Háromszék, 1995. július (7. évfolyam, 1470-1495. szám)
1995-07-01 / 1470. szám
VERESS GERZSON Kártyában szőkésért! SÜTŐ ISTVÁN EMLÉKÉNEK túl új- és óperencián hol az ég merő encián tárulnak mennyei ajtók seregek és sereghajtók minő végtelen karaván verseidnek holdudvarán mélyen alattad messze lent az alkohol-puccs fuccsba ment s a súgásban a nagycsapat nem kapatos és nem kapat s a lányok ó a lányok a hová a nyári dáridó az östön és a maroson hiányod lábtalanoson s előjönnek kísérteni hány év meg nem irt verses szőke férfi a zöldes ász már végtelennel paroláz felmentés nincsen a konok kralkimista rokonok aprópénzre váltják a lázi és senki nem oszt szőke ászt hogy rájuk nyissa a valót főár utolsó fordulót verseidnek holdudvarán minő végtelen karaván sereghajtók és seregek páncéluk csilló fellegek csuknak rád mennyei kaput kaputt kaputt kaputt kaputt hol az ég merőencián túl új- és óperencián dani égi délkörön fogatos a göncölön " KÖNYVESPOLC Közelebb Baróti Szabó Dávidhoz Hiánypótló a fenti cím alatt Nagy Sándorné baróti magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő válogatásában és szerkesztésében, a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány kiadásában május 27-én megjelent kötet, amely az eleddig méltatlanul mellőzött nyelvújító papköltőhöz segíti közelebb az Olvasót. Ahhoz a Barátihoz, aki Kazinczy Ferenccel és Batsányi Jánossal együtt 1788. július 1 -jén Kassán kiadta—ergo megalapította — az 1792 végéig évnegyedenként megjelenő szépirodalmi és nyelvészeti folyóiratot, a Magyar Museumot, a magyar irodalom „első esztétikai folyóiratát” (Toldy Ferenc). És Nagy Sándorné munkája ahhoz a Barótihoz segít közelebb, akinek „hajdani nyomtatványokban heverő” munkáit Weöres Sándor „lappangó, rejtett értékek”nek nevezi, s egyszermind ahhoz a Barátihoz, akiről Arany Jánosezeket jegyezte fel: „Senki nem bírja teljesebben az anyai nyelvet, mint ő, a háromszéki székely, senki az egykorúak közül nembányászta ki annak rejtett kincseit annyira, mint ő, a ritkább szavak és kifejezések gyűjtője, a »Kisded Szótár« emlékezetes írója.” Nagy Sándorné valamiféle hasonló, az értékeket-értékeléseket kibányászó, rendszerező, és ím, közzétevő munkára vállalkozott, sikerrel. *,'... figyelem-felhívásnak is szántam a válogatást — vallja az Olvasóhoz intézett szavában —. Baróti Szabó Dávid még nem kapta meg az őt megillető helyet a magyar irodalomban. ” A közelebb Baróti Szabó Dávidhoz tehát hiánypótló, annál is inkább, mert az első olyan gyűjteményes munka, amely mind a nyelvújító papköltő munkásságát elemző tanulmányokat, mind Baróti verseiből tartalmaz egy csokorravalót, s a kötet értékét növeli az is, hogy Nagy Sándorné kiváló érzékkel ragaszkodik a nehezen hozzáférhető Baráti-versek eredeti helyesírásához. A Baróti életének és munkásságának stációit megörökítő felvételek, kötetei címlapjainak másolatai pedig teljesebbé teszik a munkát. Keresztúri Dezső, Tamai Andor, Tőzsér Árpád, Ruzsiczky Éva, dr. Kozma Dezső, dr. Kósa Ferenc,dr. Szénássy Zoltán, dr. Görcsös Mihály, valamint a helyiek, Tatár Zsuzsanna magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő és Ferencz István baróti római katolikus plébános Barátihoz kapcsolódó, őrá vonatkozó tanulmányai, előadásai, a Szabó-családfa és nem utolsósorban a — vélhetően, teljes — Baróti-bibliográfia valóban lehetőséget ad ahhoz, hogy az Olvasó tényleg közelebb juthasson Baróti Szabó Dávidhoz. Benkő Levente KÖZELEBB BARÓTI SZABÓ DÁVIDHOZ 1: 1 - Szabó György: Kolozsvári deportáltak az Urálban, 1994 Ezt a rekviemet Szabó György a hírhedt deportálás 50. évfordulójára írta, kiadói-nyomdai nehézségek miatt jelent meg most, mintegy hét hónapos késéssel (Komp-Press, Korunk Baráti Társaság kiadása, Kolozsvár, 1994). Írói szándékát így fogalmazza meg: .. .nagyon kevesen írtak azoknak a kolozsvári magyar férfiaknak a sorsáról, akiket az 1944-es ősz szele a hulló falevelekkel együtt elsodort. Mi lett azzal a négy-ötezer, mások szerint három-négyezer civil magyar férfival, akit a bevonuló szovjet csapatok deportáltak? Nem tudom, ki és mikor fog ezzel a korszakkal az igaz történész politikai szenvedélytől mentes higgadtságával, alaposságával foglalkozni; az, amit én itt összehordok, talán adatokat szolgáltat egy tanulmányhoz vagy doktori értekezéshez.” Igen, ezt kérdezi az olvasó is: mikor kerül be az európai köztudatba a nyolcvanszázalékos pusztulásnak kitett büntetőeljárás, mely Gosztonyi Péter tolláért és nemzetközi tekintélyéért kiált. Hangsúlyozzuk, nem harctéren foglyul ejtett katonákról van szó, hanem a lakásaikról félcipőben, sapka nélkül elhurcolt civilekről! Erről a részleges magyar holocaustról én már 1945 tavaszán értesültem, amikor Kolozsvárra utaztam állást keresni. A város idősebb lakói hozzátartozóikat siratták, és hétpecsétes titokként suttogták, hogy a szovjetek nem találomra szedték össze a férfiakat, hanem egy elvetemült magyargyűlölő fanatikus feljelentésére, aki pontos eligazítással szolgált a szovjet megszállóknak, hogy a város melyik fertályában, melyik utcájában laknak és dolgoznak a magyar értelmiségiek: egyetemi tanárok, gyakornokok, gimnáziumi tanárok, orvosok. Közben tisztviselők, iparosok, kereskedők is beleestek a szórásba. Még a nevét is tudták annak a fajgyűlölettől elvakult szörnyetegnek, de bizonyíték nem volt, elégtételt venni vagy remélni azörökké tartó és megdönthetetlen szovjet—román és szovjet—magyar barátság” idején elképzelhetetlen volt. Nekem már volt ehhez hasonló tapasztalatom. Budapest környékén húzódtam meg, amíg átvonult rajtunk a győztes áradat, onnan harmincezer civilt hurcoltak el jóvátétel munkára. Szabó György könyve a legteljesebb történetét írta meg kálváriájuknak, az elfogatás napjától a hazaérkezésig, tíz hónapos megpróbáltatásuk folyamatos krónikáját nyújtja a 135 oldalas, tömör, a tárgyilagosság csúcsteljesítményét példázó könyvében. Eddig ezt a deportálást könyvben Timár Máté magyarországi írótól olvastam, e hallomásból szerzett értesülést az agyonhallgatott tényről, és felháborodással hívta fel a figyelmet e háborús bűntettre. Aztán a költő Kiss Jenő Ithaka messze van c. krónikájában (az új ESzCéh 2. könyve, 1992) írta meg az összeszedés és a foksányi gyűjtőtáborban szerzett élményeit, neki sikerült Foksányból szökve hazajutnia. Szabó György naplójegyzetekből rekonstruált dokumentumkönyvének legnagyobb értéke egy hiány: nincs benne gyűlölet semmilyen náció iránt, csak az embernek hitványt teszi megérdemelt helyére. Úgy látszik, Kuncz Aladár örök érvényű ars poeticát hagyott a magyar írókra: ne általánosíts, ne gyűlöld az egész népet azokért a szenvedésekért, amelyeket egy politikai rendszer kényszerített reá és reád. Kuncz Aladár óta a magyar deportáltakról-internáltakról beszámoló magyar író nem gyűlölködhet. Másik kiemelkedő értéke a szigorú, rendkívül fegyelmezett tényszerűség. Szabó György szándékosan kerül minden „Iróskodást”, nem engedi meg magának, hogy érzelmeket vigyen be előadásába, könyvében tények, tények és megint csak tények sorakoznak egymás mellé. Ettől válik naplójának minden sora hihetővé, hallatlanul izgalmassá, az olvasót nem ő rendíti meg, hanem a szikár stílusban felelevenített tények. Többször is rájelenti, ő nem író, pedig kiválóan ír a maga teremtette ars poetica szerint: ökonomikusan, fegyelmezetten, mértéktartóan, ahogyan a dokumentumhoz viszonyulni kell. Sorstársait, a hozzá közelebb állókat mind ismertem: Haáz Ferkét, a néprajzost, Mikecs Lacit, Makkai Ernőt, legmeghittebben Árvay Jóskát. Szabó Györgytől végre ötven esztendő után megtudtuk, hol, mikor halt meg Mikecs László, Haáz Ferenc. Róluk még hozzátartozóik sem tudtak részleteket. Csoportjukból ezer férfi került az Urálba, mintegy kétszáz tért haza. Ez a rekviem cértük íródott. Sombori Sándor Pintyie, a kegyetlen 1. A legtehetségesebb román filmrendező harminc év alatt öt játék- és egy dokumentumfilmet készíthetett el, számtalan filmterve álom maradt. Ez az arány, összehasonlítva szerencsésebb kor- és kortársaival, mondjuk Jancsóval vagy Wajdával, nagyon rossz, nem is beszélve nyugati pályatársairól, akik Bergmantól Felliniig és Fassbindertől Godardig számtalan filmet készíthettek. De ha mondjuk Tarkovszkijjal hasonlítjuk össze, aki körülbelül ennyi idő alatt hetet készíthetett, valamiről árulkodik is azért ez a szám. Éspedig a román diktatúra igazi természetéről, mutatva, hogy ez azért mindég is „közelebb” állt Moszkvához, noha szólamokban éppen távolodott tőle... 2. Pintilie első filmje, a Vasárnap délután hatkor klasszikus lélektani kamaradráma. Ezért is készíthette el. Az illegális munka egyik jellemzője szerepel itt csalétekül, a titokban végbemenő találkozás. Ezt igyekszik a rendező plasztikusan előkészíteni és sokkolóan ábrázolni. S nem utolsó szempont az sem, hogy itt indul a világhír felé a korszak egyik kiváló színésznője, Irina Petrescu. 3. Második filmje, a Visszajátszás — amelyet nemrég tűzött műsorára Duna Tv — már igazi meglepetés. A hatvanas évek egyik maradandó filmje. Kegyetlen kor- és kórkép egy velejéig hazug világról... Meg-megvillan itt már a rendező szarkasztikusan vetkőztető tehetsége, a banalitásból bontva ki a jelképpé növő szituációkat. Miről szól a film? Két piti bűnöző (akik részegen összeverekedtek egy kiskocsmában, s betörték az őket szétválasztani akaró pincér fejét is) a szabadulásért cserében el kell játszania (újra kell játszania) a főügyész vezetésével a jelenetet, hogy afféle „felvilágosító” oktatófilm készüljön belőle. Mondanunk sem kell, a visszajátszás tragikusan végződik, de közben Pintilie kegyetlen kamerája valósággal lemezteleníti a világot. 3. Ezután tizenkét esztendeig nem rendezhet filmet, néhány zseniális színházi előadás után (a Farsang esztendőkig megy a Bulandrában, de a Revizor három előadás után betiltatik) arra kényszerítik, hogy külföldre távozzék. Nem szakít meg azonban minden köteléket hazájával, így valósíthatva meg 1980-ban egyik nagy és örök filmtervét, a Caragiale-filmet, amelyet ugyancsak bemutatott a Duna Tv. Ez Caragiale-epizódokat dolgoz fel, a fő téma a Farsang világa. Itt már valósággal tombol Pintilie szarkasztikus szemlélete, egyetlen fergeteges haláltáncban mutatja be a süllyedő és ostobán tehetetlen román világot. Némely jelenete úgy nő jelképpé, hogy átkel az évtizedeken, és megszólít. Mintha a máról beszélne (!). Nyilván ezt akkor is észrevették, a film tíz esztendeig dobozban maradt, nem került vetítésre, csak 1989. december 22. után... 4. Azóta Pintilie még két filmet készített (A tölgy, Veszélyes nyár és egy dokumentumfilmet az 1990-es Egyetem téri tüntetésekről. Személyében is, műveivel is az ostobán szűk látókörű nacionalista közainyár céltáblájává vált, azok tartották,,nemzetárulónak’ ’ és „nemzetgyalázónak”, akik elé tükröt tartott filmjeiben. 5. A Duna Tv a két Pintilie-film után körképet is készített nézőinek az ellehetetlenülő román film szomorú helyzetéről. Megszólalt Pintilie is, elmondta, manapság már főként nem a létező-nem létező cenzúra nehezíti a filmkészítést, hanem a megkerülhetetlen anyagi szempontok. Nehéz pénzt szerezni a filmekre, s ha kerülnek is mecénások, ők értelemszerűen megnézik, mire adják ki a pénzüket. A huszonkettes csapdája zárul a román film köré. Viszont újra vannak tehetséges fiatalok. S ez azért—fogalmazott a rendező—okot adhat a reménykedésre is... Bogdán László Nagy egyéniségek a képernyőn Életművére a koronát a Valahol Európában című alkotásával feltevő Radványi Géza filmjei közül nemrég a korában (1941!) bátor kiállásnak számító Európa nem válaszol címűt láthattuk. Németellenes céllal készítette a szerdán este bemutatott Beszélő köntöst is (utóbb 1968-ban is megfilmesítették), Mikszáth műve alapján. Ne lepje meg a nézőt, hogy Radványi filmjeiben Tasnády Fekete Máriát csaknem valamennyi alkalommal viszontlátja, hiszen az 1931. év Miss Magyarországa éppen a felesége volt. (Ő maga pedig Márai Sándor édestestvére.) Azt csak sajnálni tudjuk, hogy a kor egyik legnagyobb színművészének, Csortos Gyulának nevét itt-ott Csontosnak látjuk nyomtatva. Irodalomtörténeti vonatkozású volt a múlt heti Egy tál lencse című, 1941-ben készült kitűnő szatirikus vígjáték is, melynek szövegét nem kisebb alkotók, mint Nagy Lajos és Tersánszky Józsi Jenő írták. Csütörtök délután a kor egyik kedvelt írója, Csathó Kálmán egy pesti kereskedőcsalád megalapítójáról szóló Fűszer és csemege című színművének filmváltozatát láthattuk. A kor másik színészi nagyságát, Somlay Artúrt, az ügyészt (Zárt tárgyalás), üzletembert (Európa nem válaszol), zongoraművészt (Valahol Európában) életre keltő alakításai után ismét emlékezetes szerepében láthattuk (egy évtized múltán politikai zaklatások elől a halálba menekült). És hosszú idő múltán először Szörényi Évát,. Kónya Ádám mmm