Háromszék, 1996. február (8. évfolyam, 1648-1672. szám)
1996-02-01 / 1648. szám
Válások divatja . Hogy a házasságok miért köttetnek, általában megfogalmazható. Az okok között leggyakrabban a közös jövő, a boldogság akarása, a szeretény beteljesítése, a családalapítás vezetnek. Hogy miért válnak? Itt már megoszlanak a vélemények, az okok. Mert a közös jövő nem olyanra sikeredett, amilyennek a mézeshetekben elképzelték? Mert a boldogság, ez a hűtlen madár, elrepült a házból? Mert a szerelem elmúlott, azaz jött egy másik (az a hatalmas harmadik)? A család vagy összejött, vagy nem, de ha összejött is, az egyén számára fontosabbnak bizonyultak önös érdekek? Elváltak, mert egyvalamit nem tanultak meg soha, vagy mert egyvalamit tökéletesen elfeledtek?! Összejött nekik, vagy nem jött össze nekik? Az okok átmetszik és felerősítik egymást, s jön a „boldogító nem”. 2. A Heti Világgazdaságban 1995 decemberében megjelenő összeállítás arra keresi a választ, milyenek ma a válási szokások Európában s annak az északi és déli felén?! Mert — amint világosan kiderül — határt vonható különbségek vannak!... 3. A válások divatja mindenesetre azokat az utolsó sejteket, a társadalom utolsó védőbástyáit veszélyezteti, mely sejtek — elsősorban a családok — az elmúlt évtizedek agybénító állapotaiban is egyfajta menedéket biztosítottak, s ha a gyerek túljutott ama szkizofrén állapoton, hogy másként tanulhatta meg a dolgokat az iskolában, s megint másként a családban, egyre inkább alkalmassá vált arra, hogy saját maga ítélkezhessen. 4. Így azután a kommunista társadalom mégsem tudta teljesen a maga képére formálni alattvalóit; az utolsó sejt, a család — tisztelet a mindenkori bátorságért — ellenállott! Nem véletlen, hogy azokban a társadalmakban, a maoista Kínában például, ahol egy elmebeteg ötlet nyomán az embert gyökeresen akarták megváltoztatni és átformálni, befurakodtak kártékony eszméikkel a családba is (!), nem volt ritka az olyan gyerek, aki az eszme nevében saját szüleit jelentette fel (!). 5. Úgy tűnik, ideológiák múltán és kivéreztén a társadalmakban csökken vagy épp átalakulóban van a család szerepe, s a válások felszökő trendje is azt jelzi — érzékeny membránként. Vagy a felelősség múlna el, évről évre jobban érzékelhetően?!? Bogdán László: VÁLÁSI SZOKÁSOK EURÓPÁBAN A boldogító nem Elválik-e a brit trónörökös pár, Károly herceg és Lady Die — találgatják mostanában izgatottan a britek. A boldogtalan hercegi pár sztorija és a válásról minap rendezett írországi népszavazás ismét felvetette a családi élet felbontásának morális és gyakorlati kérdéseit. Röpke tíz évvel azután, hogy 1986-ban a mélyen katolikus írek népszavazáson utasították el a házasság felbontásának legalizálást, az idén november végén rendezett referendumon, ha csak egy paraszthajszállal is, de végül igent mondtak a válás jogszerűségére. Ám az ellenzők nem tudnak belenyugodni a vereségbe, meg akarják vétózni az eredményt: azt állítják, hogy a kormány tetemes, 750 ezer dolláros propagandakampánya teljesen elbolondította a józan szavazópolgárokat. Bármi is lesz a végeredmény, tény, hogy a felbomló házasságok száma Európa-szerte nő. Az Európai Unió (EU) országaiban 1960 és 1992 között az ezer lakosra jutó válások száma 0,5-ről 1,6-ra emelkedett, miközben a házasságoké folyamatosan csökkent. Az 1993. évi adatok szerint az EU- országokban 1,839 millió házasságot kötöttek, míg az előző évben 557 ezer bontópert jegyeztek fel. Általában elmondható ahol nagyobb a katolikus egyház befolyása, ott alacsonyabbak a válási arányszámok, azaz e tekintetben is létezik egyfajta észak-déli megosztottság. A válási statisztikák alján Spanyolország, Olaszország, Portugália foglal helyet, míg az „élmezőnybe’ ’ Nagy-Britannia, Franciaország és a skandináv államok tartoznak. A válások szaporodásának okát sokféleképpen magyarázzák, de ahogy a The European hetilap egy brit családszociológust idézve is írja: a kérdés megértéséhez először azt kell megnézni, miért is házasodnak az emberek. Rebecca Bailey- Harris, a Bristol egyetem professzora szerint ma — a korábbi évtizedek,századok szemléletével szemben — a pénzügyi, egzisztenciális megfontolások kevésbé számítanak, a modern házasságfelfogásban a boldogság, az önmegvalósítás válik a legfontosabbá. Mivel azonban e vágyak ritkán teljesülnek, a válások nagy száma mély változásokat idéz elő a család szerkezetében. Mostanában kevesebb gyerek születik, viszont a házasságon kívüli születések száma nő. E tendencia ismét csak az északi országokban jelenik meg markánsan. Izlandon és Svédországban például a gyermekek 60, illetve 50 százaléka házasságon kívül születik, míg Olasz-, Görögországban e mutató mindössze 7,2, illetve 2,7 százalék. Nemzetközi trend, hogy válni egyre könnyebb. Nagy- Britanniában, ahol a válási arány kétszerese a nyugat-európai átlagnak, minden harmadik házasság válással végződik, és figyelembe véve a „vadházasságban” élőket, a család felbomlásának esélye 50 százalék. Megjegyzendő azonban, hogy a válások gyakorisága párhuzamosan halad a nők emancipációjával és anyagi függetlenségének erősödésével — legalábbis a gazdagabb országokban. Svédországban majdnem olyan egyszerű válni, mint házasodni: a felek bejelentik, hogy meg kívánják szüntetni házasságukat, és kész. Kivéve, ha közös gyermekük van, mert ekkor hat hónap gondolkodási időt ír elő a törvény. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha csak az egyik fél akar megszabadulni a másiktól. Nem szükséges hat hónapig gondolkodni, azonnal felbontják a frigyet, amennyiben a két fél előzőleg legalább két évig bizonyíthatóan külön lakásban élt. Németországban az egyedül élők száma évek óta folyamatosan nő: 1970-ben a háztartások egynegyede, tavaly viszont már 35 százaléka volt „egyszemélyes”. Az élettársi kapcsolatok száma az elmúlt 20 évben több mint a tízszeresére, 150 ezerről 1,6 millióra emelkedett. A 80 milliós országban tavaly összesen 440 ezer házasságot kötöttek, és a bíróságok több mint 140 ezer házaspárt választottak el. A házassági kötelék felbontása annak ellenére növekszik, hogy a válás nem olcsó mulatság. A több hónapos bírósági procedúra költsége a 25 ezer márkát is elérheti. (A bérből élők munkavállalói havi átlagkeresete négyezer márka körül van.) A bíróságok viszonylag gyorsan kimondják a válást, ha ezt a házasfelek közösen igénylik, ám ilyenkor is feltétel, hogy legalább egy éve külön éljenek. Ha csak az egyik fél kéri a házasság felbontását, hároméves különélést kell bizonyítani. Az eljárás során a legtöbb vitát természetesen a vagyoni kérdések tisztázása okozza, ezért ma már nemcsak a milliomosok és a sztárok rögzítik jó előre házassági szerződésben a vagyoni kérdéseket. Franciaországban is folyamatosan nő a válásiarány-mutató, az 1980. évi mintegy 80 ezerről 1993-ban 110 ezerre ugrott a felbontott házasságok száma. Valójában a franciák, csakúgy mint a svédek, egyre kevésbé lelkesednek a házasság szent kötelékéért, a házasságkötések száma 1993-ban 255 ezer volt, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ebben az évszázadban ez a legalacsonyabb szint. A statisztikai csökkenés annak is tulajdonítható, hogy az első házasság megkötésének időpontja mindinkább kitolódik, a francia férfiak átlagosan 29, a nők 27 éves korban házasodnak. A későbbi házasságkötések következményei a legplasztikusabban a katolikus Olaszországban követhetők nyomon, ahol nem elterjedt szokás a házasság előtti együttélés, a házasságon kívüli gyereknevelés. Európában 20 évvel ezelőtt Olaszországban volt a legnagyobb gyermekáldás — ma itt az egyik legalacsonyabb. (1994-ben, immár második éve a halálozások száma meghaladja a születésekét ) A római képviselőház éppen hUSZOnöt évvel ezelőtt fogadta el a válási törvényt, ami nem csupán a családjogi változást, hanem értékrendváltást is jelentett: a katolikus valláserkölcsi felfogás és a nem hívő morál ütközését, a konzervativizmus bástyáinak döntögetését. Bár a katolikus egyház változatlanul ellenzi és elítéli a válást, ma már az olaszok — a templomba járók is — gyakran a válás mellett döntenek, ha rosszra fordul házasságuk. A családi kötelékek ma is erősek, de a nők sok esetben önálló keresők, így társadalmi helyüket nem az határozza meg, mint régen, hogy valakihez tartozó feleségek. A „barátnő” vagy „élettárs” megjelölés ma társadalmilag semmivel sem hátrányosabb, mint a „feleség’ ’. A 25 éve elfogadott törvény meglehetősen szigorú: nem tesz lehetővé megegyezéses válást, és 5 éves különélést ír elő a házasság felbontásához. Jó ideje napirenden van a törvény módosítása, de néhány változtatás már történt a közelmúltban. Így a mai olasz jogszabályok a válás után lehetővé teszik a gyermekek váltakozó elhelyezését hol az egyik szülőnél, hol a másiknál, együttes felügyelet és felelősség mellett (természetesen csak akkor, ha mindkét szülőnél megvannak ehhez a kellő feltételek). A legfelsőbb bíróság pedig öt éve tett közzé egy fontos értelmezést, amely szerint az elvált házastársat megillető tartásdíj úgy állapítandó meg, hogy az anyagilag gyengébb félnek (rendszerint a nőnek) a „házasságban élvezett életszintet” biztosítsa; tehát például a gazdag férj nem fizetheti ki két fillérrel elvált nejét, ugyanakkor a tartásdíj nem lehet „élősködő jövedelemforrás” sem, az elvált nő köteles gondoskodni magáról. A spanyolok csak mostanában kezdik kóstolgatni a válás ízét. Egészen 1979-ig, tehát még négy évvel Franco halála után is bűncselekménynek számított a házasságtörés, a válást csak 1981 -ben legalizálták. Bár a szétment házasságok száma ott is gyorsan növekedett, mégis — a többi EU-országhoz viszonyítva—alacsonynak mondható. Ennek egyik oka, hogy az elvált spanyol férfiak 80 százaléka nem vagy csak nagyon megbízhatatlanul fizet tartásdíjat — állítják az ottani feministák. Egy másik fontos egyben tartó erő, hogy Spanyolorszában, de ugyanígy Görögországban is még általános a nagy család modellje: arrafelé nem ritka, hogy négy generáció él egy háztartásban. Némileg más a helyzet Oroszországban. Garri Kaszparov sakkvilágbajnok válása feleségétől, Marijától tavaly címlapsztori volt Moszkvában. A sajtó kegyetlen szívtiprónak kiáltotta ki a temperamentumos kaukázusit, és szinte mindenki az orosz net oldalára állt. Kaszparov ugyanis lányának megszületése után otthagyta családját. Marija, aki diplomaták gyermekeként többet élt külföldön, mint odahaza, a válás után nem tett lakatot a szájára: nyilatkozataiban hosszan ecsetelte, milyen lelketlen, önző, durva és közönyös ember a férje. A Kaszparov-sztoriban milliók ismerhettek saját sorsukra. Oroszország ugyanis élen jár a válásban, minden száz házasság közül 60 válással végződik. A bajok többnyire ott kezdődnek, hogy az ifjú házasoknak nincs hol lakniuk. Az albérlet jószerével megfizethetetlen, egy lepusztult egyszobás moszkvai lakás havibére 200 dollárnál kezdődik miközben egy átlagházaspár együttesen sem keres ennyit. Gyakori válónk az italozás is. Nem véletlen, hogy az állami duma által nemrég első olvasatban elfogadott családi kódex kimondja, hogy tízéves kortól a gyermek önállóan kérheti: helyezzék gyámság alá, 14 éves kortól pedig szülei ellenében bírósághoz fordulhat jogainak védelmében. Ha a házasság zátonyra fut, a bíróság különösebb teketória nélkül kimondja a válást. A vagyontárgyak még csak-csak megoszthatók, ám sok elvált házaspár a nyomorúságos lakásviszonyok miatt kénytelen továbbra is egy fedél alatt élni. Hun házasodunk, hun meg elválunk A magyarországi válási szabályok 1952-ben történt liberalizálása óta (azt megelőzően a váló félnek bizonyítania kellett házastársa vétkességét) egészen a legutóbbi időkig folyamatosan emelkedett a bontóperrel végződő házas**'0'K száma Az ötvenes években a házasságok 15 százaléka, a hatvanas években már az SJ/Grede, a hetvenes években az egynegyede, a nyolcvanas évek elején pedig több mint egyharmada végződött a bíróságokon. Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, fordulat következett be: míg 1989—1990-ben közel 25 ezer házasságot bontottak fel, addig 1992—93-ban számuk mintegy 3 ezerrel csökkent. A tavalyi válási statisztika azonban ismét emelkedést mutat. 1994-ben csaknem annyian—23 417-en— váltak el, mint 1988-ban. A honi statisztikák szerint a legbomlékonyabbak a korán — 20 éves kor előtt — kötött és a gyermektelen házasságok. Újabban azonban már a gyermekes házaspárok körében is nagy alemorzsolódás". A tavalyi válások — az Igazságügyi Minisztérium kimutatása szerint — 23 313 gyermeket érintettek. Úgy tűnik, Magyarországon a többedik házasságok sem sokkal sikeresebbek, mint az először kötöttek: az újraházasodottak fele megint elválik. A válások arányát tekintve Magyarország évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ám a helyzet még annál is kedvezőtlenebb, mint amit a Központi Statisztikai Hivatal által időről időre közzétett számok mutatnak. A helyi bíróságokon ugyanis évente több mint 30 ezer válókeresetet nyújtanak be, számos esetben azonban a bíróság nem tudja kimondani a válást, mert a felek nem jelennek meg a második vagy harmadik tárgyalási fordulón. Szociológusok szerint azonban ez többségében nem a házasság helyreállásával, sokkal inkább azzal magyarázható, hogy a perben állók belefáradnak az elhúzódó procedúrába. Ha tentt jogilag—ás a statisztika számára megragadható módan, — nem is, a gyakorlatban a kimutatottnál gyakrabban megtörténik a válás. Lényegében ilyen megfontolások alapján hozott az Országgyűlés az idén tavasszal több pergyorsító intézkedést, megszűntetve például a bontóperek előtti kötelező békéltető tárgyalásokat. Nem tudni ugyanakkor azt sem, hány házaspárt tart vissza a per megindítás***, 7 ezer forintos illeték, illetve , nogy a vitatott vagyontárgy értékének 5 százalékát már induláskor le kell róni, s ezt az összeget fellebbezés esetén újra be kell fizetni. (Igaz, az illetéktörvény lehetőséget ad különféle kedvezményekre, sőt, adott esetben a teljes mentességre is.) A válások száma annak ellenére magas Magyarországon, hogy a népesség elöregedése, illetve az özvegyölések számának emelkedése miatt a házasságoké évről évre csökken. Ugyanakkor— más országokhoz hasonlóan — nálunk is megfigyelhető, hogy mind többen választják az élettársi kapcsolatot a házassági kötelék helyett. (Tavaly mindössze 54 ezer frigyet kötöttek, 12 ezerrel kevesebbet, mint 1990-ben.) A nyolcvanas évek közepén a 25—29 éves korú népesség 7 százaléka élt élettársi kapcsolatban, ez az arány becslések szerint azóta már 15—17 százalékra nőtt. A kilencvenes évek elején a szakemberek a válások számának csökkenését annak jeleként értékelték, hogy a nehezedő gazdasági körülmények olyan családokat is egyben tartanak, amelyek máskülönben szétesnének. Úgy tűnik azonban, hogy azoknak a szociológusoknak és demográfusoknak lett igazuk, akik már korábban is úgy vélekedtek, ez az összetartás feltehetően csak átmeneti. Azt azonban ma még nem tudni, beválik-e másik jóslatuk, mely szerint: a családok anyagi helyzetének javulása, a közös vagyon gyarapodása lehet majd olyan erő, amely összetart válságba jutott házasságokat. Persze az sem kizárt, hogy a vagyonosodás — mint arra korábban is volt már példa — épp a fiktív válások számát növeli majd, és megeshet, hasonló lépésre készteti a házaspárokat a Bokroscsomag néhány családipótlék-módosító intézkedése is. Dobszay János. FEBRUÁR