Háromszék, 1995. december (7. évfolyam, 1601-1623. szám)

1995-12-01 / 1601. szám

A ROMÁN NEMZETI ÜNNEP HATÁLYTALAN HATÁROZAT! A Magyar Figyelő idei 4. számában Tőkés József nyugalmazott jogász Gyula­­fehérvár, 1918. december című írásában tekinti át az erdélyi nemzetek, nemzetrészek nyelvhasználati jogainak történetét, meg­állapítván: Abból a tényből kiindulva, hogy Románia törvényhozó testülete december 1-jét az ország nemzeti nap­jává nyilvánította, és külön ünnepélyes nyilatkozatban kihangsúlyozta a Gyula­­fehérvári Határozat minden egyes pontjának (külön a kisebbségre vonatkozó pontnak is) mélyen demokratikus jellegű­, következik az, hogy kötelező módon magáévá tette a határozat minden egyes megállapítás­át.. Tőkés József írása a 4. oldalon M­ikor ünnep az ünnep? Manapság az ünnep a legtöbb embernek csak munkaszüneti napot jelent Legalábbis nálunk. Aztán az ünnep előtt egy nappal azon töri a fejét, hogy melyik tej- és kenyérsor rövidebb, mire futja kevéske pénzéből. Természetes reflexként mondta kislányom, hogy nem jól van ez így, mert ha ünnep, akkor annál inkább lennie kellenne mindennek, annál inkább gondtalanul kellenne kelni, és élni a napot, az ünnepnapot. Milyen igaza van! Nem tudni, hanem érezni kellene, mikor van ünnep, nem banizni, hanem akár enyhén költekezni kellene, ajándékozni, adakozni, és végül szeretetben lenni. A baráttal is, a nem baráttal is. (Fekete). „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt lakó nemzetiségnek. Minden nem­­ zetiség oktatása, közigazga­­ tása a saját anyanyelvén történik, az illető nemzetiség köréből származó egyének által. Minden nemzetiség képviselője jogot kap az ország törvényhozási és kormányzó testületében számarányának megfelelően. ” Gyulafehérvári Határozat,­111. szakasz, 1-es pont ÉDES ANYANYELVÜNKÉRT Vasárnap ima- és böjtnap A tanügyi törvény elleni tiltakozás egyéni és közösségi változatai e­­gyikeként, a Maros megyében kezdeményezett ima- és böjtnap vállalásához egyre többen csatlakoznak az ország különböző helységeiben. Azt mondhatjuk, hogy lassan egy hónapja nem telik el úgy nap, hogy az ország valamelyik csücskében valaki vagy valakik ne tartanának japán vagy éhségsztrájkot, böjtöt, csendes utcai kivonulást, gyertgyás menetet az oktatási törvény elleni tiltakozás jeleként. Advent első vasárnapján nem a tiltakozás eszközeivel, hanem az ima erejével szándékszik kiállni anyanyelvéért a romániai magyarság. Amit ember embertől elvesz, azt Isten segedelmével vissza is kell adnia. Háromszék történelmi egyházai támogatják az egyéni és közösségi tiltakozó megnyil­vánulásokat, a vasárnapi úrvacsoraosztásra pedig úgy készülnek, hogy az Úr asztalánál a békességből mindenkinek jusson. (R.) Máról holnapra DECEMBER 1. Számunkra december elseje tulajdonképpen Trianon­nal azonos, s az utóbbi megítélése is merőben ellentétes a magyarság és a monarchia területéből kiszakított ál­lamalakulatok népei, a szerbek, szlovákok, románok körében. A szemléleti különbözőségek nemesek érzelmi síkon je­lentkeznek, hanem az önigazoló és történelemcsináló tu­dományosság berkeiben is. A magyar történetírás egyrészt kétségbeesetten vergődik annak bizonyítására, hogy 3,2 millió magyart sodortak kisebbségi sorba, vagy higgadt objektivitással megállapítja, hogy ez a békeszerződés a wilsoni elveket már eleve felrúgta, amikor még a határ menti övezetek nagyjából színmagyar lakosságát is az új államalakulatokhoz kapcsolták. Ez a szempont, tetszik, nem tetszik a szomszédságnak, a két bécsi döntést sem ítélteti el, mert azok közelebb hozták az etnikai határokat az államhatárokhoz. A románság, szlovákság és a szerbek körében ez a döntés, akik hozzászoktak az új, kényelmes és bő gúnyához, súlyos sérülésként jelentkezett. Hol az igazság tehát? Egyik nemzetnek december elseje nemzeti örömünnep, a másik népcsoportnak alig elvisel­hető trauma. S miközben a magyarok és a szomszédos vagy velük együtt élő népek történelmi megbékéléséről esik manapság annyi szó, a történelmi békétlenség hullá­mai ellepik a parlamenteket, utakat, utcákat, tereket, tan­ügyi és nyelvtörvények kalodájába kényszerítik a Trianon­ban az ország testéről lehámozott kisebbségeket, másod­rendű állampolgárokká degradálják, s az egységes etnikai tömbök feldarabolásán fülsértően munkálkodnak a poli­tikai légkalapácsok. Mi a kiút? Ennek, kétségtelen, a népek közötti bizalom kialakítása lenne végső soron a legfon­tosabb ösvénye. Igen ám, de nekünk december elsejétől a trianoni békediktátum mellé az társul, hogy saját szavukat azonnal megszegték, s azóta minden alkotmány saját fo­gadalmuk semmibevételének jegyében született. A szó­szegés, a megbízhatatlanság az emberi kapcsolatokban az egyetértést és az együttélést teszi lehetetlenné. A realista politikusok látják, hogy a trianoni államok véres és látványos széthullását Románia elkerülte, illetve Nagyrománia mérsékelt csonkulásokkal úgy heverte ki, hogy az így felszabadult nacionalista orkánt a magyarság felé igazíthatja. Dél-Dobrudzsát már el is felejtette; Bessza­­rábiáról, Észak-Bukovináról esik még szó, de ez apró csep­­pekben le is pereg a felfuvalkodott nacionalizmus dús lombozatú fájának levélzetéről. A román politika, csak hogy ne kelljen kulturális, adminisztratív autonómiát biz­tosítania, a magyar népközösség kollektív jogait ne kelljen szavatolnia, inkább lemond a határokon túl élő románok hasonló gondjainak orvosoltatásáról. Amíg a román ad­minisztráció lélekmelegítéjét egyáltalán nem igénylő ma­gyarországi románság körül nagy a tamtam, félmilliós beolvasztásról, egyébről folyik a csevej, addig a jó szerbek teljes egészében bekebelezhetik a Timók-völgyi románokat, pedig ott valóban él közel kétszázezer román. A bizalom, a megbékélés és e barátság alapköve pedig a jelenlegi helyzetben a hazai magyar nemzetrész jogainak a biztosítása lenne. Valaki nekem azt mondta a minap: ha a két nemzeti zászlót jóérzéssel vihetnők egymás mellett ezen az ün­nepen, mert egyenlőek lennénk a mostani egyenlőkkel, én szívesen venném a kezembe. Sokan tennék ezt, s már meg is tették egyszer. Nyolcvankilenc decemberében történt. Sylvester Lajos SEPSISZENTGYÖRGY 1995. DECEMBER 1. 1601. szám ÁRA 250 lej Előfizetőknek 135 lej HÁROMSZÉK tf g­ek t I O N­ N­ a p i I a t­ DECEMBERI EMLÉK A romániai magyar kisebbség történeti kronológiájából olvasom (szerzője Vincze Gábor), hogy Kolozs­váron 1944. december elsején népes­­ség-összeírást tartottak. Eszerint az összlakosság 73 ezer f8, ebből 83,5% magyar (61 ezer), 11%-a román. Összehasonlításként meg­említi,hogy 1941-ben az összlakos­ság 110 956, amiből 97 698 ma­gyar, 10 029 román. Ugyanezen a napon Marosvásár­­helyen is megtartják a népesség-össze­­írást. Az összlakosság száma itt 29 692. (1941-ben 44 932 fő.) A város 94,5%-a magyar, azaz 27 778 fő. (1941-ben 42 435 magyar él az egykori Székelyvásárhelyen.) 1802 románt számlálnak, ez 6,07% (1941- ben 1726). Található itt 0,16% német is. Ugyancsak 1944 decemberében a Romániai Szociáldemokrata Párt Magyar Tagozata bírálja a Nemzetiségi Statútum tervezetét, mert: 1. több megszorítást tartalmaz, mint az 1868-as magyar nemzetiségi törvény vagy akár az észt, finn, litván nemzeti­ségi törvények. 2. antidemokratikus, mivel a nemzetiségek nyelvhasználatát a közigazgatásban, igazságszolgál­tatásban a 30%-os nemzetiségi arányszámhoz kötik; 3. ha mini­mum 20% nemzeti kisebbség él az adott helységben, a j­egyzőknek két­nyelvűdének kell lenniük; 4. az alsóbb fokú közigazgatási és igazság­szolgáltatási területeken az legyen az igazságszolgáltatás hivatalos nyelve, amelyet a hatáskörük alá tartozó terület lakosságának 80%-a beszél; 5. a közhivatalok betöltésénél a lehető legszigorúbban be kell tar­tani a nemzetiségi számarányt; 6. az anyanyelvi oktatás költségeihez a költségvetésnek a nemzetiségeik arányaihoz mérten kell hozzájárulnia; 7. a Nemzetiségi Statútum terve­zetében foglaltakkal ellentétben ne 40 gyermek, hanem már 20 fő össze­gyűltekor szervezzenek állami iskolá­­kat a nemzetiségieknek; 8. a nemzetisé­gi törvénynek a nemzetiségeknek belső önkormányzatot kel­l adni, önálló nemzetiségi közigazgatási területeket kell szervezni, „kantonokat”. Hol van már a tavalyi hó? A statútumtervezet bírálói ak­kor még nem sejtették, hogy ez a törvény nem az örökkévalóságnak, nem is a betartás szándékával készül, hanem a párizsi béketárgyalásra, s ez garantálja majd, hogy Erdély egészében Romániáé lehet, mert „szép ország a miénk”. Az. (CSERNÁTONI) A ION ILIESCU ELNÖK ÚR RÉSZÉRE Tisztelt Elnök Úr! Katona Ádám székelyudvarhelyi tanár és közíró 1995. október 23-án nyílt levelet intézett önhöz, melyben hét ártatlanul elítélt zetelaki polgár számára kért elnöki ke­gyelmet. Tudomásunk szerint az elnök úr nem küldött választ erre a levélre, annak dacára sem, hogy a levél tétje már nem csupán a hét elítélt felmentése, hanem Katona Ádám drámaira forduló sorsa. Magyar honfitársunk feltett szándéka mindaddig folytatni éhségsztrájkját, amíg excellenciád nem válaszol nyílt le­velére. Az ön puszta válasza életet menthet. Tekintettel arra, hogy ön az ország első számú közjogi méltósága, kérjük, Románia polgárai iránti felelősségérzetét terjessze ki az éhségsztrájkoló Katona Ád­ámra is. Kolozsvár, 1995. november 27-én A Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának Elnöksége Tegnap délben a RENEL villamos művek Csíki utcai központjánál felavatták a korszerűsített pénztárhe­lyiséget. A december 4-én, hétfőn reggel 9 órakor új köntösben megnyíló létesítmény csarnokában öt pult fogadja az ügyfeleket, ezek közül három a vil­lanyszámlát kifizetők rendelkezésére áll. Az adat­nyilvántartást a továbbiakban számítógépek segít­ségével végzik. (­ni)

Next