Háromszék, 1994. október (6. évfolyam, 1248-1273. szám)

1994-10-01 / 1248. szám

Iliescu Brassóban Brassóban a tegnap megkezdődött az 1989-es decem­beri harcosok szervezetei országos szövetségének kong­resszusa. Az eseményen jelen levő Ion Iliescut felkérték, nyissa meg hivatalosan a kongresszus munkálatait. Az elnök a Cenk alatti városba való érkezésekor virágko­szorút helyezett el a forradalom hőseinek keresztjénél. Látogatása során Románia elnöke felkereste a helybeli Transilvania Egyetemet, ahol mintegy tízezer diák tanul. Harmincnapos felfüggesztés A Demokratikus Konvenció tanácsának küldöttei el­határozták, hogy felfüggesztik a szövetségből a Sergiu Cunescu vezette Szociáldemokrata Pártot, miután a párt levélben merevséggel vádolta az ellenzék szövetségét. A Polgári Szövetség Pártja nem szavazta meg a Szociál­demokrata Pártnak a Demokratikus Konvencióból való felfüggesztését, mivel Sergiu Cunescu véleményét a Polgári Szövetség Pártja is osztja. Dan Căpăţână, a Polgári­­ Szövetség Pártja igazgatóbizottságának tagja a Rompres egyik szerkesztőjének kijelentette, hogy nem demokra­tikus és egyáltalán nem hatékony büntetőintézkedéseket hozni egy olyan levél kapcsán, amely konstruktív, és a Demokratikus Konvenció újjászervezését javasolja. A Konvenció magatartása emlékeztet egy régi gyakorlatra: aki bírálóan szól, azt kiteszik. Amennyiben a Polgári Szövetség Pártja esetében is hasonló intézkedést hoznak, az politikai öngyilkosság lenne a Demokratikus Konven­ció számára és veszteség az ellenzékre nézve. Lezuhant egy MIC A Beszterce-Naszód megyei Ledence mellett folynak a IV. Erdélyi Hadsereg hadgyakorlatai, amelyeken tizen­hat országból, köztük NATO-tagállamokból vesznek részt katonai megfigyelők Torda mellett is hadgyakorlatok voltak. Ezek során lezuhant egy MIC 21-es repülőgép. A pilóta katapultálta magát, és túl van minden veszélyen. A baleset okainak és körülményeinek kivizsgálására bizottság alakult A hadgyakorlatok Fehér megyében folytatód­nak. Alfred Moses az új amerikai nagykövet Az amerikai szenátus megerősítette Alfred Moses kinevezését az Egyesült Államok romániai nagykövetévé. Mint a Reuter jelenti, a döntést annak ellenére hozták, hogy a bukaresti szenátus hét tagja tiltakozott a kine­vezés ellen, azzal vádolva Alfred Mosest, hogy támogatta a Ceausescu-rezsimet. A hírügynökség megjegyzi, hogy Alfred Moses, az amerikai zsidók bizottságának elnöke a romániai zsidók kivándorlásával kapcsolatos kérdésekről tárgyalt Causescuval. A hírügynökség kidomborítja, hogy a román kormány meglepetéssel és sajnálkozással szer­zett tudomást a két szenátor tiltakozásáról, s úgy véleke­dett, hogy a kormány külpolitikájába való példa nélküli beavatkozásról van szó. Nem hibás a repülőgép, sem a pilóta A franciaországi polgári légiközlekedés balesetkivizsgáló irodája tegnap nyilvánosságra hozta a TAROM légitár­saság repülőgépének múlt szombati, majdnem kataszt­rófával végződő incidensére vonatkozó megállapításait, amelyben sem a pilótát, sem a gépet nem vádolja a történtekért — jelenti a France Presse. A jelentés egy hónapon belül kész lesz. A fekete doboz március 27. óta nem működött. A repülőgép 1992-től van üzemelés alatt. A gyártócég ez idáig nem kommentálta a majdnem légi katasztrófával végződő incidenst. Élet a betoncellákban (3.) (folytatás az első oldalról) — És mi az az elképzelés, az álom? — Mi ebből a rendszerből egyelőre nem tudunk kilépni, mert nincs olyan állami vagy magáncég, amelynek lenne annyi pénze, hogy átalakítsa a „szisz­­temet’ ’. Rosszhiszemű fizető is marad, meg olyan is, aki képtelen a tartozást törleszte­ni. Mi járjuk a kivert utat, lezárjuk a vizet, bíróságra adjuk az egyént, de ebből pénz nem lesz; nálunk egy kilakoltatási vagy árverési határozat meg­születéséhez legalább hat hónap, egy év szükséges. Addig pedig csődbe jutunk. Tehát az az álom, amely különben maga a nyers valóság. A lakóbizottságok léteznek, nem élik az életüket, mert nem felelnek meg az elvárásoknak. Szerintünk nem helyes ez a hatalmasra duzzadt lakóbizott­sági besorolás. Külföldön hatvan lakrésznek van egy ház­mestere. Ez az ember tudja, mi történik annál a hatvan családnál. Nálunk, én nem vádolni akarom a lakóbizott­sági elnököket, ezt a tisztséget csak arra használják, törvénye­sen csak annyi a feladatuk, hogy annyi pénzt begyűjtsenek a lakóktól, ami után ők élhet­nek. Senki nem vonja fele­lősségre, ha többet nem gyűjt. Nem kell felelnie a lakók érdekeiért sem, nem is képviseli, nem is ismeri a közösséget, annak gondjait... — Mi is az az álom? — Jó. Van egy tömbház, amelyben 50—60 lakrész ren­delkezik saját kazánházzal, a lakóknál villany-, víz-, gázóra felszerelve, az egésznek a fo­gyasztását, karbantartását az ott élők rábízták egy házmes­terre. Mindenki úgy fürdik, úgy fűtözik, úgy főz, ahogyan a zsebe engedi. Minden hét végén, pénteken délben min­denki leteszi a kalapácsot, és a víkend alatt nem sértegeti lakótársait. Megteheti, de keményen fizet a csend­­háborításért. Valamennyien vigyáznak egymás nyugalmára, biztonságára, a környezet tisz­taságára. A berendezés tökéletesen üzemel: a meleg vizet addig használom, amed­dig a mérőműszerem nem sérti a zsebemet, amikor elmegyek otthonról, akkor a fűtést takarékra állítom, a villannyal is ekképpen bánok, a gázláng sincs örök­mécsesre állítva, s mindezek tudatában a hó végén nem szi­dom sem a házmestert, sem a közüzemeket, még a kormányfőt sem, mert saj­át magam gyűjtöt­tem össze a kiadásokat, a magam tehetsége és igénye szerint. — Na, álljunk meg egy szóra. És hol van ez az álom? —Ü nem is oly messzire. A stadionnal átellenben most alakítottunk át két tízemeletest, melyből a lakók a legutóbbi földrengés után kiköltöztek. Az egyiknél a munkálatok előre­­haladott fázisban vannak. Pénzünk van rá, a két tömb­háznak saját kazánháza lesz (külön-külön), a lakrészekben villany-, víz-, gázórát szerelünk. Remélem,az átadáskor valóság­­közelbe kerülünk... — És mikor lesz ez? — Erre ismét nem tudok felelni. És azt se kérdezze, hány fejbe kerül majd egy lakrész, meg azt se, hogy kik költöznek bele. OLOSZ GERGELY IS EMBER — Azzal kezdtük e be­szélgetést, hogy az egyik leg­ismertebb, legszidottabb, leg­­kirakatibb vállalat igazgatója ön. Gyakran küldik... — Elmondom a legutób­bit. Négy napja, úgy lefekvés előtt felveszem a kagylót. Le­hordanak, hogy nincs meleg vizük. Nem volt kellemes, nem hiszem, hogy más igazgatót otthon csak úgy elővegyenek. Kikészített engem is idegileg ez a hívás. Aztán már akkor este bementem a vállalathoz, megnéztem a panasz okát. Mit mondjak, sajnos, a hívóknak igazuk volt. Csak abban nem volt igazuk, hogy én is csak egy ember vagyok... Kinek írunk? A könyvkiadás merőben új helyzetében, a sokféle — s az esetek többségében nemesnek igazán nem mondható—konkurencia feltételei közepette igencsak föltehető ez az írói kérdés. Az alkotók többségét, pályájuk bizonyos szakaszán, kínzóan foglal­koztatja olvasóik megtalálása, a bizonyosság, hogy szükségük van egymásra. (A nagyon rátartiak — vagy a nagyon gyávák? — szokták azt állítani, hogy őket nem érdekli műveik sorsa, mert csak maguknak írnak.) A hiúság s az elhivatottság kéz a kézben jár, legfeljebb nem szeretjük elismerni a világirodal­mi (nemzeti irodalmi) és históriai alaptörvényt. Ahol azonban nem is képezheti vita tárgyát szövegező és szövegfogyasztó kölcsönös feltételezettsége, ahol nem lehet a majd egyszer hálás utókorra hagyatkozni — az a sajtó. Az újságírás mindenekelőtt. Nagyhatalommá a sajtópiacon, a politikai közéletben az válik, aki százezreket vagy éppen milliókat képes befolyásolni napról napra. Romániai viszony­latban, mondhatni piacra kerülése óta, vagyis harmadik éve az Evenimentul zilei viszi a prímet. (Két évvel ezelőtt Ion Cristoiut, az alapító igazgatót, a más bukaresti lapok hasáb­jain is otthonos publicistát meginterjúvolták: nem akarna-e államelnök lenni?) Az IMAS idei szeptemberi közvélemény­kutatása szerint a megkérdezettek 33%-a olvassa az Evenimen­­tult (csak a megyei lapok előzik meg Cristoiu napilapj­át a maguk 38%-ával), a România liberă 16%-kal, az Adevărul 12%-kal következik a népszerűségi listán; 10% alatt vannak a tiszta sportok; a vert mezőnyben (?) található a Cotidianul (2%), az Azi (1%), a Ziua (1%), a Vremea (0,7%), a Dimineaţa (0,6%), utóvégre egy reggeli és déli kiadással rendelkező bulvárlap nyilvánvalóan lekörözi az igényesebb olvasót megcélzó, parasztpárti irányultságú új­ságot, hiába írja ide első oldalas jegyzeteit a figyelemre méltó Tia Şerbănescu. A România liberă jó hagyományai, a belső változások ellenére, tovább élnek, föltehetőleg (remélhetőleg) figyel már az olvasó tehetséges új publicistáikra is — ám ez kevés a napi erőszakok, gyilkosságok s egyéb sajtófinom­ságok kiemelt tálalásához képest. Nem folytatom a százalékos elemzést, bár szívesen ten­­ ném, ha valósnak merném elkönyvelni a kormányhoz s az elnöki hivatalhoz meg a Nagyrománia Párthoz tartozó, illetve egyikükhöz-másikukhoz (mindenikükhöz?) közel álló új­ságok alacsony hatásfokát. Mert hát itt van nekik a televízió, legfőképpen, és ott vannak a hetilapjaik. Magunkra, a romániai magyar sajtóra gondolva, jó volna tudni, vajon hány százalékot visz el a mi potenciális közön­ségünk vásárlóerejéből, mondjuk, az Evenimentul zilei. És a szerkezetileg tagozódott itthoni magyar mass media iránti érdeklődés vajon hogyan oszlik meg? Olvasnak-e még igazán az emberek valamit a napilapokon kívül? Olyan-amilyen tévéstúdióink (most csak a magyar adásokra gondolok) meg a kábeltelevízióban fogható csatornák mennyi időt hagynak érdemi (folyóirat- és könyv-) olvasásra? Félek, egy hiteles statisztika kiábrándító helyzetet közvetítene-tudatosítana. Egyetlen példát a gyanú igazolására, az úgymond „felső” körökből. Nemrég egy nagyvárosi RMDSZ-vezető, tehát poli­tikus hívott fel, érdeklődött, igaz-e, hogy a Korunk készített valamiféle közvélemény-kutatást a magyar—román viszonyról. Annyira igaz, válaszoltam a telefonba, hogy ez a Korunk 1994. márciusi, egészében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség körüli kérdéseknek szentelt számában jelent meg; románul a MAGROPRESS-ben, az általunk kéthetente kia­dott sajtószemlében található, összefoglalást róla a 22. c. bu­karesti hetilap adott, egész oldalon. Nos, azt nem vethetem a tele­fonáló szemére, hogy nem rend­szeres olvasója a Korunknak, de hogy az RMDSZ-számot sem vette — hat hónap leforgása alatt! — a kezébe, ezt már súlyosnak vélem. Őszintén szólva — nem a Korunk, hanem az RMDSZ érdekében — rajtaütésszerűen kikérdezném parlamenti képviselőinket is, lássuk, vajon hajlandók voltak szembesülni a kérdésekkel, amelyek részben róluk is, de mindenképpen nekik is szóltak. Ők ugyanis azért kapják a fizetést, hogy a politikai képviseletünket megfelelő szinten gyakorolják... Nem folytatom, nem próbálok „fennebb” szállni. (Lehet, hogy „alsóbb régiókban’ ’ jobb tapasztalatokat szerezhetnék?) És nem próbálom magamat, magunkat kivonni a felelősség alól. Bizony, nem figyelünk eléggé egymásra. Futunk a pénzünk, a hírnevünk után. És közben el­veszítj­ük az együtt gondolkodásból adott­ lehetőségeket. Kovásznál hírhalom (folytatás az első oldalról) munkálatot a megyei helyi költésgvetésből finanszírozzák. □ Ivóvizet kap a Cserép­gyár utcai cigánytelep. Egy 200 m hosszúságot meghaladó vezetékkel bővül a helyi gazdálkodási vállalat vezeték­­rendszere. □ Közéleti klubot alakí­tanak a fürdővárosban. A mindennapi tevékenység sokarcú problematikája igényli itt az információcserét. A klub székhá­zat is kapott már, és remény van arra, hogy a hetente sorra kerülő eszmecseréken a város egy-egy égető gondját közelebb tudj­ák maj­d vinni a megoldáshoz . Optimális kapacitással és létszámmal működik a Romá­niai Szakszervezetek Keres­kedelmi T­ársaságához tartozó MONTANA Gyógyszálló. Ha­tékony természetes gyógy­­tényezőit (meleg ásványvíz, mofetta, fizikoterápia) izraeli és más külföldi vendégek(német, holland) is igénybe veszik. Egynapi teljes ellátás (kímélő étrend, szállás, kezelés) most 12 000 lejbe kerül. □ Megkezdték a fürdőváros­ban épülő tömbházlakás utol­só 16 lakrészes lépcsőházának építését. A 810 millió lejre rúgó beruházási alapból most csak 240 milliót tudnak biz­tosítani.

Next