Háromszék, 1998. október (10. évfolyam, 2460-2486. szám)

1998-10-01 / 2460. szám

LABDARÚGÁSUNK JÖVŐJE Szentkatolna az élen A 8. forduló nem hozott különösebb változásokat. Nem is hozhatott, hiszen idegenben is győzni tudtak a dobogó­sok. Gondolunk itt Szentkatolnára, Kovásznára. A hazai pályán játszó FC Oltnak pedig nem okozott gondot Szép­mező legyőzése. A sereghajtó szerepkörben továbbra is Bükszád együttese tetszeleg, nyolc forduló után is pont nélkül áll az utolsó helyen fantasztikusan rossz gólkülönbséggel. Bárót—Szentkatolna 3—4. Vezette: Csősz Ferenc. Bárót: Szép—Benedek, Keszeg, Máthé, Nagy, Incze, Gáspár (Kur­ta 46.), Kovács, Vajda (Molnár 20.),­Marian, Horváth. Szentkatolna: Szőcs—Boros, Pál (Lénárd 77.), Szigyártó, Kovács D., Bartos (Bakk 83.), Cochi, Moldovan, Barthi, Kovács L., Sebestyén. Kiállítva: Szép (20.). Gólszerzők: Benedek 2, Incze, illetve Kovács L. 3, Sebestyén. Az első félidőben a vendéglátók játszottak jobban, eredményeseb­ben, vezettek is Benedek góljaival 2—0-ra. Szünet után aztán a vendégek felpörgették a ritmust, a 72. percben egyenlítettek (2—2). Egyenlő volt a 82. percben is (3—3). A győztes gólt a 90. percben szerezte Kovács L., aki három góljával oroszlánrészt vállalt a győzelem kivívásában. A további eredmények: Uzon—Bodok 4—2, Zágon— Kovászna 1—5, FC Olt—Szépmező 4—0, Bükszád— Mikóújfalu 0—6, Kézdiszentlélek—Nagyajta 0—6, Ge­­lence­—Csernáton 7—0, KSE—FC Fortyogó II. 4—1. 16. Bükszád 8 0 0 8 2—590 Vereséget szenvedett az éllovas Aldoboly—Ozsdola 2—0. Vezette: Tuşnea Mihai. A­ldo­­boly: Bucuraş—László Attila, Gavriluţă, Suran, Boga, Nagy, Lihaciu, László András, Dima, Roboruş, Antal. Ozsdola: Má­tyás—Csíki, Ilatai, Erős, Vajda, Pál, Tóth, Gocz, Tibescu, Márkos, Köllő. Gólszerzők: Boborus és Antal. Az első húsz percben eldőlt a bajnoki pontok sorsa. 2—0 után erősített a vendégcsapat, de a góllövésre nem futotta erejéből. Hídvég—Illyefalva 2—3. Vezette: Bende Lajos. Híd­­vég: Moise—Kibédi, Toma C., Cucu, Toma M., Hora, Bâr­­lea (Asteanu 50.), Horváth, Grüman (Sala 72.), Lepădat, Preda. Illyefalva: Mihály A.—Muntyán (Drângă S. 77.), Fekete, Kerekes, Orbán, Pál, Mihály Zs., Vitus, Pulugor (Jakab 41.), Bölöni. Gól­lövők: Lepădat, Preda, illetve Kere­kes, Fekete, Orbán. A vendégek 3—0-ra vezettek a 24. perc végén. A második játékrészben a házigazdák uralták a pá­lyát, ők irányították a küzdelmet, ők lőtték a gólokat, de nem annyit, hogy a győzelmet is kiharcolják. A további eredmények: Szárazpatak—Telek 4—2, Ki­­lyén—Maksa 7—0, Szitabodza—Lécfalva 3—0 (elkéstek a vendégek), Kökös—Szörcse 3—0 (meg nem jelenés), az újraprogramált mérkőzésen: Hídvég—Kökös 3—0 (meg nem jelenés): 1. Ozsdola5 4 0 1 39—3 12 2. Illyefalva5 4 0 1 23—7 12 3. Szitabodza4 3 0 1 15—49 4. Hídvég5 3 0 2 16—99 5. Szotyor4 3 0 1 11—129 6. Szárazpatak5 3 0 2 13—219 7. Kökös5 2 1 2 13—177 8. Kilyén5 2 0 3 15—176 9. Lécfalva5 2 0 3 14—166 10. Aldoboly4 2 0 2 7—116 11. Szörcse5 1 0 4 5—193 12. Telek4 0 1 3 5—131 13. Maksa4 0 0 4 2—28-0 HEGYEI BAJNOKSÁG Szárazpatak átvette a Vezetést Az 5. forduló: Aldoboly—Ozsdola 0—0, Hídvég—Illye­falva 1—3 (gólszerzők: Hora, ill. Váradi 2, Veres Lóránt), Kökös—Szörcse 2—1 (Molnár 2, ill Molnár), Kilyén— Maksa 7—1 (Dobricza 5, Rúzsa, Fülöp G., ill. Igyártó), Szitabodza—Lécfalva 3—1 (Găitean C. 2, Tohănean R., ill. Bán A.), Szárazpatak—Telek 5—1 (Varga 2, Kiss, Mike 2, ill. Diószegi), az újraprogramált mérkőzés: Hídvég—Kökös 1—2 (Pánti, ill. Pandel, Lázár FI ), az óvások: Lécfalva— Kilyén 3—0, Kökös—Telek 0—3. 1. Szárazpatak5 4 0 1 18—8 12 2. Szitabodza4 4 0 0 11—5 12 3. Kilyén5 3 0 2 19—149 4. Telek4 3 0 1 10—89 5. Illyefalva5 3 0 2 ■ 15—149 6. Szotyor4 2 1 1 14—87 7. Maksa4 2 1 1 12—147 8. Kökös4 2 1 1 7—137 9. Léc falva5 1 2 2. 11—115 10. Ozsdola4 1 1 2 11—94 11. Hídvég5 1 0 4­­­6—833 12. Szörcse5 0 1 4 7—121 13. Aldoboly4 0 1 1 3 5—131 1998. OKTÓBER 1. 1. Szentkatolna8 7 0 1 31—8 21 2. FC Olt8 6 2 0 33—11 20 3. Kovászna8 6 1 1 23—8 19 4. Uzon8 5 1 2 41—9 16 5. Bodok8 5 1 2 ' 35—10 16 6. Nagyajta­0­ 5 1 2 30—11 16 7. KSE8 5 0 3 29—21 15 8. Bárót8 4 1 3 25—20 13 9. Szépmező8 4 0 4 25—16 12 10. Zágon8 4 0 4 19—26 12 11. Mikóújfalu8 2 1 5 13—187 12. Szemlélete8 2 1 5 13—348 13. Gelence8 2 0 6 12—276 14. FC Fortyogó II.8 1 1 6 9—284 15. Csernáton8 1 0 7 5—503 BIRKÓZÁS Végig elsőként jutott az országos bajnokság döntőjébe Sepsiszentgyörgy ifjúsági birkózócsapata (edzők: Mátéfi Árpád és Hatos Péter). Még pontosabban: az együttes minden fordulót az első helyen zárt, a legutolsót, a szentgyörgyit is, melyet a szövet­ség képviselője az előzetes programmal ellentétben (két­naposra tervezték) belesűrített egy délutánba. Az utat nem érdekelte egyáltalán, hogy a mérkőzések után pihen-e vagy­­mennyit pihen a birkózó, őt csak az foglalkoztatta, hogy minél előbb hazatérjen a fővárosba. Uraim, ne csodálkozza­nak azon, ho­gy a román birkózósport kikerült a világ élvo­nalából. Ilyen szövetségi vezetés mellett ez csak törvény­szerű. A szentgyörgyi forduló végeredménye: 1. Sepsiszent­györgyi ISK-MSC 95 pont (hét versenyzőnk jutott a döntőbe, három győzött: Beljanszkij A., Kulcsár I., Cazacu S., négy második lett: Brînză N., Deák Sz., László Sz., Manea N., harmadik hely: Barabás Attila, negyedik hely: Gafitza Jó­zsef­, 2. Brassó 72 pont, 3. Petrila 51 pont, Bukaresti Rapid- Tecuci 49 pont, Vajdahunyad 37,5 pont, Steaua 35,5 pont... Valamennyien döntőbe jutottak. De megtörténhet, hogy Brassó a kizárás sorsára jut, és akkor helyére Marosvásár­hely csapata lépik. Szombaton 9 órától a Textil Iskolaközpont tornatermében a felnőttliga fordulóját bonyolítják le. Minden esélyünk meg­van arra, hogy kiharcoljuk a szuperligába jutást. (­ros) Szerkesztette: Áros Károly . LEGYEN, HOGY RÉSZE LEGYEN! Akarod, hogy a CONNEX GSM minőségben legyen részed? Nem kell többé takarékoskodnod! A CONNEX SMART havi i fizetéses rendszer segítségével a tied lehet egy Motorola d520 1998-as modell! Előlegben csak 89 dollárt kell fizetned, aztán havonta 21 dollárt 6 hónapon keresztül. Sőt, vakációról, szórakozásról, egyéb álmaidról sem kell többé lemondanod! Élvezd a CONNEX GSM minőséget! *Az ár nem tartalmazza az ÁFA-t. RENDSZER: A TELEFONT HAVI RÉSZLETEKBEN FIZETHETI! HÁROMSZÉK

Next