Háromszék, 1995. december (7. évfolyam, 1601-1623. szám)

1995-12-01 / 1601. szám

HÁROMSZÉK tf g €k t I O II II a p i I a |> SEPSISZENTGYÖRGY 1995. DECEMBER 1. 1601. szám ÁRA 250 lej Előfizetőknek 135 léj AROMÁN NEMZETI ÜNNEP HATÁLYTALAN HATÁROZAT! A Magyar Figyelő idei 4. számában Tőkés Józsefnyugalmazott jogász Gyula- fehérvár, 1918. december című írásában tekinti át az erdélyi nemzetek, nemzetrészek nyelvhasználatijogainak történetét, meg­állapítván: Abból a tényből kiindulva, hogy Románia törvényhozó testületé december 1-jét az ország nemzeti nap­jává nyilvánította, és külön ünnepélyes nyilatkozatban kihangsúlyozta a Gyula- fehérvári Határozat minden egyespontjának (külön a kisebbségre vonatkozó pontnak is) mélyen demokratikus jellegit, következik az, hogy kötelező módon magáévá tette a határozat minden egyes megállapítás áL.. Tőkés József írása a 4. oldalon Mikor ünnep az ünnep? Manapság az ünnep a legtöbb embernek csakmunkaszüneti napot jeleni Legalábbis nálunk. Aztán az ünnep előtt egy nappal azon töri a fejét, hogy melyik tej- és kenyérsor rövidebb, mire futja kevéske pénzéből. Természetes reflexként mondta kislányom, hogy nem jól van ez igy, mert ha ünnep, akkor annál inkább lennie kellenne mindennek, annál inkább gondtalanul kellenne kelni, és élni a napot, az ünnepnapot. Milyen igaza van! Nem tudni, hanem érezni kellene, mikor van ünnep, nem banizni, hanem akár enyhén költekezni kellene, ajándékozni, adakozni, és végül szeretetben lenni. A baráttal is, a nem baráttal is. (Fekete), „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt lakó nemzetiségnek. Minden nem­zetiség oktatása, közigazga­tása a saját anyanyelvén történik, az illető nemzetiség köréből származó egyének által. Minden nemzetiség képviselője jogot kap az ország törvényhozási és kormányzó testületében számarányának megfelelően. ” Gyulafehérvári Határozat,>111. szakasz, 1-es pont DECEMBERI EMLEK A romániai magyar kisebbség történeti kronológiájából olvasom (szerzője Vincze Gábor), hogy Kolozs­váron 1944. december elsejénnépes- ség-összeírást tartottak. Eszerint az összlakosság 73 ezer í8, ebből 83,5% magyar (61 ezer), 11%-a román. Összehasonlításként meg­említi,hogy 1941-ben az összlakos­ság 110 956, amiből 97 698 ma­gyar, 10 029 román. Ugyanezen a napon Marosvásár- helyen is megtartják anépesség-össze- írást. Az összlakosság száma itt 29 692. (1941-ben 44 932 Í5.) A város 94,5%-a magyar, azaz 27 778 fö. (1941-ben 42 435 magyar él az egykori Székelyvásárhelyen.) 1802 románt számlálnak, ez 6,07% (1941- ben 1726). Található itt 0,16% német is. Ugyancsak 1944 decemberében a Romániai Szociáldemokrata Párt Magyar Tagozata bírálja aNemzetiségi Statútum tervezetét, mert: 1. több megszorítást tartalmaz, mint az 1868-a^ magyar nemzetiségi törvény vagy akár az észt, finn, litván nemzeti­ségi törvények. 2. antidemokratikus, mivel anemzetiségeknyelvhasználatát a közigazgatásban, igazságszolgál­tatásban a 30%-os nemzetiségi arányszámhoz kötik: 3. ha mini­mum 20% nemzeti kisebbség él az adott helységben, aj egyzöknek két­nyelvűdének kell lenniük; 4. az alsóbb fokúközigazgatási és igazság­szolgáltatási területeken az legyen azigazságszdgáltatáshivatalosnyelve, amelyet a hatáskörük alá tartozó terület lakosságának 80%-a beszél; 5. a közhivatalok betöltésénél a lehető legszigorúbban be kell tar­tani a nemzetiségi számarányt^ 6. az anyanyelvi oktatás költségeihez a költségvetésnek a nemzetiségeid arányaihoz mértenkell hozzájárulnia; 7. a Nemzetiségi Statútum terve­zetében foglaltakkal ellentétben ne 40 gyermek, hanem már 20 fö össze­gyűltekor szervezzenek állami iskolá- katanemzetiségieknek; 8. a nemzetisé­gi törvénynek a nemzetiségeknek belső önkormányzatot kel 1 adni, önálló nemzetiségiközigazgatási területeket kell szervezni, „kantonokat”. Hol yan már a tavalyi hó? A statútumtervezet bírálói ak­kor még nem sejtették, hogy ez a törvény nem az örökkévalóságnak, nem is a betartás szándékával készül, hanem a párizsi béketárgyalásra, s ez garantálja majd, hogy Erdély egészében Romániáé lehet, mert „szép ország a miénk”. Az. (CSERNÁTONI) ÉDES ANYANYELVŰNKÉRT Vasárnap ima- és böjtnap A tanügyi törvény elleni tiltakozás egyéni és közösségi változatai e- gyikeként, a Maros megyében kezdeményezett ima- és böjtnap vállalásához egyre többen csatlakoznak az ország különböző helységeiben. Azt mondhatjuk, hogy lassan egy hónapja nem telik el úgy nap, hogy az ország valamelyik csücskében valaki vagy valakik ne tartanának japán vagy éhségsztrájkot, böjtöt, csendes utcai kivonulást, gyertgyás menetet az oktatási törvény elleni tiltakozás jeleként. Advent első vasárnapján nem a tiltakozás eszközeivel, hanem az ima erejével szándékszik kiállni anyanyelvéért a romániai magyarság. Amit ember embertől elvesz, azt Isten segedelmével vissza is kell adnia. Háromszék történelmi egyházai támogatják az egyéni és közösségi tiltakozó megnyil­vánulásokat, a vasárnapi úrvacsoraosztásra pedig úgy készülnek, hogy az Úr asztalánál a békességből mindenkinek jusson. (R.) Máról holnapra DECEMBER 1. Számunkra december elseje tulajdonképpen Trianon­nal azonos, s az utóbbi megítélése is merőben ellentétes a magyarság és a monarchia területéből kiszakított ál­lamalakulatok népei, a szerbek, szlovákok, románok körében. A szemléleti különbözőségek nemesek érzelmi síkon je­lentkeznek, hanem az önigazoló és történelemcsináló tu­dományosság berkeiben is. A magyar történetírás egyrészt kétségbeesetten vergődik annak bizonyítására, hogy 3,2 millió magyart sodortak kisebbségi sorba, vagy higgadt objsktivitással megállapítja, hogy ez a békeszerződés a wilsoni elveket már eleve felrúgta, amikor még a határ menti övezetek nagyjából szinmagyar lakosságát is az új államalakulatokhoz kapcsolták. Ez a szempont, tetszik, nem tetszik a szomszédságnak, a két bécsi döntést sem Ítélteti el, mert azok közelebb hozták az etnikai határokat az államhatárokhoz. A románság, szlovákság 6s a szerbek körében ez a döntés, akik hozzászoktak az új, kényelmes és bő gúnyához, súlyos sérülésként jelentkezett. Hol az igazság tehát? Egyik nemzetnek december elseje nemzeti örömünnep, a másik népcsoportnak alig elvisel­hető trauma. S miközben a magyarok és a szomszédos vagy vélük együtt élő népek történelmi megbékéléséről esik manapság annyi szó, a történelmi békétlenség hullá­mai ellepik a parlamenteket, utakat, utcákat, tereket, tan­ügyi és nyelvtörvények kalodájába kényszerítik a Trianon­ban az ország testéről lehámozott kisebbségeket, másod­rendű állampolgárokká degradálják, s az egységes etnikai tömbök feldarabolásán fülsértőén munkálkodnak a poli­tikai légkalapácsok. Mi a kiút? Ennek, kétségtelen, a népek közötti bizalom kialakítása lenne végső soron a legfon­tosabb ösvénye. Igen ám, de nekünk december elsejéről a trianoni békediktátum mellé az társul, hogy saját szavukat azonnal megszegték, s azóta minden alkotmány saját fo­gadalmuk semmibevételének jegyében született. A szó­szegés, a megbízhatatlanság az emberi kapcsolatokban az egyetértést és az együttélést teszi lehetetlenné. A realista politikusok látják, hogy a trianoni államok véres és látványos széthullásét Románia elkerülte, illetve Nagyrománia mérsékelt csonkulésokkal úgy heverte ki, hogy az igy felszabadult nacionalista orkánt a magyarság felé igazíthatja. Oél-Dobrudzsát már el is felejtette; Bessza- rábiáról, Észak-Bukovináról esik még szó, de ez apró csep- pekben le is pereg a felfuvalkodott nacionalizmus dús lombozatú fájának levélzetéról. A romén politika, csak hogy ne kelljen kulturális, adminisztratív autonómiát biz­tosítania, a magyar népközösség kollektiv jogait ne kelljen szavatolnia, inkább lemond a határokon túl éló románok hasonló gondjainak orvosoltatásáról. Amíg a román ad­minisztráció lélekmelegftójét egyáltalán nem igénylő ma­gyarországi románság körül nagy a tamtam, félmilliós beolvasztásról, egyébről folyik a csevej, addig a jó szerbek teljes egészében bekebelezhetik a Timók-völgyi románokat, pedig ott valóban él közel kétszázezer román. A bizalom, a megbékélés és e barátság alapköve pedig a jelenlegi helyzetben a hazai magyar nemzetrész jogainak a biztosítása lenne. Valaki nekem azt mondta a minap: ha a két nemzeti zászlót jóérzéssel vihetnők egymás mellett ezen az ün­nepen, mert egyenlőek lennénk a mostani egyenlőkkel, én szívesen venném a kezembe. Sokan tennék ezt, s már meg is tették egyezer. Nyolcvankilenc decemberében történt. Sylvester Lajos A ION ILIESCU ELNÖK ÚR RÉSZÉRE Tisztelt Elnök Úr! Katona Ádám székelyudvarhelyi tanár és közíró 1995. október 23-án nyílt levelet intézett önhöz, melyben hét ártatlanul elitéit zetelaki polgár számára kért elnöki ke­gyelmet. Tudomásunk szerint az elnök úr nem küldött választ erre a levélre, annak dacára sem, hogy a levél tétje már nem csupán a hét elítélt felmentése, hanem Katona Ádám drámaira forduló sorsa. Magyar honfitársunk feltett szándéka mindaddig folytatni éhségsztrájkját, amíg excellenciád nem válaszol nyílt le­velére. Az ön puszta válasza életet menthet. Tekintettel arra, hogy ön az ország első számú közjogi méltósága, kérjük, Románia polgárai iránti felelősségérzetét terjessze ki az éhségsztrájkoló Katona Áriámra is. Kolozsvár, 1995. november 27-én A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának Elnöksége Tegnap délben a RENEL villamos művek Csíki utcai központjánál felavatták a korszerűsített pénztárhe­lyiséget. A december 4-én, hétfőn reggel 9 órakor új köntösben megnyíló létesítmény csarnokában öt pult fogadja az ügyfeleket, ezek közül három a vil­lanyszámlát kifizetők rendelkezésére áll. Az adat­nyilvántartást a továbbiakban számítógépek segít­ségével végzik. (-ni)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék