Háromszék, 1993. november (5. évfolyam, 996-1016. szám)

1993-11-02 / 996. szám

SEPSISZENTG Y ÖRG Y 1993. NOVEMBER 2. 996. szám ÁRA 50 lej előfizetőknek 40 lej ki:»» EGY VERSENYVIZSGA MARGÓJÁRA BOTRÁNY A PREFEKTÚRÁN Adrian Căşunean-Vlad prefektus a Cuvântul nou szombati számában napvilágot látott közleményében semmisnek nyilvánítja a prcfektúrán lévő üres állások el­foglalása végett 1993. október 14-én megrendezett versenyvizsgát, s újat ír ki — 1993. november 4-re. Ezúttal — a kormány új vizsgáztatási eljárást előíró szabá­lyzatára hivatkozva — öt napot sem biztosítva az esetleges érdeklődőknek a feliratkozásra. Az október 14-én levizsgázott 40 jelentkező egyike kifogásolja a prefektus eljárását, állítva: Adrian Căşunean-Vlad pártérdekektől indíttatva lépett közbe. A harmadik oldalon közöljük Gheorghe Preduţnak a történtekkel kapcso­latos memóriumát. ANYANYELVŰ KENYÉR Hétfőn benépesedtek temetőink: millió apró mécses fénye bomlott szivárványszínekre az emlékek könnycseppjein Albert Levente felvétele neve: Jókain! laborfalvi RÓZA ALAPÍTVÁNY Művelődési intézményeink közül a színház állt mindenko­ron leginkább a figyelem közép­pontjában. Egy-egy bemutató ünnepnek számított, ma is az, csak valahogy másként. Erről beszélgettünk Nemes Leventé­vel, a színház igazgatójával. — Pár évvel ezelőtt a temp­lomba és a színházba járás tar­totta fenn az emberekben a közösségi érzést. Ma sokkal nagyobb a választék, nehezebb a nézőtérre csalogatni még a szín­házkedvelőket is. Olyan színhá­zat kell teremtenünk, hogy az vonzó legyen, és széles körben elnyerje a nézők tetszését. —Ezen igyekezetében hozta létre a színház a JÓKAINÉ LABORFALVI RÓZA NEVÉT VISELŐ SZÍNHÁZPÁRTOLÓ ALAPÍTVÁNYT? — Természetesen. Színhá­zunk műszaki eszköztára alig haladja meg egy jól felszerelt Lejegyezte: Fekete Réka (folytatása a 2. oldalon) Október 28-án reggel kenyérért mentem az Iskola utca sarkán levő önkiszolgáló élelmi­szerüzletbe, ahová évtizedek óta járok vásárol­ni. Kérésemre az ismeretlen kiszolgálóleány kérdéssel felel: — Poftim? Egy szót sem tud magyarul. Annyit sem, hogy egy, hogy kenyér, hogy kérek. Gondolom, az üzlet vezetőjének gondja le­hetett volna ana, hogy munkába állítása előtt rövid nyelvtanfolyamon legalább húsz szóra meg­tanítsa. Így logikus ebben a városban. Lehet azonban, hogy az én logikám sántít. Számtalanszor hallottuk ugyanis az elmúlt évek­ben , hogy román kenyeret eszünk, tehát i tt az idej e annak is, hogy az üzletben románul kérjük. (enzé) FELIRAT AZ OBELISZKRE, AVAGY ÚJABB JAVASLAT AKIK A SZOBROT SZÓTLANUL SZERETIK Megszülettek az első mó­dosító javaslatok a sepsiszent­györgyi park közepén álló em­lékműre. S mint várható volt, az ízléstelenség másik csapdájába esve: az utóbbi évtizedek összes sérelmeit egy oszlopba vésve szeretnék látni. Mégpedig öt nyelven. Hasonló a másik ötlet is: soknyel vüségünk hangoztatá­sa közben az ENSZ-alapok- mányrészlet márványba vésett, keretezett mása. Mondok egy harmadikat: ennek a városnak kerül még any- nyi pénze, hogy lebontsa a park méretéhez képest amúgy is túl magasra sikerült obeliszket, és szobrászoknak hirdessen pályá­zatot egy szerényebb térplasz­tikára. Ha okosabb nem jut e- szébe, Szent György címmel. Hátha nem lesz szükség arra, hogy öt nyelven beszéljen, legfen- nebb azokhoz szól majd, akik a szobrot szótlanul szeretik. Albert Levente Ma: Keddi sport a 6. oldalon Óvodások­kisiskolások az 5. oldalon Gazdakör a 4. oldalon *---------------------- Máról holnapra KI ÁRT NEKÜNK? Életképes és figyelemre méltó volt a LADO országos vezetőségének és helyi fiókszervezetének az a kez­deményezése, hogy szombat délelőttre összehívja a megye politikai pártjainak képviselőit, az államigazgatás és a választott helyhatóságok vezetőit, a művelődési egyesületek, egyházak megbízottjait, az igazságszolgáltatás és a rendőrség vezetőit, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásáról, a mifelénk tapasztalható jogsérelmekről be­szélgessenek. A beígért témák közt volt a televízió egyházi műsorában augusztus elején kétszer, majd a hónap közepén egy kerekasztal-beszélgetéssel megfejelve újrasugárzott riportszerűségének vitája is. Azé, mely annak idején oly sok ellenérzést, tiltakozást, fölháborodást váltott ki e vidék lakóiból. Ám semmi sem úgy történt, ahogyan azt elképzelnők. Jól indult, rosszul folytatódott, és teljesen érdektelenül fejeződött be. És szögezzük le, nem a szervezők hibájából. A magyar meghívottak közül csak Zsigmond László képviselő és Orbán Árpád tanácselnök, valamint a sajtó képviselői tettek eleget a meghívásnak. A román pártok, kulturális egyesületek viszont teljes harci alakulatukkal pástra léptek. Az alaphangot a LADO elnöke, Nicolae Ştefănescu Drágán eşti, alel nöke, Radu Stánescu ütötték le, ezt folytatta a maga során Marian Ţaţă, a Pro Democraţia elnöke is. Szavaikból kiderült, hogy az egyéni és kollektív emberi jogokról, azok tiszteletben tartásáról, a mifelénk tapasz­talható jogsérelmekről, a polgári, gazdasági, társadalmi, kulturális szabadság mibenlétéről kellene véleményt cserélni, figyelembe véve azt az új helyzetet, melyet Romá­nia Európa tanácsi tagsága jelent/Radu Stánescu úr a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a LADO által kidolgozott, nyomtatásban is megjelent, a KISEBBSÉGEK JOGAI címet viselő kiadványt. A hallgatóság figyelmébe ajánlot­ták: mostantól mind az egyéni, mind a kollektív jogsérelmekkel nemzetközi bíróságokhoz fordulhatnak V __________________________----------------------------------------------------------------------­mindazok, kik itthon az igazságszolgáltatás összes lépcső­fokait megjárták, de a döntéssel elégedetlenek. Ez volt a kellemesnek nevezhető kezdet. Ám a hosszúra nyúlt tanácskozás érdekes fordulatot vett. Ismételten kiderült, hogy relatív többségi helyzetünkből adódó előnyünkkel nem tudunk élni, a fölösleges, méltatlan, ala­csony szintű vitákban szinte azt mondhatni, hogy fel­morzsolódott a magyarság helyi szervezete, alig mozdulnak az egyesületek, letargikus állapotba került még a pedagó­gusok szövetsége is. A megye magyar vezető közéleti személyiségei nem érzik kötelességüknek, hogy jelen le­gyenek olyan vitákon, konfrontációkban, melyek ha nem is létfontosságúak, de közösségünk külső megítélése szem­pontjánál mégiscsak jelentősek. Ugyanis ezen a találkozón a központi sajtó, a televízió ugyancsak szép számban képviseltette magát. És megtörtént az, amire igazán senki nem számíthatott. E jobb sorsra érdemes rendezvény a kormánykoalíciót alkotó pártok, a Şaguna művelődési egyesület, mi több, magának a prefektusnak a panasz­fórumává vált. Hosszasan, aprólékosan és részletesen be­számoltak az őket sújtó nehézségekről, a románság mar- ginalizálásáról, lapunk uszító, szélsőséges, élesen románel­lenes szájtartásáról. És a prefektusnak is sikerült úgy beállítania az iskolaügybe hozott botrányos rendeletét, mintha az pusztán azért született volna, hogy anyanyelvi oktatási feltételeket biztosítson az állam nyelvén tanulni óhajtó— elsősorban román nemzetiségű — gyermekek számára. A vallási műsor szerkesztői, meglehetősen nagy érdektelenség közepette, bemutatták ortodox templom­romboló munkánkról, a román tanügy teljes hiányáról és az ötven százalékban elmagyarosított románokból álló székelyekről készített dokumentumfílnijüket s a szak­értőként behívott történészek ugyanilyen hangütésű val­lomásait, majd csomagoltak, s elvonultak. Bizonyára azzal a belső meggyőződéssel, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint amit ők a nyáron a nézik elé tártak. Mi meg a vert helyzetbe került ember keserűségével kérdezzük, vajon fásultságunkkal, közönyünkkel nem ártunk-e többet ma­gunknak, mint képzelt vagy valós ellenfeleink? Sm:ó Erzsébet _________________________________________________________________________________________________________________/ MEGYÉNKBEN „Tíz terroristát fogtak el!” . I Cronica romána bukaresti napilap pénteki szamában öles hetükkel borjak az olvasók tudomására, Iwgy havas zna megyében letartóztattak egy tíz főből álló. fegyverekkel ren­delkező félkatonai csoportot. Tegnap a megyei rendőrparancsnok. Uheorghe Mügnreaim ezredes arról tájékoztatott, bog}'nines tudomásuk ilyen esetről, v valószínű, hogy az idei nyári mikőnjfalusi és bükszádi onradászok ti üli fegyvereiről szól az a kései „krónika". Hazai, román módra — tesszük hozzá mi. (DOMOKOS) „LENIN ÉLT, LENIN ÉE, LENIN ÉLNI NEM FOG" Az utolsó orosz puccs után megpecsételődött Lenin holt­testének és mauzóleumának sor­sa. A hetvenéves, vörös márvány építményt — mint a Kreml ha­gyományos bizánci stílusától elütőt—i lebontják, s magát Lenint eltemetik. Igaz, mos­tanában olyan feltételezések is megjelentek az amerikai sajtóban, hogy a mauzóleumba hetven éve közszemlére kitett, bebalzsamozott holttest nem valódi, az oroszok nem ren­delkeznek olyan konzerválási technikával vagy hagyománnyal, melynek eredményeként a holt­test olyan tökéletes állapotban átvészelhette volna a halála óta eltelt hét évtizedet. Ezért azt ál­lítják, hogy mauzóleumot láto­gató milliók tulajdonképpen egy viaszbábut csodáltak mindeddig. Szóval, eltemetnék Lenint, de kiderült, hogy nehezen akad föld, mely befogadná. Szentpétervár főpolgármestere vállalkozott volna ugyan arra, hogy a város azon temetőjébe, hol anyja és egy testvére nyugszik, helyet adjanak a bolsevik forradalom (folytatása a 2. oldalon) (s.E.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék