Háromszék, 1997. június (9. évfolyam, 2052-2076. szám)

1997-06-02 / 2052. szám

A ZÁGONI ÜSTÖKÖS Szerdán délelőtt a szerkesztőségben keresett meg a baróti születésű DERZSI EDE. A Szevasz! után első mondata ez volt: Mi van Szabó Katival? Rekedtes hangjából felindultság csengett ki, de ugyan­akkor a fájdalom és az együttérzés is. Szemébe néztem, erősen csillogott. De ez a csillogás nem az volt, mint amellyel a röplabdapálya hálója fölé emelkedve „menny­köveket” szórt az ellenfél térfelére. Ebben a csillogás­ban gy másfajta düh volt s egy kérdés: Hát ide jutot­tunk, füsdjek!? Őszintén szólva megijedtem kérdése hallatán. Ede tud valami rosszat Katiról, amit én nem tudok... Nem volt időm sokáig töprengeni azon a valamin, mert újabb kérdéssel rukkolt elő: Mit tudsz róla? — Franciaországban él, férjével, ott edzősködik — mondtam végre. — Munkájával elégedettek, élete végéig szóló szerződést kínáltak a franciák... — Elkövetett valami nagy bűnt Zágonban? Meg­sértett valakit a falu hatalmasai közül?... — Nem hiszem. Nem hiszem. Nem volt, amikor. — Akkor nem értem. A hét végén Zágonban művelődési központot avattak. És emléket állítottak — kinek szobát, kinek egy pannót... — a község nagyjainak, akiket ma­gam is nagyon tisztelek. De e nagyok közül hiányzott a legnagyobb, hiányzott Szabó Kati, aki nem csak a ma­gyarság körében, de öreg sárgolyónk minden szögletében ismertté tette Zágon nevét. 1984 augusztusának azon az estéjén, amikor Szabó Kati megszerezte negyedik olimpi­ai aranyérmét a több mint másfél milliárd tévénéző szeme láttára, a világ telex- és telefonhálózatán, az éter hullá­main Szabó Kati sikeréről zengtek, Szabó Kati életrajzi adatait ismertették, Zágon nevét emlegették. Szabó Kati és Zágon neve megjelent a világ minden valamirevaló lapjában. De úgy látszik, nem elégszer... Mondd, ezt az emlékezetkihagyást hogyan lehet jóvátenni?... Tudom, sehogy. Mert az időt s vele az eseményeket visszapergetni nem lehet. — Ahogy te szeretnéd, Ede, úgy jóvátenni nem lehet. Másképpen viszont megpróbálom. SZABÓ KATI HELYE A NAGY- ÉS SPORTVILÁGBAN Az időszámításunk előtt 776-ban rendezett ókori olim­piát tekinti a sporttörténelem az olimpiai mozgalom hi­vatalos kezdetének. Ezt tekinti, mert ez az első ókori olim­pia, melyről feljegyzés tanúskodik. Számos jel mutat a­­zonban arra, hogy már jóval előbb is rendeztek hasonló játékokat. A győztesek díja egyszerű olajfa ágából font koszorú volt. „Nemes koszorú — írta Horatius —, istenek rangjára emeli a győzteseket! Hazatérésük után szülőváro­suk hősként tiszteli őket, gyakran emlékműveket állítanak nekik.... ” Ez az olimpiai mozgalom, mely akkor egy viszony­lag szűk körre szorítkozott, de a görög városállamok kultú­rája.. .fejlődésében, kapcsolataik fenntartásában és fej­lesztésében kiemelkedő szerepet játszott, századunkban tovább erősödött, úgymond világméretűvé nőtte ki magát. ENSZ-nagyságúvá. Népszerűsége tekintetében túlnő mindenen. Egyedülálló. Ezt bizonyítja az atlantai olimpián megjelent 197 nemzet, a milliárdokra rúgó, az olimpia eseményeit követő tévénézők száma, többkönyvtárnyi irodalma... Ebben az irodalomban egy külön fejezet szól a zágoni Szabó Katiról. Arról a Szabó Katiról, aki az adott pillanat­ban a világ egyik legjobb tornaiskolájának volt eminens tanulója, képviselője. Aki azon kevés tornászlány közé tartozik, aki egy olimpián négy aranyat tudott nyerni (mel­lette az ezüst ráadás). Ez a „kevés” mindössze négy: Keleti Ágnes (magyarországi), Latinyina Larissza (szovjetunióbeli), Caslavská Vera (csehszlovákiai) és Szabó Kati (romániai). De a zágoni Szabó Kati nemcsak a Los Angeles-i olimpián csillogott. 1972 (amikor első oklevelét átvette Zágonban) és 1987 között a világ- és Európa-bajnokságok, valamint az Universiadék hősei között is helyet követelt magának. A ZAGONI ÜSTÖKÖS LOS ANGELES EGEN AZ UT, mely a világdicsőséghez (sajnos, nem háromszéki és nem zágoni dicsőséghez is) vezetett, kegyetlenül nehéz volt. Zágonból indult el azokkal a legendás cigánykerekekkel (a Katit világra segítő bábaasszony, a jóságos Mariska néni mesélte: Kértem a nagyon eleven csöppséget: Katikám, vess egy cigánykereket. Ő visszaszólt: Nem retek!...), Oneşti-en, majd Déván folytatódott. Oneşti-en, ahová alig hatévesen került a kis Kati. Oneşti-en a Károly Béla iskolájában. Hogy milyen volt ez az iskola? Íme ízelítőül egy nap programja: reggel 6 órakor ébresztő, 7 órakor reggeli, utána edzés, tanórák, délben ebéd, ebéd után egy félórás pihenés, 13 óra 50 perckor sorakozó a torna­teremben, 14 órától edzés 17 óráig, utána szilencium, vacsora, tisztálkodás, 20.30 vagy 21 órakor lámpaoltás. Később, amikor megkezdődtek a világverseny-sorozatok, Kati napi edzés­­programja 8—10 órásra kerekedett. Nem volt ritka az a nap, amikor este 10 órakor is gyakorolt a tornateremben. Nincs ebben semmi túlzás, amikor azt mondjuk, hogy a zágoni Szabó Kati kihagyta a játékok vonzásától oly csodás gyermekkort, nagycsoportos óvodásként kemény munkába állt, hogy helyet csináljon magának a sportvilágban, s ezen keresztül a nagyvilágban. És helyet csinált, bejárta Antark­tisz kivételével a sárgolyó valamennyi földrészét, hírnevet szerezve a Károlyi Béla alapította román tornaiskolának, kis népének, a székelységnek (mert sohasem tagadta magyarságát, s ha így jobb, székelységét), szülőfalujának, Zágonnak, melyhez úgy ragaszkodott, mint egynapos korában édesanyja keb­léhez. (Hazajött Déváról, hogy ő is ott legyen azon az ünnepségen, ame­lyen a szentgyörgyi és magyarországi atlétákból összeállt stafétát búcsúztatta a falu közössége, és útnak indította Mikes cserefái alól Rodostó felé a szülőföld rögeivel és kopjafával. Nem tanult Mikesről. Oneşti és Déva román iskoláiban más, szerepelt az irodalomórákon. De tudott és tud a falu nagy szülöttjéről. Büszke rá.) Hírnevet szerzett, tiszteletet és megbecsülést. Mert bárhol járt a világban, a négy égtáj bármelyik csücskében lépett küzdőtérre, az emberség legszebb, legnemesebb tulajdonságait, jellemvonásait vonultatta fel. Ma is ott él a szépet, a nemeset szerető, becsülő milliók szívében. Ma is emelt fővel térhet vissza sikereinek szín­terére, mert szeretettel várják. Úgy, mint pályafutásának legszebb, legsikeresebb napjaiban. Ez utóbbiból idézzünk egy beszédes mozzanatot: Pályafutásának csúcsán járt, csillaga ott tündökölt a sportvilág egén, a legszebb, legfényesebb csillagok között. Ezt a csillagot követve indult el Franciaországból egy fiatalember azzal a céllal, hogy Romániában felkeresse, megkeresse Szabó Katit, s átnyújtsa neki tisztelete, szere­­tete jegyét, aranyba foglalt ajándékát, és meghívja hazájába, Franciaországba. Első útja­­Dévára vezetett. Ott közölték vele, hogy Kati hazament Zágonba, s ott tölti szülei körében a szilveszteri ünnepeket. A francia vonatra szállt, és irány Brassó. Ott félrevezették, és Bodzafordulón át irányították Zágon felé. Szitabodzán s a Kárpátokon át gyalogolva érkezett meg Zágonba Szabóék meleget, emberséget és szeretetet árasztó lakásába. De nem egyedül. Végigkísérték romániai útján a „fül- és szemszövetkezet” emberei... Folytathatnék a visszaemlékezést azokkal a Los Ange­les-i győzelmet követő zarándoklásokkal, amelyeknek célja a zágoni Szabó Kati szülőháza volt, idézhetnék a sok-sok levelet, melyet Szabó Katinak címeztek. De megelégszünk eggyel (nagyon messziről jött, Dél-Amerikából), melynek néhány sora így szólt: ,,Az a fény, mely túlnő szülőfalud, hazád határain, s beragyogja a Himalája égbe nyúló csúcsait, az Amazonas őserdeinek örökzöld lombjait, Szahara végte­lennek tűnő homokdűnéit, Alaszka örök hó fedte mezejét, az már nem is csillagtól, hanem egy üstököstől ered. Te vagy hát a sportvilág s a nagyvilág ZÁGONI ÜSTÖKÖSE. A mi szemünk fénye. ” felsorolását. Hála Istennek, hosszú, nagyon hosszú a sor, még akkor is, ha nem ér Zágonig. Áros Károly A SPORT ÉS A MŰVÉSZET Az ókori olimpiák idején még édestestvérekként, kéz a kézben járt a sport és a művészet. A szellemi kultúra és a művészeti élet kiválóságai nem vonták ki magukat az olim­piai játékok varázsa alól. Rendszeresen elzarándokoltak a játékok színhelyére, gyönyörködtek az ifjak nemes ve­télkedésében, együtt örvendeztek, ünnepeltek a nézősereggel. Ezek az élmények legtöbbjük művészetében, alkotásaiban maradandó nyomot hagytak. Csak néhányat említünk meg. Elsőként Pindarosz (i. e. 521—441) olimpiai ódáit, hiszen ezek költészetének legmaradandóbb értékű gyöngyszemei. Következhet a halhatatlan drámaíró, Euripidész (i. e. 480—406) és az ókor talán legnagyobb bölcselője, Platón (i. e. 424—344). Róluk még elmondhatjuk azt is, hogy az olimpiai játékokon ugyan csak nézők voltak, de más görög nemzeti versenyeken birkózásban mindketten (Euripidész ökölvívásban is) több győzelmet arat­tak... Aztán folytassuk a sort: Müron (Myron) Diszkobolosza (Diszkoszvető), Polü­kleitosz Dorüphorosza (Lándzsa­­­­vivő) az ókor legnagyszerűbb szobrai. Ragyogó példái ők a szellemi és a testi kultúra tökéletes harmóniájának! Annak a harmóniának, melyet az ókor I embere a Mens sana in corpore sano (Ép testben ép lélek) mondatban ha­­gyott hátra a ma emberének. Na de folytassuk a sort: Müron (Myron)­­ Diszkobolosza (Diszkoszvető), Polük­­leitosz Dorüphogosza (Lándzsavivő) S az ókor legnagyszerűbb szobrai, Apellész. I festménye a játékok első női győzteséről, I Küniszkéről ámulatba ejtette kortársait. De csak az ókor emberét kerítette SZABÓ KATI SEPSISZENTGYÖRGYÖN, „rabságába” a sport? Csak az ókor AZ ÍGÉRGETÉSEK VÁROSÁBAN embere ismerte fel a szellemi és a testi kultúra tökéletes harmóniáját? Szó sincs erről. Albrecht Dürer festőművész (1471 — 1­528) például kedvelte a birkózást. A birkózók párharcáról, a különféle fogásokról vázlatokat, rajzokat készített. Állítólag sporttémájú könyvet is írt, mely sajnos elveszett. Johann Wolfgang Goethe (1749—1832), a német költőfejedelem a műkorcsolyázásnak hódolt. Goethe alakját a korcsolyapályán Wilhelm von Kaulbach festőművész meg is örökítette. A nagy költő egy költeményt is szentelt a korcsolyázásnak: Die Eisbahn. George Noel Gordon Byron (1788—1824) angol költő ökölvívóleckéket vett, és kitűnően úszott. 1810. május 3-án egy tengerésztiszt társaságában átúszta a Darda­nellák tengerszorost. Giuseppe Verdi( 1813—1901)nyolcvanéves korában is rendszeresen kerékpározott. Anatole France (1844—1924) szintén a kerékpározásnak hódolt. Ernest Hemingway vadászott, horgászott, sízett, ifjúkorában pedig ökölvívó volt. Karinthy Ferenc, az 1921-ben szüle­tett Kossuth-díjas írónk tehetséges úszó és első osztályú vízilabdázó volt. És folytathatnék a követendő példák SZABÓ KATI ÉS FÉRJE, TAMÁS KRISZTIÁN NÉVJEGYKÁRTYA SZABÓ KATALIN 1968. január 22-én született Zágonban. 1980: A lyoni ifjúsági Európa-bajnokságon 4 arany­érem (egyéni összetett, ugrás, gerenda, talaj) 1982: Az ankarai ifjúsági Európa-bajnokságon 2 arany­­egyéni összetett, talaj­, 1 ezüst- (felemáskorlát), 1 bronzérem 1983: A göteborgi felnőtt Európa-bajnokságon 2 arany­­(felemáskorlát, talaj), 1 ezüst- (ugrás), 1 bronzérem (egyéni összetett) 1983: A budapesti felnőtt-világbajnokságon 1 arany­­(talaj), 3 ezüst-(ugrás, felemáskorlát,csapat), 1 bronzérem (egyéni összetett) 1984: A Los Angeles-i olimpián 4 arany- (ugrás, gerenda, talaj, csapat), 1 ezüstérem (egyéni összetett) 1985: A köbei u­niversiadén 2 arany- (ugrás, gerenda), 4 ezüstérem (csapat, egyéni összetett, felemáskorlát, talaj) 1985: A montreali világbajnokságon 3 ezüstérem (ugrás, gerenda, csapat) 1985: A helsinki Európa-bajnokságon 1 ezüstérem (ugrás) 1987: A zágrábi U­niversiadén 2 ezüstérem (ugrás, gerenda) 1987: A rotterdami világbajnokságon 1 arany-(csapat), 1 bronzérem (gerenda). lUMiUUt

Next