Háromszék, 1995. január (7. évfolyam, 1322-1345. szám)
1995-01-04 / 1322. szám
AZ ELŐTTÜNK JÁRÓK S saánestenados hisdemdásmam Karácsony havára, 195 évvel ezelőtt, ma is jórészt érvényes tennivalókat, sorol fel a naptár. Szemelvényünkben megőrizzük a hajdani fogalmazást, kifejezéseket. „Most a természet nyugodni láttatik, de a szorgalmas gazda most sem hever... karmait gyakran megtekinti, a méhkasokat egerektől, madaraktól oltalmazza, a szántóföldekre ganéjt hordát, a hízott ártányait holdfogytára leöleti... húsz nyárra füstöltet, esztendőre való tűzifát vágat... két-három nappal az újhold előtt épületnek, szerszámoknak való fát beszereztet... lovait megpatkoltatja, karót hasogattat, kasokat, kosarakat és kötelet fony. A vadászást a dolgos emberek részére csakugyan nem mondhatom igen hasznosnak, mert jobb az idő alatt házi kézmíveket készítgetni, amelyekre a gazdának szüksége van. A hernyófészkeket a fákról leszedni, s megégetni, a gyenge borokat, ha az éjszakai szél fúj, lehúzni tiszta időben. Ha az okos gazda az itt elszámlált letzkéket eszébe forgatja, s tudja is követni, az egy megmozdulhatatlan fundamentumú gazda... a jó név csak ahhoz fér, aki a takarékosságot a gazodaság fő lelkének esmérte.” Végül néhány időjárási jellegzetesség budapesti megfigyelések szerint. Decemberi középhőmérsékletek 93 éves adatsorban, legmelegebb decemberek 1915-ben és 1934- ben, leghidegebb 1933-ban. 1971 után a decemberi átlag enyhülő irányt mutat. (ElTu) HALÁSZOK TÉLI HÓESÉSBEN Kakas Zoltán fotója LEVELESLÁDA !Száldobosi gluccia évi mérlege Hosszú volt a hallgatás a múlt nyár és az ősz folyamán, habár a közösségi témák nem merültek ki. Az ember ha mozog, nyitott szemmel jár a világban, akkor mindig van, amit észrevételezni, rögzíteni. Hát így állunk most. 1994 kisurrant a hátsó ajtón, előttünk áll viszont türelmetlenül 1995. A Hargita fenyvesei felől hideg huzat lopakodik alá a Kormos völgyébe, figyelmeztet, hogy bármikor beköszönthet a szigorúbb, havas tél. Szikrázó hajnalokon disznóvisítás tölti be a csendes falvakat. Eljött az ideje, hogy majdnem minden családban kolbász illatozzék a békés háztájakon. A disznóperzselések lüktető fényével versenyre kelnek a pipázó kémények, jelezve, hogy bent jó meleg van, elkészült a köményes pálinka és a tormás leves. Igen, ilyen még most is a falusi élet, és jó, hogy nem szakadt meg a karácsonyi, szilveszteri hagyományok lánca. A téli napok, hosszú esték alkalmasak a mérlegkészítésre, visszatekintésre. Számba vehetjük, hogy erőnk, tudásunk, hozzáállásunk alapján mit is tudtunk elérni egy esztendő folyamán, ebben a zavaros, eléggé kilátástalan világban. Mire tudtunk menni falvainkban, ott, ahol még mindig nem tudjuk hivatalosan, mi is a miénk őseink jussából, hiszen itt Székelyszáldoboson jóformán egy darab föld sincs véglegesen azonosítva. El kell azonban ismerni, hogy ilyen körülmények között is több szorgalmas gazda ésszerűen próbálta megművelni sovány kis parcelláit. Véleményem szerint ez a szétdaraboltság nagy baj, hiszen a gépek világát éljük, azoké a jövő, de mit lehet ott tenni, ahol a 4-től 20 fokos lejtőkön fekvő oldalakon összevissza kis parcellák 10—15 óras szalagjai keresztezik egymást. Itt 640 hektáron 6200 parcella van. A 18-as törvény egyik átka, hogy nem tagosítva mérték ki a jusst, a különböző termékenységű földkategóriákat. Odajutottunk, hogy egymás parcelláit kölcsönösen tapossuk keresztül-kasul, közben veszekszünk, mérgelődünk. Ez van, és mégis meg kell művelni a határt. Nincsenek jól meghatározott, állandó mezei útjaink, ott jár mindenki, ahol jónak látja. Először is hivatalosan a mostani gépek méretének megfelelő utakat kellene kimérni, alkalmas helyeken, s azok képezzenek a továbbiakban gondozott köztulajdont, de azt is csak a táblásítás alapján lehetne kivitelezni. Valahogy jóleső érzés, amikor az ember részese lehet ennek az élni akarásnak. A gazdák nagy része felszerelte magát gépekkel, szerszámokkal, igavonó állatokkal, a többiek pedig nagy áldozatok árán hasznosítják a fölös felszereléseket, s aki teheti, az másokat is kiszolgál. A családi összefogás most döntő tényező a termelési folyamatokban, és ez az egyre jobban kiteljesedő forma jelenleg. A megelőző évben valamiképpen nem volt falunk határában nagy a vadkár, s kissé biztonságosabb volt a termelés, főleg a ■ falutól számított második övezetben. Az erdőalji övezetben ellenben még mindig baj van és az is lesz. Az erdős kaszálóinkon a vaddisznócsordák úgy garázdálkodnak, ahogy akarnak, valósággal felszántva mindenütt a gyepet. A hajdan nagy mennyiségű takarmányt biztosító területek alig hoznak valamit, és a teljes elbozótosodás veszélye fenyeget. Feltétlenül tenni kellene már valamit, mert az erdővidéki jó hírű állattenyésztésnek a biztos takarmányalap lenne az egyik döntő tényezője. A múlt év szeszélyes időjárása ellenére gyakori volt a 40— 50 mázsás hektárhozam búzából. Jól termett a zab, de gyengébben az árpa, viszont a kukorica kielégítő termést adott. Gyenge volt a burgonyatermesztés, de ott, ahol gondját viselték, nem okozott csalódást a gazdáknak, s lett cukor- és takarmányrépa is elegendő, örvendetes, hogy kezdett ismét terjedni a pillangósok termesztése, a megelőző évben már heremagot is termeltek néhányan. Az őszi gabonákat, ha kissé késve is, de aránylag jó körülmények között juttatták magágyba, és többet vetettek, mint azelőtt. Baj azonban, hogy nincs lehetőség a szakszerű vetésforgók beállítására. Sokkal több őszi mélyszántást végeztek a falubeliek, mint más években. Vannak parcellák, amelyeket a nyár folyamán és ősszel kétszer is megszántottak, szem előtt tartva a gyomirtást. Jelentős menynyiségű szerves trágya került ki a földekre, és azt alá is forgatták. Igaz, hogy éppen a vetésforgó hiánya miatt gyakran került búza búza után. A megfelelő takarmányozás folytán több az árutej,mint eddig, ami jó bevételi forrás, még akkor is, ha gyakran késik a kifizetése. A cukorgyár kielégítette a szerződések alapján a cukor-, pénz- és répaszelet-járandóságokat. A tenyésztők sertéseket, szarvasmarhákat tudnak értékesíteni. Az eladó burgonya is már elkelt. Nehézségeket okoz, hogy nagyon drága mindenfelé jó minőségű műtrágya és permetező vegyszer, pedig gazdáink kezdték belátni, hogy bizony hasznosak ezek, a biztonságosabb termelést tartva szem előtt. Itt kellene segítsen az állam a kisgazdáknak, és nem közvetett utakon, hanem közvetlenül. Meg kellene szervezni helyileg az agrároktatást, mert kezdik észrevenni az emberek, hogy a jövőre is gondolva erre nagy szükség van. Erre figyelmeztet mindegyre a Háromszék lap Gazdakör rovata és az Erdélyi Gazda havonta megjelenő lap is. Az utóbbiból jó néhány falunkba is eljut. Szaporodnak a mezőgazdasági gépek. Falunkban 25 magántraktor van, ekékkel, boronákkal, tárcsákkal, vetőgépekkel, utánfutókkal ellátva. Van már magánkombájn is, és mindez érezteti előnyeit, annál is inkább, mert az állami gépállomások parkja tönkrement, pedig megfelelő karbantartás esetén még sokan igényelnék szolgálataikat. Sajnos, kevés az igazán fiatal, gazdálkodni akaró ember. A régi gárda, akik valóban szerették a földművelést, próbálják korszerű eszközökkel felszerelni magukat, de ennek ellenére a közeljövőben nem lesznek képesek megdolgozni a falu egész határát, főleg az apró parcellák miatt. Télen több idő van a fentieken elgondolkozni, amiben segít a parabolás tévérendszer, amelybe több mint 150 család kapcsolódott be. Láthatjuk a Duna tévé áldásos, érthető adásait, s hallgathatjuk hetenként a Gazdakör rovat tanulságos mondanivalóit. Sokat tanulhat innen is a tudást szerető ember. Most éppen szervezik nálunk a földgáz bevezetését, de a családonkénti többmilliós hozzájárulás sokaknak csak álom. Pedig nagy segítség volna a gazdálkodó családoknak, főleg a mezei munkák idején. Van nálunk több mint 70 autó, személy-, terep- és teherkocsik, rendelkezünk több mint 50 lófogattal és mintegy 60 szarvasmarhafogattal. Az önkormányzatok is fel kellene mérjék az ilyen energiákat, s együttesen megtalálni az utat a hatékony kihasználás felé. Így állunk tehát, az ember reménykedő lény, és előregondol, megpróbál alkalmazkodni az adott helyzethez, ha nem is tetszenek a visszásságok. Adja a fennvaló, hogy jöjjön már egy nyugodtabb szakasz is. A későbbiekben megpróbálom leírni, hogy miképpen gazdálkodom én, akinek különösebb eszközei, gépei nincsenek, sem igásállata, csak akarata és odafigyelése, türelme, kitartása. Ebben a helyzetben még számosan vannak a falumban. Kovács József LEVELESLÁDAúsállati enyét sassol Másfél évtizeddel ezelőtt reggeliben becsengetett hozzánk egy fiatal állategészségügyi szakember. Jöttem a tyúkokat beoltani, fizetni nem kell semmit. Volt 11 tyúkom az istállóban a nyulakkal együtt. Egy tyúkocska a sarokban kucorgott, azt be sem oltotta, mondván, hogy az már beteg, el kell vágni a nyakát. Mikor végzett az oltással, közölte, hogy a baromfinak fény kell, meleg és fehérjetartalmú takarmány. Ha ebből a három tényezőből egy hiányzik, tojáshozamot ne várjon. Ezt az égőt pedig felejtse égve éjszakára is, mert a költség megtérül tojástermelésben. Igaza lett. Olyan jól soha nem tojtak a tyúkjaim, mint azon a télen. A következő évben a városi polgármesteri hivatal hozott egy határozatot, mely szerint a városközponti utcákban nem szabad disznót és majorságot tartani. Levágni sajnáltam az állományt, és elvittem őket a rokonsághoz Lisznyóba. A mostani 3 parlagi tyúkból csak egy tojik. Igaz, hogy közben az istálló villanyvezetékét levágtam, lévén tűzveszélyes, de tojás az tényleg nincs. Demeter Béla Pál AZ ELŐTTÜNK JÁRÓK EMMkE-'wessetfore eatdékoátik Az évzárás,nyitás alkalmával dr. Szász Pálra gondolunk, a 30—40-es évek kiváló tudósára és gazda vezetőjére., Őt is a kommunista diktatúra számos más erdélyi magyar vezetővel együtt pusztította el. Szász Pál 1881. május 11 - én született Nagyenyeden. Édesapja több mint egy évtizedig volt Alsófehér megye főispánja. Tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, a nagyszebeni német gimnáziumban és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végezte. Megszerezte a jogi doktorátust. Budapesten fiatal ügyvédként kapcsolódik be a politikai életbe, és megválasztják képviselőnek. Az első világháborúban önkéntesként harcolt az orosz, majd az olasz fronton. 1936 áprilisában választották meg az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnökévé. Dr. Szász Pál 1941 januárjában megjelentette a dél-erdélyi Erdélyi Gazdát. A második világháború után a hatalom az EMGE működését is meggátolta. 1949-ben, május elején, Szász Pál gáltói birtokára kezet tesznek, s feleségével AZ OLDALT és kisfiával együtt Gyulafehérvárra viszik. November 3- án a politikust ismeretlen helyre hurcolták, s azután senki nem láthatta őt sem a családból, sem barátai, ismerősei. Valószínű, hogy 1951-ig a jilavai és nagyenyedi fogházban volt, akkor a bukaresti hadbíróság elé állították, és tízévi kényszermunkára ítélték. Három évig az Ocnele Mari sóbányában dolgozott, s ott halt meg tüdőgyulladásban 1954- ben. A családot a haláláról hivatalosan nem is értesítették, özvegye egy csomagot kapott a férj személyes tárgyaival. Az EMGE 1994. szeptember 10-én tartotta az EMGE 150 éves jubileumi ünnepségét Nagyenyeden, ahol megemlékeztek dr. Szász Pál halálának negyvenedik évfordulójáról is. Jelen voltak Szász Pál családtagjai. A közéleti személyiség több mint tíz évig állt az EMGE élén, nagy szerepe volt az Erdélyi Gazda lap újjáélesztésében, és nagy értékű népnevelői munkát végzett a gazdatársadalom szakmai és erkölcsi nevelése terén. Erzse László TETTE: TOMPA ERNŐ