsak Áron nevű ismerősömnek, miközben a Köztársasági Palota tévében mutatott pa­noptikumát, mint részeg cukrász álmát nézte, kedve kerekedett Bukarestbe utazni, utánanézni annak, hogy nein ott árulják-e a sepsiszentgyörgyi múzeumból fő­városba költöztetett Gábor Áron-ágyú eredetijét. S ha esetleg igen, mi a szándékuk véle? Mert, ahogyan a Balkán-háborúk történetét Ismerjük, gyanítható, hogy egyszer csövet hazafelé fordítják. Igen, vajon nézi-e Erdélyt az az ágy úcső? — kérdezte ismerősöm —, és tudják-e új gazdái, hogy errefelé már nem lehet pusz­títani véle? Nagyon kell ünnepelnünk azokat az anyákat, akik új Áronokat szülnek, hátha nem lesz több mihaszna kölyök, ember belőlük, s visszahozzák nekünk egyszer elorzott ágyúinkat. Még akkor is, ha nekünk nem ágyú kell. Áron kell nekünk. Mindenáron. FARKAS ÁRPÁD Ojból kegyhelyeink felé lépkedünk. Sorrendben immáron a negyedik —> s egyre zordabb — tavaszon. Miko­ron már-már reményét veszti ember- . fia, s úgy érzi, nincs tovább, abba­hagyja értelmetlennek tűnő, véget ér­ni nem akaró, szüntelen harcát, mi­koron úgy véli: jobb talán másutt. S inkább itthagy szülőt, testvért, gyer­mekét, hont. Mert hon ez az istenál­dotta darabka föld, melyen s mely felett evődik, civódik szüntelen most nemzet, egy, kettő, három, minda­hány, de ami a leginkább fáj: ma­gyar marja a magyart. Mert mégis: együvé tartozunk. Mikénti együvé tartoztak éltükben, harcukban, s együvé tartoznak haló poraikban apáink, kiknek ma arcán járunk. Kik fegyvert fogtak, kardot rántottak, ágyút öntöttek, s a világ legdrágább kincséért), ha kellett, mert kellett, drága vérüket sem kímélték. Éppen azért), mert úgy érezték: nincs tovóbb. Nem kardrántásra, ágyúöntésre kívánnék buzdítani, sem vérontásra, sem háborúskodásra. Istien őrizz! De arra igen, hogy magyar a magyarnak, ember az embernek kárát soha ne a- karja. Semmikor. Mert gyarló, istenadta földi éltünk annál drágább, semmint egymásnak ártsunk. Hogy aztán, s ezáltal is, holmi uralkodók s hatalmaik osszák s szorozzák szabadságunk. Erre tanít s kötelez előttünk járó apáink példája. Hogy anya, apa gyer­mekének, köpeci hídvéginek, árapata- ki zágoninak, felsőrókosi lemhényi- r.ek, erdővidéki kézdiszékinek, sepsi- széki orbaiszékinek, csikszéki maros- székinek, háromszéki udvarhelyszéki­nek, bánsági szatmárinak erdélyi kórixíitaljainak, délvidékinek, felvidé­kinek. any ^országinak, szabadságért epedők egymásnak szavát s szándékát megértse, s egymásért tehessen. Jót. Most) és mindörökké. Hiszen most is, mint annyiszor: ma­gunkra vagyunk utalva. Egymásra. Mint emberfeletti áldozatukról tanú- bizonyságot tevő negyvennyolcas, öt­venhatos, mindenkori szabadsághar­cosaink, kik a kor(ok) mindenkori leg­nemesebb, -emberibb s -haladóbb esz­méit) sugározták szerteszét e földke­rekségen: a Testvériség, az Egyenlő­ség, de mindenekfelett a SZABAD­SÁG eszméjét, melyeknek tántorítha­tatlan felvállalói s küzdői voltak. Ez­ren s milliónyian. Nincs szándékomban buzdítani. Kardrántásra, háborúskodásra, vér­ontásra. Istien őrizz! í De egymás megértésére, a szabad­ság, egyenlőség, testvériség eszméiért való, meg nem alkuvó küzdésre: igen Most — is —, mikoron mások, ezen eszméktől idegen hatalmasok szándé­ka, továbbra is, akaratunk s szándé­kunk felett bíráskodni, dönteni. Harcukban s haló poraikban együ­vé tiartozó eleink, mindenkori szabad­ságharcosaink áldott emléke ERRE kötelez, BENKf) LEV EN 1E HÁROMSZÉK UTASSY JÓZSEF Zúg március Én szemfedőlapod lerántom: — kelj föl és járj, Petőfi Sándor ! Zúg Március, záporos fény ver, suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, brong a kardlap: — úgy kelj föl, mint forradalmad ! Szedd össze csontjaid, barátom: lopnak a bőség kosarából, a jognak asztalánál lopnak, népek nevében ! S te halott vagy ? ! Holnap a szellem napvilágát Toppantják ránk a hétszer gyávák. Talpra, Petőfi ! Sírodat rázom : szólj még egyszer a Szabadságról ! független napilap SEPSIS7KN rGYORGY 1993. MÁRCIUS 13. 832. SZÁM S/ahadárusitastián 20 LEJ Elöfi/ctökix'k 15 LEJ SZOMBAT Erdélyi költők kitüntetése. Tegnap Budapesten a Magyar Köztársaság művelődésügyi minisz­tere Március 15. tiszteletére KOS- SUTH-DIJAT adományozott KÁ- NYÁDI SÁNDORNAK, JÓZSEF ATTILA-DÍJAT SZÖCS GÉZÁNAK és FARKAS ÁRPÁDNAK. Eleink emléke kötelez

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék