Háromszék, 1994. augusztus (6. évfolyam, 1195-1221. szám)

1994-08-01 / 1195. szám

­ AZ MLSZ SAJTÓÉÜ­EKEZLETÉN A Román Labdarúgó­szövetség legutóbbi sajtó­­értekezl­etén tudtuk meg, hogy a nemzeti bajnokság 18 csa­pata közül csak 15 össze­sítette a feltételeket ahhoz, hogy profi minősítést kap­jon. A Bukaresti Progre­sul, a Brassói FC és az FC Inter nem kaphatnak profi státust, mivel egyelőre kereskedelmi társaságként működnek. Mint kiderült, az A-osztályban is akad­nak hasonló problémák, itt több csapat törvénytelenül tevékenykedik, mivel még a megalakulásához szükséges papírformák is hiányoznak. Jó hírként elmondták, hogy szigorú törvényt készítenek elő, mely még a stadionban elhangzó csú­nya szavakért i­s kemény bün­­tetést ró ki a rendező klub­nak. (Kíváncsiak vagyunk, a bozgor szóért is? — szerk. megj.) A bajnoki rendszer vál­tozatlan marad, azaz 18 csapat szerepel a nemzeti bajnok­ságban, 2x 18 az A-osztály­ban, 4x20 a B-osztályban... A női labdarúgásban az A- osztálynak 12 tagú mezőnyt kellene összesítenie. Kel­lene.. A nemzeti bajnokság rajt­­ja: augusztus 20., 18 óra Augusztus 16-án 18 órakor rendezik meg a Nemzeti­stadionban a Román Szu­perkupa viadalát, melyen a bajnoki cím védője, a Steaua találkozik a kupagyőztes Besztercével. A nemzeti bajnokságban a győzelemért 3 pont, a dön­tetlenért 1 pont a jutalom (Bogdán) Díszpolgár lehet, rendes lakos nem! A világbajnokságról ha­zatért labdarúgóinkat, mint ismeretes, Bukarest díszpol­gáraivá avatták. Ionut Lu­­pescu, a Bayern Leverkusen­­ben focizó játékosunk élni kívánt a lehetőséggel, és nyomban azzal a kéréssel fodult Crin Flatarcu főpol­gármesterhez, hogy­ segítse őt hozzá egy bukaresti lakáshoz. Ekkor derült ki: díszpogára lehet a főváros­nak, de lakosa nem, mivel itt nincs állása! Lupescu csapattársai közül többen is fontolóra vették a főpolgármester válaszát, és a Lupescuval való szolda­­ritásuk jeléül lemondtak a díszpolgárságról. (B. T­ibor) AA HÉTFŐI JEGYZET AZ­IDO SZEKÉRÉRT Valamikor, nem is olyan régen augusztus már lázas futballidénynek számí­tott, hiszen javában zajlottak az előkészületi mérkőzések. Valamikor... Na, nem sírom vissza azt a kort, most egészen másért idézem. Igen, akkor, kezdve a „fehérház’ ’ kapusától fel egészen az első titkárig, mindenki focizott. Csodamód tudta mindenki, hogy milyen átigazolásokra kerül sor a város labdarúgóberkében, ki megy ki, kijön, kiért mennyit adtak, kiért mennyit fizetünk. Vasárnap aztán, amikor megjelent a titkár autója a stadion főbejárata előtt... Perc sem telt el, s mint a frankfurti reptéren, félpercenként érkezett, szaladt be egy-egy gép, ez esetben gépkocsi, hozta ennek vagy annak a gyárnak az igazgatóját, párttitkárát. Sokszor elgondoltam: honnan tudják ezek, hogy ma jön a titkár?... Ez vitathatat­lan, remekül működött a „kémhálózatuk”. Egy-egy mérkőzés után akár ter­melési értekezletet is lehetett volna tartani, hiszen jelen volt mindenki, aki csak számított a megye gazdasági életében. Az idő szekere sem bírta tovább ezt az „álszenteskedést’ ’, a labdarúgás felé mutatott álarcosdit, s lerázta magáról a maszkokat. Most itt állnak megcsupa­­szodva, igazi énüket mutogatva a szekér utasai. A legtöbbjük utazik ma is, de e maszk nélkül. Nem tapossák egymás lábát a lelátón, nem lesik a titkár arcvonását, nem figyelik szavait, s nem könyökölnek a protokollszoba bejárati ajtaján, hogy minél közelebb kerüljenek a főnökhöz. S jó ez így. Hadd őrizzék meg igazi énüket, s a foci is maradjon az, ami az igazi hivatása. Mert akadnak még igazgatók, akik kijönnek a futballmérkőzésekre, akik vállalják a szponzor szerepét. Igazi énük diktálja így, s nem parancsra teszik. Ők a fehér hollók. Kevesen vannak? Igaz. De hinni merjük, hogy példájukat követik majd mások, azok, akik újoncok lesznek az idő szekerén, új emberek az igazgatói székben. Mert ide nem kényszerből kerülnek, hanem a képességeik alapján. S olyan emberek lesznek, akik ismerni fogják és hisznek a sport társadalmi szerepében, akiktől nem kell kunyerálni a sportpénzt, akik a sportra alapot teremtenek. Messze lesz ez, tudom, de meggyőződésem, nem olyan messze, hogy ne legyen türelmünk kivárni. • _______________________(Áros]/ 1994. AUGUSZTUS 1 msa JÖVÉS-MENÉS A FELSŐHÁZBAN Három hét, és beindul a körhinta labdarúgósportunk fel­­sőházában. A legszorgalmasabbak már a VB alatt is „gépész­­kedtek” a játékoskeretek körül, most a VB utáni viszont felgyorsult a jövés-menés a labdarúgóberkekben. Ami már biztosan megoldott átigazolásnak tekinthető. A Steaua megvált Ilie Dumitrescutól (ő a Tottenhamhoz igazolt), Vintilától, Statetól, Saftától, Grigoraştól és Paveltől, aki új a keretben: Militari (a Petrozsényi Zsiltől). Dinamo: elment Matei (Kolozsvár), M. Savu (Brassói FC), jött: Brătianu II. (Brăila), M. Ivan (Brassó), Drăguş (Buzău), Ceauşilă (Sportul), Tănase (Galac). Craiovai II: elment Impuşcătoiu (FC Argeş), Ganea (FC Argeş), jött: Ungur (UTA), Mitriţă (Electroputere). Petrolul: elment Pitulice (Moreni), jött: Pirlog (Moreni), Zahiu és Mihalache (Boldeşti). FC Farul: elment Caraman (Brăila), jött: Grigoraş (Lokomotiv Plovdiv), Sara és M. Georges (Galaci CFR), Bárbora (Brassói FC). Beszterce: elment Halostă (Corvin), jött: Câmpeanu (Pi­atra Neamţ). FC Inter: jött Andreicuţ (Moreni). Progresul: elment C. Stoica (Kolozsvár), Mărginean (Gyulafehérvár), Bratu (FC Selena), jött: Topolinschi (Bu­karesti Faur), Răducan (Focşani). Kolozsvár: elment Gabor (Corvin), R. Stan (Gyulafe­hérvár), jött: Matei (Dinamo), C. Stoica (Progresul), Mare (Nagybánya), Casoltean (Gyulafehérvár). Piatra Neamţ: elment Câmpeanu (Beszterce), jött: Ţapu és Solomon (Săvineşti). Brassói FC: elment M. Ivan (Dinamo), Bárbora (FC Farul), Gáli, Bica, M. Gheorghe, Braşoveanu (Traktor), jött: M. Savu (Dinamo), C. Moldovan (Traktor), Ganea (K­IM), Craiu, Nuţă. Galac: elment Baston (Galaţi CFR), jött: Ion Gigi (Brăi­la), C. Savu (Galaci CFR), Bădan (Suceava), Havasa (Iaşi-i Poli). UTA: elment Ungur (Craiova), jött: Buzan (Aradi Mo­tor), Turcă (Lipova). Electroputere: elment Mitriţă (Craiovai II), jött Jugănar (Stom­ai Petrolul). Sportul: elment Ceauşilă (Dinamo), jött Dumitrescu (Izrael). Nagybánya: elment Mare (Kolozsvár), jött Piroska (Kolozsvári CFR). FC Argeş: jött: Ganea (Craiovai U), Vintila, Beca, State (Steaua), Impuscătoiu (Craiovai U). * Mondom, közel sem tekinthető lezártnak a jövés-menés. Mint ahány játékost felsoroltam, legalább ennyi még szerepel a „valószínű” névsorban. Aztán még valami: profi világot élünk, menet közben is sor kerülhet néhány átigazolásra. S a mi bajnokságunk a korlátlan lehetőségek bajnoksága. (­KOS) ÚSZÓSPORTUNK KELLEMES ÉS KELLEMETLEN­­MEGLEPETÉSEI Luminiţa Dobrescu lesz a római világbajnokság nagy meg­lepetése — ígéri Dan Iones­­cu, a Román Úszószövetség titkára. —Dobrescu elsősorban a 200 m-es gyorsúszás nagy esélyese. De jó eredményeket várunk a fiataloktól is, mint Lorena Diaconescu, Adriana Enache, de különösen Car­men Herea, aki 26,17 mp-et tud az 50 m-es gyorson. A román küldöttség „titkos fegy­vere” Claudia Stănescu, aki immár második éve az Egyesült Államokban készül. A római VB-re egyébként 6 női és 2 férfi versenyző képviseli majd a román színeket. A névsor­ból hiányozni fog Beatrice Coa­dă, az athéni EB ezüstleánya, ő ugyanis nem volt hajlandó Brăilán edzeni, mert a rend­kívül kemény munka hatása alatt stresszes állapotba került. Az úszónő a jövőben a Steaua színeiben kíván szerepelni, edzője pedig Nicu Tot lenne. i±ü_____­______________ Törvény a sport támogatásáról A nyár folyamán sportkedvelőkkel, sőt, sportvezetőkkel folytatott beszélgetéseim során gyakori téma volt a sport támogatásának, diva­tos szóval szponzorálásának kérdése. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen nagyfokú a tájékoz­­zatlanság a témában. Az emberek nagy része nem ismeri, szerencsésebb esetben is csak felületesen az erre vonatkozó törvényes előírásokat. Ennek következtében sok a félreértés, a bizonytalan­ság. Lehetőségek, esélyek úsznak el, holott ha okosan élünk a törvény adta jogokkal, talán reményünk lehetne a nehéz gazdasági és morá­lis válság okozta szinte kilátástalan helyzetből való kilábalásra. Egyáltalán a túlélésre. A két hónappal ezelőtt megszavazott szpon­zorálási törvény bevezetője az ügy kapcsán egy szerződésről beszél, amely a támogató és a ha­szonélvező között jön létre. A szponzor lehet állami vagy magánvállalat, intézmény és alapítvány, de jótékonykodhat magánszemély is. A törvény 4. szakasza szerint szponzorálható minden romá­niai illetőségű jogi személy, aki humanitárius, kulturális-művészi, tudományos, vallásos és sport­­tevékenységet folytat Ide sorolja még a törvény az emberi jogok, valamint a környezetvédelmet szolgáló tevékenységet. Nagyon fontos a 8. szakasz, amely a tá­mogatás volumenét szabályozza: „Minden fizikai és jogi személy, aki a 4. szakaszban felsorolt tevékenységeket anyagilag támogatja, adóked­vezményben részesül. A támogatás összege vi­szont nem lehet nagyobb az adózható jövedelem 5%-nál, kivéltelt képez a saját fizetésből esz­közölt szponzortevékenység. ’ ’ Lényeges előírása a törvényn­ek, hogy a költ­ségvetési keretből tilos a szponzorálás."A törvény tiltja a szponzor beavatkozását az általa támoga­tott egyesület, közület vagy magánszemély belső ügyeibe, ily módon lehetőség nyílik ezek jogi védelmére és függetlenségük megőrzésére a pénzükért sok esetben beleszólási jogot követelő szponzo­rokkal szemben. Nagyjából ez lenne a­ szponzortörvény lényege, amelyről azonkívül, hogy a támogatásra fordít­ható összegek mélyen a szükségletek minimális szintje alatt állnak, csak tüneti kezelésre alkal­masak, és távolról sem oldják meg a román sport égető problémáit. Az idő majd mindent igazol Minden elmélet próbája a gyakorlat, ha ott el­bukik, nem jó a törvény, javításra szorul. Addig is élni kell a lehetőséggel, hordjunk össze min­den begyűjthetőt, hisz a sportnak szüksége van a támogatásra Hogy is mondta Kató Béla illyefalvi tiszte­­letes a múlt hétfői tévéadásban? — Magunk számára koldulni szégyen, a köz részére nem! Vajda Zoltán ÖKÖLVÍVÁS KÖRZETI SZAKASZ Az országos egyéni felnőtt­bajnokság körzeti szakaszának egyik csoportja találkozik augusztus 2—5 között a sep­siszentgyörgyi sportcsarnokban. A háromnapos viadal tétje az országos döntőn való részvétel jogának kiharcolása. Megyén­ket négy versenyző képviseli: Roman Constantin (48 kg), Állam N­­arian (57 kg), Boriceanu Flo­rin (60 kg) és Driscu Stefan(71 kg). Driscu volt már országos bajnok, jelen pillanatban a bronzérem védője. A mérkőzéssorozatok kezdési időpontja: kedden 17,szerdán 16 és csütörtökön 19 óra. KIS CIRKUSZ A NAGY CIRKUSZBAN Közepes szintű küzdelmet hozott a Bukarest Szorító ököl­vívó­­torna. Elszámították magukat a rendezők, népes nézősereget vár­tak, de a döntők estéj­én is mind­össze 300 hitbuzgó szurkoló je­lent meg a Nagy Cirkuszban, ahol a tornát szervezték A legtechnikásabb ököl­vívó címet a Dinamó 63,5 kg-os versenyzője, Marian Simion nyerte el A súlycsoportonkénti győz­tesek: M. Velicu, N. Aliuţă, C. Olteanu, M. Leontrariu, S Bă­lan, M. Simion, I. Ioiţă, M. Tu­dor, A. Preda, C. Patriche, C. Lazăr, R. Vrânceanu. A torna legfiatalabb ök­­lözője az alig tizennyolc éves aranyosgyéresi S. Moldovan volt. (B. T.)

Next