Háromszék, 1994. október (6. évfolyam, 1248-1273. szám)
1994-10-01 / 1248. szám
SZOMBAT aiBUJAaBiB 1994. október 1. Napkelte: 6.13 ISTEN ÉLTESSE Napnyugta: 17.57 Malvin, Bazsó,Ludovika,Petra, Eltelt: 273 nap Őrs, Tamás nevű olvasóinkat! Hátravan: 92 nap LAPSZÁMFELELŐS:Simó Erzsébet TERVEZŐSZERKESZTŐ: Kovács József Péter Antal I KORREKTÚRA:Botka Ágnes Joós Abigél Változékony idő várható továbbra is, több-kevesebb napsütéssel. Reggel köd képződhet. A hőmérséklet értékei 11 és 24 Celsius-fok között alakulnak. MALVIN Mindszent havának első napja a Malvinoké. A német Malwin férfiú jelölésére szolgál, elemeiből a „jog barátja” jelentés olvasható ki. Ugyanezt jelenti a férfinév női párja, a német Malwina, illetve az ebből átvett magyar Malvin. A Malvin is a divatból kikopott női neveink közé tartozik, a múlt században a jelek szerint több híve volt. Az irodalomkedvelők körében közismert volt a Malvina álnéven alkotó költőnő, polgári nevén Dukai Takács Judit. Nem rejtőzködni akart művészneve mögé, amit egyébként az őt otthonában meglátogató Wesselényi Miklóstól és Döbrentei Gábortól kapott. Amikor Festetics György gróf meghívta az első, Keszthelyen 1817-ben rendezett helikoni ünnepélyre, mindenki tudta, ki az ünnepelt Malvina. Nemsokára feltűnt a magyar irodalomban még Malvin (Tarnóczy). 1861-ben megjelent verseskönyvéről nem kisebb ember, mint Arany János írt bírálatot. PETRA, BERENGÁR Jól sejti, aki azt gondolja, hogy a Petra a görög eredetű latin Petrusszal (magyar Péterrel) rokon, mert valóban annak női párja, s ugyancsak kőszikla jelentésű. A Petra egyszersmind a Petronella becézője, s akár ebből is származtatható. Nem valószínű viszont, hogy köze lenne a Holt-tengertől délre fekvő híres ókori városhoz, Petrához, bár a város házainak jó részét szó szerint a kősziklába vájták. Érdekes, hogy évszázadokig a Petra nevet viselte a Fekete-tenger partján lévő Batumi is. A Berengár névről inkább magyar vonatkozásai miatt szólunk. Őseink akkor kerültek vele kapcsolatba, amikor a Brenta folyónál 889 szeptemberében megverték— e győzelmük valóságos belépőnek számított az európai történelembe. Ismer az egyháztörténet is egy Berengár nevű skolasztikust, aki a XI. században — miként később a protestánsok — az úrvacsorát csupán jelképnek tekintette. A név jelentése: medve + lándzsa, (j. gy.) ÚJ HÁROMSZÉKI FOLYÓIRAT A héten új háromszáz folyóirat látott napvilágot. A Psitron interdiszciplináris kutató társaság érdeklődési körébe tartozó rendkívüli, a tudomány eddigi állása szerint megmagyarázhatatlan, de létező jelenségeket bemutató PSI Magazin havonta jelenik meg, főszerkesztője Keresztes Ervin. Az első számban háromszéki halászokkal a Duna-deltában megtörtént furcsaságokról, a Kolozsvár melletti bácsi erdőben már 1953 óta tapasztalt titokzatos jelenségekről, a múmiák titkairól, más tudományos, parapszichológiai, kultúrtörténeti érdekességekről olvashatnak. A folyóiratot mától árusítják a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és kovásznai újságstandoknál. KOSÁRLABDA Vasárnap, október másodikén a Mikes Kelemen Líceum sporttermében kosárlabda-mérkőzésekre kerül sor. 9 órától a sportiskolás fiúk játszanak Ploieşti-tel és 10 órától a lányok Medgyessel. (Galkusz) ua Miranas SZAVALÓVERSENY A szatmárnémeti MADISZ és az EMKE megyei szervezete december 10—11-én ötödik alkalommal rendezi meg aJellért Sándor Szavalóversenyt, melyre 16 évet betöltött fiatalok jelentkezését várják. A verseny irodalmi anyaga: egy szabadon választott vers romániai magyar költőtől, egy szabadon választott vers az egyetemes magyar irodalomból (népköltészet is lehet). Egy-egy előadás időtartama nem haladhatja meg a 12 percet, de nem lehet rövidebb 2 percnél. A versenyzők számára a verseny két napján teljes ellátást biztosítanak. A Háromszékről jelentkező versmondók meghallgatására november 14-én 13 órakor kerül sor a sepsiszentgyörgyi megyei könyvtárban. K) képernyő*] SZOMBAT RTV 1. 7.00 Jó reggelt Iaşi-ból! 9.00 Naptár. 9.10 Gyermekműsor. 10.00 Lassie (befejező ész).10.30 Általános mentségi magazin. 11.30 Filmvilág. 12.30 A szó meséje. 13.00 Egy éjszaka Velencében. 14.00 Hírek. 14.10 Bábel tornya, meghívott Corina Chiriac: Kőkorszaki szakik. Secret Service (16.). Zene. Riportok. Interjúk. Rögbi: Olaszország—Románia (14.30). Dokumentumfilmek. Beverly Hills, 90 210. 18.30 Világtérkép. 19.00 Kínai képek. 19.15 Tévéenciklopédia. 20.00 Híradó. 20.45 Labdarúgás: Steaua—Dinamo (h. k.). 22.30 Mancuso, az FBI-tól (11.). 23.25 MTV — Euro Top 20. 23.45 Hunter (39.). 0.40 Hírek. 1.00 Nazareth-koncert. RTV 2.. 8.00 A kolozsvári stúdió szórakoztató magazinja. 9—10 óráig magyar nyelven: Intermezzo— a muzsika szárnyain (különkiadás a Zene Nemzetközi Világnapja alkalmából). 13.00 A iaşi-i tévéállomás műsora. 13.30-tól a Forsyte Saga ismétlése. 15.30 Az örökösnő. 16.00 Irodalmi stúdió 17.00 Férfi kosárlabda: Dinamo—Steaua (h. k.). 18.30 Együttélés. 19.30 Tévévetélkedő. 20.00 Hírek. 20.40 Klipek. 21.00 MKT- hírek. 21.30 Filmplanéta. 22.00 Santa Barbara (16.). 22.45 Interferenciák. 23.45 Dzsessz. 0.15 Humor és zene világsztárokkal. DUNA TV 10.00 Hírek, műsorismertetés. 10.05 A brémai muzsikusok (sp. rajzssor.). 10.30 Nyelvédesanyánk. 11.30 Benj. 11.25 Zenei pillanatok (a gordonka). 11.30 Kedves. 12.15 Sakk, Kempelen úr! (magyar játékf.). 13.00 Déli harangszó. Műsorismertetés. 13.05 Ameddig a harang szól. 13.15 Kánon. 13.45 A kaliforniai Mazsolák (am. zenés f.). 14.10 Cook kapitány (ang.—ausztrál filmsor.). 15.00 Lapozó. 15.15 Közép-európai magazin. 16.00 Cimbora — tallózó. 17.00 Magyar szociofotó. 17.30 A jövő öröksége (lap. kultúrtörténeti sor.). 18.30 Mese. 19.00 Híradó. 19.15 Nótavetélkedő Dankó Pista emlékére. 20.15 Dsida Jenő: Ősz a sétatéren. 20.20 Négy kis balett. 21.00 A zene világnapja. 1994.22.00 Híradó. 22.15 Győzni Indianapolisban (am. f.). 0.10 Farkas Árpád: Köszörű időben. VASÁRNAP RTV 1.: 8.00 Jó reggelt! 9.00 Naptár. 9.10 Gyermekműsor. 10.00 A fantasztikus Mellop család (3.). 10.30 Hitélet. 11.30 Faluműsor. 13.00 Népzene. 13.30 Atlasz. 14.00 Hírek. 14.10 Postabontás. 14.20 Videomagazin, benne: Rajzfilmek. Zene. Humor. Divat. Lépésről lépésre (folytatásos film Patrick Duffyval). 17.50 Star Trek (44.). 18.45 Portrék és sorsok. 19.15 Robingo. 20.00 Híradó. 20.40 Malibu Road 2000(befejező rész). 22.20 Sorsjegyhúzások. 22.30 Építészet és szent földrajzi helyek. 23.30Hírek. 23.45 Viorica Cortez (művészportré). 0.50 Sport. RTV2.8.00 A iaşi-i stúdió szórakoztató műsora, benne a Quentin Durward című folyt. film (10.30, 3. rész). 13.00 Dr. Quinn (ism.). 14.00 Hírek. 14.10 Az otthoni zöld fű (román film, 1977). 16.00 Candy Candy. 16.30 Az örökösnő. 17.00 Iosif Sava műsora. 19.30 A Paradicsom dombjai—Assisi(1. rész). 20.00 Hírek. 20.30 Zene. 21.00 MKT-hírek. 21.30 Sport. 22.00 Poesis — Romulus Vulpescu. 22.15 A négyzeten. 23.00 Santa Barbara(17.). 23.45 Az újjáéledt Vouă csoport. 0.25 Eugenia Ilinca szoprán énekel. DUNA TV 10.00 Hírek, műsorismertetés. 10.05 Száműzöttek balladája (Cape Rebel). 11.00 Sportképek. 13.00 Hírek, műsorismertetés. 13.05 Mézga család (magyar rajzsor.). 13.30 Baywatch(am. tévésor.). 14.25 Meghívottak (doks.). 14.55 Dankó Pista (magyar f., 1940). 16.30 Don Quijote (sp. rajzf.). 16.55 Magyarok Moldvában (Domokos Pál Péter emlékére). 17.30 Postabontás. 17.45 Emlékképek — régi híradók. 18.00 Táncház. 18.30 Szippancsok. 18.55 Műsorismertetés. 19.00 Hetihírmondó. 20.00 Marco Polo (olasz kalffor.). 21.20 A XX. század és az izmusok. 21.45 A zenei arcai. 22.35 A félelem minisztériuma (am. kémf.). 23.55 Szép Ernő: Imádság. MUNKAHELYAJÁNLATOK E héten kicsivel gazdagabb a munkaügyi hivatal állásajánlat-listája, összesen 76 munkahelyet kínálnak: egy-egy gépkocsifestőt, közgazdász végzettségű igazgatót, felügyelőt, könyvelőt, raktárnokot, benzinkutast, gépészmérnököt, fűtőt, kapust, gépész-villamossági mérnököt, ipari formatervező mérnököt, marketing szakos mérnököt, közúti gépjárműmérnököt, gépkocsivezetőt, takarítónőt, két-két textilipari szellőztetőberendezés-szűrő tisztítót, autóbádogost, pénztárost, jogtanácsost, analistát, programozó analistát, lakatost, áruszakértőt, rendszermérnököt, kőművest, rendezőt, három-három ipari festőt, közgadászt, péket, négy galvanizálót, öt öntőmunkást, hat gépkocsiszerelőt, tizennégy magyar színészt keresnek. Jelenleg megyénkben 4008 személynek folyósítják a munkanélkülisegélyt (közülük 2017 nő), 4373-an kapnak szociális támogatást (2553), 1609 személy szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, aki már nem jogosult segélyre (1025 nő). Az utóbbi időben újra tömeges elbocsátások voltak a nehéziparban, megyénkben a sepsiszentgyörgyi gépgyár, a bodzafodulói traktorfülkegyár csökkentette dolgozóinak létszámát, de sok megyénkben ingázót tettek ki a brassói traktorgyárból is. MOZI A MŰHOLDON A Sat 1-en 15.55-kor a Szent Elmo tüze hét volt iskolatársról, akik rendszeresen találkoznak a címben is szereplő nevű bárban. Valamennyien a boldogságot kergetik, közben teljesen megfeledkeznek arról, hogy szabadság is létezik a világon. A Pro 7-en 17 órától a Táncakadémia II. egy Los Angeles- i rockénekesnő klipje forgatása közben kibontakozó táncversenyt és az ebből adódó konfliktusokat mutatja be. 21.15-től a Huncutka egy hobó és kilencéves fogadott kislányának kóborlásáról szól. Útközben találkoznak egy ügyésznővel, akinek megtetszik a kislány, ezért hozzájuk csatlakozik... s lassan megkedveli a férfit is. Itt 23:15-től ugyanitt A bolygó neve: halál, a világhírű sci-fi megfilmesített változata. Ripley (Sigourney Weaver) miután 57 évig az űrben bolyongott, visszakerül a Földre, megdöbbenten veszi tudomásul, hogy az addig néptelen bolygóra, ahol a parancsnoksága alatt levő űrhajó legénysége veszedelmes földönkívüli lényekkel találkozott — s ezt nem élte túl — időközben telepeseket küldtek. Nehéz meggyőznie az illetékeseket, de végül mégis zsoldosokat küldenek a telepesek megmentésére. Ott már csak egy kislányt találnak életben, s nekik is nehéz lesz elszabadulniuk... "11 VASÁRNAP érdekes beszélgetés 15 órától a 3 Saton A század tanúi című sorozatban. Wolfgang Leonhard 1921-ben született Bécsben. 1935-ben meggyőződéses kommunista édesanyjával Moszkvába, majd egy kazahsztáni városba költözik, később egy kominternista iskolába kerül. A második világháború után az NSZK-ban marad, és a világ egyik legjelentősebb „szovjetológusa” lesz. 1959-ben megjelent, A Kreml Sztálin nélkül című könyvében leszögezte:, A Sztálin halála utáni jelenségek bebizonyították, hogy a szovjet népek erkölcsipolitikai egysége fikció.” Az interjú második része hétfőn ugyanebben az órában látható. Itt 2115-től a Pro 7en Roman Polanski Őrület című filmje a „francia korszakából”. Főszereplője Harrison Ford, aki egy amerikai orvost alakít. Valamikor feleségével Párizsban töltötték a mézesheteket. Húsz év múltán híres orvosként tér vissza nejével, hogy egy kongresszus füstje alatt újraéljék a boldog napokat. Csakhogy a nej első este eltűnik... S ezzel kezdetét veszi a kaland! “fi Két kiváló színészt láthatunk 19 05-től a Sat 1-en: Toshiro Mifunet és Lee Marvint a Mi vagyunk a pokol című filmben. A második világháború forgatagában egy japán és egy amerikai egy csendes-óceáni lakatlan szigetre kerül, és... párbajozni kezd. “ft A Pro 7-en kísértethistória három nagy névvel: Vincent Price, Christopher Lee, Peter Cushing. A hosszú árnyak háza egy író története, aki egy lakatlan angol vidéki házba költözik dolgozni. Aház néhai lakói ezt nem nézik jó szemmel. mozi: Sepsiszentgyörgy— Művész: MENEKÜLÉS ABLALOMBÓL (amerikai akciófilm 10,16,18 és 20 órától), Kézdivásárhely — Petőfi: ROSSZLÁNYOK (amerikai akciófilm vasárnap 10,17 és 19 órától), Kovászna — Győzelem: SZÖKÉSBEN (amerikai akciófilm 17 és 19 órától). [Q rádió ] A marosvásárhelyi rádió ma délután a 135 éves képes levelezőlap történetéről beszél, Csepreghy András tanár a képeslap marosvásárhelyi történetéhez közöl adalékokat, szó kerül a pusztuló kerelőszentpáli Holler-kastélyról, a radnóti magyar nyelvű oktatásról, majd Madách Imre halálának 130. évfordulóján emlékeznek meg Az ember tragédiája írójáról. Vasárnap délelőtt Molnár János marosvásárhelyi evangélikus lelkész hirdet igét. A kolozsvári rádió ma reggel politikai morfondírozásokkal, orvosi tanácsokkal kezd, majd rejtvényműsor, könyvajánlatok következnek, este rádiószínház. Vasárnap szórakoztató műsorok hallhatók, majd a Zene Világnapjáról emlékeznek meg. A brassói rádió ma 16—17 óráig szórakoztató műsort sugároz, vasárnap 9.30—10 óráig egyházi műsor, 15.30—16 óráig szórakoztató műsor hallható. Az oldalt szerkesztette: Páljános Mária ■»HÁROMSZÉK Főszerkesztő: Farkas Árpád Főszerkesztő-helyettes: Torma Sándor Szerkesztőbizottsági tagok: Áros Károly Simó Erzsébet Sylvester Lajos Levélcímünk: 4000 —• Sepsisazatgyörgy Sajtó utca 8/A Telefonszámaink: 311504,311135 (fax/üzenetrögzítő) nemzetközi hívószám, tel/fax/üzenetrögzítő: 00 40 68 151 253 Telex: 068216— TRISED * Kiadja az H—PRESS KFT. * Forgalmazza a Trisedes Press lapterjesztője, telefon: 312191, valamint a posta, telefon: 317125. * Készült Sepsiszentgyörgyön, a H—PRESS KFT. fényszedő műhelyében. Nyomda: TRISEDES PRESS RT. • Szerviz: COSYS KFT . Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség véleménye nem mindig azonos a szerzők véleményével.