Háromszék, 1995. január (7. évfolyam, 1322-1345. szám)

1995-01-04 / 1322. szám

AZ ELŐTTÜNK JÁRÓK S saánes­tenados hisdemdásmam Karácsony havára, 195 évvel ezelőtt, ma is jórészt érvényes tennivalókat, sorol fel a naptár. Szemelvényünkben megőrizzük a hajdani fogalmazást, kifejezéseket. „Most a természet nyugodni láttatik, de a szorgalmas gazda most sem hever... kar­­mait gyakran megtekinti, a méhkasokat egerektől, madaraktól oltalmazza, a szántóföldekre ganéj­t hordát, a hízott ártányait holdfogytára leöleti... húsz nyárra füstöltet, esztendőre való tűzifát vágat... két-három nappal az újhold előtt épületnek, szerszámoknak való fát besze­­reztet... lovait megpatkoltatja, karót hasogattat, kasokat, kosarakat és kötelet fony. A vadászást a dolgos emberek részére csak­ugyan nem mondhatom igen hasznosnak, mert jobb az idő alatt házi kézmíveket készítgetni, ame­lyekre a gazdának szüksége van. A hernyófész­­keket a fákról leszedni, s megégetni, a gyen­ge borokat, ha az éjszakai szél fúj, lehúzni tiszta időben. Ha az okos gazda az itt el­számlált letzkéket eszébe forgatja, s tudja is követni, az egy megmozdulhatatlan funda­­mentumú gazda... a jó név csak ahhoz fér, aki a takarékosságot a gazodaság fő lelkének esmérte.” Végül néhány időjárási jellegzetesség budapesti megfigyelések szerint. Decem­beri középhőmérsékletek 9­3 éves adatsorban, legmelegebb decemberek 1915-ben és 1934- ben, leghidegebb 1933-ban. 1971 után a decemberi átlag enyhülő irányt mutat. (ElTu) HALÁSZOK TÉLI HÓESÉSBEN Kakas Zoltán fotója LEVELESLÁDA !Száldobosi gluccia évi mérlege Hosszú volt a hallgatás a múlt nyár és az ősz folyamán, habár a közösségi témák nem merültek ki. Az ember ha mozog, nyitott szemmel jár a világban, akkor mindig van, amit észrevételezni, rögzíteni. Hát így állunk most. 1994 kisurrant a hátsó ajtón, előttünk áll viszont türel­metlenül 1995. A Hargita fenyvesei felől hideg huzat lopa­kodik alá a Kormos völgyébe, figyelmeztet, hogy bármikor beköszönthet a szigorúbb, havas tél. Szikrázó hajnalokon disznóvisítás tölti be a csendes falvakat. Eljött az ideje, hogy majdnem minden családban kolbász illatozzék a békés háztá­jakon. A disznóperzselések lüktető fényével versenyre kelnek a pipázó kémények, jelezve, hogy bent jó meleg van, elkészült a köményes pálinka és a tormás leves. Igen, ilyen még most is a falusi élet, és jó, hogy nem szakadt meg a karácsonyi, szilveszteri hagyományok lánca. A téli napok, hosszú esték alkalmasak a mérlegkészítésre, visszatekintésre. Számba vehetjük, hogy erőnk, tudásunk, hozzáállásunk alapján mit is tudtunk elérni egy esztendő folyamán, ebben a zavaros, eléggé kilátástalan világban. Mire tudtunk menni falvainkban, ott, ahol még mindig nem tudjuk hivatalosan, mi is a miénk őseink jussából, hiszen itt Székely­­száldoboson jóformán egy darab föld sincs véglegesen azo­nosítva. El kell azonban ismerni, hogy ilyen körülmények között is több szorgalmas gazda ésszerűen próbálta megművelni sovány kis parcelláit. Véleményem szerint ez a szétdaraboltság nagy baj, hiszen a gépek világát éljük, azoké a jövő, de mit lehet ott tenni, ahol a 4-től 20 fokos lejtőkön fekvő oldalakon össze­vissza kis parcellák 10—15 óras szalagjai keresztezik egymást. Itt 640 hektáron 6200 parcella van. A 18-as törvény egyik átka, hogy nem tagosítva mérték ki a jusst, a különböző termékenységű földkategóriákat. Odajutottunk, hogy egymás parcelláit kölcsönösen tapossuk keresztül-kasul, közben veszekszünk, mérgelődünk. Ez van, és mégis meg kell művelni a határt. Nincsenek jól meghatározott, állandó mezei útjaink, ott jár mindenki, ahol jónak látja. Először is hivatalosan a mostani gépek méretének megfelelő utakat kellene kimérni, alkalmas helyeken, s azok képezzenek a továbbiakban gondozott köztu­lajdont, de azt is csak a táblásítás alapján lehetne kivitelezni. Valahogy jóleső érzés, amikor az ember részese lehet ennek az élni akarásnak. A gazdák nagy része felszerelte magát gépekkel, szerszámokkal, igavonó állatokkal, a töb­biek pedig nagy áldozatok árán hasznosítják a fölös felsze­reléseket, s aki teheti, az másokat is kiszolgál. A családi összefogás most döntő tényező a termelési folyamatokban, és ez az egyre jobban kiteljesedő forma jelenleg. A megelőző évben valamiképpen nem volt falunk határában nagy a vadkár, s kissé biztonságosabb volt a termelés, főleg a ■ falutól számított második övezetben. Az erdőalji övezetben ellenben még mindig baj van és az is lesz. Az erdős kaszálóinkon a vaddisznócsordák úgy garázdálkodnak, ahogy akarnak, valósággal felszántva mindenütt a gyepet. A hajdan nagy mennyiségű takarmányt biztosító területek alig hoznak valamit, és a teljes elbozótosodás veszélye fenyeget. Feltétlenül tenni kellene már valamit, mert az erdővidéki jó hírű állattenyésztésnek a biztos takarmányalap lenne az egyik döntő tényezője. A múlt év szeszélyes időjárása ellenére gyakori volt a 40— 50 mázsás hektárhozam búzából. Jól termett a zab, de gyen­gébben az árpa, viszont a kukorica kielégítő termést adott. Gyenge volt a burgonyatermesztés, de ott, ahol gondját viselték, nem okozott csalódást a gazdáknak, s lett cukor- és takarmányrépa is elegendő, örvendetes, hogy kezdett ismét terjedni a pil­langósok termesztése, a megelőző évben már heremagot is termeltek néhányan. Az őszi gabonákat, ha kissé késve is, de aránylag jó körülmények között juttatták magágyba, és többet vetettek, mint azelőtt. Baj azonban, hogy nincs lehetőség a szakszerű vetésforgók beállítására. Sokkal több őszi mély­szántást végeztek a falubeliek, mint más években. Vannak parcellák, amelyeket a nyár folyamán és ősszel kétszer is megszántottak, szem előtt tartva a gyomirtást. Jelentős meny­­nyiségű szerves trágya került ki a földekre, és azt alá is forgatták. Igaz, hogy éppen a vetésforgó hiánya miatt gyakran került búza búza után. A megfelelő takarmányozás folytán több az árutej,­mint eddig, ami jó bevételi forrás, még akkor is, ha gyakran késik a kifizetése. A cukorgyár kielégítette a szerződések alapján a cukor-, pénz- és répaszelet-járandóságokat. A tenyésztők sertéseket, szarvasmarhákat tudnak értékesíte­ni. Az eladó burgonya is már elkelt. Nehézségeket okoz, hogy nagyon drága mindenfelé jó minőségű műtrágya és permetező vegyszer, pedig gazdáink kezdték belátni, hogy bizony hasznosak ezek, a biztonságo­sabb termelést tartva szem előtt. Itt kellene segítsen az állam a kisgazdáknak, és nem közvetett utakon, hanem közvetlenül. Meg kellene szervezni helyileg az agrároktatást, mert kezdik észrevenni az emberek, hogy a jövőre is gondolva erre nagy szükség van. Erre figyelmeztet mindegyre a Háromszék lap Gazdakör rovata és az Erdélyi Gazda havonta megjelenő lap is. Az utóbbiból jó néhány falunkba is eljut. Szaporodnak a mezőgazdasági gépek. Falunkban 25 magántraktor van, ekékkel, boronákkal, tárcsákkal, vetőgépekkel, után­futókkal ellátva. Van már magánkombájn is, és mindez érez­teti előnyeit, annál is inkább, mert az állami gépállomások parkja tönkrement, pedig megfelelő karbantartás esetén még sokan igényelnék szolgálataikat. Sajnos, kevés az igazán fiatal, gazdálkodni akaró ember. A régi gárda, akik valóban szerették a földművelést, próbálják korszerű eszközökkel felszerelni magukat, de ennek ellenére a közeljövőben nem lesznek képesek megdolgozni a falu egész határát, főleg az apró parcellák miatt. Télen több idő van a fentieken elgondolkozni, amiben segít a parabolás tévérendszer, amelybe több mint 150 család kapcsolódott be. Láthatjuk a Duna tévé áldásos, érthető adásait, s hallgathatjuk hetenként a Gazdakör rovat tanulsá­gos mondanivalóit. Sokat tanulhat innen is a tudást szerető ember. Most éppen szervezik nálunk a földgáz bevezetését, de a családonkénti többmilliós hozzájárulás sokaknak csak álom. Pedig nagy segítség volna a gazdálkodó családoknak, főleg a mezei munkák idején. Van nálunk több mint 70 autó, sze­mély-, terep- és teherkocsik, rendelkezünk több mint 50 lófogattal és mintegy 60 szarvasmarhafogattal. Az önkor­mányzatok is fel kellene mérj­ék az ilyen energiákat, s együttesen megtalálni az utat a hatékony kihasználás felé. Így állunk tehát, az ember reménykedő lény, és előregon­dol, megpróbál alkalmazkodni az adott helyzethez, ha nem is tetszenek a visszásságok. Adja a fennvaló, hogy jöjjön már egy nyugodtabb szakasz is. A későbbiekben megpróbálom leírni, hogy miképpen gazdálkodom én, akinek különösebb eszközei, gépei nincsenek, sem igásállata, csak akarata és odafigyelése, türelme, kitartása. Ebben a helyzetben még számosan vannak a falumban. Kovács József LEVELESLÁDA­­­úsállat­­i enyét sassol Másfél évtizeddel ezelőtt reggeliben becsengetett hoz­zánk egy fiatal állategészségügyi szakember. Jöttem a tyúkokat beoltani, fizetni nem kell semmit. Volt 11 tyúkom az istállóban a nyulakkal együtt. Egy tyúkocska a sarokban kucorgott, azt be sem oltotta, mondván, hogy az már beteg, el kell vágni a nyakát. Mikor végzett az oltással, közölte, hogy a baromfinak fény kell, meleg és fehérjetar­talmú takarmány. Ha ebből a három tényezőből egy hiányzik, tojáshozamot ne várjon. Ezt az égőt pedig felejtse égve éjszakára is, mert a költség megtérül tojástermelésben. Igaza lett. Olyan jól soha nem toj­tak a tyúkjaim, mint azon a télen. A következő évben a váro­si polgármesteri hivatal ho­zott egy határozatot, mely szerint a városközponti utcákban nem szabad disznót és majorságot tartani. Levágni sajnáltam az állományt, és elvittem őket a rokonsághoz Lisznyóba. A mostani 3 parlagi tyúkból csak egy tojik. Igaz, hogy közben az istálló villanyvezetékét le­vágtam, lévén tűzveszélyes, de tojás az tényleg nincs. Demeter Béla Pál AZ ELŐTTÜNK JÁRÓK EMMkE-'wessetfore eatdékoátik Az évzárás,­­nyitás alkal­mával dr. Szász Pálra gondol­unk, a 30—40-es évek kiváló tudósára és gazda vezetőjére., Őt is a kommunista diktatúra számos más erdélyi magyar vezetővel együtt pusztította el. Szász Pál 1881. május 11 - én született Nagyenyeden. Édesapja több mint egy év­tizedig volt Alsófehér megye főispánja. Tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, a nagyszebeni német gimnázi­umban és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végezte. Megszerezte a jogi doktorátust. Budapesten fiatal ügyvédként kapcsolódik be a politikai életbe, és megvá­­lasztják képviselőnek. Az első világháborúban önkéntesként harcolt az orosz, maj­d az olasz fronton. 1936 áprilisában válasz­tották meg az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnökévé. Dr. Szász Pál 1941 január­jában megjelentette a dél-er­délyi Erdélyi Gazdát. A má­sodik világháború után a hatalom az EMGE működését is meg­gátolta. 1949-ben, május ele­jén, Szász Pál gáltói birtokára kezet tesznek, s feleségével AZ OLDALT és kisfiával együtt Gyulafe­hérvárra viszik. November 3- án a politikust ismeretlen helyre hurcolták, s azután senki nem láthatta őt sem a családból, sem barátai, ismerősei. Valószínű, hogy 1951-ig a ji­­lavai és nagyenyedi fogház­ban volt, akkor a bukaresti hadbíróság elé állították, és tízévi kényszermunkára ítélték. Három évig az Ocnele Mari sóbányában dolgozott, s ott halt meg tüdőgyulladásban 1954- ben. A családot a haláláról hivatalosan nem is értesítet­ték, özvegye egy csomagot kapott a férj személyes tárgyaival. Az EMGE 1994. szeptem­ber 10-én tartotta az EMGE 150 éves jubileumi ünnepségét Nagyenyeden, ahol megem­lékeztek dr. Szász Pál halálának negyvenedik évfordulójáról is. Jelen voltak Szász Pál család­tagjai. A közéleti személyiség több mint tíz évig állt az EMGE élén, nagy szerepe volt az Er­délyi Gazda lap újj­áélesztésében, és nagy értékű népnevelői munkát végzett a gazdatársada­lom szakmai és erkölcsi nevelése terén. Erzse László TETTE: TOMPA ERNŐ

Next