Háromszék, 1993. június (5. évfolyam, 886-907. szám)
1993-06-26 / 905. szám
Esztelnek (2*) Az állattartás kedvezett a szegényebb rétegnek is, mivel a közbirtokossági, községi legelőn — sőt kora tavasszal és nyár végén a tarlón és a kaszálón is — bárki pásztorkodhatott. A földművelés intenzívebbé válása az állattenyésztés rovására történt Az ugar felszántásával csökkent a legelőterület. Az állatok nagy részét csordába adták. Volt kecske-, sertés-, csikó- és több hazajáró marhacsorda, ugyanakkor több juhsereg is. A hivatalos pásztorokat kora tavasszal falugyűlésen fogadták fel. Leginkább szegény emberek ajánlkoztak, de voltak jobb gazdák is,akik gyermekeikkel szándékoztak ellátni a teendőket. A pásztorok általában április végén, Szent György-napon állottak ki, s késő őszig, míg az idő engedte, sokszor Katalin-napig is kijártak. A csordától ideiglenesen elmaradt állatok őrzése, valamint az említett idényen kívül eső időben történő legeltetés a gazdák gondja volt. Egyes juhosgazdák, hogy spórolják a kószot, s mégis az állatok nagyokat bárányozzanak, jól tejeljenek, a juhokat télen is kijáratták az erdőre vagy fűbúzára. Bizonyos állatfajtákat — így a jármas marhákat, lovakat nem nélkülözhetvén — nem adtak csordába, hanem a gazdák maguk gondoskodtak a legeltetésükről, külön járatták azokat. A juhokat, kecskéket is csak ellés után csapták ki a seregbe, a bárányokat, kecskeollókat egyáltalán nem. A különjárók őrzése az öregek, de még inkább a gyerekek feladata volt. A gyermekpásztortól elvárták, hogy „az állatot ismerje, ne verje, jól etesse, vadtól megőrizze, és pontos számba hazaadja". A vad támadására nyáron és télen egyaránt lehetett számítani. A havason minden moccanásra figyelve aludtak a pásztorok. A támadást a kutya jelezte; ha farkas közeledett, szaggatta az ugatását, a vaddisznónak kattogtatott. A régi nagy szarvú magyar marhák ilyenkor bömböltek, kapáltak a lábukkal. A pásztor csükítéssel uszította a kutyákat, ő maga bottal, fejszével védekezett és támadott. A farkasharapás ellen a kutyák nyakát kovács készítette farkaslánc, ezgárd védte. A csordapásztorok értették az állatgyógyítás tudományát is; ha felpuffadt a marha, járatták, lábfájás esetén nem volt szabad járatni, a beteg végtagot patakvízzel mosogatták, s kreolinnal kúrálták. A járomtörés alól a kelést kinyomták, és marhafaggyúval bekenték. A család állatállománya vagyonmércének számított, akárcsak a földtulajdon nagysága. A Szacsvai családnak 1895-ben 16 szarvasmarhája, 32 sertése, 42 juha és 6 lova volt, és csak ők tartottak bivalyát. 1929-ben a 10 holdon felüli gazdáknak átlag 4, a szegényebbeknek 2—3 szarvasmarhájuk volt. Az erdő fontos szerepet játszott az esztelnekiek életében. A faluközösség határozatainak a betartásával a közbirtokosság erdejéből bárki eldölhetett, nemcsak saját szükségletére, hanem eladásra is. Az 1900-as népszámlálás adatai szerint 7 család élt kimondottan őstermelésből, erdőzésből, gyűjtögetésből, esetleg halászatból. Az erdőkitermelés jelentősége a XX. század elején növekedett, miután 1904-ben létrejött az első esztelneki fűrészgyár. A tőkés tulajdonosok munkásokat fogadtak a Nemere—Nagy Sándor közötti erdőrész kitermelésére, az állattartó gazdák fő foglalkozása ettől kezdve a fuvarozás lett. Ennek a századnak az elején kezdett tért hódítani a kisipar is. A mesteremberek ugyan már a XVIII—XIX. században megtelepednek Esztelneken. Volt itt timár, csizmadia, molnár, mészáros, kovács, szabó. A fűrészüzemek beindításával a népesség egy része munkásként dolgozott a végtereken vagy a gattereknél. A szegényparasztság egyharmada más földjén is napszámoskodott, az agrárproletárság (földnélküliek) viszont bérmunkásként vagy cselédként élte le életét. Mivel a helyi kisebb birtokok nem biztosítottak elég munkalehetőséget, sokan átjártak Moldvába, Mărăşeşti környékére, ahol Negro Ponti bojár földjén töltötték nemegyszer az egész mezőgazdasági évadot. A férfiak szántottak, vetettek, a nők kapáltak, kukoricát szedtek és csépeltek, szőlőt szüreteltek, betakarították a répát. Mások a szászkuti cukorgyárban vagy a brăilai konzervgyárban dolgoztak. A helyi munkalehetőségek kiszélesedésével — erdővágás, fuvarozás, fűrészgyárak gyarapodásával — a Moldvában bérmunkát keresők áramlása jórészt megszűnt. A fiatalok körében a legnépszerűbb pénzkereseti mód a cselédkedés, szolgálás volt. A cselédek egy része mezőgazdasági, más része háztartási alkalmazottnak szegődött. A falusi értékszemlélet szerint az anyagi kényszeren túlmenően az idegen gazdaságokban való munka egyik célja a tanulás, az életre való felkészülés: a falusi, nemesi udvarokban, a városipolgári házakban sok mindent el lehetett lesni. Ezért még a legmódosabb gazdák is elküldték szolgálni gyermekeiket. A kiskorúak rendszerint a közelben, legtávolabb Kézdivásárhelyre szegődtek el, a nagyobbak családalapításig Brassóban, Galacon, Brăilán, Bukarestben, Budapesten szolgáltak.Esztelnek hagyományos néprajzi képe sok szempontból átalakult a század első felében. Településtörténeti szempontból azonban sok változás nem történt. Lényegében két, a patakkal párhuzamosan haladó útból és az ezeket összekapcsoló utcákból áll, melyek nevükben — Csavar, Domokos, Jakab, Intze, Szacsvai, Gyergyai, Demény, Bartos, Cserei stb. — őrzik a nagycsaládi településrend emlékét. A régebb települt Felszeg és az újabban kiépült Alszeg között határként ott áll a Ferencrendi kolostor és a templom. A módosabbak az idők folyamán leköltöztek az úthoz, a vasúthoz közelebb fekvő Alszegbe vagy legalább a középszerbe, s így a két falurész között társadalmi szempontból is határvonal képződött. Az alszegiek lenézték és műveletlenebbeknek tartották a felszegieket, és a két falurész fiatalsága nem annyira egymással, mint a velük közös templomba járó szomszédfalusiakkal barátkozott. A felszegiek a kurtapatakiakkal a zárdatemplomban, az alszegiek a csomortániakkal a másik templomban találkoztak. A legények vizitába, táncba is gyakran átjártak a két faluba, s a közös szórakozás gyakran vezetett házassághoz. Hosszúkás alakú, kettős udvari az esztelneki jellegzetes telektípus. Jobb vagy bal sarkában helyezkedik el, és homlokzatával az utca felé néz a lakóház. A házzal szemben áll a csűr, ennek háta mögött húzódik a zöldséges- és gyümölcsöskert. A hagyományos építkezés szerint a ház falát boronafából rakták, tetőzetét szalmazsúppal vagy zsindellyel fedték. Később a zsúpos házak fedelét zsindellyel vagy cseréppel cserélték ki. A lehetőség szerinti 2 vagy 3 osztató házban az élet rendszerint a meglévőnél kevesebb helyiségben zajlott. Egy szobát ugyanis a nagy ünnepi események számára tartottak fenn, vagy tárolóhelyként használták. A századfordulón megváltozik a lakásbelső képe. A régi festett bútorokat városias jellegűre cserélték fel. A vetett ágy párnahuzatai bolti gyolcsból, horgolt csipkés fejjel készültek, alájuk színes selymet tettek. A kandallós tűzhelyeket lebontották, érckolyhákkal cserélték ki. Táplálkozásra vonatkozó ismereteink is vannak Esztelnekről. A század elején ez szegényes volt. A szegények mindennapi rozsárpa, a módosabbak rozs-búza kenyere mellett napi eledel volt az árpalisztből, haricskából főzött puliszka, a kukoricalisztből készült málé. A legjellegzetesebb ételek a kásafélék (haricska, köles). Később — elterjedésével egyidejűleg — nőtt a krumplis ételek jelentősége. Böjti időkben laskaféléket, tejbelaskát, tökmagos, mákos laposkát fogyasztottak. Hétköznapokon a tökmagos, fuszulykás, mákos ételeket, dologidőben száraz élelmet, szalonnát, túrót, hagymát ettek. Ünnepkor hússal, kaláccsal táplálkoztak. A teafélékkel a papok s a Pesten szolgáló lányok, a kávéval, cukorral az idegen vállalkozók ismertették meg a falu népét. Felsőháromszék katolikusainak központjává lett Esztelnek a középkorban. Ehhez jelentős módon járult hozzá a már említett Jézus-forrás, amely zarándokhellyé változtatta a helységet. 1648-ban, a nyújtódi sikertelen próbálkozás után Esztelneken több szerencse kísérte a Ferenc-rendi szerzetesek megtelepedési szándékát. A már itt is terjedőben lévő protestantizmus megfékezésében és majd fokozatos visszaszorításában a döntő szerepet az itteni kolostor ferences szerzeteseinek tevékenysége játssza. A zárda nevét csak 1721-ben vette fel, jó ideig apácakolostornak is hajlékul szolgált. 1822-ben azonban Szepesi püspök az utóbbi intézményt megszüntette. Nagy Mózes, háromszéki származású kanizsai lelkész a székelység reformálásának a hírére visszajött szülőföldjére, és előbb Gelencén foglalt el lelkészhivatalt. Hitbuzgó működésének köszönhetően sikerült ezt a vidéket a katolicizmus számára megtartani, egymaga 9 eklézsiát adminisztrált. 1681-ben Esztelneken gimnáziumot alapított — Háromszéken az elsőt —, ezt azonban csakhamar a központi fekvésű Kantába, Kézdivásárhely mellé helyezték át. Az elemi szintű oktatás nem elégítette ki az igényeket, ezért 1752-ben Mihálcz József alapítványt tett, hogy „ezen félreeső szögletében a fiatalok neveltessenek, és a hazának jeles polgárok képeztessenek". Csakhamar felépültek a kolostor közelében az iskolaházak, s újraindult, immár magasabb szinten, a tanítás. Kozma József 1771-ben egy újabb alapítványnyal az árva gyermekek iskoláztatását tette lehetővé. Ez idő tájt az iskola gimnáziummá nőtte ki magát. Itt tanult a szegényebb „felvidéki ifjúság", amely számára iskolai színházat is létesítettek. A diákok művelődését szolgálta az 5000 kötetes zárdai könyvtár is. A kolostorral szoros összefüggésben lévő iskolát, valószínű, már 1775— 766-ban beszüntették. Az 1808-as földrengés folytán megrongálódott iskolaépület javítására már nem került sor, így az itt meghonosodott élénk szellemi élet talaját vesztette. Az iskola elvesztette régi jelentőségét, és elemi szintre minősült vissza. A fiúkat a zárdában a szerzetesek tanították, a lányokat pedig a leánytanító, aki egyben kántor is volt. 1875-ben a katolikus felekezeti iskola községi jellegűvé változott. Esztelnekről származott Szacsvai János, aki az 1848-as szabadságharc idején az önvédelmi harc során megszervezett hadianyaggyártó részleg vezetője volt. 1848. december 8-án a Kézdivásárhelyen beindított lőporgyártás biztosának nevezték ki. Apja, Szacsvai András, vadász lévén, már korábban is foglalkozott puskaporgyártással. A december 8-át megelőző hetekben Szacsvaiék bizonyára kikísérletezték és kidolgozták a lőporkészítés technológiáját, különben december 8-a után nem kezdődhetett volna el a viszonylagnagyméretű termelés. A lőporgyár 52 dolgozója napi 40—80 font puskaport termelt. A lőporgyár helyisége az ún. őrnagyi lakásban volt. A ként Torja és Kovászna, a salétromot Torja, a szenet Kézdivásárhely és a szomszédos falvak szolgáltatták. A gyár készített ágyúba és lőfegyverbe való vetőport. A szabadságharc szolgálatában kifejtettevékenysége jutalmául Szacsvai Jánost főhadnaggyá léptették elő. Dr. BINDER PÁL CSEREY ZOLTÁN Vilní.df! Ksmítlfkrúí. SA iW««,«,!! litfii, Ä*' , ; X ' / PAv. : 7"' , c /(' Ismílékezetkiesés áldozata? Idén, június derekán, éjjeli órákban Háromszék megyeszékhelyén Csizovszki Gyula magyar állampolgár elindult megtalálni a nyomtalanul eltűnt személygépkocsiját. Rá is lel nem messze a városközponttól, a Park Szálló parkolójában. Két napra rá, reggeli órákban beállít sepsiszentgyörgyi ismerőséhez — autó és cipő nélkül. Csizovszki Gyulát beutalták a megyei kórházba és értesítették Magyarországon élő szüleit, akik rövid időn belül meg is érkeztek Sepsiszentgyörgyre. A különös módon pórul járt férfin nem észleltek bántalmazásra utaló jeleket a kórházban. Június 19-én szintén reggeli órákban, a kálnoki erdőben megtalálták Csizovszki Gyula ARL—010 rendszámú 1310-es Dacia személygépkocsiját — nyitott ajtókkal, érintetlenül. Az autóban minden a helyén volt, a pénzből, az iratokból semmi sem hiányzott. (zágoni) 1993. JÚNIUS 26. A KÉZDIVÁSÁRHELYI Finna kft. a Gábor Áron tér 5. szám alatti (volt Gostat) boltjában 15 százalékos árréssel, megyénkben egyedüli forgalmazóként, NAGY TÉTELBEN, VALAMINT OTTHONI FOGYASZTÁSRA ODOBESTI-S ÖMLESZTETT ÉS PALACKOZOTT TÁJBOROKAT TERMÉSZETES PÁLINKAFELESÉGEKET ÁRUSÍT. (638) “HÁROMSZÉK !