Háromszék, 1995. április (7. évfolyam, 1397-1417. szám)

1995-04-01 / 1397. szám

­ Repülőszerencsétlenség Bukarest mellett T­egnap reggel negyed tízkor Balotesti község közelében lezuhant a TAROM brüsszeli járata. A katasztrófát a 49 utas és a tízfős személyzet közül senki nem élte túl. 32 belga, 9 román, 3 amerikai, 2 spanyol és 1­1 francia, holland, illetve thaiföldi állampolgár utazott a gépen, köztük a bukaresti nagykövetség két tagja — közölte a légitársaság. A gép az Otopeni repülőtérről való felszállása után három perccel, 1 600 méter magasból zuhant le. A szemtanúk robbanást észleltek, de nem tudták megmondani, hogy a levegőben vagy a földön történt-e. A tragédia oka egyelőre ismeretlen, külföldi szakértők bevonásával vizsgálják. A belga hírügy­nökség arra emlékeztet, hogy ezen a járaton március 15-én már volt egy bombariadó, ami akkor hamisnak bizonyult. A hazai j­elentések kiemelték, hogy a lezuhant, Airbus 310-324 típusú repülőgép nem azonos azzal, amelyik tavaly szeptem­ber 24-én majdnem szerencsétlenül járt Párizs mellett. Ez a gép Bangkokból érkezett, és útja során semmi rendelle­nességet nem észleltek. A repülőtér főnökének nyilatkozata szerint nem is valószínű, hogy műhiba miatt ennyire pozdor­­jává szakadjon. Diribdarabjait 3 hektáron szórta szét a rob­banás, és délutánig egyetlen ép holttestet sem sikerült talál­ni. Egy Nicolae Văcăroiu vezette kormánybizottság még a délelőtt folyamán a helyszínre utazott. A Tarom valamennyi Airbus gép tervezett útját leállította, délben pedig a Băneasa repülőtér is bezárta kapuit. » Indexel a kormány A héten másodszor tartott munkaülést a kormány. Miután beszámolt a reggeli repülőszerencsétlenségről,Nicolae Văcăroiu a metró munkásainak spontán és szerinte törvénytelen sztrájkját hozta szóba, és külön nyilatkozatban helyezte kilátásba az engedetlenek munkaszerződésének felbontását. Addig is buszjáratokat indítottak a metró útvonalán. Az ügy sürgősségére való tekintettel megvitatták a földalatti költ­ségvetés tervezetét is, és úgy döntöttek, hogy a bevételeket 30, a kiadásokat 34%-kal emelik meg. A fizetési alap 57%­­kal fog emelkedni, idén tehát 350 000 lej fölött lesz a metrósok átlagfizetése. * Jó néhány határozat született a jövedelmek indexeléséről is: az árakhoz viszonyított 75%-ot szavaztak meg évharmadonként. Az állami fizetések átlag 8%-kal emelkednek, a 42-es törvényhez tartozó nyugdíjak 10%-kal, az ösztöndíj­ak pedig 12%-kal. A gyermekpénzt 600 lejjel egészítették ki. Valamennyi mától lép érvénybe, akár­csak a 75 000 lejes minimálbér.­­ A kormány megszavazta a csecsemőknek való importtejpor ideiglenes vámmentesítését is, feltéve, ha az nem haladja túl a 43 400 dolláros keretet. Minden kikötőt bezártak 8 -as erősségű vihar dühöng a hazai tengerparton. A közel 100 kilométeres sebességű szél 6,7 méteres hullámokat korbácsolt fel, úgyhogy minden kikötő kénytelen volt bezárni kapuit, és egyéb biztonsági intézkedést is hozni. A vihar kitörése előtt 12 órával a konstancai kikötőfelügyelőség már kiküldte a mentővontatót, és figyelmeztetett valamennyi vontatóhajóval rendelkező társaságot, hogy álljanak készen­létben, ha valami történik. Kétóránként üzeneteket és aján­lásokat küldenek szerteszét. Ma 9 tengeri hajó horgonyzott a konstancai kikötőben, három tengeri mérföldre a gáttól, és két másik készült befutni. Délután hat órakor a sulinai kapitányságon segélykérő jeleket fogtak egy süllyedő hondu­­rasi hajóról 10 tengeri mérföldre Ukrajna partjaitól. A 2600 tonnás hajón öt személy tartózkodik, és a konstancai mentőhajó a vihar ellenére is kihajózott feléjük. Sulina kapitánysága villanyszolgáltatás nélkül maradt, a kapcsolatot hajórádión keresztül tartják fenn. " / Szolidaritási tüntetés T­öbb száz ember gyűlt össze tegnap délben a televízió épülete előtt Bukarestben, hogy kifejezze szolidaritását a független táj­ékoztatásért harcoló Dumitru Iuga szakszervezeti­­ vezérrel. A tüntetésen több ellenzéki vezér, köztük Corneliu Coposu, Constantin Ticu Dumitrescu, Octavian Paler és Alexandra Paleologu is részt vett, de mindnyáj­an hangsúlyoz­­ták, hogy politikai céloktól függetlenül, a szabad táj­ékoztatás és egy emberélet megmentése érdekében jelentek meg. * Ezalatt rendkívüli ülésre gyűlt össze a Társadalmi Demokrá­cia Pártja is, de annál többet, hogy ők j­ót akartak, és szándékaik­ban megbántották őket, nem sütöttek ki. Thism­are­ resaal Háromszéki román gondok (folytatás az első oldalról) leszámítva az ortodox lelkészeket—nem létezett polgári értelmiségi rétege Más változat szerint a magyar hatóságok akadályozták a románok érvényesülését, és támogatták beolvadásukat a magyar nemzetbe A két világháború között, majd — csekély részben —1968 után fizetési pótlék és földkiutalás biztosítása nyomán Bu­karestből és az ország különböző részeiből érkeztek állami tisztviselők.. Az 1918-as for­dulat után a bukaresti hatóságok erőteljes ösztönzésére épültek ortodox templomok és román iskolák a kisebbségben élő többségiek számára. A hivatalos változat szerint: pótolni a sok ideig hiányzó önazonossági közeget Román egyletek, körök és szövetségek alakultak. A prefektusok és az akkoriban nem szabadon választott, hanem kinevezett polgármesterek a többségi nemzetbeliek érdekeit tartották szem előtt A románok „elszékelyesítésére” hivatkozva megindult a „visszarománosítás”. 1936-ban egy Russu nevű fajkutató brosúrát írt arról, hogy a székelyek tulajdonképpen elmagyarosított románok. A hivatalos válto­zat szerint ezt a jelenséget ortodox egyházi kimutatások, osztrák és román népszámlálási adatok és magyar történelmi monográfiák erősítik meg. A román létet igazoló emlék­művek építésével párhuzamosan a magyar múltra emlékeztető jeltárgyakat semmisítet­­tek meg. 1940—1944, illetve 1944—1968 között számos, többnyire a helybeli magyar lakosság pénzén és közmunkájával 1918 után épült ortodox templomot és román emlékművet le­bontottak, megsemmisítettek, és a korábban lerombolt magyar emlékműveket részben vissza­állították. A helyi román változat szerint 1944— 1968 között a többségében magyar kommunis­ta közigazgatás elnyomta és elnemzetietlenítet­­te, más, mint ortodox hitre térítette át a román lakosságot, megfosztotta világi és egyházi vezérei­től. A hetvenes évek elején a bukaresti hatósá­­gok új­ra felfigyeltek a Kovászna megyei román kisebbségi lakosságra. Az 1977—1978, illetve az 1981-1982 között lezajlott nagyarányú iparo­sítás folytán a környező, nagyrészt a keleti megyékből érkeztek munkások. 1985 után meg­indult a háromszéki közigazgatás és vállalatok nemzetiségi arányának „javítása” — a hely­beli román nemzetiségű tisztviselők javára. Az 1989. decemberi fordulat után a helyi román értelmiségiek úgy vélték, hogy az állam magukra hagyta, és érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, köztük a folyó év március 14-én megalakulásának harmadik évfordulóját ün­neplő Andrei Șaguna-ligát Ez utóbbi céljai között szerepel a Kovászna megyei román la­kosság hagyományainak megőrzése, anya­nyelvű oktatásának biztosítása, emlékművei­­nek gondozása és szellemiségének ápolása. A liga példaképének tekinti a két világháború között hasonló célokért kiálló szervezetek és szövetségek munkáját (folytatása lapunk hétfői számában) Mi lesz veled, gépgyár? (folytatás az első oldalról) N­os, a múlt heti részvényesi közgyűlésen végre döntés született —tudtuk meg a vezérigazgatótól. Éspedig egy háromlépcsős le­bontási rendszer kivitelezésére bólintottak rá. Ami gyakorla­tilag azt jelenti, hogy már az első negydévet új, három rész­legre bontott pénzügyi rend­szerrel kívánják zárni. Megmu­­tatkozik így—természetesen, a jelenlegi feltételek függvényében —, hogy hol van a húzó-, illetve gy kö­vetkező lépésben már dif­ferenciált követelmény-, illetve bérrendszer kidolgozása is lehetővé válhat. A folyamat ta­pasztalatai — feltehetően az év végéig — azt hivatottak meg­mutatni, hogy a teljes szétválás vagy az úgynevezett holdingrend­szer bevezetése képezi majd az újjászervezés alapját. A kép, természetesen, na­gyon vázlatos. Mint ahogy a folya­­mat kidolgozói, kivitelezői, követői, illetve „elszenvedői’ ’ sem tud­ják még felmérni, hová is vezet az elgondolások gyakorlatba ültetése. Valami mégiscsak mozdul, és ez már több, mint a régi-új sebek nyalogatása. Minden romlás ellenére — igaz, nem a gép­gyártásban—a válalat a csőrend­szerek összeszereléséhez szük­séges fémkarimák gyártásával betört a világpiacra. Ennek kap­csán egy texasi forgalmazó cég fel is ajánlott egy 250 ezer dol­láros részvénycsomagot. Ami— a vezérigazgató szerint — egy ígéretes hídfőállás kialakításá­nak lehetőségét rejti magában. Ú­jjászületik-e a gépgyár? Beválik-e a lebontási kísérlet? Egyáltalán — akár darabjaira bontva is — működőképessé, nyereségtermelővé tehető-e itt és most egy 100 milliárdosra­­felértékelt nehézipari monstrum? A kérdésekre ma még senki nem tudja a pontos választ. e h A kocsi számlapján már igen A­merikában mesélték, mutatták, hogy a kocsi hátsó számtáb­­láj­án az ország neve mellett jó pénzért bármilyen szó felírható, akár magyarul is, ha a betű­kombináció nem haladja meg a hét betűt. Barátom így a fele­sége nevét íratta ki, a Fordján­­vagy Chevroletjén vagy Audi­jén, nem emlékszem már) „Ka­talin” ol­asható. Egy másik amerikai magyar „Erdély’ ’ jelzetű autójával jár odahaza, azaz túl az óceánon.. A közelmúltban a szerkesztőség felé menet furcsa élmény­ben volt részem. Egy öregebb Mercedes (de lehet, hogy Opel) a rendszáma alatt ezzel a felirattal dicsekedett: „Sunt mîndru că sunt ardelean.” Vagyis hogy ő, a tulajdonos büszke rá, hogy erdélyi. Nem volt már olyan hajnalos óra, mégis dörzsöltem a szememet. Hol is vagyok? Mert hát a Mikes Kelemen, azaz monstani nevén a Croitorilor utca (a készruhagyár közelében) bizony elég messze fekszik kilométerekben s egyéb mértékegy­ségekben számolva—beleértve az országosan érvényes törvénye­ket — az Újvilágtól. Különben is több ez, mint hét betű. De hát ki lehet a kocsi gazdája? És kinek híreszteli büszke álláspontját? Aligha feltételezhető erről a bátor tulajról, hogy magyar. Románul írja, következésképpen, nyilván, románul érzi, hogy büszke az erdélyiségére. És valóban büszke, ezért dacol a közlekedésrendészeti előírásokkal. V­agy valami ilyen láthatóan megváltozott volna, csak én nem vettem észre, amikor a parlament megszavazta a 15 000 lejes határátjárási különadóval együtt... S­zóval, a látott autós felirat értelmezésével bajban va­gyok, és továbbra is találgatásokra szorulok, ha már nagy eglepetésemben nem jártam körül jobban a fura járművet, nem lestem ki utasait, vezetőjét. Szeretnék együtt lenni büsz­ke ezzel az úrral (hölggyel), és szeretném tisztázni egyetértésem kifejezése előtt, hogy ő tulajdonképpen mit ért az erdélyisé­­gen. Jó volna tudni, hogy engem s a velem egy nyelvet beszélőket is belefoglalja-e az erdélyiségbe, meg a maradék németeket, zsidókat, örményeket, szerbeket, örülnék, ha e fogalmat oly mértékben tágítaná, hogy beleférjen az a temesvári román építész, aki a minap válaszolt erdélyi-emberi módon a magyar tévériporternek a forradalmas városban építendő református templommal, a hivatali pag­­dá­sokkal kapcsolatban. És beleférne, természetesen, Ápry is, aki amellett, hogy számos kitűnő román verset fordított ma­gyarra, egy budapesti vallomásában arról a számára is különös élményről, hirtelen rátörő otthonosságérzetről is beszámolt, amely a pesti utcán mögötte felhangzó román beszéd hallatán töltötte el. Mert hozzátartozik ez a Tetőn sűrűn idézett transz­­szilvanista hitvallásához. Ilyeneken gondolkodom most, annál is inkább, mert ma kaptam kézhez az Erdélyi Szépmíves Céh szép­­grafikájú alapítótagsági oklevelét, amely 1990-re megy vissza, és 1995. március 15-i dátummal igazolja, hogy a Céh kiadványainak 1. számú példányait nekem tartják fenn. Nyilvános köszönettel nyugtázom az oklevelet, már csak azért is, mert a 21 az nyerőszám. Kívánom, hogy nyerjünk végre közösen (mint ahogy nemrég a­ kolozsvári, majd budapesti erdélyi irodalmi esten nyerőknek látszottunk, állítólag — de nem a túlzott — optimizmusunknak köszönhetően). És amikor a „közösen”-t leírom, szívesen gondolok a nevezett személygépkocsi tulaj­donosára is. (Csak ne legyen érvényes ránk is az a kiemelt minősítés, amit a Dilema szerkesztői írtak lapszámuk élére: „Noi, prostii...” Valóban, az ügyes, ravasz, jól helyezkedő polgártársakkal szemben — ne bizonyuljunk ostobáknak.) m 2 A A függöny... (folytatás az első oldalról) tartsanak—főként városon —, amennyire az állami támogatásból futja. Érdemes odafigyelni olyan társulatokra, mint a kolozsvári, sepsiszentgyörgyi, marosvásár­helyi csoportok, amelyek fontos­nak tartják az amatőr színját­szást, bár egy városban élnek, működnek hivatásos színházzal. Vagy a gyergyószentmiklósiak, kézdi­vásárhelyiek, ahonnan k­­ét­­három csoport is eljött a 'sí fesztiválra. A dicsőszentmárto­­niak nem tudták legújabb előadásu­­kat hozni, mert abban egy had­sereg szerepel, de fontosnak tartották a jelenlétet. Fejlődés is észlelhető. Például a szucsági csoportnál, akik az első fesz­­­­ti­válon a színjátszás alatti szin­ten szerepeltek, és most az általuk bemutatott kétfelvonásos darabból az egyik felvonás színház volt, másik példa a dicsőszentmár­­toni Népszínház: úgy vitték színre Sütő András Advent a Hargitán c. színművét, hogy az hitelesebb volt a Budapesti Nemzeti Szín­­ház előadásánál. Ők avalóságot adták, és nem valami elképzelt népies világot. A mostani Vitéz lélekjük is összemérhető a vala­mikori sepsiszentgyörgyi előadás­sal, annak ellenére, hogy azt Tompa mester rendezte. — Melyek az idei fesztivál nagy hiányosságai? — Sem a hiányosságokról, sem az elért eredményekről nem áll módunkban a teljesség szándékával szólni. Az egyhetes rendezvény utolsó napján a bristoli társulat Szentivánéji álom c. előadását a végső kiértékelés követi. A résztvevők hazautaz­nak a Nagy Játékról. A nézők, az utolsó napokra megszaporo­­dottak serege megőriz egy mosolyt, egy fintort, egy mozdulatot. A m. Concordia-napokon ezennel a függöny legördült.

Next