Háromszék, 1997. november (9. évfolyam, 2183-2207. szám)
1997-11-01 / 2183. szám
REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉRE ------------------------------------------------------------------ VERESS GERZSON Tudatunkban emlékmű előtt Illyéssel lépvén a genfi falat világosságot vágyó emberi tudat keresett s keres máig kiutat október vég gyászos terein idézvén Luther, Kálvin Krisztusát szellemisége bárha járna át hintvén köztünk a szeretet szavát hol régvolt dúlás szele elszelet harangszóban áldás kong-delet a rozsdamarta ősz-től kézfogón gyertyák száza világlik sírokon pisla fénnyel ezredvég Bábelen Evangéliumban csillapul az én — „ez emberélet útjának felén” — az Igében lévén egyedül a hit melyet lelkünk igaza csak alit de az alázat szolgálatára int embert kit sodor önös ösztöne szálljon magába: ünnep üzenete az írásé, szelleme járjon át így értvén jól reformátorok szavát októbervég gyászterhes szelein bizony „csak por és hamu vagyunk” feleim. A hazatérő Wass Albert 1. Mielőtt valaki félreértene — s írónk körül nagy a félreértés, néhány éve „véletlenül” már halálhírét is költötte a Kapu, nos, él, s jövőre lesz kilencvenesztendős, az Isten éltesse! —, nem földi vonulása végére érkezett haza 1944 végén, a német hadsereggel Nyugatra távozó, egykor népszerű erdélyi író, hanem üzenetei értek végre haza. A könyvei! Megkezdte ugyanis a nevét viselő amerikai alapítvány támogatásával kiadni terjedelmes életművét a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Tavasszal az emigrációban írott kétkötetes történelmi regénye, a Kard és kasza jelent meg. Ezt követte nemrég első, visszhangos sikerű, sokak szerint máig legjobb regénye, a Baumgarten-díjjal is kitüntetett, 1934-ben megjelenő Farkasverem, s a kiadó igazgatója egy interjúban trilógiája első könyvét, a Mire a fák megnőneket ígéri. (Két soron következő könyve: A kastély árnyékában és a Vérben és viharban, s szerepelt Wass „régi” Révai Kiadó által forgalmazott sorozatában is, a Jennekkel, a Csabával és A titokzatos őzbakkal s más regényeivel együtt...) 2. Nos, a mezőgazdasági zűrzavaros történet krónikásaként is számon tartott, nagy hírű grófi család sarja mezőgazdasági tanulmányok után viszonylag fiatalon az induló Jékely Zoltán pesszimista, világfájdalmas verseire rímelő, borongó, mélakóros költeményeivel kezdte. Olvasóink emlékezhetnek rá, ezekből a „leghírhedettebbeket ’ (Nekünk mi marad?, Erdélyi fák között...) még 1991 áprilisában közöltük a Periszkópban. Más lapok is ezt tették akkoriban: a Romániai Magyar Szó is, a Fiatal Szívvel is, így Wass emigrációban elhíresült költeményei: A láthatatlan lobogó, A kő marad is sorra jelentek meg, s forgalmazták emigrációban írott népszerű, bevallottan is a nagy mesemondó, Jókai Mór emléke előtt tisztelgő romantikus havasi történetét, A funtineli boszorkány három kötetét s két másik kisregényét... Már csak azért is, mert a versek és egy, az induló Szabédi által a Pásztortűzben kipécézett misztériumjáték után Wass regényeivel lett igazán ismert íróvá, s az országból való kényszerű távozása után nevét csupán becsmérlő jelzők kíséretében írták le (!) öt negyven esztendeig. Mérget vehetnénk rá, ha a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon teljes sorozata megjelenik a nyolcvanas évek elején, talán még a neve sem szerepelhetett volna benne! A háború után évekig éjjeliőrként dolgozik Münchenben, itt írta az Adjátok vissza a hegyeimet című regényét, amelynek nyilván a „harcos” Márki Zoltán pusztán a címét olvasván, azt hitte a különben ismert erdélyi bányászlegendát feldolgozó regényről, hogy benne a telhetetlen gróf a hegyeit perli vissza a román, magyar, német, zsidó, szerb, szlovák, török, tatár és lipován dolgozóktól, s éles hangú verspamfletben válaszolt. Így kezdődik: A hegyeinket mi, gróf úr, nem adjuk!... Teltek az évek, múltak az évek, Wass Albert Amerikába költözött, a magyar emigráció történetét feldolgozó Borbándi Gyula szerint tevékeny részt vállalt az amerikai magyarság kulturális önszerveződésében is, s fáradhatatlanul, magát nem kímélve írt. Hazájában viszont erről nem vettek tudomást, akkor éppen „a harc hevében”, a „legmagasabb hőfokon”, „foggal és körömmel” szántotta a (kis képzavarral) új barázdákat az eke, egykori riválisa, Szilágyi András Erdélyi Nérók címen viszont az ötvenhat körüli zűrzavarban nyugodtan legyilkosozhatta és rágalmazhatta (!). Teltek az évek, múltak az évek, ránk köszöntött a szabadság, s már nem volt akadálya Wass újbóli megjelentetésének. Fogadjuk szeretettel!... 3. Nos, a mélabús, keserű mezőségi történet: a hőn szeretett, nevelt farkasai által széttépett kelekótya bárónő és hulló családja tragikus története — talán ma sem érdektelen! De nagy még a zűrzavar az író körül is! Három magyar irodalmi lexikonból sem lehet összeírni bibliográfiáját!... Nem tudni pontosan, hány (húszhuszonöt?, harminc?) könyve jelent-e meg? Remélhetőleg a sorozat beindulásával majd Wass életművének kritikai recepciójára és irodalomtörténeti feldolgozására is mihamarabb sor kerül!... (Hadházi) OLVASÓLÁMPA 1997. NOVEMBER 1. ANYANYELVI MOZGALOM A magyar nyelv védelmében A hazai nyelvápoló mozgalom jelentős eseménye volt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének közgyűlése, melyen a tevékenységi, szervezési kérdések mellett a magyar nyelv jelenlegi állapotáról, a nyelvvédők felelősségéről hangzottak el általános és egyedi érvényű megállapítások. Az előadók, hozzászólók hangsúlyozták, hogy a nyelv védelme és ápolása nem csak a nyelvápoló mozgalmak feladata, az egész társadalomnak tennie kell azért, hogy a kitűzött nyelvi program megvalósuljon. A hazai és anyaországi nyelvvédő stratégiákról, a magyar nyelv állapotáról, veszélyeztetettségéről dr. Péntek János nyelvészprofesszor tartott előadást. Az AESZ újonnan választott elnöke három kérdés köré csoportosítva értekezett az anyanyelv azonosságtudatot megtartó szerepéről és a nyelvápoló teendőkről. Milyen a magyar nyelv mai helyzete, és a diagnózis igazolja-e az aggodalmakat, melyek szerint romlik anyanyelvünk, be szabad-e avatkozni a nyelv öntörvényű életébe, s ha igen, hogyan, kik, milyen intézmények? — tette fel a kérdést a Babeş—Bolyai Tudományegyetem tanára. Előadásában kifejtette, hogy a történelmi események mindenkor törést okoztak a nyelv testén, például Trianon óta 1 millió főre tehető az asszimilációs veszteség, s ehhez hozzáadódik a nyugati magyarság generációs megfogyatkozása. Továbbá a hivatali és szaknyelv módosulásáról, a kevertségről, nyelvcseréről szólva kérdezett rá, hogy az angol nyelv elterjedése szűkíti-e a magyar nyelv mozgásterét. Minden bizonnyal igen, az angol és általában a nemzetközi nyelv fontos intellektuális területről szorítja ki az anyanyelvet — állapították meg a jelenlévők. A magyar nyelv mai megítélésénél figyelembe kell venni, hogy trianonizálódott maga a nyelv és a nemzettudat — szögezte le dr. Péntek János. Arról, hogy szabad-e beavatkozni a nyelv öntörvényű életébe, az előadó úgy vélekedett, hogy a nyelvművelőknek, nyelvújítóknak mindig az volt és az lesz a feladata, hogy beavatkozzanak, csak kérdés, milyen mértékben. Ami a nyelv rendszerétől és érzésvilágától idegen, azt a nyelvnek ösztönösen ki kellene rostálnia, ugyanakkor vele foglalkozni nemcsak szellemi igény, hanem a nyelvművelők, - védők szakmai és erkölcsi kötelessége — hangsúlyozta az AESZ elnöke. Elmondta, hogy a fő cél nem őrizése, a nyelv nem szent cél, hanem szent eszköz, melynek tudatos, szégyen és félelem nélküli használata akkor valósul meg igazán, ha az anyaország szomszédságpolitikája és a nemzetpolitika az anyanyelv elsőbbségére irányul, ugyanakkor ha a civil és szakmai szervezetek, elitintézetek, a templom, az iskola, a család, a sajtó, a hivatásos beszélők, az irodalom, az egész társadalom az anyanyelvi mozgalmakkal együtt fogékony a nyelv ápolására. Fekete Réka Megszokhattuk már, minden őszön, amikor az irodalmi Nobel-díjat odaítélő testület meghozza döntését, a jelöltek személyét és művét heves viták kísérik. Az elmúlt évtizedben ez alól talán csak a kolumbiai Gabriel García Marquez, a Száz év magány világszerte népszerű szerzője volt kivétel. Nem volt ez másként az idén sem, amikor egy olasz komédiásnak, Dario Fónak ítélték oda a díjat, hatalmas felháborodást s vitákat váltva ki nem csak világszerte, de Olaszországban is! ♦ „Umberto Eco vagy Alberto Bevilaqua — tudósít a Heti Világgazdaság október 18-i száma —, akik évek óta a legjelentősebb élő olasz írónak számítanak, sértődötten hallgattak. Natalia Ginzburg, szintén évek óta a díj egyik várományosa közölte, hogy »nem érti, soha nem is értette Fót, és nem is tud igazán nevetni rajta«. Franco Zeffirelli viszont — igaz, ő filmrendező, tehát nem igazi pálya- és vetélytárs — az »olasz Moliére-nek« nevezte. Az olasz kulturális élet megosztott, az egyik oldal — talán joggal — azzal érvel, hogy »olyan világszerte olvasott és ismert nagy írók, mint Alberto Moravia, Leonardo Sciascia, Elsa Morante, Giuseppe Tomasi di Lampedusa sosem kaptak Nobel-díjat«, a másik azzal, hogy »végre életteli személyes kockázatot és elkötelezettséget is vállaló művészt és művet érdemesítettek kitüntetésre.«” ♦ A színészként, kabarészerzőként, komédiaíróként is ismert Fó ugyanis — kommunista! ♦ Legismertebb darabja a magyar színpadokon is játszott Egy anarchista véletlen halála, de hatalmas botrányt okozott egyszemélyes műsora, az álszent erkölcsöket kipellengérező Mistero Buffo vagy a katolikus oldalról heves támadásokat kiváltó A pápa és a boszorkány... ♦ FőNobel-díját tehát sokan megkérdőjelezik, s tényleg elgondolkodtató, hogy tovább folytatódik a Tolsztojjal, Kafkával, Prousttal, Joyce-szal kezdődő negatív sorozat, de Rilkét és Borgest is említhetnénk itt! Magyarán díszesebbnek tűnik ma már azok névsora, akik (a huszadik századi irodalomból) nem kapták meg a díjat, mint azoké, akik megkapták. ♦ Az emlegetett s joggal sértődött olasz írók mellett a Nobel-díj váro- V____________________________________ mányosa évtizedek óta a perui, világszerte ismert és népszerű regényíró, Mario Vargas Llosa, a német regényíró, Siegfried Lenz vagy A bádogdobbal harminc éve az élvonalba kerülő Günter Grass, a Nobeldíj »örök jelöltje« és »várományosa«, aki ráadásul az idén ünnepelhette— a díjkiosztással nagyjából azonos időpontban — hetvenedik születésnapját! ♦ Az ARTE életrajzi filmet is sugárzott róla, megtudhattuk, hogy A bádogdob, a magyarul még mindig nem olvasható Kutyaévek. Helyileg érzéstelenítve, de a magyarul is hozzáférhető A hal és A patkánynő szerzője hetvenévesen újra visszatért ifjúkora kedvelt foglalatosságaihoz: a szobrászkodáshoz és a rajzhoz. ♦ Láthattuk A patkánynő filmváltozatát is. Ebben a negatív utópiában az atomkatasztrófát csak a patkányok élik túl, és a Grass-regények örök színterén, Danzigban — ma Gdansk, és a szolidaritás fellegváraként ismert — „szentként” hordozzák körbe a katasztrófában szintén elpusztuló Oscar Matzerath — A bádogdob hőse — nagyanyjának 107 esztendősen mumifikálódó tetemét. (Az első Grass-regény olvasói emlékezhetnek rá, ennek a mitikussá növesztett nagymamának a szoknyája alá bújik az első világháború előtt a csendőrök üldözte eljövendő nagyapa, és így fogan a... család. ♦ Grass első és kései regénye, ím, összeérnek, és olyan gömbként sűrítik az írót érdeklő, az emberiség jövőjével, a német jelennel és egy kihalásra ítélt népcsoport, a kesubok helyzetével foglalkozó kérdéseket, amelyek akkor is fáradhatatlan akkumulátorként sugározzák üzenetüket, ha az író, úgy tűnik, immár soha nem kapja meg a tekintélyét egyre inkább elveszítő Nobeldíjat! ♦ Láthatólag Günter Grass üzenetei nem jutnak el a díjkiosztó bizottságban helyet foglaló „irodalmárokhoz” s egyéb „tekintélyekhez”. ♦ Hogy magyar író üzenete eljut-e?! Ne jósoljunk! Az elmúlt évtizedekben több magyar írót és költőt jelöltek, így Herczeg Ferencet, Füst Milánt, Weöres Sándort, Konrád Györgyöt (!), mindeddig eredménytelenül, s kétségtelen, úgy, ahogy a díj számos kitüntetettje (legújabban az olasz komédiás!) több tucat magyar író máris megkaphatná a díjat. De nem kapja meg, ami megint és újult erővel a magyar nyelv elszigeteltségére utal!...