Háromszék, 1997. október (9. évfolyam, 2156-2182. szám)

1997-10-04 / 2159. szám

Sztolyka József gazdagsága Sztolyka József sepsiszentgyörgyi lakásában rengeteg a könyv, az album. Szenvedélye a „pénzgyűjtés”, azaz a nu­mizmatika. Fiatal, de már az öregek ta­pasztalatával rendelkezik. Fontosnak tartja, hogy a gyűjtőről környezete tudja, mivel foglalkozik, hisz sok ember önzetlenül is segít neki. Amit még nélkülözhetetlen­nek tart, az a katalógusok beszerzése. — A brassói numizmatikai klubnak vagyok tagja kezdi a bemutatkozást.- Ott havonta rendezünk eladással egybekötött kiállítást. Az én gyűj teményem témáját az Osztrák—Magyar Monarchia és az erdélyi fejedelmek által kiadott pénzérmék alkotják. Ezek közül mutat meg néhányat. Itt vannak az érmék Mária-Terézia, férje és fia arcképével 1740 és 1780közöttről vagy a Ferdinánd-sorozat az 1830-as évekből, az elég ritka 17 és 15 krajcárosok vagy a garasok és tallérok. — Melyik a legkedvesebb?- Azt hiszem, ilyen nincs. Nekem mindenik szép és kedves. A legkereset­tebbek egyébként az erdélyi pénzek, s nekem ezekből sajnos csak garasaim van­nak. — Mit kell tenni egy régi pénzérmével, mielőtt az ember a gyűjteményben el­helyezné? — Az érmét nem szabad vegyszerrel tisztítani. Meleg, szappanos vízbe helyez­zük, majd vízsugárral mossuk, s puha tör­lővel szárítjuk. De súrolni nem szabad! A papírpénz még kényesebb, annak kezelésé­vel kezdő ne kísérletezzen, kérje egy ta­pasztalt gyűjtő véleményét, segítségét. A numizmatikában egyébként nem a tárgy anyaga, hanem az érme ritkasága jelenti az értéket. — Miképpen gyűjt a numizmata? — Elsősorban rengeteget kell érdek­lődni, kiállításokat látogatni, hasonló gyűj­tők társaságát keresni, tanulmányozni a szakirodaimat. Minden darab megőrzendő, mert ezeket el lehet cserélni majd. Nekem is gazdag csereanyagom van, érdemrendek, kitüntetések... Nagyon fontos szerintem az elméleti tudás, hiszen az érmék valósá­gos történelmi dokumentumok. S azok a papírpénzek is. Itt vannak ezyk a Kos- suth-bankók. Érdekességük, hogy csak az egyik oldalukon van nyomtatás. Philadel­phiában készítették, és soha sem voltak forgalomban... Ezek meg osztrák papírpén­zek 1806-ból. Állapotuk kitűnő, kataló- gusi áruk jelenleg 50:—60 dollárra rúg. A korról beszélnek a Ferenc József-féle fo­rintok is. Kevesen tudják, hogy 1944-ben a Vörös Hadsereg vezérkara például ez­erforintosokat nyomtattatott belső haszná­latra. Készítettek olyan tábori pénzeket is, amelyek csak egy fogolytáborban voltak érvényesek. Az egyik oldalukon a Tábori papírpénz felirat szerepel. Ezek mind érde­kes dolgok. Három ritka, csak Temes­váron használt és két hónapra érvényes, 1919-ben nyomtatott papírpénz is elő­került, ezek az úgynevezett városi pénzek... A fentiek egyikéről sem lehet azt mon­dani, hogy ne lenne a történelem megannyi sajátos dokumentuma. Sztolyka József gyűjteményét egyébként „élőben” is meg­tekinthetik az érdeklődők. Címe: Sepsi- szentgyörgy, Puskás Tivadar utca 65. szám, 17-es tömbház, A lépcsőház, 8-as ajtó. Csáky Ernő EURÓPAI UTAKON (2.) Énekkel vándorolva Egy gumósfogú őselefánt őrlő­fogának gumóját mentette meg a szénből Maczkos Balázs erdő­fülei bányász. Sejtette-sejtették, hogy valami érdekesebb darab le­het. A bányász ezért fiának, a most Vili. osztályos Maczkos Attilának adta, s ő helyezte el az erdőfülei általános iskola termé­szettudományi gyűjteményében. Meghatározásra a leletet az iskola biológiát oktató tanárnője, László Anna Mária mutatta be. ttfiSZTODOílLELfT KDŐVDftl Első pillantásra bebizonyoso­dott, hogy jellegei alapján a pliocén idején minálunk élő nagyobbik típusú őselefántról, masztodon­ról, az ún. Zygolophodon (régebbi nevén Mastodon) borsoniról van szó. Erdővidékről már régebbről ismert ennek az állatnak a marad­ványa. A sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeum őriz egy szép őrlőfogat, amely Felsőrákos határából került elő. 2,5 m magas állat lehetett az őselefánt, s ma­radványát 1995-ben a sepsikörös- pataki felszíni szénfejtésben is megtalálták. Annak méretei alap­ján elmondhatjuk, hogy agyará­nak összhossza meghaladta a 3,2 métert. Szerethette a Kárpátok köz-ti medencékben akkorzöldellö dús növényzetet. Szakemberek ál­tal restaurált képét majdnem min­den őslénytani könyben láthatjuk. Kisgyörgy Zoltán A(z irigykedésre egyébként is hajlamos) kívülálló jobb híján úgy gondolja, hogy egy együttes, ráadásul Európában is ismerősen csengő nevű kórus turnéja dicshimnusszal keződik és végződik. Elő- és utóéletében pedig kizárólag a jól megérdemelt siker lobogtatja az aurákat. A nagy ese­mény előélete a művészi felkészülésen túl esetleg a meg­felelő, a legjobb útirány kiválasztásában okoz gondot. Nevezetesen, hogy mit is óhajt — két koncert között — meglátogatni a társaság. Nos, eme illúzió szétrorrlbolása nem nehéz feladat. Aki szervezett már ilyen utat, vagy közel került ilyesmihez, tudhatja: az alapos művészi felkészülés elenyésző része egy turné előéletének. Hiszen sokkal több időt, energiát és odafigyelést vesz igénybe a minimális anyagi fedezet elő­teremtése, a vízumok beszerzése, hogy a szálláshelyek, illetve koncertlehetőségek felkutatásáról, egyeztetéséről ne is beszéljünk. Az összekaparható néhány 10 milliós nagyság- rendű büdzsé persze csak a legolcsóbb vagy az ingyenszál­lásra elég. A betevő falatok előteremtése pedig szintén a problémák, legjobb esetben a házigazdák megoldandó gond­jait gyarapítják. így aligha meglepő, hogy több hónapos előkészítés után a szeptember másodikán útra kelő együttes és a velük utazó támogatók .társasága batyuja legértékesebb és leghaszno­sabb részeként a matracot, hálózsákot* fejpárnát tekinti. Persze, nem maradhat el a koncertruha sem. S mert a kórus­sal zenekar is utazik, a Capitaly cég majdnem „nagykorú” Mercedes buszának már induláskor meglehetősen nagy poggyásszal kell megbirkóznia. (A csomagolás egyébként örökös ellentmondásra okot adó téma lesz egész úton...) Az utazók és kísérőik mégsem efölötti szomorkodásuk- ban ejtettek néhány búcsúkönnyet azon a bizonyos keddi délelőttön. Előbbiek a várakozás izgalmai, utóbbiak az előreláthatatlan veszélyek fölött érzett „más” állapotukban élhették meg a búcsú pillanatait... A nyárias, kora őszi nap melegében (ilyenben is kevés részünk volt az idei nyáron), na meg az indulás izgalmaiból merített többletenergia segítségével szinte észrevétlenül telik el az első nap. Fogaras vidéke, a(z egykori) szász föld, majd a Maros alsó folyása mentén érkezünk Aradra, ahol a Cantus Juvenális vezetői jóvoltából benépesíthetjük a 8-as sz. Általános Iskola (zene)termeit. Reggel a nyugati minőségre átépített úton alig egy óra az út Nagylakig, a kibővített határátkelőig. Az aradi temetőbe tett kitérő egy kicsit az évtizedek alatt felborult nemzetiségi összetétel változásait villantja fel... Nagylak tavakkal szegélyezett határátkelőjénél, ahol a két, ugyanolyan névre hallgató település kettészakításával oldották meg az akkori, Trianon utáni osztozkodási gon­dokat, és ahol — kevesen tudják — a hazai szlovákság egyetlen középiskolája működik, lévén egyik legszlová- kabb település Romániában, a „kötelező” egyórás vára­kozás után már az alföldi (és buszos) levegőtlenséget is kénytelenek vagyunk megkóstolni. Úticélunk Szeghalom, ez a kis, alig tizenháromezer lelkes alföldi város a Nagy- Sárrét vidékén, ahol családoknál, illetve a kollégiumban szállásolnak’el. A körülbelül 80 családot számláló katolikus közösség vendégei vagyunk, s Lovassy Ágota jóvoltából énekelhetünk. A kis, fatornyos templomban tartott, teljes estét betöltő koncert eseményszámba megy. Igaz, a kényel­mesebbek inkább a helyi kábeltelevízió felvételét, illetve bejátszását választják. A Swing Melody külön fellépését sem követi telt ház a művelődési Otthonban. A képernyőkre, rádióhullámokba költözött szórakozási lehetőségek kiszorí­tották a közvetlen, élő találkozásokat... Ferencz Csaba A titokzatos rovásírás Tóth Szilárdnak a Kapu egyik frissebb számában a székely rovásírásról értekező összefoglalója következő részének különös érdeme, hogy rávilágít a kommuniz­mus idejének és a rendszerváltás néhány esztendejének a témakörben történt változásaira is. (Kgy. Z.) A rendszerváltozás óta megfigyelhető a rovásírás „re­neszánsza”. Amíg a szovjet megszállás alatt a rovásírás­sal a hivatalos kutatás intéz­ményesítetten nem foglalko­zott, magánkiadásban pedig semmi sem jelenhetett meg, a sajtószabadság általánossá válásával fellendült az érdek­lődés e már-már elfelejtett, régi írásrendszerünk iránt is. A rovásírással kapcsolatos ismeretek népszerűsítése — habár ez tudomásunk szerint sehol sem lett deklarálva — a „szocializmus” éveiben ugyanolyan nacionalista és ezért üldözendő jelenségnek számított, mint a Kossuth- címer, a Szent Korona, az 1956-os forradalom, a tria­noni békeszerződés vagy a határon túli magyarság em­legetése. A könyvkiadóknak és kutatóhelyeknek a rovás­írástól való idegenkedésé­hez az is hozzájárulhatott, hogy a romániai és a nyugati magyarság kiadványai viszont időről időre jelentettek meg népszerűsítő írásokat e tárgy­ban, ezekre pedig hivatkozni nem volt tanácsos. Mivel a rovásírás-kutatás nem volt és ma sincs intézményesítve, és ezért végig marginális ma­radt, a vele való foglalkozás, így forrás- kiadásul is szolgálómo­nografikus jellegű mun­kák megírá­sa is műked- velő kuta­tókra hárult (Forrai Sán­dor: Az ősi magyar ro­vásírás az ókortól napjain­kig, Bp„ 1994). É munkák tudományos színvonala—ha nem is minden passzusukat tekintve — egye­netlen, semmiképp sem éri el latin betűs nyelvemlékeink szövegkiadásainak vagy a ró­luk írt monográfiák színvo­nalát. Az összefoglaló igé­nyű munkák sorában kivételt képez az erdélyi néprajzos, Ráduly János könyve, aki hivatásos kutató lévén, a ma­gyar rovásírást taglalva nem kalandozik el az ókorig, mint azt például Forrai teszi. A rendszerváltozás után hirtelen nagyszámú cikk és könyv jelent meg a rovásírás­ról, s már akadály nélkül ke­rülhettek be az országba a rovásírással foglalkozó nyu­gati és erdélyi kiadványok. Nemegyszer ilyen témájú nyu­gati kiadványokat terjesztet­ték és terjesztenek ma is fény­másolt formában élelmes vál­lalkozók (például: Magyar Adorján: Ős (sic!) magyar rovásírás. Az A Fáklya ki­adása, Warren* Ohio, USA, 1970). A fővárosban létrejött egy Írástörténeti Kutatóinté­zet nevű alapítvány, amely írástörténeti T anulmányok cí­men kétes színvonalú soro­zatot ad ki. A sorozat első két darabja: Bronzkori magyai* írásbeliség (sic!), illetve Varga Géza: Székely rovásjelek hun tárgyakon (sic!). A rovásírás­ról írók és az azért lelkesedők részben azokból a műkedvelő körökből kerültek és kerül­nek ki ma is, akik a magyar­ságot a suméroktól, a szkíták­tól, a hunoktól, a törököktől stb. eredeztetik, és akik a ma­gyar nyelv, ill. nép finnugor eredetéi vallókat egyenesen hazaárulóknakf!) tartják. Ma­gától értetődik, hogy a filoló­gusok nagy részében ez még nagyobb ellenérzést vált ki a rovásírás és az azzal foglal­kozó amatőr kutatók iránt. Mindazonáltal a rendszer- változás után annak a jelei is megmutatkoztak, hogy a tudo­mányosság kezdi felismerni a rovásírás-kutatás elhanya­golásából előállt helyzet visszásságát. „Az e témával foglalkozó szakemberek szá­mára nine.: rendszeres fórum, ahol új eredményeiket bemu­tathatnák, ötleteiket megvi­tathatnák. Ezért született a gondolat, hogy a JATE Alta- jisztikai Tanszéke és ennek Magyar Őstörténeti Kutató- csoportja egy szimpózium ke­retében teremtsen lehetőséget a legfrissebb ismeretek közzé­tételére, műhelyviták foly­tatására, bi­zonyos me­todikai vo­natkozások tisztázásá­ra. Az egy­napos kon­ferenciát 1992. már­cius 26-án si­került meg­rendezni a Szegedért Alapítvány támo­gatásával. Ennek a szimpózi­umnak az anyagát tartal­mazza a Magyar Őstörténeti Könyvtár 4. kötete” — ol­vashatjuk a Rovásírás a Kárpát-medencében círpü vonatkozó kiadványban. E sorozat első darabja egyéb­ként egészében egyik rovás­emlékünknek szentelt mo­nografikus munka. (Sándor Klára: A bolognai rovásem­lék. A székely rovásírás, 1., Szeged, 1991). Erre a rend­szerváltozás utáni korszakra esik eddig ismeretlen rovás- emlékek felfedezése, korább­ra datálása (lásd fent), illetve publikálása. Tavaly tette köz­zé elsőként Sándor Klára az 1497-ben készült Gelencei Feliratot (Magyar Nyelv, 1996, XC1I/1., 80—82. — képünk), melynek jelentőségét abban láthatjuk, hogy „Székelyföld­nek olyáii területéről került elő, ahonnan eddig nem volt isme­retes rovásemlék; másrészt a Székelydérzsi felirat ,(..l)rpár- huzamának tekinthető; har­madrészt pedig az eddig előr került, elkészítésük dátumát is jelző emlékek közül a legko­rábbi”: (Sándor, 1996). Érde­mes megjegyezni, hogy a roL vásfelirat felett olvasható év­szám arab számokkal íródott.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék