Háromszék, 1994. november (6. évfolyam, 1274-1299. szám)
1994-11-29 / 1298. szám
HÁROMSZÉK A KORMÁNY KÉT ÉVE NÁLUNK MINDEN JÓ — legalábbis az derült ki azon a pártgyűlésen, amelyen a legnagyobb kormánypárt kibővített végrehajtó bürója előtt a miniszterelnök és az államminiszterek— Mircea Coşea reform-, Florin Georgescu pénzügy-, Dan Mircea Popescu nép jóléti és Teodor Meleşcanu külügyminiszter — az eltelt két év kormányzásának eredményeit és kudarcait ecsetelték. A kiértékelésen jelen voltak a hatalom helyi kirendeltségei, vagyis a prefektusok, a kormányintézmények vezetői, parlamenti képviselők. A reform lépéseit természetesen a hatalomra kerülés előtti időszakhoz viszonyítva értékelték. Így a tavalyi 1,3 százalékos nemzetijövedelemnövekedés (1992-höz viszonyítva), illetve az idei 2,4 százalékos előre jelzett növekedés mellett olyan vívmányok is szerepeltek a miniszterelnöki jelentésben, mint az életszínvonal növekedése, a pénzügyi és adórendszer, a külkereskedelem, a törvénykezés, a magánvállalkozások és a mezőgazdaság felfele ívelő görbéje. A negatív elemek között a vásárlóerő csökkenése, a gazdasági nehézségek, a megfékezhetetlen korrupció szerepeltek. Az államminiszterek szerint a kép még rózsásabb. Nőtt az ország valutatartaléka, csökkent a költségvetési hiány, van télire elegendő búza, gázolaj, több mint 800 ezer új munkahelyet teremtettek, a munkanélküliség viszonylag stabilizálódott, a külpolitikában pedig közeledtünk az európai struktúrákhoz, ahonnan úgy néznek ránk, mint egy biztonságszigetre. Egyszóval: ennél jobban már nem is lehet.. (Ferencz) Kopjafa Kézdivásárhely ’56-os mártírjainak Szombaton délben a kézdivásárhelyi Bem utcai református temető ravatalozóháza előtti kistéren felavatták a város '56- os mártírja, Kónya Béla István emlékére állított impozáns méretű kopjafát. Az emlékmű felszentelése után az RMDSZ, a volt politikai foglyok és a helyi tanács vezető személyiségei szóltak az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy a most leleplezésre kerülő kopjafával nemcsak egy helybeli mártírnak, hanem az ’56-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak is méltó emléket állítottak. A vörös terror áldozatának emlékére emelt kopjafa talapzatára a Volt Politikai Foglyok Háromszék és Hargita Megyei Szervezetének képviselői, a helyi tanács és az RMDSZ vezetői helyeztek el virágkoszorúkat. A megemlékezést a református dalárda Szózata zárta. Délután a művelődési ház kistermében tíz egykori székelyföldi politikai fogollyal találkozott az érdeklődők kisszámú csoportja. (Sociom) *-----------------------------— Máról holnapra TERVEK, VALÓSÁG, LEHETŐSÉG Szombaton Kolozsvárott a Szent Mihály-plébánia dísztermében ülésezett az RMDSZ Szövetségi Egyeztető tanácsa, elfogadta a saját működési szabályzatát, és Tervek, valóság, lehetőség címen vitára bocsátotta az RMDSZ oktatásszervezési stratégiáját. A SZÉT egynapos munkájának gerincét az utóbbi képviselte, az előterjesztett tanulmányok és dokumentumok sokórás vitát provokáltak. Az oktatásszervezési stratégia vitája ütközőpontokkal teletűzdelt szóváltást is eredményezett, az előterjesztés globális elmarasztalásban részesítette az RMDSZ „mindent vagy semmit’ ’ stratégiáját ’89 óta, azt, hogy „ha lesz Bolyai, akkor mi is megmozdulunk’ ’, azt, hogy az elhárítás, halogatás, kivárás taktikáját alkalmazták, és négy évig nem volt alternatív iskolapolitikájuk. A napi gondokkal, az oktatás anyagi, szakmai feltételeivel kevesen törődtek — állapítja meg a tanulmány, egy ideig szinte minden erő a nem létező Bolyai köré rendeződött, kudarcorientált, elkeseredett hadrendbe. Majdnem patetikus megfogalmazásban óhajtanak szembenézni azzal, hogy az ország állami egyetemein mintegy 8000-re tehető a magyar diákok létszáma, akiknek a gondja akkor is a mienk, ha történetesen románul tanulnak. A vita törzsanyagát képező tanulmányt a szerzők nem látták el kézjegyükkel, ezzel kapcsolatosan, el is hangzottak súlyosan elmarasztaló megjegyzések az egyoldalú szemléletmód, a Bolyai-társaság kritikája miatt a SZET munkálataitól távolmaradó Cs. Gyímesi Éva címére, aki a tanulmánykészítő munkacsoportot vezette. A tanulmány egyik legfontosabb melléklete a Veress Károlyé — Javaslatok az oktatási törvénytervezet által biztosított jogi keret kihasználására a romániai magyar oktatás fejlesztése érdekében címmel. Ebben a szerző a képviselőház által 1994. június 23-án elfogadott oktatási törvénytervezet szinte betűnkénti olvasatában keresi meg azokat a lehetőségeket, amelyek szenátusi elfogadtatása esetén a hazai magyar oktatási rendszer (van ilyen?) önépítő fogantyúként megragadhat. A kép kiábrándító és lehangoló, pedig optimista fogantású, számításba sem veszi, hogy a törvénybe foglalt „lehetőségeket” is erózió alá fogja majd a gyakorlat, s különösen szórványvidéken, ahol a teljes kisebbségi oktatás az összeomlás peremén egyensúlyoz, nem érvényesíthető. Ezenkívül ez az adott helyzettel és lehetőségekkel számoló tanulmány a félmilliós aláírásgyűjtemény és az elszánt parlamenti tusakodás ismeretében demoralizáló is, elfogadott tényként kezeli azt a törvénytervezetet, amelyen a két ház közötti egyeztetések során változtatni kell, másképp felgyorsulnak, a szétesést előidéző folyamatok. A kérdés: a lesz Bolyai?, nem lesz Bolyai? esetében sem a vagy, vagy, amint ezt a gyakorlat is igazolta négy esztendő alatt, hanem az is-is, hiszen, amint erről a tanulmánykészítők is elismeréssel szólnak, Nagyváradon beindult a Sulyok István Főiskola, távoktatásos képzés folyik Csíkszeredában stb. Bíró A. Zoltán Stratégiai javaslatok a székelyföldi főiskolai szintű képzési szerkezet kialakításához címen jelentkezett alapos áttekintéssel, a realitásokra alapozott esélyek, alternatívák kibontásával, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Megmaradás esélye című tanulmányt tette a vitaasztalra. A SZET-tanácskozás elé bocsátott mindenik tanulmány megérdemelné a tágabb nyilvánosságot sokak okulására és a hazai magyar oktatásstratégia továbbgondolására. Sylvester Lajos DECEMBER ELSEJÉRE SZOMBATON ünnepi műsor és tűzijáték volt Szombat délután a sepsiszentgyörgyi szakszervezeti művelődési házban tartották meg a Románia nemzeti ünnepére rendezett műsort a Kovászna megyei prefektúra szervezésében. Részt vett Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megyék ortodox püspöke, Petre Ţurlea történész, Prahova megye parlamenti képviselője és Marin Olteanu, Fehér megye prefektushelyettese. Felléptek a megyeszékhelyi Mihai Viteazul Líceum diákjai, a Ciobănaşul bodzafordulói néptáncegyüttes, a Crai Nou Fehér megyei zenekar, valamint Sava Negrean Budaşcu Szilágy megyei, Nicolae Furdui lánca és Dinu Iăncu Subiján Fehér megyei népdalénekesek. Az ünnepi műsor végén a szászvárosi Rompiro cég rendezett tűzijátékot. (Domokos) Szemműtét három hónapos korban (a 2. oldalon) SEPSZENTGYÖRGY 1994. NOVEMBER 29. 1298. szám ÁRA 120 lej Előfizetőknek 90 lej ki: mi Zabolai hírhalom Nem okoz különösebb gondot az önkormányzatnak a nemrég kapott költségvetési pótösszeg felhasználása. A 14 millió lejre rúgó summából 10 millió az egészségügyé (szanatórium, rendelő), s a fennmaradó 4 millió lejből kell futnia a középületek (tanács, művelődési otthonok) karbantartására és a folyó kiadásokra. . . Statisztika készült a helység ősz végi mezőgazdasági gépállományáról. Eszerint 34 magántraktor, 21 eke, 10 tárcsa, 2 kombájn és 4, vetőgép áll a föld megmunkálóinak rendelkezésére. Új föld alatti villamoshálózat elhelyezésén dolgozik a községközpontban a kézdivásárhelyi Renel. Kicserélik a transzformátort, és remény van a háromfázisú villanyáram bevezetésére. • Kifoltozták a községközpontot a vasúti megállóval összekötő útszakasz aszfaltburkolatát. A munkálatokat a szakosodott vállalat barátosi részlege végezte, s így tartósságát is ők szavatolják. Sóderréteget kapott a Zabola és Székelytamásfalva közötti makadámút. Csupán néhány, száz méter hiányzik még, s az út újra járható lesz. Ez létfontosságú kérdése a két helység közösségének. Központi fűtést szereltek be a helyi körorvosi rendelőbe. A berendezés kitűnően működik. A korszerűsítésre nemzetközi segélyalapból került sor. A rendszer folyamatos működtetése gondot okoz a helyi tanácsnak, hisz a fűtőanyag rendszeres biztosítása nem akadálymentes. Kitakarították a Mikeskastély parkjában levő egykori halastavat A hasznos munkát az épületegyüttest működtető egészségügy végeztette. Tervek szerint újra vízzel töltik föl, ezt követően élővilágáról is gondoskodnak. Kisgyörgy Zoltán Kakas Zoltán felvétele EGY TRAGÉDIA ÁLDOZATAI HÁROM IDŐS EMBER Tragikus kimenetelű baleset történt egy sepsiszentgyörgyi lakásban. Szerdán F. Gy. 82 éves férfi szívpanaszokkal vizsgáltatta meg magát, majd hazament, és fáradtan ült le a kanapéra. A hidegre való tekintettel a lakásban alaposan befűtöttek a csempekályhába. A nagy hőség és az oxigénhiány következtében a lakásban tartózkodó F. Gy. (82 éves), felesége, R. A. (74 éves) és nővére, F. R. (84 éves) elhalálozott. Mindhármukat pénteken találta meg a rendőrség. A kivizsgálás szerint a nagyfokú hőség hosszan tartó hatása váltotta ki a halált. (nl)