Háromszék, 1997. május (9. évfolyam, 2026-2051. szám)

1997-05-02 / 2026. szám

HÁROMSZÉK független napilap /------------------------------------­ Szent­györgyön a király Húsvéti látogatása al­áncból I. Mihály király, felesége, Anna királyné és családja társaságában Háromszéken is áthalad. Sepsiszentgyörgyre az autósor ma, május 2-án, pénteken kilenc óra előtt néhány perccel érkezik a román katona emlék­művéhez, s rövid megál­lás után Csíkszereda felé útját­ folytatja ­ Itthon marad a pityóka A háromszéki gazdáktól az észak-koreai éhezőknek gyűjtött burgonyának az ázsiai országba való elszállítására nincs pénze a megyei mező­­gazdasági igazgatóságnak, e­­zért úgy döntöttek, a hazai piacon értékesítik azt, s a pénzt juttatják el Koreába. MA AZ UTOLSÓ NAP Kártérítés árvízkárosultaknak Sietni kell az április 22—29-e közötti árvizek okozta károk felmérésével. Az érintett gazdák kérése alapján a helyi tanácsoknak kárfelbecsülési jegyzőkönyveket kell(ett) összeállítaniuk, amelyeket a kihelyezett mezőgazdasági felügyelőnek is láttamoznia kell. A dokumentumokat a helyi tanácsok titkárainak május 2-án, ma kell a prefektúrán működő, a természeti csapások elleni védelemre alakult bizottságnak átadniuk. Ha ez nem történik meg, a titkárt megbírságolják. De ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy utólagos kérvényeket nem vesznek figyelembe, és az árvízkárosul­tak kártérítés nélkül maradnak. . Véget értek a mézeshetek Nagyot nőtt az RMDSZ tekintélye külföldön — állítják képviselőink. Itthon ellenben zuhanóban — tapasztaljuk mi. A közösséget valóban foglalkoztató kérdésekben — a helyhatósági törvény, tanügyi törvény megváltoztatása, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása, a megkez­dett rendőr- és csendőrlaktanyák építésének leállítása, a törvénytelenül kisajátított földterületek visszaszolgáltatása minden, de minden a régi beidegződések szerint történik. S egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a Román Hírszerző Szolgálat jelentésében is újra első számú közellenségként szerepel a magyar nemzeti közösség s annak szervezetei, Remus Opriş, a kormány főtitkára, akárcsak elődje, a rossz emlékű Hrebenciuc, a törvénytelen döntések megsemmisítése helyett újabb és újabb dokumentumok felmutatására és bírósági tárgyalásokra kényszeríti a barótiakat és székely­udvarhelyieket, de nem halad a temesvári Magyar Ház jogos tulajdonosainak való visszaszolgáltatásáért folytatott per sem. A tanügyminiszter újabban arról beszél, nem kell törölni a tanügyi törvényből a kisebbségi oktatást hátrányos helyzetben tartó paragrafusokat, csupán pontosítani kell azokat, s már nemcsak Románia történelmének az állam nyelvén való oktatását tartja fontosnak, hanem a földrajzét is. Petre Roman sikeresnek nevezett magyarországi láto­gatása alatt ismét a multikulturális Babeş—Bolyai Egyetem szépségeiről értekezett, azzal ellenpontozva, hogy természe­tesen jogunk van önálló egyetemhez is. De kivel és kinek? Szemmel láthatóan véget értek a mézeshetek. Szép volt, jó volt, de nézzünk jobban az ifjú asszony szeme közé, mert a felszarvazott férjnél csak az ostoba nevetségesebb. SIMÓ ,---------------------------- Máról holnapra A lemondott hírszerzőfőnök Meglepetésnek, a közvélemény tévelygő áramlatait összeterelni hivatott s egyben zavarkeltésnek szánt gesztus Virgil Măgureanu lemondása az RHSZ igazgatói tisztségéből. Felhőszakadást kellett előidézni a min­dennapi nyomor, a N­ATO-versenyfutás egén, még árvíz­­veszély árán is. Újszerű lépésnek vélhetnénk első pil­lantásra. Lehet, hogy így is van. Az exellenzék kettős választási sikerét követően mindenki azt hitte, hogy a hatalomváltás körhintáján Măgureanu megmarad a maga ülőkéjén. Olyan hírek is keringtek, hogy a válasz­tásokon a hírszerzés főnöke komolyan támogatta a konvenciót — hogy ebből mi igaz, arra ma nehéz vá­laszolni. Novemberi sajtónyilatkozataiban Măgureanu sejteni engedte, hogy nyár végéig, mandátuma lejár­táig nem kíván félreállni. Három hete azonban egy­szeriben nyilvánvalóvá vált, hogy őurasága hamarosan otthagyja állását. Az RTV háttér-információkat für­késző Különkiadás című adásában Măgureanu olyan viát mutatta, amit még nem ismertünk. A szülőfalu­jában építtetett luxusvilláról kérdezték, és akkor hét év óta először láthattuk idegesnek, sebezhetőnek, olyan embernek, aki a vita hevében fegyvertárából csak gyer­meteg eszközöket ránt elő. Messze nem az a személy volt már, aki rezzenetlen arcával, nyugodtan-kiegyen­­súlyozottan kerülte ki az egyenes választ a vezetése alatt álló intézmény válságos helyzetére vonatkozó kér­dések össztüzében. Măgureanunak haja szála sem gör­bült az RHSZ körüli hírhedt botrányok során (lásd az Anda Terasz vagy a Bucur százados esetét). A Kárpát —Duna—Fekete-tenger térsége szuperkémjének mítosza szertefoszlott. Nevetséges alakká változott. Mihelyt nyilvánosságra került, hogy Măgureanu lemondott, egymást követték az állásfoglalások, s különösen a baloldali erők vélekedtek úgy, hogy valójában belső és külső nyomásnak egyaránt engedve mondott le a hírszolgálat igazgatója. Az igazság — mint legtöbb­ször — valahol középen lehet. Mert a Vörös horizon­tok szerzőjének, a szökevény Pacepa tábornoknak a Washington Timesban közölt támadásai mögött is va­laki más lehet. De bárki is lenne az, egy dolog biztos: Románia nem kelthetett túl jó benyomást, amíg az RHSZ élén (még) Măgureanu állt. Ezenkívül­ tagad­hatatlan, hogy a hírszerző szolgálaton belül most is van széthúzás, léteznek különféle csoportulások. Vannak például sértett egyének, akik úgy érzik, nem léptették elő őket idejében. Az apparátuson kívül hemzsegnek az olyan figurák, akik ma is eladható információk birtokában vannak. Mindent összevetve felmerül a kérdés: vajon a román titkosszolgálatok válsága bon­takozik ki a szemünk láttára? Akkor kapunk választ, amikor megtudjuk majd, mennyire kompetens a Măgureanu után következő tisztségviselő. S hogy milyen rangja és helye lesz e személynek a politikai mozgástérben. A bejelentést követően megsokasodtak a jövendölések is. Több politikai alakulat elárulta hajlamait, amikor bejelentette: erősen jó lenne, ha Măgureanu hozzájuk csatlakozna. A TDRP Ion Iliescu révén sietett segítsé­gére, ízléstelen szónoklattal hízelgett a leköszönőnek, s rosszallóan beszélt az önkényeskedésekről, melyeket a mai hatalom megenged magának. De nem maradtak el a parasztpárti aggastyánok hatalmát emlegető súlyos szavak sem, sőt, a néhai Coposut azzal vádolta, besúgó volt. Măgureanu ügyelt rá, hogy idejében elhárítsa a felé nyújtott kárt, s cáfolta a volt államfő állításait. Ionescu-Quintus, az NLP elnöke úgy véli, Măgureanu a felhalmozott tapasztalatnak köszönhetően kiválóan fog majd politizálni, s boldogan befogadná pártjába, mert politikai gondolkodásában sok liberális árnyala­tot fedezett fel. Foroghatnak sírjukban a romániai li­beralizmus megalkotói — mondhatjuk a Szabad Európa rádió kommentátorát idézve. A parlament előtt hiva­talosan előterjesztett lemondást követően Măgureanu elmondta, könnyű szívvel válik meg az RHSZ-től, s a civil társadalomba óhajt beépülni. Félig-meddig ün­nepélyes fogadalmat tett, hogy elkövetkező politikai tevékenysége során nem él vissza a birtokában lévő információkkal. Mindemellett biztosan sok vizet za­var majd, amikor ténylegesen bekapcsolódik a poli­tikába. Hisz oly ügyesen forgatja a köpönyeget, hogy tökéletesen igazolja Machiavelli középkori mondását, miszerint az államot nem a Miatyánkkal vezetik. Egy­szer talán azt is megtudjuk — ha megérjük —, miért épp most mondott le Măgureanu. Sugár Teodor SEPSISZENTGYÖRGY 1997. MÁJUS 2. 2026. szám ÁRA 700 lej Előfizetőknek 375 lej PÉNTEK Szalonnasütés szezonja jön Ünnepből soha sincs elég: ki sem pihen­hettük jól a Szent György-napi szórakozá­sokat, tegnap máris új szabadnap virradt ránk, mégpedig kirándulásra csábító idővel. Ötven éve nevetünk azon, hogy a munka napját semmittevéssel, lazítással tiszteljük meg (hála Iliescunak, most már felvonulni sem kell), de falun ugyanekkor állítják a májusfákat, s ki az, aki nem akar a friss fűben heverni? A sepsiszentgyörgyi piacon már reggel nagy a nyüzsgés, veszik a húst, a zöldséget, és hajrá, ki a rétre, ha csak a város széléig is, de menjünk! Gyalog, bicik­livel, autón igyekszik a szatyrokkal, kosa­rakkal, pokróccal — kényelmesebbek össze­csukható székkel — megrakott polgár az erdőszélre, patakpartra. Van, aki a sátrat is felhúzza, melléállítja a rádiót, úgy rúgja a labdát. Ugyanez a műsor a szomszédban is: a hangulat annyira családias, hogy fehérneműre vetkőzve hámozzák a krumplit, bugyog a bogrács — húsz méterre az aszfalttól, ahol kukoricapehellyel megrakott defektes autót tolnak a gazdái. A velük levő nő feltalálja magát, kínálgatni kezd a tábortüzek körül: olcsó és finom, tessék, tessék. — Serceg a szalonna, most jő a szezonja — rikkant fel nylonpohara mellől egy családapa —, nem kell a gyári csemege. Majális van, négy napig tartó! Ennyivel laposabb lesz a boríték is, borul el az asszonyok szeme, s mintha nekik szekundálna, cseperegni kezd az eső... Demeter J. Ildikó PRO URBE­DÍJASOK ’97 (4. oldal)­­ • ■ _________________________________ „Légy jó mindhalálig” Van annak már negyed­­százada is, hogy néhányan Barátra utaztunk, az ottani művelődési ház Körösi Csom­a Sándor-emlékműsorának szereplőjeként. Jómagam Áprily Lajos A zarándok című versét mondtam el, amely Csorna Sándornak a nagy­­enyedi indulásától a dar­­dzsilingi szalmaágyon be­következett haláláig vezeti el az olvasót, hallgatót. Gyönyörű az Aprily víziójában megfogant költemény is, ám csodálni­­való a szándék, az akarat, amit ez a rendkívüli, aszke­­tikus ember népéért, hazájáért, magyarságáért megtett. Azt az utat, azt a hatalmas munkát — Széchenyi szavaival élve — „pénz és taps nélkül ” senki meg nem tette volna. Amikor az idei év áprili­sának 25. délutánján, a Szent György-napi ünnepségsoro­zat keretében az a megtisz­teltetés ért bennünket, hogy tizenketten átvehettük a polgármester úr kezéből az újonnan alapított PRO URBE- díjat, az oklevél jobb felső sarkában —parányi betűkkel — gr. Széchenyi Istvánnak Csorna Sándorra utaló fen­tebbi idézetével találkozhat­tunk. A szimbolikus értelmű mottó a minden különösebb anyagi igény és hangzatos elismerés nélkül (is) lelkiis­meretesen végzett munkára vonatkozik, illetve annak meg­becsülése és értékelése a város részéről. Bár Csomakörös neves szülöttének, a Nagy Utazónak a kisujjáig sem érhet fel senki sem érdemben, sem kitartás­ban, sem áldozatvállalásban. Őt csak csodálni és tisztelni lehet, mégis öröm az, ha magunkból is adhatunk va­lamit embertársainknak, ha belső tartalékainkból, érté­keinkből másokat is gazda­gíthatunk, ha önzetlenül mun­kálkodhatunk a magunk és mások javára, okulására. BEATIUS EST DARE, QUAM ACCIPERE — Na­gyobb boldogság adni, mint kapni, hangzik a régi latin közmondás, ami nemcsak tár­gyi vonatkozású, de szellemi és lelki ajándékozást is je­lent. Az Albert Almos által is említett móriczi tanítást, a „légy jó mindhalálig" esz­meiséget magunkba plán­tálva elnyerhetjük azt a bel­ső harmóniát, ami megóv az elszürkülés, elgépiesedés, lel­ki elsivárosodás veszélyétől... Ezt nem árt, ha a fiatalok is tudják. (folytatása a 4. oldalon) Kudelász Ildikó

Next