Háromszék, 1997. augusztus (9. évfolyam, 2104-2129. szám)

1997-08-01 / 2104. szám

A szakszervezetek kérték a kormányfő lemondását Tegnap a négy legnagyobb szakszervezeti tömörülés (BNC, Alfa, CNSLR, CSDR) képviselői kijelentették, hogy felfüggesztik tárgyalásaikat a kormánnyal, miután az egyeztetésekről többször is elkéstek a megbízott mi­niszterek. A csütörtöki tárgyalásokon az esedékes bér­kiegészítésről, illetve béradócsökkentésről lett volna szó. A szakszervezetisek szerint a kormány képtelen irányítani a reformot, és emiatt több miniszternek vagy magának a kormányfőnek le kell mondania. A felszámolásra ítélt, úgynevezett Spineanu-listákról azt mondták, hogy pánikot kelt az érintett kereskedelmi társaságok alkalmazottainak körében, és destabilizálják a gazdaságot. „Romániának utcára kell mennie, s így a valóságra ébresztenie azt a koalíciót, amely támogatja a mostani kormányt” — nyi­latkozta Dumitru Costin, a BNS elnöke. Ulm Spineanu reformügyi miniszter feltétlenül szükségesnek tartotta azoknak a vállalatoknak a felszámolását, amelyek kész­letre gyártanak, több száz milliárd kárt okoznak, és semmibe veszik adósságaikat az állammal szemben. Victor Ciorbea miniszterelnök ismertette, hogy augusztus elején bérkiegé­szítéssel kombinált adócsökkenés révén készülnek a fizetések emelésére. A felszámolandó vállalatok névsorával kapcso­latban Ciorbea azt mondta, a kormány dolgozik a végleges listán, melyet elfogadása után közzétesznek. Funar : nyílt levél Adrian Severinnek Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere csütörtökön újabb nyílt levelet intézett a román külügyminiszterhez, Adrian Severinhez, amelyben követeli a kolozsvári ma­gyar főkonzulátus azonnali — még csütörtöki — be­zárását, illetve azt, hogy nyilvánítsák nem kívánatos sze­mélynek a konzulátus magyar alkalmazottjait, élükön a főkonzullal. Funar arra hivatkozik, hogy „a diplomáciai konvenciókat megszegve, romániai magánházra tűzték ki a magyar állami zászlót, amelynek címere Erdély felség­jogát is szimbolizálja”. A szélsőséges polgármester azzal is megvádolja Bitay Károly főkonzult, hogy a romániai magyar oktatásról tett nyilatkozataival beleavatkozott egy idegen ország belügyeibe, s már ezért is azonnal ki kel­lene tessékelni az országból. ♦ Gheorghe Funar vezette és irányította azt a szerda délutáni zászlóellopási kísérle­tet, amelyet a kolozsvári rendőrségnek sikerült végül is meghiúsítania. A szélsőséges kolozsvári polgármester és hivatali segédje, a helységgazdálkodási vállalatot irányító egységpárti Liviu Medrea egyenesen arról az összejöve­telről sietett a magyar főkonzulátust elé, amelyen az ugyancsak szélsőséges Nagyrománia Párt, korábbi ígéretét beváltva, 1 millió lejjel jutalmazta a magyar zászló „hős” eltávolítóit.­­ Ezekben a napokban ismeretlen tettesek piros festékkel horogkeresztet rajzoltak a Kelemen Attila és Kerekes Károly marosvásárhelyi RMDSZ-es parla­menti képviselők irodája fölötti táblára. Az érintett poli­tikusok szerint a tett súlyos támadás a jogállam alap­­intézménye, a parlament ellen. Átalakulni készül a külügyminisztérium Adrian Severin külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoz­tatóján közölte, hogy az általa vezetett intézménynek gyökeresen át kell alakulnia. Severin bírálta a minisztérium jelenlegi felépítését, azt állítva, hogy a különböző osztá­lyok nem kommunikálnak egymással, egyes osztályoknak nincs megfelelőjük a fejlett országok külügyminisz­tériumában, és több hivatal tevékenysége fedi egymást. A szaktárca vezetője szemére hányta a kormánynak, hogy nem szakított időt a minisztérium szerkezeti felépítésének megtárgyalására, és 54 milliárd lejjel kevesebbet szabott meg az intézmény költségvetésének kiegészítésekor. A külügyminisztériumban 650 000 lej a havi megadózható átlagbér. Severin 36 állást szándékszik meghirdetni fiatal diplomaták részére, és tömegesen visszahívni azokat a külföldön állomásozó diplomatákat, akik nem tesznek eleget kötelezettségeiknek. A külügyminisztérium a hozzá­értés és a hűség szellemében fogja megválogatni állományát. A külföldi román képviseleteken hivatalos megbízóleve­leket kapnak a külügyi hírszerzés (SIE) tisztjei, hason­lóan a többi ország gyakorlatához. Megdrágult a füstölnivaló Igaz, nem sorolható a legfájdalmasabb áremelések kategóriájába, mégis nagyon sok embert kellemetlenül érint, hogy tegnaptól újabb 20 szá­zalékkal drágultak a hazai ci­garetták. A sepsiszentgyör­gyi gyár a Carpaţi-ot 1243,7, a rövid Snagovot 2480,3, a hosszabbat 2691,4, a karton­ba csomagoltat 3096,3, a Vist 2369,4, a tízes csomagolású doboz darabját 2478, a Daciát 1267,3, a Mărăşeşti-et 1163,4 lejért adja. Az árban benne foglaltatik az értéknövekedési adó. A füstölnivaló valójában ennél jóval többe kerül, mert minden kereskedő belátása szerint toldja meg azt saját kereskedelmi hasznáért. (I.) A KOVÁSZNA MEGYEI PECÓNÁL Száz lejjel olcsóbb a Prémium benzin Miután minden hírközlő szétkürtölte, hogy a brazi­l kőolaj-feldolgozónál augusztus elsejétől csökkent a ben­zin, a gázolaj és a butángáz ára, mindannyian arra számít­hattunk, hogy mától a kutaknál is pár száz lejjel olcsóbban tankolhatunk. Márkos István, a Kovászna megyei PECO Rt. vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a hazai ter­melésű Premium benzint száz lejjel olcsóbban mérik, de korántsem a bejelentett brazi­l árcsökkentés miatt. Az a saját árpolitikájuk — mondta a PECO első embere­k, és mi is igyekszünk a sajátunkat kialakítani. Ugyanakkor nem csak onnan vásárolunk benzint, gázolajat. Az érvényben levő kormányhatározat egyébként csak a maximális árrést határozta meg, de épp e hónap közepéig tart az a határidő, ameddig megfigyelés alatt tartják tíz kőolajtermék árának alakulását. Ha nem jön más rendelkezés, akkor hamarosan akár naponta is változhatnak az árak fejtette ki az igazgató. Majd hozzátette: lassan a piacon maradás feltétele lesz, hogy a lehető legalacsonyabb árakat alkalmazzuk. (Ferencz) Kézdiszentkereszti hírhalom 4* A borvíztöltödénél még mindig nem indult újra a ter­melés, csupán két őr vigyáz a vagyonra. A traktorállomás részvényeinek 58 százalékát az alkalmazottak, a fennma­radó 42 százalékot pedig a Tál testvérek vásárolták meg. 4* Augusztusban emlékmű­­állítással emlékeznek meg a falu első írásos említésének évfordulójáról. Ebből az alkalomból ünnepséget szer­­veznek a községháza udvarán.­­" Az őrsparancsnoknak 1990-ben kimértek 50 úr szolgálati földet, de azt később visszavették tőle, jelenleg a rendőrök bérelt földeken gazdálkodnak. (folytatás az első oldalról) 4* A közigazgatásilag ide tartozó 64 katrosai épület telkének tulajdonjogát most tisztázták, az állami területeken levőket a me­gyei kataszteri hivatal méri föl, és adja haszonbérbe, a magánterületeken levőket pedig a tulajdonosoknak kötelességük telekköny­­veztetni.­­ A közelmúltban Csavar Attila polgármester vezeté­sével hivatalos küldöttség látogatott a Békés megyei Szabadkígyósra, a község testvértelepülésére. Jelenleg a polyári gyerekek egy cso­portja nyaral a magyaror­szági testvérközségben. A községközpont lakói közül csupán 150-en tartanak igényt a metángáz beköté­sére, a többség idegenkedik a gáztól. A munkálatok be­indításához legalább 200 család kellene. 4* A volt téesz egyik épü­letében a kézdivásárhelyi Corexim kft. koszorúkötő műhelyt nyitott, ahol közel húsz helybelinek biztosítanak munkát, és hamarosan a szin­tén kézdivásárhelyi Viplast kft. bútorgyára indul be, ami újabb munkahelyeket jelent. 4* Július 24-ig község­szinten 8 házasságkötést, 33 elhalálozást és 20 születést jegyeztek be. Megoldásra váró lakásgondok (folytatás az első oldalról) — Természetesen, ez nagyon kevés az igényekhez képest. Fiatal házasok által már ’95-ben 362 kérés volt letéve (amiből csak az első 26 oldódott meg), mostanra ez körül­belül 400-ra emelkedett. A hátrányos helyzetűek, nyugdí­jasok részéről 356 igénylést tartunk számon. A vállalatok által nyilvántartott lakásigénylések száma valószínűleg meghaladja az ezret. TÁMOGATJA AZ ÁLLAM A FIATAL HÁZASOKAT? — A 19-es kormányhatározat értelmében az elkészült lakásokat el kell adni a kérvényező fiatal házasoknak. Ezt a fajta „támogatást” egyáltalán nem tartom jó intézkedésnek, mert tulajdonképpen nagyon megviseli őket anyagilag. Tegyük fel, hogy egy háromszobás lakást szeretnének venni. A teljes árból, ami most 110 millió, az állam legjobb esetben a nagyon kis fizetésűeknek kifizet 30%-ot. De egyrészt az előlegként lefizetendő 10 milliót elő kell teremteniük vala­honnan, s ez nem mindenkinek sikerül, másrészt a maradék 60 milliót törleszteni kell. Ahhoz, hogy a 15 év alatt vissza­fizessék a kölcsönt, az 5%-os kamattal együtt havonta 580 000 lejt kell törleszteniük. Emellett még be kell bútorozni a lakást, esetleg nevelni két gyereket. Tavalyelőtt 150-nél több házaspárt vettünk sorra, amíg 26-an vállalták ilyen feltételek mellett a lakásátvételt. Csak az átlagnál jóval magasabb jövedelműeknek teszi lehetővé az anyagi hát­terük ezeknek a lakrészeknek a megvásárlását. AMIT A TANÁCS MEGOLDHAT — Megvannak a jóváhagyások egy 28 lakrészes, 2—3 lépcsőházas kis tömbház építésére, amelyet modernebb, jobb felfogással próbáltunk megtervezni. Az építkezésre, tekintettel a pénzügyi helyzetre, csak tavasszal kerül sor. Ez azt jelenti, hogy ha az építő nagyon jól dolgozik, jövő év végéig elkészül. Erre a pénzt ugyancsak a 19-es kormány­határozat értelmében adják, így az igénylők listáján sorra kerülő fiatal házasoknak ugyanúgy ki kell majd fizetniük a sokak számára elérhetetlen előleget, mint tavaly, tavaly­előtt.­­ Nyitott marad számomra a kérdés, hogyan lehetne ezt időben rendezni addig, amíg a költségvetési rendszer, pon­tosabban, annak jövedelmi része meg nem változik, és a város nem rendelkezhet önállóan saját pénzével. Amikor ez bekövetkezik, és nem kell a 19-es kormányhatározat értelmében pénz után könyörögnünk, hozzáfoghatunk, hogy mondjuk 1 milliárd lejből szociális lakásokat építsünk, amelyek nem eladhatók, és amelyeket hozzáférhető áron kibérelhetnek az emberek, amíg vásárolni tudnak egy saját lakást. — Ennek első lépéseként próbáljuk megoldani azoknak az egyedülálló személyeknek a problémáját, akik jelenleg az utcán vannak. 7—8 emberről tudok, akik az állomáson alszanak, páran lépcsőházakban, 8—10-nek bizonytalan az éjjeli szállása, barátoknál kérnek menedéket. A Mikó-kol­­légium Csíki negyedben levő volt bentlakásából béreltünk négy szintet. A nyomorúságos körülmények, közös mosdó, vécé ellenére most feljavítási munkálatok alatt álló épület 64 szobájára 160 kérést nyújtottak be. AMIT A LAKÓTÁRSULÁSOK MEGTEHETNEK: BEÉPÍTTETNI A TETŐT .Talán ez a legolcsóbb és legjárhatóbb útja a lakásépítésnek, hisz a víz, gáz, villany már biztosítva lenne, csak a vezetékeket kellene meghosszabbítani. Vannak városok, ahol ez a mun­ka már elkezdődött, nálunk még nem született meg rá az igény. Mivel a tömbházlakások majdnem mind magánkézbe mentek át, a tető fölött a lakótársulások rendelkeznek. Ahhoz, hogy a tetőt beépíttethessék, minden lakó bele­egyezése szükséges. 2­3 ilyen próbálkozás a városban egy-két lakó miatt csúszott el, akik bár anyagilag nem akartak hozzájárulni a munkálatokhoz, azért a haszonból részt követeltek. Ezek a lapos tetejű tömbházak nem meg­felelőek ennek az éghajlatnak, tehát a beépítés csak hasznos lenne. Talán a legjobb megoldás az lenne, hogy a lakóközösség bérbe adja az egész felületet valaki(k)nek, aki építene rá 2—3 lakrészt. Ez mindkét félnek jó jövedelemforrást jelentene. Tragédia a borvíz­­kútnál (folytatás az első oldalról) A rendőrség adatai szerint Kovásznán történt már ha­sonló haláleset évekkel ezelőtt egy pincében, s a központi borvízkútnál is halt már meg ember, de ő szívszélhűdés következtében esett be oda, s nem a gáz végzett vele. A történtek kapcsán fel­kerestük a polgármesteri hi­vatalt is. Az alpolgármester már tudott a tragédiáról, és közölte: hétfőn lezárták a kutat. Szerinte minden reggel nyolc óra körül kitisztítják a borvízkutakat, takarítanak, és ellenőrzik, a csörgő nincs-e eldugulva. Aznap — mondta — semmit nem lehetett tenni, mert a patak szintje nem apadt. Közölte: ők már régebb szól­tak a borvíz-egyedáruság ki­­rendeltségének, szereljék ma­gasabbra a csöveket, hogy ne kelljen lehajolni a vízért. De amint látjuk, semmi nem vál­tozott. Nem tudtuk megkér­dezni a bevádolt felet is, mert véletlen vagy szándékosság folytán bújócskáznunk kel­lett a borvizekért felelős be­osztottal. Megválaszolatlan marad az a kérdés is: hogy lehetett azt a kutat olyan mélyre építeni? Senki nem mérte fel a veszélyt? S legalább miért nincs ott egy figyelmeztető tábla? Szomorú, hogy egy embernek kellett meghalnia ahhoz, hogy végre odafi­gyeljenek erre a problémára. Az alpolgármester szerint ezentúl mindennap ellenőr­zik a kút gödrében a gázszin­tet. 1997. AUGUSZTUS 1.

Next