Háromszék, 1998. szeptember (10. évfolyam, 2434-2459. szám)
1998-09-01 / 2434. szám
OROSZ VÁSSÁG : reform az egyedüli lehetőség A hét legfejlettebb ipari hatalom vezetői szerint az orosz pénzügyi bajokra csak az kínálhat gyógyírt, ha Oroszország a szorító gondok ellenére kitart a piaci reformok mellett — közölte vasárnap délután a brit miniszterelnöki hivatal. A közleményt a Downing Street azután adta ki, hogy Tony Blair miniszterelnök a Hetek csoportjának (G7) soros elnökeként folytatta a tagok állam- és kormányfőivel előző nap kezdett telefonos tanácskozássorozatát az oroszországi zűrzavarról. A londoni miniszterelnöki hivatal már a tárgyalássorozat előtt hangsúlyozta: a Hetel nem tertettek rendkívüli csítéstalálkozót az orosz válság miatt, a telefonos közkonferencia célja „az eszmeicsere és a számvetés arról, hogy mi is történik Oroszországban”. A szóvivő vasárnapi nyilatkozatában a reformfolyamat fenntartását kérő felhívás ismertetésén túl nem volt hajlandó érdemi részletekbe bocsátkozni arról, hogy pontosan mik is hangzottak el a Hetek legfelső szintű hét végi egyeztetésén. A G7-országok a minap közös levélben is kérték az orosz vezetést a reformfolyamat életben tartására és arra, hogy a Kreml a súlyos gondok ellenére se tegyen kísérletet a gazdaság kézi vezérlésének felélesztésére. Hajtóvadászat cápa ellen Az olasz parti őrség hajtóvadászatot indított egy fehér cápa ellen, amely az Adriai-tenger Anconához közeli vizein megtámadott egy halászhajót. Olaszországban a nyári uborkaszezonban rendre visszatérő téma a cápaveszély, most azonban nyomatékot ad a hírnek, hogy a rettegett vízi ragadozóról videofelvétel is készült. A felvételen valóban egy fehér cápának látszó állat ostromolja a bárkát. Noha az eset a parttól mintegy 25 kilométerre történt, az Ancona környéki strandokon ezekben a napokban senki sem merészkedik a vízbe. Az olaszok aggodalmát megnövelte a brit és olasz tudósok e nyári bejelentése, miszerint az óceánok legnagyobb ragadozójának, a fehér cápának a bölcsője valahol az olasz partokhoz közel, a Szicília, Tunézia és Málta közti tengeri háromszögben fekszik, nem pedig az Atlantivagy Csendes-óceánban, mint ahogy eddig hitték. A tudományos bejelentés aggodalmat keltett a természetvédők körében is, de ők nem a fürdőzőket féltik az emberevő óriástól, hanem a cápákat a környezetszennyezéstől. E ragadozó ugyanis a táplálkozási lánc csúcsát jelenti, és mint ilyen, érzékeny barométere a tengerek egészségi állapotának. Az ICRAM olasz tengerkutató intézet ezért felhívta a lakosságot, hogy a populáció megszámolása végett jelentsen minden találkozást a félelmetes ragadozóval. Környezetvédők nem győzik hangsúlyozni, hogy valójában nem az ember van veszélyben a cápától, hanem a cápákat fenyegeti kihalás a környezetszennyezés miatt. A Shark Trust nevű brit cápakutató intézet 1900 óta 63 cápatámadást jegyzett fel a Földközi-tenger térségében, s ezekben 21 ember vesztette életét. Az incidensek több mint fele, 34, az olasz partoknál esett meg. Az utolsó haláleset 1989 februárjában történt a toscanai partoknál, ahol egy búvárnak csak az oxigénpalackját, egyik uszonyát és a nehezékeket tartó övét találták meg, rajtuk egy nagyméretű cápa fogazatának nyomaival. Az oldalt MTI-információk alapján szerkesztette: Mózes László Célszemélyek, megfigyelők, megbízók Még el sem telt az új magyar kormány első ötven napja, amikor a miniszterelnök döbbenetes bejelentéssel lepte meg országát, kijelentve, hogy „törvénysértő titkos adatgyűjtés” folyt ellene, és a Fidesz vezető személyiségei: Kövér László, Áder János, Szájer József, Deutsch Tamás, Pokorny Zoltán és Salamon László, valamint hozzátartozóik ellen az előző kormány idején! A dokumentumok a miniszterelnök szerint egyértelműen bizonyítják, hogy,jól felépített rágalomhadjárattal van dolgunk, amelyet az 1997-ben folytatott törvénytelen adatgyűjtés alapján igyekeztek felépíteni!” Deutsch Tamás ehhez még annyit tett hozzá, hogy „a megfigyeléseket egyértelműen profik végezték, amit az iratokban használt »célszemélyek« megnevezése is bizonyít!” (Ez, mint tudjuk, a mindenkori titkosszolgálati megfigyelők kedves becézése a megfigyeltekről!) Deutsch azt is hangsúlyozta, hogy „az elkészült információk alapját jelenthették egy más irányú megközelítésnek, a sajtóhadjáratoknak”. S mivel a frissen kinevezett Simicska Lajos APEH-elnök ellen a Népszabadság s a magyar sajtó jelentékeny része „hadjáratot” folytat, máris megkezdődött a tavalyi megfigyelések gyakorlati... „hasznosítása”. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a törvénytelen adatgyűjtés dokumentumaiban ugyanazt a... logikát lehet felfedezni, mint a Népszabadság Fideszcégekről és állítólagos érdekeltségekről közölt cikkeiben (!). Jelesen a megfigyelés arról folyt, hogy a Fidesz-vezetőknek és hozzátartozóiknak milyen törvényesen bejegyzett vállalatai vannak. A dokumentumok nemes egyszerűséggel Fidesz-cégnek neveznek minden olyan vállalkozást, amelyet olyan magyar polgár alapított, aki ismer Fidesz-vezetőket, pártembereket... A bejelentés érthetően nagy vihart kavart, hiszen ha egy demokráciában a törvényesen bejegyzett parlamenti pártok vezérei és hozzátartozóik (!) ellen „titkos információgyűjtés” folyik—az valóban megdöbbentő! Ezért, noha a részleteket még nem ismerte, a szocialista Keleti György, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke az általa vezetett testület soron kívüli, mielőbbi összehívását sürgette. Nikolits István, a Horn-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztere a teljes szöveg megismeréséig nem kívánta kommentálni Orbán kijelentéseit. Somogyi Tamás (a balesettel végződő 1994-es Horn-kampány idején elhíresült ügynök), a Nemzetbiztonsági Hivatal nyugdíjazott vezetője nem tudott semmi olyan megfigyelésről, amelyet Fidesz-vezetők ellen végeztek volna, és Horn Gyula is tagadott; a volt kormányfő szerint Orbán kijelentései minden alapot nélkülöznek (!), ő soha nem adott utasítást hasonló megfigyelésekre,, tudomása sem volt ilyenekről!... . A lapokban is megkezdődtek a nyomozások és a találgatások, s a szálak, legalábbis a Magyar Hírlap cikkei szerint, a Pinpoint kft.hez vezettek. Ez a nyomozói magániroda köztudottan szoros kapcsolatban áll a titkosszolgálatok jelenleg is hivatalban lévő vezetőivel! Ahogy a Magyar Hírlap fogalmaz: a kft. „olyan erkölcsi és anyagi támogatást élvezett a Hornkormány alatt a titkosszolgálatok vezetői részéről, amelyet nem feltétlenül engedélyez a hatályos jog”. Méth György volt ügynök, a Hevesi Tóth Ferenc vezette Nemzetbiztonsági Szolgálat volt magas rangú tisztje, a kft. márciusban leváltott vezetője tagadta a vádakat. A rendőrség egyelőre még fontolgatja a vádemelést a Pinpoint ellen, a szóvivő kijelentette viszont: „ha valóban titkosszolgálati eszközökkel folyt a vizsgálat, melynek során volt titkosszolgálati szakemberek »tudását« hasznosították — a vádemelés nem marad el!” Itt tart jelenleg az ominózus ügy, tudjuk, hogy kik az ún. „célszemélyek]’; azt is sejtjük, kik figyelték őket — volt; vagy jelenlegi, (?)ügynökök, akik „szaktudásukat” még a Kádár-rendszerben szerezték, s munkájukról tanulságos dokumentumokatközöl KenediJános ,monumentális, kétkötetes kis állambiztonsági olvasókönyve... s Az viszont továbbra is rejtély, hogy kik voltak a megbízók- is . éi Bogdán László Hétfői információk szerint szocialista, sőt, SZDSZ-es politikusokat is „megfigyeltek”. A volt belügyesekből álló kft. „önállósította” magát? Nem hisszük. Ködösítés ide, mellébeszélés oda: igenis, voltak megbízók!? AMERIKAI VÁRAKOZÁSOK Clinton moszkvai útja előtt Az amerikai politikai szakértők többsége vajmi kevés világpolitikai eredményt vár a ma és holnap tartandó újabb orosz—amerikai csúcstalálkozótól. Ennek fő oka, hogy Borisz Jelcint most túlságosan leköti a súlyos orosz gazdasági-pénzügyi válság nyomán kibontakozott bizonytalan politikai helyzet. Az sem kedvez azonban egy „történelmi csúcs” előkészületeinek, hogy a Lewinsky-ügy miatt belpolitikai szempontból hallatlanul meggyengült Bill Clintonnak minden szavát kétszer is meg kell gondolnia, nehogy újabb hazai támadásokat zúdítson magára. Washingtonban leginkább arra számítanak, hogy Clinton a megbeszélések során állhatatosan és „ráolvasásszerűen” sugalmazza majd az orosz vezetőknek: tartsanak ki, ne térjenek le a piaci reformok útjáról a néha csábító lehetőségeket megcsillantó, kézi vezérléses gazdaságirányítás kedvéért. Ha fennmarad a fájdalmakkal járó, de idővel felvirágzást ígérő reformfolyamat, Amerika ott áll Oroszország mellett , és talán még további anyagi segítséget is nyújthat. Utóbbihoz azonban az eltökéltség nagyon meggyőző jelei szükségeltetnek orosz részről. Nagyjából ez az az amerikai érvkészlet, amit Clinton hangoztathat Moszkvában, anélkül, hogy túlzottan felpaprikázná azokat a republikánus képviselőket, akik hónapok óta pénzügyileg valósággal fojtogatják a Nemzetközi Valutaalapot, az IMF-et, és azt mondják, ideje véget vetni a reménytelen helyzetben levő nemzetgazdaságok nyakló nélküli pénzelésének. Az amerikai illetékesek az elmúlt napokban siettek „bátorító jelzésként” üdvözölni minden egyes olyan, szavakban történt orosz megnyilvánulást, ami reformbarát ígéretként volt értelmezhető. Így például szombaton egy fehér házi helyettes szóvivő méltatta Viktor Csernomirgyin azon kijelentését, hogy nincs visszatérés a szovjet múlthoz. A kormányzat képviselőinek nyilvános kijelentéseivel azonban éles ellentétben áll számos sajtókommentár, így például a The Washington Post Midőn Oroszország eltávolodik a reformoktól című, vasárnapi kommentárjában azt írja: „Jelcin elbocsátotta az öt hónappal ezelőtt kinevezett szabadpiacpártiakat azon Viktor Csernomirgyin apparatcsik kedvéért, aki egyszer már megméretett, és könnyűnek találtatott. Csernomirgyin a kommunista populisták és a rablóbáró oligarchák támogatásával igyekszik kormányt alakítani.” Ezen két említett támogató csoport között—a The Washington Post szerint — sok ugyan a különbözőség, de az nagyon fontos egyezés, hogy mindegyikük viszolyog a jog által szabályozott, valóban szabad piactól és a nyílt versenytől. A The New York Times Szürreális csúcs című vasárnapi cikkében úgy vélekedik: a legjobb lett volna ezt a csúcstalálkozót elhalasztani, s kivárni, amíg Moszkvában áttekinthetőbbé válik a helyzet. Ha viszont már így alakult — folytatódik az eszmefuttatás —, Clintonnak és kíséretének minél többet meg kell tudnia Moszkvában arról, hogy pontosan milyen engedményekre is kényszeríti a duma Jelcint és Csernomirgyint. DIANA HALÁLA • • Összeesküvés-elmélet A brit kormány által már régen fantazmagóriának minősített összeesküvés-elmélet került ismét előtérbe a néhai walesi hercegnő életét kioltó párizsi katasztrófa első évfordulójának előestéjén, s a képbe immár Milosevics jugoszláv elnök is belekerült. Mohamed Fajed britegyiptomi mágnás, akinek fia, Dodi Diana oldalán halt meg tavaly augusztusban a párizsi Alma-híd aluljárójában, a The Sunday Telegraph értesülése szerint 20 millió dollárt ajánlott fel bárkinek, aki a merénylet tényét vitathatatlanul igazoló bizonyítékokkal áll elő. Fajed, a világ legpatinásabb áruházának tartott londoni Harrods és a párizsi Ritz Szálló tulajdonosa az első pillanattól fogva azt tartotta, hogy a Dianával állítólag házassági terveket szövögető Dodit, mint hithű muszlimot, a brit kormány mindenképpen távol akarta tartani a trón környezetétől, s ezért rendezte meg, úgymond, a végzetes balesetet éppen egy éve. A nyomravezetőre váró 20 millió dollár a konzervatív The Sunday Telegraph szerint magyarázhatja, hogy a brit külső elhárítás, az MI6 egyik exügynöke miért tett előző nap váratlanul vallomást a szerencsétlenség okainak feltárását végző párizsi vizsgálóbíró előtt. A The Sunday Times, az első számú vasárnapi brit lap értesülése szerint Richard Tomlinson a vizsgálóbírónak kijelentette: a katasztrófa körülményei emlékeztetnek arra az általa még 1992-ben látott tervre, amelyet az MI6 Milosevics jelenlegi jugoszláv elnök meggyilkolására szőtt. A brit exügynök szerint Milosevicset Genfben kellett volna eltenni láb alól úgy, hogy kocsijának sofőrjét hanggránátokkal cselekvésképtelenné teszik. Egyes tanúvallomások szerint a párizsi szerencsétlenséget hanghatással kísért fényvillanás előzte meg — jegyezte meg a brit lap. Brit kormányforrások azonban ismét ingerült hangon vetették el az összeesküvési elméletet. A The Sunday Timesnak egy név nélkül nyilatkozó forrás kijelentette, hogy „hibbant agy szüleményéről van szó... legközelebb valószínűleg Martin Luther King és Abraham Lincoln meggyilkolását fogja valaki az MI6-ra kenni”. Diana hercegnő temetési menete. A sajtó árnyoldala