Háromszék, 1995. július (7. évfolyam, 1470-1495. szám)

1995-07-01 / 1470. szám

VERESS GERZSON Kártyában szőkésért! SÜTŐ ISTVÁN EMLÉKÉNEK túl új- és óperencián hol az ég merő encián tárulnak mennyei ajtók seregek és sereghajtók minő végtelen karaván verseidnek holdudvarán mélyen alattad messze lent az alkohol-puccs fuccsba ment s a súgásban a nagycsapat nem kapatos és nem kapat s a lányok ó a lányok a hová a nyári dáridó az östön és a maroson hiányod lábtalan­oson s előjönnek kísérteni hány év meg nem irt verses szőke férfi a zöldes ász már végtelennel paroláz felmentés nincsen a konok k­ralkimista rokonok aprópénzre váltják a lázi és senki nem oszt szőke ászt hogy rájuk nyissa a valót főár utolsó fordulót verseidnek holdudvarán minő végtelen karaván sereghajtók és seregek páncéluk csilló fellegek csuknak rád mennyei kaput kaputt kaputt kaputt kaputt hol az ég merő­encián túl új- és óperencián dani égi délkörön fogatos a göncölön "­ KÖNYVESPOLC Közelebb Baróti Szabó Dávidhoz Hiánypótló a fenti cím alatt Nagy Sándorné baróti magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő válogatásában és szerkesz­tésében, a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány kiadásában május 27-én megjelent kötet, amely az eleddig mél­tatlanul mellőzött nyelvúj­ító papköltőhöz segíti közelebb az Olvasót. Ahhoz a Barátihoz, aki Kazinczy Ferenccel és Batsányi Jánossal együtt 1788. július 1 -jén Kassán kiadta—ergo­ megalapította — az 1792 végéig évnegyedenként megj­elenő szépirodalmi és nyelvészeti folyóiratot, a Magyar Museumot, a magyar irodalom „első eszté­tikai folyóiratát” (Toldy Ferenc). És Nagy Sándorné munkája ahhoz a Barótihoz segít közelebb, akinek „hajdani nyomtatványokban heverő” munkáit Weöres Sándor „lappangó, rejtett értékek”­­nek nevezi, s egyszermind ahhoz a Barátihoz, akiről Arany János­­ezeket jegyezte fel: „Senki nem bírja teljesebben az anyai nyelvet, mint ő, a háromszéki székely, senki az egykorúak közül nem­­bányászta ki annak rejtett kincseit annyira, mint ő, a ritkább szavak és kifejezések gyűjtője, a »Kisded Szótár« emlékezetes írója.” Nagy Sándorné valamiféle hasonló, az értékeket-értékeléseket kibányászó, rendszerező, és ím, közzétevő munkára vállalkozott, sikerrel. *,'... figyelem-felhívásnak is szántam a válogatást — vallja az Olvasóhoz intézett szavában —. Baróti Szabó Dávid még nem kapta meg az őt megillető helyet a magyar irodalomban. ” A közelebb Baróti Szabó Dávidhoz tehát hiánypótló, annál is inkább, mert az első olyan gyűjteményes munka, amely mind a nyelvújító papköltő munkásságát elemző tanulmányokat, mind Baróti ver­seiből tartalmaz egy csokorra­­valót, s a kötet értékét növeli az is, hogy Nagy Sándorné kiváló érzékkel ragaszkodik a nehezen hozzáférhető Baráti-versek eredeti helyesírásához. A Baróti életének és munkásságának stációit meg­örökítő felvételek, kötetei címlap­­jainak másolatai pedig teljeseb­bé teszik a munkát. Keresztúri Dezső, Tamai Andor, Tőzsér Ár­pád, Ruzsiczky Éva, dr. Kozma Dezső, dr. Kósa Ferenc,dr. Szénássy Zoltán, dr. Görcsös Mihály, valamint a helyiek, Tatár Zsuzsanna magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő és Ferencz István baróti római katolikus plébános Barátihoz kapcsolódó, őrá vonatkozó tanulmányai, előadásai, a Szabó-családfa és nem utolsósorban a — vélhetően, teljes — Baróti-bibliográfia valóban lehetőséget ad ahhoz, hogy az Olvasó tényleg közelebb juthasson Baróti Szabó Dávidhoz. Benkő Levente KÖZELEBB BARÓTI SZABÓ DÁVIDHOZ 1­­: 1 - Szabó György: Kolozsvári deportáltak az Urálban, 1994 Ezt a rekviemet Szabó György a hírhedt deportálás 50. évfor­dulójára írta, kiadói-nyomdai ne­hézségek miatt jelent meg most, mintegy hét hónapos késéssel (Komp-Press, Korunk Baráti Tár­saság kiadása, Kolozsvár, 1994). Írói szándékát így fogalmazza meg: .. .nagyon kevesen írtak azoknak a kolozsvári magyar férfiaknak a sorsáról, akiket az 1944-es ősz szele a hulló fale­velekkel együtt elsodort. Mi lett azzal a négy-ötezer, mások szerint három-négyezer civil magyar fér­fival, akit a bevonuló szovjet csapatok deportáltak? Nem tu­dom, ki és mikor fog ezzel a korszakkal az igaz történész poli­tikai szenvedélytől mentes hig­gadtságával, alaposságával fog­lalkozni; az, amit én itt össze­hordok, talán adatokat szolgál­tat egy tanulmányhoz vagy dok­tori értekezéshez.” Igen, ezt kér­dezi az olvasó is: mikor kerül be az európai köztudatba a nyolcvan­százalékos pusztulásnak kitett büntetőeljárás, mely Gosztonyi Péter tolláért és nemzetközi tekintélyéért kiált. Hangsúlyozzuk, nem harctéren foglyul ejtett katonákról van szó, hanem a lakásaikról félcipőben, sapka nélkül elhurcolt civilekről! Erről a részleges magyar holo­caustról én már 1945 tavaszán értesültem, amikor Kolozsvárra utaztam állást keresni. A város idősebb lakói hozzátartozóikat siratták, és hétpecsétes titokként suttogták, hogy a szovjetek nem találomra szedték össze a férfi­akat, hanem egy elvetemült magyargyűlölő fanatikus felje­lentésére, aki pontos eligazítással szolgált a szovjet megszállóknak, hogy a város melyik fertályában, melyik utcájában laknak és dol­goznak a magyar értelmiségiek: egyetemi tanárok, gyakornokok, gimnáziumi tanárok, orvosok. Közben tisztviselők, iparosok, kereskedők is beleestek a szórás­­ba. Még a nevét is tudták annak a fajgyűlölettől elvakult szörnyeteg­nek, de bizonyíték nem volt, elégtételt venni vagy remélni az­­örökké tartó és megdönthetetlen szovjet—román és szovjet—ma­gyar barátság” idején elképzel­hetetlen volt. Nekem már volt ehhez hasonló tapasztalatom. Budapest környékén húzódtam meg, amíg átvonult rajtunk a győztes áradat, onnan harmincezer civilt hurcoltak el jóvátétel munkára. Szabó György könyve a legteljesebb történetét írta meg kálváriájuknak, az elfogatás nap­jától a hazaérkezésig, tíz hóna­pos megpróbáltatásuk folyamatos krónikáját nyújtja a 135 oldalas, tömör, a tárgyilagosság csúcs­teljesítményét példázó köny­vében. Eddig ezt a deportálást könyvben Timár Máté ma­gyarországi írótól olvastam, e hallomásból szerzett értesülést az agyonhallgatott tényről, és felháborodással hívta fel a fi­gyelmet e háborús bűntettre. Aztán a költő Kiss Jenő Ithaka messze van c. krónikájában (az új ESzCéh 2. könyve, 1992) írta meg az összeszedés és a fok­­sányi gyűjtőtáborban szerzett élményeit, neki sikerült Foksány­­ból szökve hazajutnia. Szabó György naplójegyzetek­ből rekonstruált dokumentum­könyvének legnagyobb értéke egy hiány: nincs benne gyűlölet sem­milyen náció iránt, csak az em­bernek hitványt teszi megérdemelt helyére. Úgy látszik, Kuncz Aladár örök érvényű ars poeticát hagyott a magyar írókra: ne általánosíts, ne gyűlöld az egész népet azokért a szenvedésekért, amelyeket egy politikai rendszer kényszerített reá és reád. Kuncz Aladár óta a magyar deportáltakról-internál­takról beszámoló magyar í­ró nem gyűlölködhet. Másik kiemelkedő értéke a szigorú, rendkívül fe­gyelmezett tényszerűség. Sza­bó György szándékosan kerül minden „Iróskodást”, nem engedi meg magának, hogy érzelme­ket vigyen be előadásába, köny­vében tények, tények és megint csak tények sorakoznak egymás mellé. Ettől válik naplójának minden sora hihetővé, hallatlanul izgal­massá, az olvasót nem ő rendíti meg, hanem a szikár stílusban felelevenített tények. Többször is rájelenti, ő nem író, pedig kiválóan ír a maga teremtette ars poetica szerint: ökonomikusan, fe­gyelmezetten, mértéktartóan, ahogyan a dokumentumhoz vi­szonyulni kell. Sorstársait, a hozzá közelebb állókat mind ismertem: Haáz Ferkét, a néprajzost, Mikecs Lacit, Makkai Ernőt, legmeghit­­tebben Árvay Jóskát. Szabó Györgytől végre ötven esztendő után megtudtuk, hol, mikor halt meg Mikecs László, Haáz Fe­renc. Róluk még hozzátartozóik sem tudtak részleteket. Csoport­jukból ezer férfi került az Urálba, mintegy kétszáz tért haza. Ez a rekviem cértük íródott. Sombori Sándor Pintyie, a kegyetlen 1. A legtehetségesebb román filmrendező harminc év alatt öt j­áték- és egy dokumentumfilmet készíthetett el, számtalan filmterve álom maradt. Ez az arány, összehasonlítva szerencsésebb kor- és kortársaival, mondjuk Jancsóval vagy Wajdával, nagyon rossz, nem is beszélve nyugati pályatársairól, akik Bergmantól Fellini­­ig és Fassbindertől Godardig számtalan filmet készíthettek. De ha mondjuk Tarkovszkijjal hasonlítjuk össze, aki körülbelül ennyi idő alatt hetet készíthetett, valamiről árulkodik is azért ez a szám. Éspedig a román diktatúra igazi természetéről, mutatva, hogy ez azért mindég is „közelebb” állt Moszkvához, noha szólamokban éppen távolodott tőle... 2. Pintilie első filmje, a Vasárnap délután hatkor klasszikus lélektani kamaradráma. Ezért is készíthette el. Az il­legális munka egyik jellemzője szerepel itt csalétekül, a titokban végbemenő találkozás. Ezt igyekszik a rendező plasztikusan előkészíteni és sokkolóan ábrázolni. S nem utolsó szempont az sem, hogy itt indul a világhír felé a korszak egyik kiváló színésznője, Irina Petrescu. 3. Második filmje, a Visszajátszás — amelyet nemrég tűzött műsorára Duna Tv — már igazi meglepetés. A hatvanas évek egyik maradandó filmje. Kegyetlen kor- és kórkép egy velejéig hazug világról... Meg-megvillan itt már a rendező szarkasztikusan vetkőztető tehetsége, a banalitásból bontva ki a jelképpé növő szituációkat. Miről szól a film? Két piti bűnöző (akik részegen összeverekedtek egy kiskocsmában, s betörték az őket szétválasz­tani akaró pincér fejét is) a szabadulásért cserében el kell játsza­nia (újra kell játszania) a főügyész vezetésével a jelenetet, hogy afféle „felvilágosító” oktatófilm készüljön belőle. Mondanunk sem kell, a visszajátszás tragikusan végződik, de közben Pintilie kegyetlen kamerája valósággal lemezteleníti a világot. 3. Ezután tizenkét esztendeig nem rendezhet filmet, néhány zseniális színházi előadás után (a Farsang esztendőkig megy a Bulandrában, de a Revizor három előadás után betiltatik) arra kényszerítik, hogy külföldre távozzék. Nem szakít meg azonban minden köteléket hazájával, így valósíthatva meg 1980-ban egyik nagy és örök filmtervét, a Caragiale-filmet, amelyet ugyancsak bemutatott a Duna Tv. Ez Caragiale-epizódokat dolgoz fel, a fő téma a Farsang világa. Itt már valósággal tombol Pintilie szar­kasztikus szemlélete, egyetlen fergeteges haláltáncban mutatj­a be a süllyedő és ostobán tehetetlen román világot. Némely jelenete úgy nő jelképpé, hogy átkel az évtizedeken, és megszólít. Mintha a máról beszélne (!). Nyilván ezt akkor is észrevették, a film tíz esztendeig dobozban maradt, nem került vetítésre, csak 1989. december 22. után... 4. Azóta Pintilie még két filmet készített (A tölgy, Veszélyes nyár é­s egy dokumentumfilmet az 1990-es Egyetem téri tün­tetésekről. Személyében is, műveivel is az ostobán szűk látókörű nacionalista közainyár céltáblájává vált, azok tartották,,nemzetárulónak’ ’ és „nemzetgyalázónak”, akik elé tükröt tartott filmjeiben. 5. A Duna Tv a két Pintilie-film után körképet is készített nézőinek az ellehetetlenülő román film szomorú helyzetéről. Megszólalt Pintilie is, elmondta, manapság már főként nem a létező-nem létező cenzúra nehezíti a filmkészítést, hanem a megkerülhetetlen anyagi szempontok. Nehéz pénzt szerezni a filmekre, s ha kerülnek is mecénások, ők értelemszerűen meg­nézik, mire adják ki a pénzüket. A huszonkettes csapdája zárul a román film köré. Viszont újra vannak tehetséges fiatalok. S ez azért—fogalmazott a rendező—okot adhat a reménykedésre is... Bogdán László Nagy egyéniségek a képernyőn Életművére a koronát a Valahol Európában című alko­tásával feltevő Radványi Géza filmjei közül nemrég a ko­rában (1941!) bátor kiállásnak számító Európa nem válaszol címűt láthattuk. Németellenes céllal készítette a szerdán este bemutatott Beszélő köntöst is (utóbb 1968-ban is megfil­mesítették), Mikszáth műve alapján. Ne lepje meg a nézőt, hogy Radványi filmjeiben Tasnády Fekete Máriát csaknem valamennyi alkalommal viszontlátja, hiszen az 1931. év Miss Magyarországa éppen a felesége volt. (Ő maga pedig Márai Sándor édestestvére.) Azt csak sajnálni tudj­uk, hogy a kor egyik legnagyobb színművészének, Csortos Gyulának nevét itt-ott Csontosnak látjuk nyomtatva. Irodalomtörténeti vonatkozású volt a múlt heti Egy tál lencse című, 1941-ben készült kitűnő szatirikus vígjáték is, melynek szövegét nem kisebb alkotók, mint Nagy Lajos és Tersánszky Józsi Jenő írták. Csütörtök délután a kor egyik kedvelt írója, Csathó Kálmán egy pesti kereskedőcsalád megalapítójáról szóló Fűszer és csemege című színművének filmváltozatát láthattuk. A kor másik színészi nagyságát, Somlay Artúrt, az ügyészt (Zárt tárgyalás), üzletembert (Európa nem válaszol), zongoraművészt (Valahol Európában) életre keltő alakításai után ismét em­lékezetes szerepében láthattuk (egy évtized múltán politikai zaklatások elől a halálba menekült). És hosszú idő múltán először Szörényi Évát,. Kónya Ádám mmm

Next