Háromszék, 1993. október (5. évfolyam, 974-995. szám)
1993-10-28 / 993. szám
DELTÁS KUKORICÁZÁS A háromszéki emberben a gazdaságoknak. A földek egy Duna-delta kétféle képe és részlén kukoricát termesztenek, általában: az egyik romantikus Ehhez kellett - és kell - megkikapcsolódásra, pihenésre alszámlálhatatlan fegyenc, civil, kalmashely, horgászparadicsom, katona, akik a területet meg-Mások számára maga a pokol. Bugyraiban a politikai foglyok, deportáltak, fegyencek tízezrei szenvedtek és pusztultak el, munkaszolgálatos vagy sorkatonák generációit hurcolták ide sokféle deltas kényszermunka elvégzésére. A mahmudiai kompátkelő most is hű tükre, mi történik benn a deltában. Az őszi betakarítási szezonban itt összesereglő emberek között a rabszállító kocsikba heringként bezsúfolt fegyencseregektől, az őket gumibotokkal őrző börtönbizalmiaktól a géppisztolyos fegyőrökig, a nagypénzű, többszörösen milliomos vállalkozóktól a kukoricatörésre idesereglő szakmunkásig, a falvak napszámosnépségéig itt mindenféle embert fellelni. A deltában ugyanis hatalmas területeken „kukoncáznak”. Az egykori tavak, nádasok, sásos mocsarak, füzesek, galériaerdők helyébe Mahmudia térségében, le egészen a Litcov-csatornáig, Osztrov szigetéig és át majdnem a Szulina-ágig, több tízezer hektár területet csatornáztak, csapoltak le, és adtak át az állami műveltek, a termést betakarítsák és hazaszállítsák A ’89-es fordulat után az állami gazdaságok (Mahmudián hektáronként 20 000 lej évi bérért)a vállalkozók, bérlők rendelkezésére bocsátották a deltas földeket. A delta peremén még pregnánsabban jelentkezik, ami az ország déli részein általánosnak mondható, és nálunk is akad példa rá bőven: az állami vagy téeszvagyon szétbomlott, részeire hullott vagy összezsugorodott, s ez rendkívüli értékű felszerelésekkel együtt részvénytársaságok, munkára szövetkező csoportok és egyéni vállalkozók kezébe került. Az ország társadalmi átrendeződésének eklatáns és durva példája a delta: a kukoricatörésre készülők között ott látjuk a hetvenhektárnyi területet bérlő, ugyanakkor a hatalmas gabonaraktáraknál vezető beosztásban lévő „vállalkozót”, aki három esztendő alatt vált multimilliomossá. Kompot bérel, a napszámosok seregeit gépkocsi- és traktorkonvojokon szállíttatja át. Egy napra négyezer lej napszámot fizet, természetes tehát, hogy idesereglik szezonmunkára a magas képzettségű tulceai munkás, idejön a munkanélküli, az eladósorban lévő lány s a szakállas lipován. Az egész delta peremén a falvakban (a városokban is) aranysárga kukoricahalmok a házak előtt, tengernyi a tengerivel bevetett terület. A mahmudiai rakparton megfigyelhetjük ekképpen a zsellérsors felé degradálódó tömegeket s a roppant gazdagságot felhalmozni képes vékonyabb réteget. A köztes réteg lenne kívánatos. Találkozunk ezek képviselőivel is, ipari vagy állami munkán lévő bérlőkkel, akik négy-öt család társulásában művelik meg a földet. A Duna-delta peremén érthető meg és értelmezhető az erdélyi ember számára sokszor érthetetlen viselkedés a törvényhozás, a társadalomépítés legmagasabb szintjén is. Az állami gazdaságok kiemelt támogatását, a privatizálástól való félelmet, a tömegek formakénti (nyájat akarok mondani) kezelését, a feltétlen engedelmesség elvárását, az élet és a munka napiparancsok szerinti folyását. Mert, elvileg, alig van különbség az egykori bojár nevében hajdanában a parancsot kiosztó gazdatiszt, illetve a parancsra váró zsellérsereg és a mai „munkaadók” és zsellérek, alkalmi napszámosok, köztörvényes elítéltek (politikai foglyok, ugye, ma nincsenek?) között. A deltai „modell ’ ’ veszélyessége éppen abban rejlik, ha ezt kormányzati szervek, honatyák az ország egészére óhajtanák általánosítani. Ürügy akad rá, és igyekezetben sincs hiány. Ezért fontos az önkormányzati alapon szerveződő társadalom, adminisztráció, hogy a hagyományokba kapaszkodva a régi rendtartó falu - erkölcsét, szokásait, munkaszeretetét a mába építve - mentse magát, illetve közösségét a szegényszagú elzselléresedéstől. SZÁRAZ TÓNAK NEDVES PARTJA SVESZJER LAJOS deltai riportja A Duna-deltán az uralkodó szél a Krivác (Crivăţul). Nádhajlító, fűzfahasogató, metszőén hideg és kegyetlenül erős. Ha ez nem volna, paradicsomi lehetne a deltai buja természeti gazdaságban az élet. Az utóbbi negyven esztendőben tán ennél is erősebb társadalmi viharok pusztítottak, s csavartak ki tövestől erdőket, nádasokat, erkölcsöket. Vola először, az ötvenes években, a deltai nádprogram. A deltapusztító politikai hurrikánokat ugyanis programoknak nevezték. A deltai nádprogramról az ötvenes években magyar riportkönyv is született. Nádország ostroma a címe: Mikó Ervin a szerzője. Hát az volt, ostrom! Sikerült is bevenni ennek az ötszázezer hektáros (százezer hektár a deltából Ukrajnához tartozik) nemcsak európai értékű nádországot, s letiporni, szó szerint. Ekkor született a nádra alapozott chiscani cellulózgyár, a Dej-korszak propagandisztikus büszkesége. A vasúti váltókezelőkből a rendszerváltás sínjeire álló politikusok mit tudhatták azt, mennyire kényes a törékeny nád. A rajta mászkáló erőgépek megsértették gyökérzetét, fellazították és turzásossá gyúrták át a korhadó és élő növényzetből összeálló „talajt’ ’, amelynek vízből kiemelkedő részein magra kapott a fűz, rekettye. Megbolygatták a nád biológiai ciklusát is, summa summarum: egy bebokrosodott, satnya nádú nyomorúságot vivmányoltak a térségre. Mérhetetlen emberi szenvedés, az elpusztított deportáltak, rabok, katonák élete árán. És nemcsak a nádi, az emberi élet a nagy veszteség, nem ez csupán a veszély, hanem az így kialakult nacsalnik-réteg, a politikai keretlegények, fegyőrök, hajcsárok amalgámából összeálló és vastagodó, tollasodó társadalmi rétegek, amelyek a deltába sereglő idegenekből és a helyi „termésből” álltak össze. A deltán végigvonuló második politikai hurrikán a halprogram volt. Erre már a scorniceşti-i Géniusz korában került sor. Akkor, bennfentesek szerint, miután a nádprogram befuccsolt, azt kérdezte a suszter, hogy milyen méretűek a világon a legnagyobb halastavak? Három-négyezer hektáros tórendszerek - mondták. Akkor mi tíz-tizenötezer hektárosokat építünk - mondta. Meg is építették. Az elképzelés az volt, hogy hatalmas védőgátakkal elrekesztik a deltas belterületeket az élő Dunától. A gátakat a kifolyó csatornák beömlésénél zsilipekkel látják el. Tavaszi áradáskor megtelik a Delta vízzel, ezt őszig benntartják az elárasztott területeken, s akkor, mikor a vízszint a legalacsonyabb szokott lenni, felhúzzák a zsilipeket, és ömlik az aranykorszakát élni kezdő ország hálójába a benn megtermett hal. Természetesen, hatalmas kapacitású szivattyúállomásokat is telepítettek. Villany még nem volt berni, ezért antivilágbeli, gázolajjal működtetett erőgépeket üzemeltettek. Láttam olyant, amely lendkerekének átmérője három-négy méter is lehetett. És az eredmény? A deltai részek Dunától való elrekesztésével elgátolták azt a természetes biológiai ciklust, miszerint a tavaszi áradásokkal a vízzel együtt a deltas tavakba, az ősi nádasokba, a zsombékos, sásos térségekbe ívni kimenjen a dunai hal A víz apadása után a nagyhal visszahúzódik élőhelyére, a Dunába. Kinn a deltában az ivadék egy biológiai táplálékláncba kerül, s szájába nő az élelem. A következő áradáskor pedig, „ha kedve tartja”, visszaúszik a Dunába. Láttam többször a süllőfiókák százezreit, amint a természetes csermelyek befolyásainál a Dunába igyekeztek. Volt esztendő, amikor csukainvázió keletkezett az élő Dunában is, holott a csuka tipikusan tavi hal. A következmények szemléltetésére egyetlen adat: már a hetvenes években a deltai csukafogás öt esztendő alatt 75 százalékkal csökkent. A következő hurrikán (?), ugyancsak a scorniceşti-i Géniusz aranykorszakában, a deltai agrárprogam. Ennek aranyló kukoricadombjairól, a nád helyére növesztett hatalmas kukoricásokról már esett szó, a törökbúza háncsába fogódzó, megélhetést keresők ezreiről, a deltai újgazdagokról is. A hatalmas termés feltétlen pozitív társadalmi hatású, országot tápláló, gazdaságilag gyarapító tény. Ha egy erős gazdasági középréteg szövetkezése tarthatná kézben, a szociális nyereség is számottevő lenne. Feltétlen, tapasztaltuk ennek is jeleit. De nem ez jellemző. A deltas bioszféra megváltoztatását tekintve kontinentális méretű baklövés. És ezt nem az elfogult természetbarát mondatja velünk, hanem a tréfás dal: száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol... SZÁRADÓ TÁJ - INGOVÁNYOS ERKÖLCS A nádasok helyére telepített duna-deltai tengeriföldek látványa szép, gazdag agrártájat idéző. Félő azonban, hogy itt is néhány esztendő alatt rohamosan csökkenni fog a talaj termékenysége. A másik furcsa jelenség: a delta csapadékszegény, 3(XM00mm az évi átlag. Ezt pótolja a bőséges harmat, reggelenként szinte futó eső értékű, a buja növényzet lasztossá válik tőle illetve azzá vált Az általunk bemutatott térségben ugyanis a kukoricások mellett hatalmas legelőterületeket alakítottak ki, amelyeket csatornarendszerek bontanak több kilométeres parcellákra. A legelők októberben katasztrofális állapotban vannak Száraz bogáncs, szamártövistermő márgasivatag a régi vízivilág helyén. A deltas szarvasmarha-féleségek hihetetlenül igénytelenek. Nem tejtermelésre állították be őket Az újgazdák egy részüket becsapják a kukoricásokba Mikor csodálkoztam ezen a kártételen, mosolyogva magyarázták, hogy ez olyan fajta, annyira megszokta az éhezést, a kórórágást, hogy megeszik néhány cső törökbúzát, és kifekszik a töltésre. A deltas félvad disznókra ugyanez jellemző. Húsuk rágós, szinte ehetetlen számunka. Szemtelenek, bekúsznak akár a sátorba is. A Géniusz, korában, az árvizek idején nagy disznóirtó akciókat szerveztek, vagabondusoknak nyilvánították őket is, és a déli részek vadászait mozgósítva lőtték ki az állományt . A disznók ugyanis széttúrták a töltéseket, vízi súlyom után kutatva tönkretették a csatornákat. A nagy disznóirtások után most már alig látni egy-egy csürhét, amelyik, ha hozzáfér, a konzervesdobozt is átharapja. A idegtartású disznót a hasán bontják fel (itthon is láttunk ilyent, a tömbházak között), könyökig vájkádtak a véres, zaccos hasüregben, a kettévágott fél disznót kiakasztják a szín falára, ott szárad a fehérsége is (a „szalonnája”) szinte elrághatatlan keménységűvé, és buta élű késsel nyiszitelnek le róla egy-egy darabot. Természetesen, nem ez a fő eledelük. A legelőkön kószáló sovány marhák kínjukban megeszik a kórót, lelegelik a maradék nádast. A bikákkal együtt tartják őket. Ha a spanyol bikatenyésztők erre járnának, bizonyára tetszene nekik ez a génbank. A száradó deltás tájakkal ellentétben vizenyősödnek, mocsarasodnak az erkölcsök. Negyedszázaddal ezelőtt napszámra hagytuk el sátrainkat, volt eset rá, amikor az esti hazatéréskor négy süldőt találtunk a fekvőhelyünkön. Gond volt úgy kitessékelni őket, hogy a sátrat ne szaggassák szét. Most órára sem lehet otthagyni a szálláshelyet, emberek disznólkodhatnak körülötte benne. Már néhány évvel ezelőtt barátaink méregdrága horgászcuccait a sátor eresze alól emelték el, miközben a boldog kirándulók édes álmukat aludták. Mostanra kialakult egy kolduló, tolvajló lumpenréteg. Miközben elköti a kipányvázott halat, olajat, ecetet, kenyeret, gyógyszeszt is kunyerál, mert „fáj a lába”. Az alkoholizmus az országban itt tetőt isznak az asszonyok is csupa szolidaritásból a pénteki halászatból hazaérkező férjeikkel. Bármit. A legolcsóbb halat - keszegféléket, kárászt hetven lejért veszi át a halbegyűjtő. A bráilai kompnál egy kiló süllőért kétezer lejt kérnek. Természetes tehát, hogy formaságból megmaradnak az állami halászat kötelékeiben, és suba alatt, illetve gyékény alatt, főleg turistaszezonban, a „szabadpiacon” értékesítik a halat. Az új deltas nép rendkívül szolgálatkész, öt perc alatt tíz ajánlatot is tesznek, hová visznek, kísérnek el, micsoda halparadicsomok felé eveznek. Az ilyen kíséret, idegenvezetés teljesen tönkreteheti a hetes programot. Mindent jobban tudnak, minden arrajárót (a mi portékánkból) megetetnek, megitatnak. Ezért csak ismerősök szolgálataira ajánlatos igényt tartani. Minden esztendőben meglep, hogy a deltában mennyi a magyar kiránduló. Éjszaka a tökéletes csendben magyar népdal visszhangzik a tüzek mellől. Alig van kiránduló, de messziről hangzik, amint Réka lányát szólongatja a mama. Én valaha gyógyulni, kikapcsolódni mentem a Duna-deltába. Istenem, 25 évvel ezelőtt ott lehetett holdvilág mellett elénekelni mindazt, amiért itthon újabb lapok fűződtek a dossziénkba.