Háromszék, 1993. szeptember (5. évfolyam, 952-973. szám)

1993-09-01 / 952. szám

A PARLAMENT MAI ÜLÉSÉN folytatódtak a hozzászólások a kor­rupciós ügyek je­lntése nyomán. Minden politikai párt képviselője véleményt nyilvánított, majd Oliviu Gherman összegezte a hozzászóláso­kat és elmondta: valamennyi poli­tikai erőnek közösen kell megfékez­nie a Romániában elharapódzott korrupciót, mint jelenséget. MIT ÍRNAK A FŐVÁROSBAN? A mai fővárosi lapok hasábjain a két fő téma a kormányáta­lkítás és a korrupciós ügyekkel fogla­kozó parlamenti bizottság előzetes jelen­tésének a vitája. AZI: „Nem érdekel a kormányátalakítás. Nem, mert egy rothadt almát nem lehet átalakíta­ni!...) S egyáltalán nem érdekel ez a kormányátalakítás“ — Doru Viorel Ursu. ADEVARUL: „Egyszerűen ar­ról van szó, hogy a Victoria-palotá­ban létezik egy csapatvezető aki nevi, tud eleget tenni az idő és a tisztsége diktálta követelmények­nek, s érezve a kudarcot egyre halmozza a tévedéseket" — Sergiu Andon. ROMANIA LIBERA. Csak foltozás, csak toldozásnak nevezik a kormányátalakítást, ugyanis semmi jelentős változás nem várható az új csapattól. A parlament rendkívü­l ülése kapcsán a CRONICA ROMANA azt taglalja, hogy addig, amíg politikai hangsúllyal kezelik a korrupció je­lenségét, nem derülhet ki az igaz­ság. Az ADEVARUL szerint a lé­nyeg nem az, hogy ki lop, hanem az, hogy mennyit? A MERIDIAN című lapban Errol­ Constantinescu a De­mokratikus Konvenció, az ellenzék szerepét hangsúlyozza. A ROMÁNIA LIBERA tudni véli, hogy Japánban már több mint tíz éve nem volt ál­­talános sztrájk, és ennek oka az is lehet, hogy a­­figyelmeztető, ún. ja­­pán­ sztrá­jk alatt az alkalmazottak bérét megduplázzák. ROMÁNIÁBAN NINCS KORRUPCIÓ — legalábbis erről értekezett Vo­­nica úr, a kivizsgál bizottság elnö­ke és Adrian Paunescu (akit, remél­jük, nem kell bemutatnunk). A ki­­vizsgáló bizottság tagjainak is eltérő a véleménye a korrupciós ügyekről és a felmentett tíz tisztségviselő ár­tatlanságáról. A bizottság 13 tagja közül 6 külön jelentést állított ösz­­sze. A konklúziók ellentétben állnak a többség által előterjesztett jelen­téssel. A parlamenti többség tovább­ra is nagyon érdekelt abban, hogy takargassa a kormány korrupciós ügyeit. Jeleztük már, hogy ilyen de­­mokráciában a bűnöket felfedő ke­rül előbb-utóbb a bűnösök padjára az lesz a vádlott, aki vádolni meré­szelt. A TÖBBNYELVŰ FELIRATOZÁSRÓL A Kisebbségi Tanácsban hozott határozattervezet továbbra is a rak­tárban áll, immár az utolsó polcon. Tiszta a képlet: a kormány saját magáról állított ki bizonyítványt, hisz augusztus 30. volt a határidő e javasla tervezet megvitatására. A szélsőséges pártok ijesztgetéseire ugyancsak begázoltak a magas tisztségviselők. Így Văcăroiu kor­­mányfő első lépésben mosolygott az Európa Tanács rangos képviselői előtt, második menetben elkob­oro­­dott, a harmadik kihívásra megreb­bent, és kijelentette (amikor Funar és pártja megfenyegette, hogy egye­dül nem dönthet a kormány ebben a kérdésben. Ez túl magas, túl nagy falat ezt át kell adni a parlament­­nek. (Volt a történelemben még olyan testület, amely addig vitatta a témát, amíg az elparentálódott.) 1993. SZEPTEMBER 1. Amíg a remények beérnek (folytatás az első oldalról) . Hát, idáig hét darab törvény­­tervezetet volt szerencsém megis­merni. Nem is tudnám megmondani, melyik tervezet volna jobb, vagy ha egyáltalán jó volna valamelyiknek is az érvénybe lépése. Ez a mostani törvénytervezet mind a tanügyi re­formra és olyan szabályzatokra hi­vatkozik, amelyek még nem léteznek. Végeredményben csak szerkezeti mó­dosítást javasol, azt, hogy az általá­nos iskola a kilencedik osztállyal végződjék, s így a líceum csak há­rom osztályból álljon. A másik ja­vaslat az, hogy a nyolcadik osztály utáni abszolválóvizsgákon szerzett je­gyek, valamint az öt-nyolcben álta­lános jegyek határozzák meg a ki­lencedikbe való felvételi lehetősége­ket. — És mégis, miért nem jó ez a törvénytervezet? — Mint mondottam, csak strukturá­lis változásokat biztosít. Nem jelöli meg, hogy mindezt hogyan látja megvalósíthatónak. Nem veszi figye­lembe az anyagi és tartalmi változ­tatások szükségességét, az anyagi hát­teret, a tanárképzést, a tankönyve­ket, így a tanügyi reform csak álre­form. Lehet, csak stagnálást, de talán még visszaesést is jelentene. — Miért mondjuk azt, hogy Romá­niában szükség van magyar ajkú pe­dagógusokra, mikor már ebben az évben sem töltődtek be a tanulók­nak biztosított helyek? — Ez általános jelenség. Ugyanis a forradalom után csökkentették az osztályok létszámát, így tanári és tanítói katedrák üresedtek meg váro­son. Az üres helyeket az addig falusi oktatók töltötték be. Ez oda vezetett, hogy a legtöbb esetben a falusi iskolákban egyetemi oklevéllel csak az igazgató rendelkezik. A ma­gyar pedagógusok elég nagy hányada helyettesítőkből áll, így csökkent az oktatás minősége s ezzel együtt a tanulók versenyképessége. Ez kiha­tott a bejutási arányra is. Másrészt születtek olyan helytelen döntések, mint az, hogy a kilencedik osztályban annyi vagy talán több hely volt, mint ahányat a nyolcadikat megye­­szerte elvégzők száma indokolt. Pél­dául a Mikes Kelemen Líceum négy kilencedik osztályt igényelt a tan­ügy­­minisztériumtól, ezek közül egy kato­likus szemináriumi osztály lett volna. Négy osztályt kaptunk, és egy kato­likus szemináriumit, tehát végered­ményben ötöt, ami több az, igényelt­nél. Mint mondottam, falun nagy szük­ség lenne képzett tanárokra. De vá­roson sincs elegendő történelem-, földrajz-, latin-, pszichológia----és még sorolhatnám — magyar ajkú tanár. Ilyeneket nem képeztek az utóbbi időben. Ilyen szempontból tehát szük­séges volt a háromszáz hely, amit az idén biztosítanak Kolozsvárott a ma­gyar aljóú egyetemistáknak. Ez nem egyszerű kis lépés. Mint ahogy az is nyilvánvaló, ezekkel a helyekkel nem elégedhetünk meg. Jövő évtől fokoz­nunk kell igényeinket. Sajnos, még nem vagyunk felkészülve, hogy újra­indítsuk a magyar tannyelvű egyete­met. Úgy látom, bár kerülne anyagi háttér az épület és a felszerelés ösz­­szehozásához, nincs elegendő felkészí­tett tanár vagy diák, akik elfoglal­hatnák az egyetem minden szakát. Sokan kérdeztek bennünket, miért nem alapítjuk meg a magyar magán­­egyetemet? Azért, mert amit mi ké­rünk, az az állami, magyar tannyel­vű egyetem. Egyenlő jogú állampol­gárok vagyunk a románokkal, s így egyenlő jogunk is van az állam által fenntartott anyanyelvi oktatáshoz. — Az utóbbi­­években a végzős diá­kokat pesszimista hangulat kerítette hatalmába. Sokan nem látják értelmét a továbbtanulásnak. Mennyire tud a mai pedagógus megoldást ajánlani i­­lyen helyzetekben? — Igen, ezt én is tapasztaltam. Nem tudom elégszer felhívni kollé­gáim figyelmét erre a jelenségre. Ha a mai diák kilátástalanságérzetét erő­sítik a családi körülmények, a kül­világ, a mass media, akkor legalább a tanároknak kellene őket biztatni­uk. Nem kell rózsaszín képet festeni, hanem olyan hangulatban kell taní­tani, amelyben a tanár tudatosíthat­­ja: diákjai a tíz-tizenöt év utáni tár­sadalom tagjai lesznek, s nem a másnapié. — Mit tud nyújtani a diákoknak a mai romániai magyar oktatási háló­zat? — Sajnos, a mai oktatásban még mindig uralkodik az a felosztás és szervezés, miszerint már az iskolá­nak szakképesítést kell nyújtania. Ahelyett, hogy az iskola általános mű­veltséget nyújtana a diáknak, és ez­zel együtt könnyebb választási lehe­tőséget biztosítana a szakmák kö­zött, s ugyanakkor rugalmasságot is az eligazodásban. Ezt viszont egy törvénytervezet sem tartja szem e­­lőtt Ennek ellenére a magyar iskola igyekszik az oktatást csak a reál-hu­mán felosztásra korlátozni, ezen be­lül nem különböztet meg szakokat. Remélhető, hogy a közeljövőben bő­vül majd a magyar diákság oktatási és érvényesülési lehetőségeinek skálá­ja. Hogy a remények mikor teljesed­nek be, senki sem tudná megmonda­ni. Addig is egyes iskolákban az ok­tatásnak olyan irányban kell módo­sulnia, hogy inkább a tanulók általá­nos műveltsége bővüljön. EGY HÉT TÖRTÉNELEM A BALATON PARTJÁN Szárszó ’93 1943 augusztusában ez a (József Attila halálával bal­jósan összefüggő) balatoni kisközség adott helyet annak a tanácskozásnak, amelyet a Magyar Élet Kiadó és a Soli Deo Gloria református ifjúsági szervezet hívott ösz­­sze és rendezett.­­ Az akkori nyári táborozáson — ahol az akkor épp borús magyar jövendő esélyeit vizsgálták a résztvevők — mintegy hatszázan jöttek össze: diákok, pa­raszt- és munkásfiatalok, szegényparasztok, értelmiségiek és írók. Ő ötven év után, augusztus 23—27. között, a fá­radhatatlan Püski Sándor és felesége újra összetoborozta „a magyarság sorsáért, jövőjéért felelősséget érzőket".­­ Minthogy sem Antall Józsefet, sem kormányának tagjait nem hívták meg — kivételként Für Lajost említhetjük, aki viszont a Pozsgai Imre beszédén felindulva, idegesen elhagyta a tanácskozást! —, sem a „liberálisokat“ (az SZDSZ és a FIDESZ tagjait), a magyar sajtóban példát­lanul rosszindulatú, mindent félremagyarázó, mucsaian „szatirizáló", bugrisan és lipótvárosiasan jópofáskodó glosszáriumok, pamfletek és cikkentyűk hada jelent meg a teljesen tévesen „újfasiszták találkozójának", az „új jobb­oldali párt toborzójának" tartott találkozóról.­­ A rádió méltán népszerű műsora, a 168 óra menet közben kérdez­te meg a Szárszón részt vevők közül Csoóri Sándort, Bi­hari Mihályt, Kiss Gy. Csabát és Salamon Konrádot a találkozó célkitűzéseiről, s a műsor vendége — augusztus 28-án, szombaton — Katona Tamás államtitkár volt, aki egyértelműen foglalt állást a meg nem hívottak kérdésé­ben, amelyet a riporterek állandóan felemlegettek (?), mondván, hogy „elege van már a Pozsgai képviselte nép­­frontos szellemből“ — Pozsgai volt a Kádár-rendszer utol­só éveiben a Hazafias Népfront elnöke —, „a szárszói találkozó nem afféle össznépi banzáj volt, ahová minden­kit meghívnak. Tudomásul kell venni, hogy a hazai közélet és szellemi élet az elmúlt években végletesen és végzete­sen polarizálódott."­­ Csoóri Sándor ezt a megosztott­ságot észlelve a kétségekről beszélt: „elsősorban magam­mal szemben vannak kétségeim — mondotta —, s a poli­tizáló értelmiséggel szemben...“ Szót emelt a „gyűlölkö­dés ellen" is, beszélt a „felesleges erőpocsékolásról". Kie­melte, hogy „az elmúlt fél évszázadban minden fontosabb gondolat a szellemi életben született meg... Sajnos, három esztendeje ez megszűnt, ma a gondolatoknak nincs formá­ja ... Én is sokat beszélek, más is sokat beszél, ez a csillapíthatatlan beszéd kényszer egyfajta értelmiségi el­mebaj.“­­ A „megosztottságra" kitérve Bihari Mihály politológus kiemelte, hogy „fontos lenne, ha senki nem vonná kétségbe a másik tábor magyarságát, de sajnos — ismerte fel — erre egyre kevesebb az esély. ott tartunk, hogy immár mindenhol két tábor van, két március tizenötödikét ünnepel meg az ország, külön ün­nepel a hatalom, külön az ellenzék!" . „Két kérdésesen kellene lennie azonosságnak: az egyik a demokrácia, mint alap, ezt mindenkinek el kell fogadnia, a másik a nemzeti érzés hitelessége, a nemzeti felelősségtudat... Én ezt a kettőt tartom olyan politikai konszenzusnak, ami a két tábort hozhatná végre közös nevezőre“ . Kiss Gy. Csaba politológus is a „zavarról" beszélt, „ami manapság a nemzeti érzést jellemzi. Ez korántsem csak a magyarság­ra, hanem az egész térség szellemi életére tragikusan jel­­lemző.“ „ Továbbra is a «rossz kérdésfeltevés“ — durván fogalmazva „a kozmopolitizmus vagy a nacionalizmus“ — nyűgözi le a szellemi erőket. ” Salamon Konrád iroda­lomtörténész kiemelte, hogy „azért is fontosnak tartja az elmúlt időszak politikai eseményei közül a Csurka-féle párt létrejöttét", mert „tragikus jelenségnek vélte, hogy Magyarországon ez idáig nem lévén «autentikus jobbol­dali párt«, az önmagát centrumpártként, »nyugodt erő«, ként definiáló MDF-re kölöncként tapadtak az ún. »jobb­oldaliak« ..." . „Most vélhetőleg sokan lemorzsolódnak, ha nem is éppen annyira, ahogyan azt ma sokan hiszik,­­ az MDF a választások előtt végre visszatérhet eredeti célkitűzéseihez s a centrumpolitikához!" " Szárszó vilá­gossá tett néhány kérdést!... " Katona Tamás is felfi­gyel a Salamon Konrád jelezte jelenségre, hogy a közel­jövőben közeledhet egymáshoz „szélsőjobb" és „szélsőbal“, a Csurka-, illetőleg a Pozsgai-tábor, de egyelőre — kons­tatálják —­ „Szárszón nem jött létre közös platform!", éspedig az államtikár szerint azért nem, mert „túlságosan sok politikai tábor akarta megsütni szalonnáját a szárszói tűznél!* 0 Katona egyébként elhibázottnak tartja a „népi“ politizálást, nagyon veszélyesnek ama uralgó szellemet, hogy „a hazát fürton-fúrt meg kell menteni !" 0 A kor­mányzó pártot értékelve, az MDF szerinte is ott követte el a legnagyobb hibát, hogy „engedett ama jobboldali frazeológiának, ami a második világháború előtti állapo­tokat idézte vissza, de tudni kell, hogy ez a frazeológia már akkor is korszerűtlen volt, és mára végképpen azzá vált ..." . Szerinte „szélsőségesek" amúgy sem nyerhet­nek a közelgő választásokon, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy „a magyar nép nem kedveli az extremiz­­must .„­“­­ Másnap Szárszón végképp beborult az ég, és véget ért a találkozó egy sokat vitatott közös nyilatkozat elfogadásával, amelyik felelősen igyekezett szólni a ma­gyar jövőről, különös tekintettel a magyarság tragikus fo­gyására, politikai megosztottságára... " Figyelemre mél­tó nyilatkozatot tett közzé Fekete Gyula író — mind a Kossuth rádió, mind a Duna­ tévé vasárnapi híradóiban idézték —, felhíva a figyelmet arra, hogy össze kellene gyűjteni az idei szárszói konferencia teljes sajtóvisszhang­ját, hogy látni lehessen, milyen mélyre süllyedt a magyar sajtót.... BOGDÁN LÁSZLÓ HÁROMSZÉK 2

Next