Háromszék, 1997. február (9. évfolyam, 1951-1974. szám)

1997-02-04 / 1953. szám

, röviden 1997. február 4. Napkelte: 7.32 Napnyugta: 17.27 Eltelt: 35 nap Hátravan: 330 nap LAPSZÁMFELELŐS:Simó Erzsébet TERVEZŐSZERKESZTŐ: Forró Eszter Kovács József KORREKTÚRA:Botka Ágnes S . T. Gyenge Klára Az évszaknak megfelelő, hideg marad az idő.Az ég­bolt változó lesz. Hó, havas eső is előfordulhat. A hőmér­séklet értékei -10 és 3 Celsi­­us-fok között alakulnak. ISTEN ÉLTESSE Ráhel, Csenge, András, Andrea, Janka, Johanna, Róbert, Veronika nevű olvasóinkat! ÉVFORDULÓK 25 éve halt meg HALTENBERGER MIHÁLY geográfus, egyetemi tanár (tartui egyetemi professzorsága alatt ő indította be a Balti-tengeri oceanográfiai kutatásokat) 50­ éve született MÁTÉ PÉTER zeneszerző, énekes 75 éve született Teodor BOSCA román műfordító 75 éve született GINK KÁROLY Balázs Béla-díjas fotóművész 115 éve ezen a napon volt az első helyszíni telefonköz­vetítés Budapesten. Puskás Tivadar találmánya, a telefon­hírmondó elődje az 1882. évi farsangi íróbálon mutatko­zott be, amikor a Nemzeti Színházból odavezetett „sodro­nyon " át a Vigadóban felállított fülkékben az érdeklődők ámulva hallgathatták Hunyadi László dallamainak köz-' vetítését. 560 éve halt meg Niccolo NICCOLI olasz humanista Ma SRILANKA Demokratikus Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe van. ~állásbörze] ELŐ TÉKA ’97 A sepsiszentgyörgyi ETNA- alapítvány szervezésében sor­ra kerülő élő művészeti video­­bemutató-est keretében ma 19 órától az AnnART 5. Lövész­­árok Művészeti Fesztivál, 1994 második része tekinthető meg a MADISZ-székházban (Gá­bor Áron utca 14. szám). A sepsiszentgyörgyi ifjú­sági tájékoztató irodánál egy­­egy építészmérnök, fotográ­fus, közgadász, két-két infor­matikus, villamosmérnök, tíz­­tíz polgárőr, asztalos számára ajánlanak munkát (városhá­za, 3-as szoba,telefon: 316 433). AZ ÚJ KÉZFOGÁS KÉZDI VÁSÁRHELYEN a kék fényi A TÁRSADALMI SEGÉLYÉRT folyamodóknak a következő iratokat kell benyújtaniuk a tanács­hoz: kérést(típusnyomtatvány a kapusházban kérhető); nyi­latkozat; minden családtag születési bizonyítványának má­solata. Ezenkívül esetenként a következőket: házasságlevél másolata vagy a törvényszék válóperes határozata vagy halotti bizonyítvány; a 16. életévüket betöltött családtagok számára, ha nem tanulnak tovább, igazolvány a munkaügytől; a beiskolázott gyerekeknek igazolás a tanintézettől (az ösztöndíjról, ha van); nyugdíjszelvény vagy fizetési igazolás; sorkatonai szolgálatu­kat teljesítő családtagok esetében igazolás erről; börtönbün­tetésüket töltők esetében igazolás erről. E­zmegjelenti Est mozi Rövidesen mindenütt kap­ható lesz közel egyévi szünet után az Előretolt Helyőrség, a hazai fiatal magyar irodalom lap­­ja. Az idei 1. szám kiváló gra­fikai minőségben és új formá­tumban hozza a lap megszokott stílusát Többek között a következő szerzőktől olvashatnak írásokat: Fekete Vince, György Attila, Babics Imre, Bréda Ferenc, Szonda Szabolcs, Gergely Edit, Sántha Attila, Térey János, Balázs Imre József, Páll Zita, Király László. Versek, prózai szövegek, fordítások, kritikák, ] Sepsiszentgyörgy Művész: KÖZÖS TÖBB­SZÖRÖS (amerikai film­vígjáték 10,16,18 és 20 órától), Lux: FOGAT FOGÉRT (in­diai film 10,17 és 19 órától), Kézdivásárhely — Petőfi: KÉNYELMETLEN TANÚ (amerikai film, sz.: Steven Seagal, 10,17 és 19 órától), Kovászna — Győzelem: KABARÉ A CSALÁDBAN (amerikai film 17 és 19 órától), mídiai valamint Vass Sándor illuszt- VOll­tOOfiOlVi rációi teszik színessé a lapot. @­BDBBSnj ■ Az első téli Kárpát-ko­szorú expedíció vezetője,Mályi József budapesti alpinista az Erdélyi Kárpát­ Egyesület szer­vezésében vetített képes él­ménybeszámoló körútja során ma 17 órától Sepsiszentgyör­­gyön a tervezőintézet nagy­termében tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. ■ A sepsiszentgyörgyi RMDSZ jogtanácsosa, An­tal Mihály ügyvéd ezentúl pénteken 12 órakor fogadja a tanácsra szorulókat az RMDSZ-irodában, szomba­ton 13 órától pedig Baráton a Kossuth Lajos út 4. szám alatt. ■ Sepsiszentgyörgyön ma 9—15 óráig karbantartási munkálatok miatt a Sport utca 21/B, 24/C, 17/A, B, 5/B, C és a 3-as tömbházában lesz áramszünet. A Felsőháromszéki Vállal­kozók Klubja szerdán 19 órától a kézdivásárhelyi városháza tanácstermében találkozót szer­vez a budapesti Új Kézfogás Közalapítvány Kovászna me­gyei fiókjának vezetőjével. (d.) Lába kel a fának. Az előpa­­taki rendőrőrs altisztjei szár­mazási iratok nélküli fát talál­tak Daniel Coşcodar (36), Vir­gil Coşcodar (51), Gheorghe Coşcodar (25) és ifj. Virgil Coşcodar szekerén. A tetten ért személyek azt állították, hogy Árapatak körzetében vág­ták ki a fát. Ellenük szabadlá­bon folyik a kivizsgálás. DUNA TV 9.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás. 9.30 Starting Business English (18.). 10.00—13.00 Képes króni­ka. 13.00 Lapozó. 13.20 Esti kérdés (ism.). 13.35 Police (ism.). 14.15 Kincsesház (ism.). 14.55 Blanche (ism.). 15.40 Concerto (TV.). A Cop­land: klarinétverseny. Elő­adj­a Irichard Stolzman. Közre­működik a Londoni Szimfo­nikus Zenekar. 16.30 Békes­ség, és minden jót! (magyar dokt. Szent Ferenc köszön­tésének szellemében szolgál­ják embertársaikat a ferences szerzetesek.). 17.10 Vallási műsor (ism.). 17.50 Ösvény a világ tetején (4.). A hang. 18.05 Héléne és a fiúk(204.). 18.30 Mese. 19.00 Híradó. 19.15 A Windsor-ház (ang. doks., 1. rész). Elvesztem, ha idegenek tartanak. 20.10 Var­só építészete (2.). A Szaniszló­­kor. 20.25 Héthatár. 21.05 Gazdakör. A korai vetés és talaj-előkészítés. Kitekintő a Kárpát-medencébe mák­ügyben. Hogyan telelnek a búzák? 21.45 Esti kérdés. 22.00 Híradó. 22.20 Sportpercek. 22.30 A Don halála (am. kr., sz.: Anthony Quinn, Fre­­deric Forrest, Robert Foster, r.: Richard Fleischer). 0.25 Héthatár (ism.). 1.05 Takács Gyula: Icarus a költőhöz. Elmondja: Molnár Piroska. RTV RTV 1.­ 7.00 Az MRT műso­ra. 8.30 Jó reggelt! 9.20 Santa Barbara (ism.). 10.05 Fran­cia- és angol nyelvlecke. 11.05 Művészfilmek — Woyzeck (ism.). 12.40 Rajzfilm. 13.10 Zeneóra. 14.00 Hírek. 14.10 A iaşi-i tévéállomás műsora. 15.00 A kolozsvári tévéál­lomás műsora. 15.35 Rajzfilm. 16.00 Hírek. 1­6.10 Légy önmagad! 16.45 Együttélés. 17.35 Sze­relmi esetek és balesetek. A szerelem — a bolyongó gye­rek. 18.30 Parlamenti pártok fóruma. 18.55 Mindenki or­vosa. Az alkohol­izmus—pszi­chológiai betegség? 19.25 Katti é­s a kutya.(7.). 19.55 Mező­­gazdasági hírek. 20.00 Híradó. 20.35 Különkiadás. 20.50 Film­­muzálom — Kétségbeesés (1977-es német film, sz.: Dirk Bogarde, Andrea Fered­, Volker Spengler, r.: Rainer Werner Fassbinder. A Vladimir Nobokov azonos című regénye nyomán­­ készült film egy orosz menekült sorsát beszéli el, aki Berlin­ben csokoládégyáros lesz. Egy üzleti út alkalmával találkozik egy csavargóval, akiben saját magára ismer. A tudathasadá­sos állapot addig mélyül, hogy először rábeszéli a csavar­gót, „bújjon a bőrébe”, azaz vegye át szerepét, majd arra gondol, legjobb lesz, ha meg­öli, hogy a hamujából újjá­­születhessék, s megvalósít­hassa régi álmát, a fény felé való utazást... Az eredeti cím egyébként ez: Utazás a fény felé... 22.35 Románia hét napja. 23.55 Hírek. 0.10 Színházi élet. 0.40 Coca-Cola-fesztivál,Ioan Gyuri Pascu-hangverseny. RTV 2.­ 7.00 Jó reggelt! 8.30 A kolozsvári tévéállomás műso­ra. 9.20 Zeneóra. 10.05 Műhol­­das magazin. 11.30 Caroline és barátai. 11.55 A Maersk Dubai hajó román potyauta­sainak tragédiája (ism.). 13.25 Találkozási pont. 13.50 Gyer­mekműsor. 14.40 Babar. 15.05 Francia- és angol nyelvlecke (ism.). 16.05 Topmodell (5.). 17.00 23 millió (1.). A kilo­watt újabb drámája. 17.40 Andrea Celeste (129.). 18.30 23 millió (2.). 20.00 Könyv­­bemutató. 21.00 MKT-hírek. 21.30 Meseházikó. 21.35 Az átmenet dialektikája. 22.05 Credo. 23.05 Eszter álma (2., befejező rész). PRO TV 6.15 Matiné. 6.45 Brassói helyi hírek. 7.00 Jó reggelt! 9.00 Fiatal és nyugtalan(ism.). 9.45 Sporthírek. 10.00 Jó estét, Brassó! (ism.). 10.45 Szóra­koztató műsor (ism ). 11.00 Emlékek a Harmadik Biro­dalomból (1990-es am. 1.,sz.: David Soul, Edward Herrmann, Chad Lowe, r.: Lionel Chet­­wynd). 12.55 Hírek. 1­00 Osztálytalálkozó (1982-es am. f., sz.: Shelley Smith, Michael Lenner, Chuck Berry, r.: Michael Miller). 14.25 Találkoztam boldog románokkal is (ism ). 15.00 Gyilkosság a hobbija (ism.). 16.00 Fiatal és nyug­talan (202.). 16.45 A szerelem rabja (29.). 17.30 Grace (70.). 18.00­ Taxi(70.). 18.30 Brassói helyi hírek. 18.45 Zene. 19.00 Vetélkedő. 19.30 Hírek. 20.00 Chicago Hope (12.). 21.00 Családi titkok (33.). 21.50 Brassói helyi hírek. 22.00 Borzasztó kedves család (75.). 22.30 MASH (238.). 23.00 Ébredj, román!­0.00 Hírek Ismétlések. HTV 18.00 Műsorkezdés. 18.05 Ifi­­magazin. 18.2 Mérföldkövek a magyar technika történetéből (12­8.). 18.55 Mindent vagy semmit! 19.15 Mesék. Hóem­­bermesék. Pingu. 19.40 Szél­járta szigetek (ismt. sor., 21­2.). 20.10 Panoráma. 20.40 ■* . Akciófil­m: A tiara'­okölcsa­­pásai. 22.10 Műsorzárás. innen-onnant •. A magyar legfelsőbb bíró­ság kártérítésre kötelezte a sze­gedi orvosi egyetemet egy szülés közben elkövetett műhiba miatt. Az ítélet igazat adott a pert elindító édesanyának, aki maga is gyer­mekorvos, és azt állította, hogy ha időben döntöttek volna a császármetszés mellett, egész­séges maradt volna a kislánya. A rossz döntés miatt súlyos agykárosodás érte az újszülöt­tet, aki élete végéig ellátásra szorul majd. A Népszabadság és a Népszava információi szerint a Szent-Györgyi Albert Orvos­­tudományi Egyetemnek több mint három millió forint kártérítést kell majd fizetnie az anyának és gyer­­mekének.­­ . (L.) Pulóvert loptak. Claudiu Ciudatu (18) és Adrian Borş (20) brassói lakosokat a sepsi­szentgyörgyi rendőrség a Sú­gás Áruházban érte tetten egy Lamesol márkájú pulóver el­lopása után. Átadták őket a brassói rendőrségnek. Halálos vita. Szitabodza körzetében szeszes ital fo­gyasztása után vita tört ki Cons­tantin Marin (38) szitabodzai, valamint Gheorghe Dragulin (19) és Traian Dragulin (17) nehoiui (Buzău megye) lako­sok között. A két Drágulin testvér többször fejbe ütötte Marint, aki a sérülések nyo­mán életét vesztette. A tettese­ket emberölés vádjával őri­zetbe vették. (D. P.) * 10 Újabb halálos közúti bal­eset. Január 30-án 18.45 óra­kor Kézdi­vásárhelyen az 1918. December 1. és a Csernátoni út kereszteződésénél a gelencei Erdélyi János (20) vezette C­V 10 ÁGI rendszámú Oltcit sze­mélygépkocsi súlyosan megse­besítette az úttesten szabály­1 USD: 5970 lej, 1 DM: 3647 lej.­ Az oldalt szerkesztette: Páljános Mária. ❖ A norvég Borge Ous­­land (34) az első ember, aki egyedül és gyalog átszelte az Antarktiszt. November 14- én indult sítalpakon 185 kg felszereléssel, amit szánon húzott maga után, szélvitor­la segítségével. 35 nap alatt elérte a Déli-sarkot. Az út 64 napot tartott. ❖ Egy 86 éves amerikai nénikét tévedésből éjszakára bezártak bankja páncéltermébe. Magán­széfjét ment ellenőrizni, de az alkalmazottak megfeledkeztek róla. Reggel semmi baja nem volt, egy széken ülve várta a nyitást. Csak arra panaszkodott, hogy az ablaktalan helyiségben sötétebb volt, mint a pokolban, s amikor végre kitapogatta a telefont, nem jött rá, hogyan kell használni.­talanul áthaladó Baj­ka Gábor (29) csernátoni lakost, akit lábtöréssel és koponyasérülés­sel szállítottak a helyi kórházba, de életét már nem sikerült megmenteni, pénteken hajnal­ban elhunyt. Kézdivásárhely területén idén­ ez az első halálos kimenetelű közúti baleset. Azonosították a maksai baleset halottait. A január 29-i, három emberéletet köve­telő tragikus maksai baleset napján csak a gépkocsivezető kilétét sikerült megállapíta­ni . A későbbiek során kiderült, hogy Alexandru Goraş (24) sofőrön kívül a balesetben életét vesztette édesanyja, Maria Go­raş (56), valamint Maria Ena­­che (40). Mindhárman Bákó megyeiek voltak. (d.) »HÁROMSZÉK Főszerkesztő: Farkas Árpád Főszerkesztő-helyettes: Torma Sándor Szerkesztőbizottsági tagok: Bogdán László Ferencz Csaba Sylvester Lajos Levélcímünk: 4000 — Sepsiszentgyörgy Sajtó utca 8/A Telefonszámaink: 1 311 504,311 135 (fax /üzenetrögzítő) nemzetközi hívószám, tel/fax/üzenetrögzítő: 00 40 68 151 253 O E-mail: hpress @ stamets. ro O KFT. Forgalmazza a H—Press lapterjesztője, telefon: 312­ 191, valamint­­ posta, telefon: 317 125. O Készült Sepsiszentgyörgyön, a H—PRESS KFT. fény­szedő műhelyében. Nyomda: TRISEDES PRESS RT. O Szerviz: HELP. KFT. InfoRex KFT. O ISSN 1221-0161 o Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztőség véleménye nem mindig azonos a szer­­­zők véleményével.­­

Next