Háromszék, 1998. augusztus (10. évfolyam, 2408-2433. szám)

1998-08-01 / 2408. szám

Tóparti tények és illúziók Pontosan egy hete tetőzött a Szent Anna-tó szomszédságát leigázó népvándorlás. A Csornád hegytömb vulkáni ikerkráterének — ami egyébként természetvédelmi terület, illetve földtani ritkaság — környékén több ezren nyüzsögtek, sátoroztak. Hogy a vízparton olyan volt a hemzsegők látványa, akár csúcsidényben a román tengerparton, például Neptunon, hagyján. Ellenben a kemping környékével már egészen más a helyzet: a Nagy Csomnád alatti tisztáson, az erdő és a Mohos-tőzegláp között sátrak százai virultak, szinte egymás hegyén-hátán, az út mellett sörsátrak és hatalmas tömeg. Este számtalan tábortüzet és nem kevés botla­dozó, többé-kevésbé harcias ifjút lehetett látni. Bevallom, igen keserű szájízzel bámultam a csomádi giccsparádét És valójában nem az zavart, hogy mifelénk nem lehet például kanadai szigor a természettel szemben (ott ugyanis, ha valakit fülön csípnek a „zöldben ” egy üveg sörrel, hatszáz dolláros bírságot kell lepengetnie), hanem az, hogy ami ott és akkor történt, az nem más, mint a természet megszentségtelenítése, a néma tűzhányó primitív tiprása. Ugyan hol történhet még meg Európában, hogy maximális védettségre szoruló területen sátrak százai éktelenkednek, pattog a tűz, és erdő-mező szeméttől és emberi ürüléktől szégyenkezik, s mindenekfölött patakzik az alkohol? Szükséges nekünk egyáltalán Európa és rend, felebarátaim? Székely Woodstock, mondhatnák némi fanyar iróniával, ha a tóparti látványnak vajmi kevés köze lenne a legendás fesztivál szellemiségéhez. Társadalomtudósok és pszichológusok gon­dolkodhatnának, mi okozza az Anna-napi sátoros tömegnyomort. Menekvés? A tehetetlenség elve, netán az általános tömegvonzás törvénye? Mert kétlem, hogy természetet és kikapcsolódást kedvelő atyafi örömét lelné a nagy nyüzsgésben, füstben, ricsajban. Akkor hát mi csábítja emberek ezreit egy tömegtől ideiglenesen elrondított helyre? Nehezen hiszem, hogy mindannyian a performance-okra lettek volna kíváncsiak. Valójában jó, hogy a Szent Anna-tó és varázslatos környéke közelünkben van. Éppen ezért talán nagyobb megbecsülést és tiszteletet érdemelne. Addig is, a Csornád védelmének fölöt­tébb reménytelen helyzetén talán é£y leleményes vulkanoló­­gus segíthetne, aki kitartó kutatások során igazolná a lehe­tetlen lehetőséget, miszerint az egykor aktív tűzhányó nap­jainkban újra működésbe léphet, s mint egykoron, lávafolyás meg vulkáni bombák röpködése várható. Hatósági környezet­­védelmi intézkedések hiányában talpraesett, vulkánélesztésre képes geológus kerestetik tehát, kinek intő szavára egy garan­táltan riasztó táblácskát helyezhetnének a Csornád peremére: Figyelem, kitörésveszély! A szunnyadó tűzhányó bármikor éle­tre kelhet! Mózes László Még két sárga A postának hála, többhetes késéssel olvasom Ágoston Hugó sportjegyzeteit A Hétben. „Volt egy világbajnokság” — írta még a döntő előtt. Azóta, hogy mindenféle nyári kupák, sőt nemzeti („profi”) bajnokságok meg nemzetközi előselejtezők mérkőzéseit nézhetjük, sűrűn sóhajtunk fel: volt egy világbajnokság. No, de most nem a sportbeli, a pályákon nyújtott teljesítményről s még csak nem is a publicista pálya csábításairól kívánok szólni — bár tulaj­donképpen arról is. Sokakat ragadott magával, serkentett írásra a franciaországi labda­­rúgóünnep-soro­zat, ami nem csoda, hiszen a bámulatos cselek, a szép gólok, a bírói teljesítmények mellett és után kint az utcákon, Párizstól száz, tízezer kilométerre ezer és történtek dolgok, amelyek korántsem csupán a sportújság­­írókat mozgósították. Ágoston Hugó a bukaresti 22-ből idézi Andrei Cornea eszmefuttatását a román válogatott teljesítményéről­­ és a román közönség, a közvélemény teljesítményéről; arról, hogy a bukaresti televízióban a világbajnok­ságról szóló műsorokat a „Mi románok vagyunk!” dal vezette be. Ehhez fűzi a következő kommentárt: „Nem tudom, a futball iránti kényszerképzetes érdeklődés jó vagy rossz dolog-e, de tény, és lehet, hogy indokolt: a labdarúgás — inkább, mint más sportágak — ugyanúgy osztályozza az embereket, mint maga az élet: nem egysze­rűen győztesekre és vesztesekre, hanem győztesekre és a saját sorsuk által legyőzöttekre. Nem vagyunk egy­formák, és a tehetség, a lángelme egyenlőtlenül oszlik el, de míg egyesek igyekeznek felülmúlni korlátaikat és maximálisan megvalósítani önmagukat, lehetőségeiket, addig mások meggondolatlanok, eltévelyednek a részle­tekben, személyes szeszélyekben, haszontalanságokban. Mint az életben (és a politikában), a pályán is, egyesek­ben megvan a kötelességtudat és a becsületérzés, má­sokat pedig csak az önimádat és a szűk látókörű érdek vezérel.” Andrei Cornea is, Ágoston Hugó is (előző heti jegyzeteiben) kitér arra a bizonyos sárga hajra, a román válogatott kollektív hajfestésére az angolok fölötti győzelmet követően. Cornea szerint ez „egy harcba induló primitív törzs mágikus szertartását idézi, vagy holmi elkényeztetett tinédzserek majomkodását, akik azonban nem képviselhetik több mil­lió ember reményeit és lelkesedését”. Innen kezdve már elengedem kedves kollégáim kezét, és egy adalékkal szolgálok a sárgára festett ifjú halak romániai történetéhez. Nagy­váradon vizsgáztattunk, az Ady Endre Sajtókollégiumban (különben Hugó is ott volt, noha lehet, hogy épp másutt akadt dolga az említett órában), s bejön egy sportos megjelenésű, sárga hajú fiatalember, tételt húz, majd felelni kezd. Meg­várom, hogy elmondja, amit tud, aztán rákérdezek — gyanút fogva már az első pillanat­ban — hajviseletére. Ennek természetesen nincs vizsgáz­tató vonzata, csupán a kíváncsiságomat szeretném kielégíteni. És megtudom a következőket: a vizsgázó újságírójelölt székelyföldi, a meccseket (a vizsgák szünetében) Váradon és környékén nézte egyik (szintén magyar) barátjával. Az első mérkőzéseken győztes fiúkkal rokonszenvezve fes­tették be a hajukat, majd a horvátok elleni vereség után egy román nemzetiségű szurkoló vállán sírták el fájdalmukat. Kérdésemre, hogy odahaza, szülővárosukban is hasonló volt-e a hangulat, az együtt örülés és együtt búsulás az ország millióival, határozott igennel felel. Ezt a kis epizódot talán érdemes volna Ion Cristoiu, Cristian Tudor Popescu és hasonlóan „nemzeti vonalú” pályatársaiknak figyelmébe ajánlani. Bevallom egyébként, hogy a vizsgán hallottak engem is megleptek és elgon­dolkoztattak: az új, a legújabb erdélyi (romániai) magyar nemzedék vajon már ennyire legyőzte előítéleteit? Függetlenül attól, hogy Selymes Tibor nem is lépett pályára? Mert én (ha volna is, mit) továbbra sem festetném azért sárgára a hajam. Ám lehet, ez még a belém szorult múltnak az átkos hatása. KÁNTOR LAJOS ROVATA Hírsaláta Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke rágalmazási pert indí­tott az Adevărul című bukaresti napilap főszerkesztője és egyik újságírója ellen, kik azzal vádolták meg, hogy együttműködött a volt szekuritátéval, és titkos szer­ződést kötött Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. X Berceanu iparügyi miniszter döbbenten vette észre, hogy a kollégája és párttársa, Basescu kez­deményezte azadót a bányában dolgozó kotrógépekre és a hajókra is kivetették. (Ev. zilei) X Elég kellemetlenül érintette Victor Babiuc hadügy­minisztert, hogy Macedóniában tudomására hozták: nem kívánják román békealakulatok jelenlétét az országban. (Adevărul) A Külügyi Hírszerző Szolgálat egyik tábor­noka, egy Grigoraş nevezetű, az Ev.­zileinek adott hosszú interjúban kifejtette, hogy az országban nyüzsögnek a külföldi ügynökök, egyre magasabb szintű politikusokat vonnak be a maffiák,s a szolgálat értesüléseit és figyelmeztetéseit nem veszik figyelembe az illetékesek. A SIE pontosan tudja, hogy a Severin­­féle lista, mely két-három, idegen szolgálatban álló pártvezérről és ugyanennyi lapigazgatóról szólt, 99,9 százalékban megfelelt a valóságnak. Az egyik érintett félre vonatkozó — aki franciaországi tanul­mányai alatt tett jó szolgálatot külföldi kémszer­vezeteknek— kompromittáló dokumentumokat még a kilencvenes évek elején megsemmisítették—közölte Grigoraş. Ünnepel az Adevărul, mert Radu Vasile minisz­terelnöknek volt annyi civil kurázsija, hogy beje­lentse: peres ügyeinek lezárása előtt nem fogadja Miron Cozmát.­­ Mugur Isarescuból szeretne a parasztpárt pénz­ügyminisztert csinálni, de a liberálisok nem adják a tárcát. Igaz, Diaconescuék egyelőre csak a kiskoa­­lícióval, azaz a demokratákkal tárgyaltak erről. (Co­tidianul)­­ A földrengéskutatók számára egyelőre megma­gyarázhatatlan jelenség az a két földmozgás, melyet a Zsil völgyében észleltek csütörtökön. (Ziua) X Tíl­ túl kiderül, igencsak kevés család lakik államosított házban, csak a körülöttük kevert por és cirkusz nagy. A legújabb adatok szerint országos szinten 106 656 bérlő van. (Adevărul) X Radu Vasile nem viszi magával Izraelbe Sorin Dimitriut és Daniel Dăianut, mert nem úgy táncolnak, ahogyan ő fújja. (Ziua) Rugová figyelmeztetése A jelenlegi körülmények között nem lehet tárgyalni. Előbb meg kell teremteni a megfelelő körülményeket, hogy a tárgyalások valóban eredményesek lehessenek —­­jelentette ki tegnap Pristinában Ibrahim Rugová koszovói albán vezető. A békés ellenállást hirdető Rugova drámai­nak és folyamatosan romlónak nevezte a kialakult helyze­tet, s felszólította a nagyhatalmakat, hogy tegyenek lépéseket a szerb etnikai tisztogató akciók leállítása érdekében. Jelenleg is több térségben folytatódnak a szerb erők tá­madásai, s albánok százezrei kényszerülnek otthonaik el­hagyására— tette hozzá Rugová. Egyben arra is figyelmeztette a világot, hogy a gyorsan mélyülő válság átterjedhet Al­bániára és Macedóniára. A koszovói albán politikus szerint a nagyhatalmak akkor lennének a legbölcsebbek, ha elis­mernék Koszovó függetlenségét. Rugová szerint már folya­matban van a világ által el nem ismert koszovói köztársa­ság koalíciós kormányának létrehozása, és sikerült előrelépni a megállapodás felé.­­ Nyolc albán fegyveres vesztette életét, három szerb rendőr megsebesült tegnap a Pristi­­nától mintegy húsz kilométerre délre fekvő Lipljanban kitört lövöldözésben. Szerb jelentések szerint a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) fegyveresei a reggeli órákban támadták meg a városka egyik rendőrségi ellenőrző pontját. A biztonsági erők viszonozták a tüzet, s nyolc támadót megöltek, többet pedig fogságba ejtettek. Aknásítás A Koszovói Tájékoztatási Központ (KIC) értesülései szerint a jugoszláv hadsereg elaknásította a jugoszláv— macedón határ egy részét. A más forrásokból egyelőre meg nem erősített jelentés szerint az elaknásított határszakasz Koszovó és Macedónia határán, a Sar-hegység és a Jan­­kovic tábornokról elnevezett átkelő között van. A KIC arról is beszámolt, hogy a hatóságok figyelmeztették a lakosságot, s ennek köszönhetően senki sem vesztette életét az aknamezőn. A jugoszláv hadsereg júniusban és júliusban a jugoszláv—albán határ térségét aknásította el. Az aknamezők létesítésének célja, hogy a nehezen el­lenőrizhető, hegyes határszakaszon megakadályozzák az albán fegyveresek átkelését egyik országból a másikba. Törökország támogatja Arafatot Jászer Arafat palesztin elnök tegnap a török államfővel folytatott megbeszéléseit követően úgy nyilatkozott, hogy a jeruzsálemi zsidó telepek terjeszkedésének megakadá­lyozásához elnyerte Törökország támogatását. Süleyman Demirel maga is Izraelt vádolta a holtpontra jutott béke­tárgyalásokért, s megígérte, hogy a zsidó államnál latba veti befolyását a folyamat mozgásba lendítése érdekében. Kudarc Lényegében teljes kudarccal zárult tegnap Pakisztán és India colombói párbeszéde, amely hosszan tartó viszályok rendezésének nyitánya lehetett volna. Lehetetlen volt egyezségre jutni, nincs alap a tárgyalások felújítására — jelentette ki Tarik Altaf pakisztáni szóvivő. Altaf merev és rugalmatlan hozzáállással vádolta Indiát a béke és biztonság kérdéseiben, valamint Kasmír kapcsán. Navaz Sarif pakisztáni kormányfő egy pénteki lapnyilatkozatában nullának nevezte colombói megbeszéléseinek eredményét a béketárgyalá­sok felújításáról. Az indiai kormány nem kommentálta rögtön a megbeszéléseket, de Újdelhinek már korábban is az volt az álláspontja, hogy a kasmíri problémát csak a kapcsolatok szélesebb körű rendezésének keretében haj­landó megtárgyalni.­­ Az indiai és pakisztáni hadsereg egységei pénteken is folytatták az előző nap kezdett tüzérségi párbajt a vitatott tartomány, Kasmír határán. Az áldozatok száma eléri a harmincat. Börtönben Peking egykori polgármestere 16 évi börtönbüntetésre ítélték Csen Hszi-tungot, Pe­king egykori polgármesterét a fővárosnak 2,2 milliárd dollárnyi kárt okozott korrupcióban viselt felelősségéért. A jelenleg 68 éves Csen 1983 és 1993 között a kínai főváros polgármestere, majd 1995-ben történt leváltásáig a Kínai Kommunista Párt pekingi első titkára volt. Az elsősorban ingatlanügyletekre kiterjedő korrupció 40 ma­gas rangú pekingi tisztségviselőt érintett. A vesztegetéseknek részese volt Csen fia és személyi titkára is, valamint helyettese, aki az ügy kipattanásakor öngyilkos lett. (Az MTI híreinek felhasználásával) Szerkesztette: Ferencz Csaba 1998. AUGUSZTUS 13 li­mit.JaKM MP

Next