Háromszék, 1993. november (5. évfolyam, 996-1016. szám)
1993-11-02 / 996. szám
neve: Jókainélaborfalvi RÓZA ALAPÍTVÁNY Művelődési intézményeink közül a színház állt mindenkoron leginkább a figyelem középpontjában. Egy-egy bemutató ünnepnek számított, ma is az, csak valahogy másként. Erről beszélgettünk Nemes Leventével, a színház igazgatójával. — Pár évvel ezelőtt a templomba és a színházba járás tartotta fenn az emberekben a közösségi érzést. Ma sokkal nagyobb a választék, nehezebb a nézőtérre csalogatni még a színházkedvelőket is. Olyan színházat kell teremtenünk, hogy az vonzó legyen, és széles körben elnyerje a nézők tetszését. —Ezen igyekezetében hozta létre a színház a JÓKAINÉ LABORFALVI RÓZA NEVÉT VISELŐ SZÍNHÁZPÁRTOLÓ ALAPÍTVÁNYT? — Természetesen. Színházunk műszaki eszköztára alig haladja meg egy jól felszerelt Lejegyezte: Fekete Réka (folytatása a 2. oldalon) *---------------------- Máról holnapra KI ÁRT NEKÜNK? Életképes és figyelemre méltó volt a LADO országos vezetőségének és helyi fiókszervezetének az a kezdeményezése, hogy szombat délelőttre összehívja a megye politikai pártjainak képviselőit, az államigazgatás és a választott helyhatóságok vezetőit, a művelődési egyesületek, egyházak megbízottjait, az igazságszolgáltatás és a rendőrség vezetőit, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásáról, a mifelénk tapasztalható jogsérelmekről beszélgessenek. A beígért témák közt volt a televízió egyházi műsorában augusztus elején kétszer, majd a hónap közepén egy kerekasztal-beszélgetéssel megfejelve újrasugárzott riportszerűségének vitája is. Azé, mely annak idején oly sok ellenérzést, tiltakozást, fölháborodást váltott ki e vidék lakóiból. Ám semmi sem úgy történt, ahogyan azt elképzelnék. Jól indult, rosszul folytatódott, és teljesen érdektelenül fejeződött be. És szögezzük le, nem a szervezők hibájából. A magyar meghívottak közül csak Zsigmond László képviselő és Orbán Árpád tanácselnök, valamint a sajtó képviselői tettek eleget a meghívásnak. A román pártok, kulturális egyesületek viszont teljes harci alakulatukkal pástra léptek. Az alaphangot a LADO elnöke, Nicolae Ştefănescu Draganeşti, alelnöke, Radu Stanescu ütötték le, ezt folytatta a maga során Marian Ţaţă, a Pro Democraţia elnöke is. Szavaikból kiderült, hogy az egyéni és kollektív emberi jogokról, azok tiszteletben tartásáról, a mifelénk tapasztalható jogsérelmekről, a polgári, gazdasági, társadalmi, kulturális szabadság mibenlétéről kellene véleményt cserélni, figyelembe véve azt az új helyzetet, melyet Románia Európa tanácsi tagsága jelent.Radu Stanescu úr a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a LADO által kidolgozott, nyomtatásban is megjelent, a KISEBBSÉGEK JOGAI címet viselő kiadványt. A hallgatóság figyelmébe ajánlották: mostantól mind az egyéni, mind a kollektív jogsérelmekkel nemzetközi bíróságokhoz fordulhatnak .__________________________ ---------------------------------------------------------------------- mindazok, kik itthon az igazságszolgáltatás összes lépcsőfokait megjárták, de a döntéssel elégedetlenek. Ez volt a kellemesnek nevezhető kezdet. Ám a hosszúra nyúlt tanácskozás érdekes fordulatot vett. Ismételten kiderült, hogy relatív többségi helyzetünkből adódó előnyünkkel nem tudunk élni, a fölösleges, méltatlan, alacsony szintű vitákban szinte azt mondhatni, hogy felmorzsolódott a magyarság helyi szervezete, alig mozdulnak az egyesületek, letargikus állapotba került még a pedagógusok szövetsége is. A megye magyar vezető közéleti személyiségei nem érzik kötelességüknek, hogy jelen legyenek olyan vitákon, konfrontációkban, melyek ha nem is létfontosságúak, de közösségünk külső megítélése szempontjánál mégiscsak jelentősek. Ugyanis ezen a találkozón a központi sajtó, a televízió ugyancsak szép számban képviseltette magát. És megtörtént az, amire igazán senki nem számíthatott. E jobb sorsra érdemes rendezvény a kormánykoalíciót alkotó pártok, a Șaguna művelődési egyesület, mi több, magának a prefektusnak a panaszfórumává vált. Hosszasan, aprólékosan és részletesen beszámoltak az őket sújtó nehézségekről, a románság marginalizálásáról, lapunk uszító, szélsőséges, élesen románellenes szájtartásáról. És a prefektusnak is sikerült úgy beállítania az iskolaügybe hozott botrányos rendeletét, mintha az pusztán azért született volna, hogy anyanyelvi oktatási feltételeket biztosítson az állam nyelvén tanulni óhajtó— elsősorban román nemzetiségű — gyermekek számára. A vallási műsor szerkesztői, meglehetősen nagy érdektelenség közepette, bemutatták ortodox templomromboló munkánkról, a román tanügy teljes hiányáról és az ötven százalékban elmagyarosított románokból álló székelyekről készített dokumentumfilmjüket s a szakértőként behívott történészek ugyanilyen hangütésű vallomásait, majd csomagoltak, s elvonultak. Bizonyára azzal a belső meggyőződéssel, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint amit ők a nyáron a nézők elé tártak. Mi meg a vert helyzetbe került ember keserűségével kérdezzük, vajon fásultságunkkal, közönyünkkel nem ártunk-e többet magunknak, mint képzelt vagy valós ellenfeleink? Sió Erzsébet _________________________________________________________________________________________________________________/ Albert Levente felvétele Hétfőn benépesedtek temetőink: millió apró mécses fénye bomlott szivárványszínekre az emlékek könnycseppjein EGY VERSENYVIZSGA MARGÓJÁRA BOTRÁNY A PREFEKTÚRÁN Adrian Căşunean-Vlad prefektus a Cuvântul nou szombati számában napvilágot látott közleményében semmisnek nyilvánítja a prefektúrán lévő üres állások elfoglalása végett 1993. október 14-én megrendezett versenyvizsgát, s újat ír ki — 1993. november 4-re. Ezúttal — a kormány új vizsgáztatási eljárást előíró szabályzatára hivatkozva — öt napot sem biztosítva az esetleges érdeklődőknek a feliratkozásra. Az október 14-én levizsgázott 40 jelentkező egyike kifogásolja a prefektus eljárását, állítva: Adrian Căşunean-Vlad pártérdekektől indíttatva lépett közbe. A harmadik oldalon közöljük Gheorghe Preduţnak a történtekkel kapcsolatos memóriumát. SEPSISZENTGYÖRGY 1993. NOVEMBER 2. 996. szám ÁRA 50 lej előfizetőknek 40 lej ki.»» ANYANYELVŰ KENYÉR Október 28-án reggel kenyérért mentem az Iskola utca sarkán levő önkiszolgáló élelmiszerüzletbe, ahová évtizedek óta járok vásárolni. Kérésemre az ismeretlen kiszolgálóleány kérdéssel felel: — Poftim? Egy szót sem tud magyarul. Annyit sem, hogy egy, hogy kenyér, hogy kérek. Gondolom, az üzlet vezetőjének gondja lehetett volna ara, hogy munkába állítása előtt rövid nyelvtanfolyamon legalább húsz szóra megtanítsa. Így logikus ebben a városban. Lehet azonban, hogy az én logikám sántít. Számtalanszor hallottuk ugyanis az elmúlt években , hogy román kenyeret eszünk, tehát itt az ideje annak is, hogy az üzletben románul kérjük. (enzé) FELIRAT AZ OBELISZKRE, AVAGY ÚJABB JAVASLAT AKIK A SZOBROT SZÓTLANUL SZERETIK Megszülettek az első módosító javaslatok a sepsiszentgyörgyi park közepén álló emlékműre. S mint várható volt, az ízléstelenség másik csapdájába esve, az utóbbi évtizedek összes sérelmeit egy oszlopba vésve szeretnék látni. Mégpedig öt nyelven. Hasonló a másik ötlet is: soknyelvűségünk hangoztatása közben az ENSZ-alapokmányrészlet márványba vésett, keretezett mása. Mondok egy harmadikat: ennek a városnak kerül még anynyi pénze, hogy lebontsa a park méretéhez képest amúgy is túl magasra sikerült obeliszket, és szobrászoknak hirdessen pályázatot egy szerényebb térplasztikára. Ha okosabb nem jut eszébe, Szent György címmel. Hátha nem lesz szükség arra, hogy öt nyelven beszéljen, legfennebb azokhoz szól majd, akik a szobrot szótlanul szeretik. Albert Levente MEGYÉNKBEN „Tíz terroristát fogtak el!” . A Cronica romána bukaresti napilap pénteki számában öles hetükkel bártak az olvasók tudomására, hogy Kavaszna megyében letartóztattak egy tíz főből álló, fegyverekkel rendelkező félkatonai csoportot. Tegnap a megyei rendőrparancsnok, Gheorghe Magureaim ezredes arról tájékoztatott, hogy nincs tudomásuk ilyen esetről, s valószínű, hogy az idei nyári mikéntfalusi és bükszádi önvadászok iiali fegyvereiről szól az a kései „krónika". Hazai, román módra — tesszük hozzá mi. (DOMOKOS) Ma: Keddi sport a 6. oldalon Óvodásokkisiskolások az 5. oldalon Gazdakör a 4. oldalon „LENIN ÉLT, LENIN ÉE, LENIN ÉLNI NEM FOG" Az utolsó orosz puccs után megpecsételődött Lenin holttestének és mauzóleumának sorsa. A hetvenéves, vörös márvány építményt — mint a Kreml hagyományos bizánci stílusától elütöt— lebontják, s magát Lenint eltemetik. Igaz, mostanában olyan feltételezések is megjelentek az amerikai sajtóban, hogy a mauzóleumba hetven éve közszemlére kitett, bebalzsamozott holttest nem valódi, az oroszok nem rendelkeznek olyan konzerválási technikával vagy hagyománnyal, melynek eredményeként a holttest olyan tökéletes állapotban átvészelhette volna a halála óta eltelt hét évtizedet. Ezért azt állítják, hogy mauzóleumot látogató milliók tulajdonképpen egy viaszbábut csodáltak mindeddig. Szóval, eltemetnék Lenint, de kiderült, hogy nehezen akad föld, mely befogadná. Szentpétervár főpolgármestere vállalkozott volna ugyan arra, hogy a város azon temetőjébe, hol anyja és egy testvére nyugszik, helyet adjanak a bolsevik forradalom (folytatása a 2. oldalon) (I.E.)