Háromszék, 1996. február (8. évfolyam, 1648-1672. szám)

1996-02-01 / 1648. szám

Válások divatja­ ­. Hogy a házasságok miért köttetnek, általában meg­fogalmazható. Az okok között leggyakrabban a közös jövő, a boldogság akarása, a szeretény beteljesítése, a családalapítás vezetnek. Hogy miért válnak? Itt már megoszlanak a vélemények, az okok. Mert a közös jövő nem olyanra sikeredett, amilyennek a mézeshetekben elképzelték? Mert a boldogság, ez a hűtlen madár, elrepült a házból? Mert a szerelem elmúlott, azaz jött egy másik (az a hatalmas harmadik)? A család vagy összejött, vagy nem, de ha összejött is, az egyén számára fontosabbnak bizonyultak önös érdekek? Elváltak, mert egyvalamit nem tanultak meg soha, vagy mert egyvalamit tökéletesen elfeledtek?! Össze­jött nekik, vagy nem jött össze nekik? Az okok átmetszik és felerősítik egymást, s jön a „boldogító nem”. 2. A Heti Világgazdaságban 1995 decemberében megje­lenő összeállítás arra keresi a választ, milyenek ma a válási szokások Európában s annak az északi és déli felén?! Mert — amint világosan kiderül — határt vonható különbségek vannak!... 3. A válások divatja mindenesetre azokat az utolsó sej­teket, a társadalom utolsó védőbástyáit veszélyezteti, mely sejtek — elsősorban a családok — az elmúlt évtizedek agybénító állapotaiban is egyfajta menedéket biztosítottak, s ha a gyerek túljutott ama szkizofrén állapoton, hogy másként tanulhatta meg a dolgokat az iskolában, s megint másként a családban, egyre inkább alkalmassá vált arra, hogy saját maga ítélkezhessen. 4. Így azután a kommunista társadalom mégsem tudta teljesen a maga képére formálni alattvalóit; az utolsó sejt, a család — tisztelet a mindenkori bátorságért — ellenállott! Nem véletlen, hogy azokban a társadalmakban, a maoista Kínában például, ahol egy elmebeteg ötlet nyomán az em­bert gyökeresen akarták megváltoztatni és átformálni, be­furakodtak kártékony eszméikkel a családba is (!), nem volt ritka az olyan gyerek, aki az eszme nevében saját szüleit jelentette fel (!). 5. Úgy tűnik, ideológiák múltán és ki­véreztén a társadal­makban csökken vagy épp átalakulóban van a család sze­repe, s a válások felszökő trendje is azt jelzi — érzékeny membránként. Vagy a felelősség múlna el, évről évre job­ban érzékelhetően?!? Bogdán László: VÁLÁSI SZOKÁSOK EURÓPÁBAN A boldogító nem Elválik-e a brit trónörökös pár, Károly herceg és Lady Die — találgatják mostanában izgatottan a britek. A boldogtalan hercegi pár sztorija és a válásról minap ren­dezett írországi népszavazás ismét felvetette a családi élet felbontásának morális és gyakorlati kérdéseit. Röpke tíz évvel azután, hogy 1986-ban a mélyen katolikus írek népszavazáson utasították el a házasság felbontásának legalizálást, az idén november végén rendezett referendu­mon, ha csak egy paraszthajszállal is, de végül igent mondtak a válás jogszerűségére. Ám az ellenzők nem tudnak belenyu­godni a vereségbe, meg akarják vétózni az eredményt: azt állítják, hogy a kormány tetemes, 750 ezer dolláros propaganda­­kampánya teljesen elbolondította a józan szavazópolgárokat. Bármi is lesz a végeredmény, tény, hogy a felbomló há­zasságok száma Európa-szerte nő. Az Európai Unió (EU) országaiban 1960 és 1992 között az ezer lakosra jutó válások száma 0,5-ről 1,6-ra emelkedett, miközben a házasságoké folyamatosan csökkent. Az 1993. évi adatok szerint az EU- országokban 1,839 millió házasságot kötöttek, míg az előző évben 557 ezer bontópert jegyeztek fel. Általában elmond­ható­ ahol nagyobb a katolikus egyház befolyása, ott alacso­nyabbak a válási arányszámok, azaz e tekintetben is létezik egyfaj­ta észak-déli megosztottság. A válási statisztikák alj­án Spanyolország, Olaszország, Portugália foglal helyet, míg az „élmezőnybe’ ’ Nagy-Britannia, Franciaország és a skandináv államok tartoznak. A válások szaporodásának okát sokféleképpen magyaráz­zák, de ahogy a The European hetilap egy brit családszocioló­gust idézve is írja: a kérdés megértéséhez először azt kell megnézni, miért is házasodnak az emberek. Rebecca Bailey- Harris, a Bristol egyetem professzora szerint ma — a korábbi évtizedek,­­századok szemléletével szemben — a pénzügyi, egzisztenciális megfontolások kevésbé számítanak, a modern házasságfelfogásban a boldogság, az önmegvalósítás válik a legfontosabbá. Mivel azonban e vágyak ritkán teljesülnek, a válások nagy száma mély változásokat idéz elő a család szerkezetében. Mostanában kevesebb gyerek születik, vi­szont a házasságon kívüli születések száma nő. E tendencia ismét csak az északi országokban jelenik meg markánsan. Izlandon és Svédországban például a gyermekek 60, illetve 50 százaléka házasságon kívül születik, míg Olasz-, Görögországban e mutató mindössze 7,2, illetve 2,7 százalék. Nemzetközi trend, hogy válni egyre könnyebb. Nagy- Britanniában, ahol a válási arány kétszerese a nyugat-európai átlagnak, minden harmadik házasság válással végződik, és figyelembe véve a „vadházasságban” élőket, a család fel­bomlásának esélye 50 százalék. Megjegyzendő azonban, hogy a válások gyakorisága párhuzamosan halad a nők eman­cipációjával és anyagi függetlenségének erősödésével — leg­alábbis a gazdagabb országokban. Svédországban majdnem olyan egyszerű válni, mint házasodni: a felek bejelentik, hogy meg kívánják szüntetni házasságukat, és kész. Kivéve, ha közös gyermekük van, mert ekkor hat hónap gondolkodási időt ír elő a törvény. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha csak az egyik fél akar megszabadulni a másiktól. Nem szük­séges hat hónapig gondolkodni, azonnal felbontják a frigyet, amennyiben a két fél előzőleg legalább két évig bizonyít­hatóan külön lakásban élt. Németországban az egyedül élők száma évek óta folyama­tosan nő: 1970-ben a háztartások egynegyede, tavaly viszont már 35 százaléka volt „egyszemélyes”. Az élettársi kapcsola­tok száma az elmúlt 20 évben több mint a tízszeresére, 150 ezerről 1,6 millióra emelkedett. A 80 milliós országban tavaly összesen 440 ezer házasságot kötöttek, és a bíróságok több mint 140 ezer házaspárt választottak el. A házassági kötelék felbontása annak ellenére növekszik, hogy a válás nem olcsó mulatság. A több hónapos bírósági procedúra költsége a 25 ezer márkát is elérheti. (A bérből élők munkavállalói havi átlagkeresete négyezer márka körül van.) A bíróságok viszonylag gyorsan kimondják a válást, ha ezt a házasfelek közösen igénylik, ám ilyenkor is feltétel, hogy legalább egy éve külön éljenek. Ha csak az egyik fél kéri a házasság felbontását, hároméves különélést kell bizonyítani. Az eljárás során a legtöbb vitát természetesen a vagyoni kérdések tisztázása okozza, ezért ma már nemcsak a millio­mosok és a sztárok rögzítik jó előre házassági szerződésben a vagyoni kérdéseket. Franciaországban is folyamatosan nő a válásiarány-mu­­tató, az 1980. évi mintegy 80 ezerről 1993-ban 110 ezerre ugrott a felbontott házasságok száma. Valójában a franciák, csakúgy mint a svédek, egyre kevésbé lelkesednek a házasság szent kötelékéért, a házasságkötések száma 1993-ban 255 ezer volt, 6 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, ebben az évszázadban ez a legalacsonyabb szint. A statisztikai csökkenés annak is tulajdonítható, hogy az első házasság megkötésének időpontja mindinkább kitolódik, a francia fér­fiak átlagosan 29, a nők 27 éves korban házasodnak. A későbbi házasságkötések következményei a legplasz­tikusabban a katolikus Olaszországban követhetők nyomon, ahol nem elterjedt szokás a házasság előtti együttélés, a házasságon kívüli gyereknevelés. Európában 20 évvel ezelőtt Olaszországban volt a legnagyobb gyermekáldás — ma itt az egyik legalac­sony­abb. (1994-ben, immár második éve a halálozások száma meghaladja a születésekét ) A római képviselőház éppen hUSZOnöt évvel ezelőtt fogadta el a válási törvényt, ami nem csupán a családjogi változást, hanem értékrendváltást is jelentett: a katolikus valláserkölcsi felfogás és a nem hívő morál ütközését, a konzervativizmus bástyáinak döntögetését. Bár a katolikus egyház változatlanul ellenzi és elítéli a válást, ma már az olaszok — a templomba járók is — gyakran a válás mellett döntenek, ha rosszra fordul házasságuk. A családi­­ kötelékek ma is erősek, de a nők sok esetben önálló keresők, így társadalmi helyüket nem az határozza meg, mint régen, hogy valakihez tartozó feleségek. A „barátnő” vagy „élet­­társ” megjelölés ma társadalmilag semmivel sem hátrányo­sabb, mint a „feleség’ ’. A 25 éve elfogadott törvény meglehetősen szigorú: nem tesz lehetővé megegyezéses válást, és 5 éves különélést ír elő a házasság felbontásához. Jó ideje napirenden van a törvény módosítása, de néhány változtatás már történt a közelmúlt­ban. Így a mai olasz jogszabályok a válás után lehetővé teszik a gyermekek váltakozó elhelyezését hol az egyik szülőnél, hol a másiknál, együttes felügyelet és felelősség mellett (ter­mészetesen csak akkor, ha mindkét szülőnél megvannak eh­hez a kellő feltételek). A legfelsőbb bíróság pedig öt éve tett közzé egy fontos értelmezést, amely szerint az elvált házastár­sat megillető tartásdíj úgy állapítandó meg, hogy az anyagilag gyengébb félnek (rendszerint a nőnek) a „házasságban élvezett életszintet” biztosítsa; tehát például a gazdag férj nem fizet­heti ki két fillérrel elvált nejét, ugyanakkor a tartásdíj nem lehet „élősködő jövedelemforrás” sem, az elvált nő köteles gondoskodni magáról. A spanyolok csak mostanában kezdik kóstolgatni a válás ízét. Egészen 1979-ig, tehát még négy évvel Franco halála után is bűncselekménynek számított a házasságtörés, a válást csak 1981 -ben legalizálták. Bár a szétment házasságok száma ott is gyorsan növekedett, mégis — a többi EU-országhoz viszonyítva—alacsonynak mondható. Ennek egyik oka, hogy az elvált spanyol férfiak 80 százaléka nem vagy csak nagyon megbízhatatlanul fizet tartásdíjat — állítják az ottani femi­nisták. Egy másik fontos egyben tartó erő, hogy Spanyolor­­szában, de ugyanígy Görögországban is még általános a nagy család modellje: arrafelé nem ritka, hogy négy generáció él egy háztartásban. Némileg más a helyzet Oroszországban. Garri Kaszparov sakkvilágbajnok válása feleségétől, Marijától tavaly címlap­­sztori volt Moszkvában. A sajtó kegyetlen szívtiprónak kiál­totta ki a temperamentumos kaukázusit, és szinte mindenki az orosz net oldalára állt. Kaszparov ugyanis lányának m­eg­­születése után otthagyta családját. Marija, aki diplomaták gyermekeként többet élt külföldön, mint odahaza, a válás után nem tett lakatot a szájára: nyilatkozataiban hosszan ecsetelte, milyen lelketlen, önző, durva és közönyös ember a férje. A Kaszparov-sztoriban milliók ismerhettek saját sorsuk­ra. Oroszország ugyanis élen jár a válásban, minden száz házasság közül 60 válással végződik. A bajok többnyire ott kezdődnek, hogy az ifjú házasoknak nincs hol lakniuk. Az albérlet jószerével megfizethetetlen, egy lepusztult egyszo­bás moszkvai lakás havibére 200 dollárnál kezdődik miköz­­ben egy átlagházaspár együttesen sem keres ennyit. Gyakori válónk az italozás is. Nem véletlen, hogy az állami duma által nemrég első olvasatban elfogadott családi kódex kimondja, hogy tízéves kortól a gyermek önállóan kérheti: helyezzék gyámság alá, 14 éves kortól pedig szülei ellenében bírósághoz fordulhat jogainak védelmében. Ha a házasság zátonyra fut, a bíróság különösebb teketória nélkül kimondja a válást. A vagyontárgyak még csak-csak megoszthatók, ám sok elvált házaspár a nyomorúságos lakásviszonyok miatt kénytelen továbbra is egy fedél alatt élni. Hun házasodunk, hun meg elválunk A magyarországi válási szabályok 1952-ben történt libera­lizálása óta (azt megelőzően a váló félnek bizonyítania kellett házastársa vétkességét) egészen a legutóbbi időkig folyama­tosan emelkedett a bontóperrel végződő házas**'0'K száma Az ötvenes években a házasságok 15 százaléka, a hatva­nas években már az SJ/Grede, a hetvenes években az egy­negyede, a nyolcvanas évek elején pedig több mint egyhar­­m­ada végződött a bíróságokon. Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, fordulat következett be: míg 1989—1990-ben közel 25 ezer házasságot bontottak fel, addig 1992—93-ban számuk mintegy 3 ezerrel csökkent. A tavalyi válási statisztika azonban ismét emelkedést mutat. 1994-ben csaknem annyian—23 417-en— váltak el, mint 1988-ban. A honi statisztikák szerint a legbomlékonyabbak a korán — 20 éves kor előtt — kötött és a gyermektelen házasságok. Újabban azonban már a gyermekes házaspárok körében is nagy a­­lemorzsolódás". A tavalyi válások — az Igazságügyi Minisztérium kimutatása szerint — 23 313 gyermeket érintet­tek. Úgy tűnik, Magyarországon a többedik házasságok sem sokkal sikeresebbek, mint az először kötöttek: az újraházaso­­dottak fele megint elválik. A válások arányát tekintve Magyarország évtizedek óta a világ élvonalába tartozik, ám a helyzet még annál is kedve­zőtlenebb, mint amit a Központi Statisztikai Hivatal által időről időre közzétett számok mutatnak. A helyi bíróságokon ugyanis évente több mint 30 ezer válókeresetet nyújtanak be, számos esetben azonban a bíróság nem tudja kimondani a válást, mert a felek nem jelennek meg a második vagy harmadik tárgyalási fordulón. Szociológusok szerint azonban ez többségében nem a házasság helyreállásával, sokkal inkább azzal magyarázható, hogy a perben állók belefáradnak az elhúzódó procedúrába. Ha ten­tt jogilag—ás a statisztika számára megragadható módan, — nem is, a gyakorlatban a kimutatottnál gyakrabban meg­történik a válás. Lényegében ilyen megfontolások alapján ho­zott az Országgyűlés az idén tavasszal több pergyorsító intézkedést, megszűntetve például a bontóperek előtti kötelező békéltető tárgyalásokat. Nem tudni ugyanakkor azt sem, hány házaspárt tart vissza a per megindítás***­,­­ 7 ezer forintos illeték, illetve ,­ nogy a vitatott vagyontárgy értékének 5 százalékát már induláskor le kell róni, s ezt az összeget fellebbezés esetén újra be kell fizetni. (Igaz, az illetéktörvény lehetőséget ad különféle kedvezményekre, sőt, adott esetben a teljes mentességre is.) A válások száma annak ellenére magas Magyarországon, hogy a népesség elöregedése, illetve az özvegyölések számának emelkedése miatt a házasságoké évről évre csökken. Ugyan­akkor— más országokhoz hasonlóan — nálunk is megfigyel­hető, hogy mind többen választják az élettársi kapcsolatot a házassági kötelék helyett. (Tavaly mindössze 54 ezer frigyet kötöttek, 12 ezerrel kevesebbet, mint 1990-ben.) A nyolcvanas évek közepén a 25—29 éves korú népesség 7 százaléka élt élettársi kapcsolatban, ez az arány becslések szerint azóta már 15—17 százalékra nőtt. A kilencvenes évek elején a szakemberek a válások szá­mának csökkenését annak jeleként értékelték, hogy a ne­hezedő gazdasági körülmények olyan családokat is egyben tartanak, amelyek máskülönben szétesnének. Úgy tűnik azon­ban, hogy azoknak a szociológusoknak és demográfusoknak lett igazuk, akik már korábban is úgy vélekedtek, ez az össze­tartás feltehetően csak átmeneti. Azt azonban ma még nem tudni, beválik-e másik jóslatuk, mely szerint: a családok anyagi helyzetének javulása, a közös vagyon gyarapodása lehet majd olyan erő, amely összetart válságba jutott házasságokat. Persze az sem kizárt, hogy a vagyonosodás — mint arra korábban is volt már példa — épp a fiktív válások számát növeli majd, és megeshet, hasonló lépésre készteti a házaspárokat a Bokros­csomag néhány családipótlék-módosító intézkedése is. Dobszay János. FEBRUÁR

Next