Háromszék, 1996. január (8. évfolyam, 1624-1647. szám)

1996-01-04 / 1624. szám

/----------------------------­FODOR ISTVÁN Honfoglalás A szláv foglyok eladása a bizánci kereskedőknek és a szláv földművelők adóztatása azonban nem merítette ki a két nép kapcsolatait. Ezzel kapcsolatban egy igen sokat­mondó negatív bizonyítékunk is van: az orosz évkönyvek nem tesznek említést az etelközi magyarokkal való ellensé­ges viszonyról. Márpedig a kialakuló keleti szláv állam állandóan ádáz küzdelmet folytatott a déli határain élő steppei nomádokkal, amit az orosz krónikák részletesen elmondanak. A békés kapcsolatok legfontosabb bizonyítékai azonban a régészeti feltárások alkalmával kerültek napvilágra. Főként a Kijev területén előkerült leletek közt találunk sok olyan tárgyat, amelyek rendkívül közel állnak a mi honfoglalás kori leleteinkhez. A fával kirakott sírkamrákba a fejedelem katonai kíséretének gazdag tagjait temették, pompás öltözetben, fegyveresen, gyakran hátaslovukkal együtt. Fegyveröveik, valamint a lószerszámok veretei, a tarsolyfüggesztő veretek, a nyílcsúcsok a mi honfoglalóinkéhoz állnak a legközelebb az összes többi kelet-európai leletcsoport közül, de a párhu­zamok számát szinte tetszőlegesen szaporíthatnánk. Két leletnél azonban hosszabban elidőzünk. Az egyik egy kard, amely a kijevi Arany-kapu mellett került elő. Rendeltetésénél fogva semmi köze a magyarokhoz, hiszen tudjuk, hogy azok ekkor már — a többi steppei néphez hasonlóan — kizárólag szablyát használtak. Ennek a kardnak markolatát azonban ezüstlemezzel borították, amelyen a honfoglalóink művészetére jellemző, hálóba szerkesztett palmettás díszítés látható. Alighanem a magyar ötvösmester keze alól kikerült lemez­zel már itt, Kijevben ékesítették fel a messze földről — valahonnan a Rajna vidékéről—hozott kardot. A temetkezés kora 900 és 1000 közé tehető. A másik híres lelet szintén fegyver. Egy 1000 körül eltemetett főúr szarkofágjában a régészek márványból készült mellkeresztet leltek, ami az elhunyt keresztény hitet tanúsítja. Az illető azonban meglehetősen frissen keresztelkedett le­hetett, mert pogány szokás szerint a szablyáját is vele temették, méghozzá összehajlított pengével, hogy holta után ne árthasson vele. De most nem a pogány hit érdekes megnyilvánulása a fontos számunkra, hanem a szablya, amelynek vércsatornáját aranyozott vörösréz berakás, en­nek felületét pedig hosszan kígyózó palmettadísz ékesíti. 1000 előtt a szablya rendkívül ritka fegyver volt az orosz harcosok kezében, seregeik a nehéz, kétélű kardokkal har­coltak. A déli végeiken tanyázó nomádok elleni harcok során azonban tapasztalhatták az egyélű szablyák előnyeit a lovas harcban, ezért néhányan — bizonyára a tehetősebbek — nomád fegyverrel szerelték fel magukat. Ezeket azonban déli szomszédaiktól vették, hiszen feg. ... kovácsaik ekkor még nem tudtak szablyát készíteni. Ilyen úton került hoz­zájuk az a példány is, amelyet a találó nevéről Hojnovszkij­­szablyának nevez a szakirodalom. Kik készíthették? Biztos választ nem adhatunk, csak valószínű megoldási lehetőséget ismertethetünk. A ma ismert szablyák közül csak a híres, Bécsben őrzött Attila- vagy Nagy Károly-kard rokonítható a kijevivel. Mivel annak a vércsatornáját is növényi indák (és növényi elemekkel átszőtt állatalakok) által ékesített vörösréz be­rakás díszíti. Erről a kutatás megállapította, hogy minden bizonnyal az Árpádok hatalmi jelvényként szolgáló dísz­kardja volt, és 10. századi magyar mester műve. (Tehát sem Attila, sem Nagy Károly nem forgathatta.) Fontos bizonysá­gai ennek a földből előkerült honfoglalás kori szablyáink (főként a geszterédi és rakamazi aranyszerelékes szablya), valamint a bécsi szablya magyar ízlésben fogant minta­kincse. (Pengéjének díszítményét például közeli rokonság fűzi a mezőzombori karperec mintájához.) Eszerint tehát joggal feltehető, hogy a kijevi szablya is magyar fegyver­műhelyből került gazdájához. Az etelközi magyarság viseletének is fellelhetjük egy fontos elemét Kijevben és környékén. Az övön hordott bőrtarsolyaik fedelét (ebben a tűzkészséget és más apróságokat tartottak) a kije­vi előkelők mintázott bronzveretekkel díszítették. Ezeknek szinte pontos másai kerültek elő a 10. századi csernyigovi sírokban is, ahol szintén az egykori keleti szláv fegyveres kíséret előkelő tagjai nyugszanak, de hasonló tarsolyokat találtak a másik fontos szláv központ, Szmolenszk mellett, valamint a Ladoga-tó vidékén és Svédországban is. A kedvelt viseleti tárgyat bizonyára a viking kereskedők juttatták el a távoli északi vidékekre, mivel kialakulási helyüket alighanem a kelet-európai steppe és ligetes steppe területére tehetjük. E veretes tarsolyok legközelebbi párhuza­mait ugyanis honfoglalóink sírjaiban találjuk (Bodrogszerda­­hely, Újfehértó-Micskepuszta). Ennek alapján úgy véljük, hogy az etelközi magyarok és a kijevi harcosok díszítették ily módon legkorábban tarsolyaikat, és a kereskedelmi cikké vált veretek is az ő műhelyeikből kerültek ki. A díszítésmód megfogalmazójában magyar mestert sejtünk, mert—amint maj­d alább látjuk—a tarsolydíszítés hagyomá­nya nálunk­ igen gazdag volt, és az új hazában sem veszett ki, a szlávok viszont a 10 század után felhagytak vele. Az imént felvillantott néhány adat is igazolja, hogy a magyarság meglehetősen szoros és békés kapcsolatokat tartott fenn a kijevi szlávokkal, mivel egyébként aligha alakultak volna ki fegyverzetük, művészetük és viseletük közös elemei. Gyakori kijevi tartózkodásukra utal, hogy az orosz őskrónika szerint a város egyik részét Ugor­­(azaz Magyar-) hegynek nevezték. Eredeti év Ha hullt, elment. Aztán megint hullt, elvitte az eső. Később ismét hullt, az is eltűnt Fehér a feketével váltakozott odakint a téli ünnepek alatt-között­e bent, az otthonokban és még bennebb, a szívekben, ott is váltakozott valami Hangulat? Az is. Ünnepi a hétköznapival, vidám a szomorúval De új év küszöbén azt is szeretnénk kitalálni, milyen lesz ez az új esztendő? De a hangulat változásával a remény is ingadozik. Hol sötétebbnek, hol világosabbnak látjuk a jövőt. Általában a fásultság jellemző az emberekre. Tény, hogy hat éve, mióta eredetien élünk posztkommunista demokráciánkban, nagyot ha­ladtunk: az életszínvonal lejtőjén. De valamiben mi is győztesen kerülünk ki! Igen, ’96-ban megverjük az amerikaiakat. Miben? Elnökválasztás­ban. Mert nem biztos, hogy Clintont újraválasztják. S ha visszaválaszt­ják, akkor is csak a második mandátuma lesz az. Viszont mi — több mint valószínű — újraválasztjuk Iliescut. S neki az már a harmadik ciklusa lesz. Igaz, a törvény csak kettőt enged meg egymás után, de az első, az pá­pa nem járja. Mert eredeti „svéd mintájú” demokráciánkban ezt is lehet A minap, a forradalom évfordulós ünnepségén hallhattunk egy újabb eredeti ötletet: bizonyos tetteket az akkori „forradalmi hangulat törvényesít”. Bizony, még négy évig, sőt, majdnem ötig. Legalább. Utána meg ki tudja, mi lesz. Egészen eredeti módon történik a törvénykezés is nálunk fele. Törvény­­javaslathoz negyedmillió kezdeményező szükséges. A tanügyi törvény módosítására ennek duplája gyűlt össze — de kit érdekel? Pár ezer bukaresti tüntető többet érhet el — ha kitartó. Nálunk a kitartás sem számít Egész akciósorozatunkat figyelembe sem vették. S már a kitartás is lankad — lásd a gyertyalángos ablakok csekély számát Az ered­ménytelenség lassú vize partot mosna? Közben itt az új év. Előrehaladás a kisebbségi jogok területén — az még a régi Eredeti év lesz ez is — mint a többi Most sár van odakint Lesz még hó is. Csak maradna meg — bent, legbelül tisztasága. Szekeres Attila Hírsaláta X Iliescu elnök el-elszólja magát, így még a múlt év végén egy riporternek emigyen fogalma­zott: „Tehát nem véletlen, hogy Ceauşescu meg­gyilkolása. .. után, megölésekor... kivégzése után, december 26-tól megszüntették (mármint a ter­roristák — szerk. megj.) tevékenységüket. X Mint kiderült, a kereskedelmi miniszter nem lemondott, hanem a miniszterelnök le­mondatta, csak mifelénk még mindig finoman fogalmaznak. X A pénzügyminiszter minden fogadkozása dacára a megyék zömében a tanügyiek nem kap­ták meg a 13. fizetést. Mi több, olyan is van, hogy a decemberi bérekre sem adott pénzt a bank.­­ Még múlt év végi hír, hogy Iliescu elnök találkozott a legjelentősebb bukaresti napi­lapok főszerkesztőivel. A beszélgetés célja a létező feszültség feloldása lett volna, a szó még­is a vészes papírhiányra és az állami nyomdák kőkorszakot idéző felszereltségére terelődött Az államelnök ígéretet tett hogy a helyzeten változtatnak. X Január elsejétől a Román Államvasutak nem biztosítják az ingyenjegyet a kezelésre vagy pihenésre utazó szakszervezeti üdülőknek. X Az 1989-es decemberi eseményeket ki­vizsgáló bizottság egy másik tagja, a paraszt­párti Şerban Sandulescu is nyilatkozott eddigi tapasztalatairól. Szerinte több változata lehe­tett volna Ceauşescu eltávolításának. Egyik: ha lett volna bátorsága a központi bizottságnak vagy néhány tagj­ának, hogy lemondassa, másik a népfelkelés. Ez utóbbit választották, KGB- és GRU-segédlettel. Az események színhelyét is megtervezték, Iaşi volt a figyelemét terelő város, Temesvár az igazi színhely. Annak, hogy Diescu mindkét megyében ismert és kedvelt személyi­ség volt — állítólag —, nem kis szerepe volt. Ceauşescu nagy vonalakban tisztában volt az ellene szőtt összeesküvésnek, csak arra nem számított, hogy leghűségesebb emberei is cser­benhagyj­ák. Keleti György találkozott William Perryvel A magyar honvédelmi miniszter szerint elképzelhető, hogy az amerikai elnök boszniai útja után Magyarországra is elláto­gat. Keleti György elmondta, hogy az amerikai védelmi minisz­terrel folytatott tárgyalásán William Perry — aki meglátogatta a taszári katonai bázist is , megígérte, ajánlani fogja Clinton elnöknek, hogy látogasson el a taszári bázisra is. A honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a brit ISFOR-erők védik majd a Boszniában szolgáló magyar műszaki egységeket Keleti György még elmondta: a honvédelmi tárca rövidesen informális eszme­cserét kezdeményez a boszniai szerb hadsereg vezetésével is, mert a magyar katonák részben az ellenőrzésük alatt álló területeken teljesítenek majd szolgálatot. Szarajevóból Tuzlára látogatott az amerikai védelmi miniszter Szerdán megérkezett Szarajevóba William Perry amerikai védelmi miniszter, aki Alija Izetbegovics bosnyák elnökkel és Haris Sziladzsics miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. Ezt követően az amerikai vezérkari főnök társaságában a Tuzlában lévő amerikai parancsnokságra látogatott. William Perry felkereste Zsupenát is, ahol a Száva folyón létesített pontonhidat tekintette meg. Kedden egyébként megérkezett Tuzlába az amerikai hadsereg első páncélhadosztályának egyik elitegysége. A tervek szerint a Boszniába küldendő 20 000 amerikai katona fele január 19-ig már a helyszínen lesz. Jelen pillanatban 3500 amerikai katona tartózkodik Boszniában, és átkelésük a Száván folyamatos. Clayton Smith, a békeerők főparancsnoka a békefenntartással kapcsolatos eddigi tapasz­talatait nagyon jónak minősítette, és megerősítette, hogy a békeerők letartóztatják Radovan Karadzsics boszniai szerb elnököt és Ratko Mladics boszniai szerb főparancsnokot, ameny­­nyiben találkoznak velük. Ezzel egy időben a boszniai szerbek beismerték, hogy fogva tartják a bosnyák polgári személyek egy csoportját.­­ A boszniai szerb illetékesek szerint a bosnyákokat, akik között állítólag katonák és egy biztonsági tiszt is van, azért vették őrizetbe, mert letértek a számukra kijelölt haladási útvonalról. A boszniai szerbek elismerték, hogy az ő fogságuk­ban van az a 12 bosnyák, köztük 3 katona, akiket Szarajevó szerb ellenőrzés alatt lévő külvárosában tartóztattak le három nappal ezelőtt. A szerbek indoka szerint a letartóztatottak zavart akartak kelteni.­­ A bosnyák kormány közben bírálta a NATO boszniai béketeremtőit, mert szerinte képtelenek elérni, hogy biztonságosan lehessen használni a már megnyitott utakat. Q Az ISFOR álláspontja viszont az, hogy Szarajevóban teljes a mozgásszabadság, és katonáinak nem feladatuk az­ utak védelme. Q Mostarban a horvát rendőrök lelőttek egy muzulmán fiatalembert, aki nem volt haj­landó megállni egy ellenőrzőpontnál, a hercegovinai város horvát és muzulmán részének határán. A város muzulmán vezetőinek véleménye szerint a fiatalember meggyilkolásáért azok felelősek, akik nem akarják, hogy működ­jék a boszniai horvát—muzulmán föderáció. Védelmi csúcstalálkozó Kijevben Amerikai, orosz, ukrán védelmi miniszteri találkozó lesz ma Kijevben. William Perry amerikai védelmi miniszter csütör­tökön már Ukrajnában folytat megbeszélést a boszniai békefenn­tartásról és az abban való orosz részvételről Pavel Gracsoval, az orosz honvédelmi tárca vezetőjével. A 2000 ejtőernyősből álló orosz dandárt várhatóan még ebben a hónapban Boszniába vezénylik. Csehországban új törvény a kábítószer fogyasztása ellen A jelek szerint a cseh parlament rendkívüli módon szigo­rítani kívánja a kábítószerhez jutás lehetőségét, mert Cseh­ország a közép-európai térség leginkább megfertőzött államává kezdett válni. Ennek megfelelően egy képviselői javaslat szerint törvénymódosítás útján megtiltanák még a személyes haszná­latra szolgáló kábítószer birtoklását is, ami jelenleg megenge­dett. A törvény elfogadása esetén mindenki, aki kábítószert tart, elad, vesz, azt exportál vagy importál Csehországból, egy évtől öt évig terjedő büntetéssel sújtható, függetlenül attól, mekkora mennyiségű és milyen minőségű az említett kábító­szer. A törvénymódosítás indoklásaként a cseh képviselők megemlítik, hogy sehol a világon nem vált be a kábítószerek tartásának liberalizálása, és ahol egy kicsit is engedtek a szigorból, ott mindenütt villámgyorsan és ellenőrizhetetlen módon megnőtt mindenféle kábítószer élvezete és forgalma.­­: 11

Next